Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-26 / 21. szám
1937 május 26 21. szám HARMINCKETTEDIK évffoly Függeten Budapesl Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24,—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban POLITIKAI FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGÚ GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 1-199-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSEG PARTJA SZEKESFOVAROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA A királynapok után Szépek és harmonikusak voltak Budapest ünnepnapjai. Semmi, de semmi nem rontotta az ünnepeik tündöklő hangulatát, sehol semmi árnyék: fény, szín, ragyogás és öröm mindenütt. Budapest ezekben a vendéglátó napokban méltó volt fejedelmi vendégeihez, a Duna Királynője a szépségnek olyan magasztosságában tündökölt, hogy szinte a magunk szeme is belekáprázott ebbe a csodálatos ragyo- gásha. Mennyire egyek tudtunk lenni ezekben a napokban! Elültek a politikai és társadalmi különbségek és minden szív a felséges királyi pár felé fordult: hogy jól érezze itt magát, hogy figyelmes házigazdáik legyünk, méltóak az egykor híres magyar vem dégszeretethez, hogy megéreztessük azt a szeretetet, anrbly bennünket a nemes olasz néphez fűz, történelmi hagyományokéin keresztül. Olyan volt Budapest ezekben a napokban, mint az ifjú menyasszony, aki mindent magára ölt, hogy tetszést találjon annál, akinek tetszeni akar. Történelmi napokat ólt át Budapest, rajta pihent a világ szeme és hisszük, hogy a vizsga sikeres volt, győztünk. * Nem tudjuk, nem is tudhatjuk megítélni, hogy mit jelentenek politikai szempontból az elmúlt királynapok. A világpolitika útjai kiszámíthatatlanok: | akik ma ellenségek, holnap esetleg a legjobb barátok és vice versa. Éppen az ünnepi napokban volt huszonkettedik évfordulója annak, hogy Olaszország királya kiadta a mozgósítási parancsot az osztrákmagyar monarchia ellen, megkezdődött az ádáz harc Tirol havasai meg- a Doberdo vörös sziklái közt és most, de nem is csak most, hanem több mint 10 éve a legnagyobb megértés és tisztelet fűzi egymáshoz Itáliát, Magyarországot és Ausztriát. Ha világpolitikai nézőpontból nem is mérhetjük fel az elmúlt ünnepnapok jelentőségét, megérezziik azok nagy és reális gazdasági utóhatásait Budapest szempontjából. A világ érdeklődése ismét felénk fordult, Budapest idegenforgalmi értékelése ismét emelkedett. Közreműködött ebben mindenki és — ha igaz, hogy a lemondott Edward angol király volt az óriási világbirodalom első ügynöke, — úgy feltétlenül igaz, hogy maga Horthy Miklós kormányzó bizonyult a BudaPest-fürdőváros gondolat legelső propagálójának akkor, amikor az olasz királyi párnak bemutatta a fővárosi gyógyfürdők vezető főorvosát és ráirányította a magas vendégek figyelmét a budai földből fakadó természeti kincseinkre. Budapest vetélkedett a szeretetben, de vetélkedett a magyar főváros abban is, hogy önmagát minél szebb színben, minél előnyösebben mutassa be. Hol vannak már azok az időik, amikor a Budapestre tévedt külföldiben »balekot« láttak nálunk, aki arra való, hogy megkopasszák! Ma tudjuk, hogy az idevetődő idegennek a legszebbet, legjobbat és legolcsóbbat kell kapnia, még akkor is, ha barátunk. Sőt, ez esetben még inkább, mint ha közömbös, vagy ellenséges velünk szemben. Budapest székesfőváros hódolattal fogadta előkelő vendégeit, akik az itt eltöltött negyedfél nap alatt mindent megszemléltek, amit Budapest csak nyújthatott nékik. Látták a főváros régi és új kultúráját, történelmi dicsőségét éppúgy, mint jelenét, sőt — talán megérezték valamit a jövőből is. Nem voltak titkaink előttük, kitártuk lelkünket és megmutattuk, hogy méltóak vagyunk arra a baráti szeretetre, amellyel a nagy olasz nemzet megtisztel bennünket. * A királylátogatásnak — mi legalább úgy érezzük — az a legszebb emléke, hogy — meg lehetünk elégedve önmagunkkal. Büszkék lehetünk mi. kicsiny, megcsonkított ország fővárosa, megtanulhattuk, hogy hallatlan erőfeszítéseink győzedelmeskednek a kicsiny dolgokban éppúgy, mint valamikor majd a nagyobb, sőt legnagyobb dolgokban is. Darányi Kálmán: „M Ház mindkét oldala olyan magas színvonalú vitával kisérte a költségvetés általános tárgyalását, amilyenre magam sem emlékezem s ami érthetően a legtisztább örömmel tölt el engem és azt his em, a parlamentarizmus minden igaz barátját** M miniszterelnök nyilatkozik a törvényhozás munkájáról9 a magyar külpolitikáról, a 99királynapok“ Jelentőségéről s a Szent-Évről Tagiad hatatlan, hogy valami lényeges vál- ! tozáson ment keresztül a magyar közélet az utóbbi időben. Változáson, amit nehéz volna meghatározni, de amit az élet csaknem minden vonalán érezni lehet. Olyan megmagyarázhatatlan ez a hangulatváltozás, mint ahogy alig lehet indokolni — hogy parlamenti képpel éljünk — a »viharsarak« elhalkulását. Az életben ez a változás persze másként jelentkezik. Mondjuk a sóhajok nem olyan mélyek többé és nem olyan gyakoriak. Több a mosoly az arcokon. Az a bizonyos gazdasági enyhülés mintha végre hozzáért volna az emberekhez is, elérte volna őket, hogy az örökös lemondást és kétkedést kiűzze a magyar '-Ik:ékből. Isten tudja, de mintha a magyar fejek sem volnának olyan csüggedtek többé. Mintha a csüggedt céltalanság nem riogatná többé a magyart azzal a kérdéssel: — Ugyan miért? Hiszen nincsen célja. az egésznek. ,,Ma mindenki Darányira esküszik.. Mindez elmúlt. Mintha igazán a jóreménység földjévé vált volna a magyar politika különben eléggé hínáros terepe. A Ház képe is más. Üresek a »bizalmi sarkok«. Nincsenek titkos megbeszélések. Nem forognak listák sem, amik (bujdosnak mellényzsebből mellényzsebbe, várva, hogy mikor ütik meg a főnyereményt egy kedvező politikai változás alkalmával. De most mindez fölöslegesnek látszik. Nincsenek földrengések. A politika talaja olyan szilárdnak és állandónak látszik, mintha egyszer- smindenkorra fölöslegessé akarná tenni a »külön« vacsorákat. Ma mindenki Darányira esküszik. Még az ellenzék is. A külpolitikai mérleg ! is kimozdult s billenést mutat, mégpedig a magyar oldal felé. Kánya Kálmán biztató hírekkel jött haza Londonból. A magyar kérdést nem úgy látják már a nagyhatalmak, mint ahogyan néhány évvel ezelőtt. — Magyarország nincsen többé egyedül — írja a legnagyobb angol lapok egyike. Vannak nagyhatalmú barátai és pártfogói. Az osztrák szövetségi elnök látogatása után ez a négynapos, valóban »királyi« és valóiban »felséges« látogatás, ami még a velünk nem mindig rokonszenvező francia lapokat is arra utalta, hogy Budapesttel, mint a dunavölgyi kérdés kulcs-kérdésével foglalkozzanak, nagyot lendít a helyzeten még akkor is, ha »nincsen más célja, mint a barátság kimélyítése, vagy, hogy még tisztábban magának a miniszter- elnöknek a szavaival éljünk: — Az olasz királyi és császári pár budapesti látogatásának nagy jelentősségét magyar szempontból éppen abban látom, hogy a látogatással elérkezett u pillanat, mikor végre Budapesten— országunk szívében — fejezhettük ki hódolatunkat és szeretetünket felséges vendégeink iránt s az ó felséges személyükön keresztül egész Olaszország és az olasz nemzet iránt is. Persze, mindez még néhány év előtt is elérhetetlen tündérál om lett volna. De jött Rothermere 'lord — jött Mussolini s a nagy varázslóik mágikus bűvöletéből megszülethetett a májusi négy »királynap« — olyan fényben és olyan ragyogásban, amivel még a három híres »fagyos szentek« sem mertek kikezdeni s olyan I ragyogóan napsugarasak voltak ezúttal ők is, 1 hogy senki észre sem vette ittlétüket. Uz irgalom kardja Érthető, ha mindez a kedvező változás mind a bel-, mind a külpolitikában, boldog elégtétel- adás magának a miniszterelnöknek: Darányi Kálmánnak, aki ennek az igazi béke-politikának a szakavatott művésze, s akinek csendes, nyugodt mosolyában ott ragyog egy öntudatos politikusnak az önmagabizakodása, hogy mindezt jobban, simábban és az országra nézve hasznosabban aligha lehetne végigvezetni. Hiszen a Londonból jött hírek is megerősítik azt a feltevést, hogy a békésszándékú Magyarország a maga béke-politikáján keresztül csak egyre mélyíti azt a barátságos érzületet, melyet Darányi Kálmán józan és önfegyelmes politikájával a szigetországban a maga számára biztosítani tudott. Darányi Kálmán legutóbbi parlamenti beszéde, mellyel a költségvetési vitát berekesztette, szokatlanul élénk visszhangot keltett a külföldön s főként VI. György óriási birodalmában. Az angol lapok behatóan foglalkoztak vele s mint a béke egyik biztos pillérét üdvözölték Darányi Kálmánt. Mert van még egy külön pikantériája is az angol koronázási ünnepségnek, amelyet szoros kapcsolatba hoznak most Darányi Kálmán józan és önérzetes béke-politikájával. Ugyanis Kánya külügyminiszter VI. György király és Erzsébet királyné díszlakomáján Cork és Arrery grófjának a feleségét vezette az asztalhoz. Arrery grófja fontos szerepet töltött be a koronázási ünnepségen — a király előtt vivén az »irgalom kardját«, azt a kardot, amely a szertartás parancsa szerint tompa és nincsen kiköszörülve, mert a megbocsátás nagylelkűségét jelképezi az erőszak, u támadás és a kegyetlenséggel szemben. Erre mondotta egyik neves angol politikus, aki több ízben járt nálunk^ és többször szót is emelt már a magyar igazság érdekében: — Az irgalom kardja egyszer majd Magyarország kezébe is kerül. Azt hiszem, éppen olyan bölcsen fog élni vele, mint azzal a másikkal, mellyel olyan félelmetes nevet tudott magának szerezni nemcsak a világháborúban, de egész évezredes múltjában is. Mindezek, ha kis mozzanatok is, mégis alkalmasak arra, hogy feltüntessék azt a hangulatváltozást, ami Magyarország javára a Darányi-féle kül- és belpolitikán keresztül az országgal szemben megnyilatkozik. A külpolitikára vonatkozólag a. miniszter- elnök felfogása annyira ismert és kijegecese- dett, hogy nem lehet se elvenni belőle se hozzátenni. — Éppen most van tizedik esztendeje, — mondja Darányi Kálmán — hogy a római jegyzőkönyvek megvetették annak a politikának az alapját, amelyek tíz év próbáján keresztül nemcsak, bogi/ helyesnek, hasz-
