Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-05 / 18. szám
HARMINCKETTEDIK évfolyam 1937 május 5 18. szám VÁROSPOLITIKAI, POLITIKÁI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavilonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 1-199-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA Sztranyavszky Sándor: „A fejedelem szobra lizenés nekünk mai magyaroknak s kell, hogy ezt az üzenést mindnyájan meg is értsük“ A Ház elnöke elmondja a Független Budapest munkatársának a Rákóczi-szobor történetét A Nagyságos fejedelem érclova ugrásra készen áll a Kossuth Lajos téren, hogy átrepüljön sas módjára a Kárpátokig, hogy ismét kibontsa a szabadság szent zászlaját hűséges rutén és tót parasztjainál. Mert — mint annyiszor a századok folyamán — újból »recrudescunt volnera«: felfakadtak véres sebeink, nagy a szükség' a Fejedelem segítségére. Hadd lengjen a szűzmáriás lobogó az erdélyi havasoktól a dévényi országkapuig, fennen hirdetve, hogy »pro libertate«, a szabadságért hív harcra bennünket a legeszményibb, legtiindök- lőbb magyar ideál: II. Rákóczi Ferenc fejedelem. Valamikor kortársai hazaárulónak bélyegezték és — a magyar törvénytár örök szégyenére — ezt be is cikkelyezték a corpus iurlsba. Az élő nemzedék mindig törpe, amikor óriásokról kell ítélkeznie. Két évszázad megtisztító tiizén keresztül ma oly csodálatos fényben ragyog felettünk a Nagyságos Fejedelem szent alakja, hogy csak áhitatos lebomlással tudunk Reá feltekinteni. Rákóczi Ferenc fejedelem szerepéről, történelmi küldetéséről, személyéről és annak hatásáról rengeteget írtak. Alakját legendák övezik és régesrégen \ bevonult a magyar lelkek örök pantheonjába, a nemzet szent hőseinek legelső sorába. Magasztos nagyságos tündöklő példája marad minden időkben a lelki nagyságnak és erre a példára talán még soha. nem volt nagyobb szükségünk, mint éppen ma, amikor annyira divatosak azok az eszmék, amelyek homlokegyenest ellenkeznek azzal az ideállal, amelyért élt, küzdött és annyit szenvedett a Nagyságos Fejedelem: a szabadsággal. Ma nem divatos a szabadság. Ennek a beteg korszaknak egyik lázas tünete az egyéni szabadság elnyomása, az önállóság és az önkormányzati szabadság ellen való ádáz fenekedés. »Isten csodája, hogy még áll hazánk« — énekelte Petőfi: az isteni csodán kívül nagy része van ebben annak is, hogy mindig akadtak a magyarságnak olyan fenséges lelkű, nagy vezérei, mint a Fejedelem volt, akik nem hagyták elpusztulni ezt az erőt. A magyarság, amely százszor elpusztul, aziért él még mindig’, mert ragaszkodott szabadságához, mert nem futott idegen eszmék után, hanem a maga egyéni életét élte és védelmezte. Ennek a szabadságnak a szimbóluma a parlament előtt álló két szobor: Kossuth Lajos és Rá- ) kóczi Ferenc szobra. Sok nagy férfiút termelt k; a magyarság teremtő géniusza egy évezred folyamán és mégis Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos alakja él mindannyi közt a legfényesebben a magyarság- lelkében. Nemzeti ideáljainkká váltak, mert ők testesítették meg a magyar szabadság gondolatát: azt a gondolatot, amelyet most sokan szeretnének eltemetni, semmivétenni. Ott áll az ércszobor a magyar parlament épülete előtt, annak a törvényhozásnak a hajléka előtt, amely valamikor hazaárulónak ítélte Öt, fej- és jószágvesztésre ítélve. Rákóczi Ferenc fejedelem most — halála után kétszáz esztendővel — megkapta a maga igazságát és ez is nagy tanulság nekünk: papírra írott rongyok elpusztulnak, de az igazság mindig győz. A papiros nem tudja megölni a szabadságot és igazságot, amely mindig feltámad. Ezekre a tanításokra figyelmeztet bennünket ll. Rákóczi Ferenc fejedelem szobra, amelyet nagyon helyes, hogy éppen a magyar törvényhozás háza előtt állítottak fel. Legyen útmutató példa arra, miként kell szeretni a hazát. Legyen felkiáltójel azoknak, akik a Csonkaország életét vezetik, mint kell élni, küzdeni, mindenről lemondani a hazáért és szabadságért. Az önzés és hatalomvágy éjszakájában fénylő csillagunk legyen továbbra is a nagy Fejedelem szent alakja, amelyet ha követünk, nem tévedhetünk rossz utakra, amelyeken — ha eltévedhetünk — ingoványba juthatunk. Legyen figyelmeztetés, intés és egyben biztatás, hogy a magunk útját járva igaz úton járunk, hogy »fran- gar, non í'lectar«, — meghajlíthatott bennünket az idők járása, emberi gonoszság, kapzsiság, mohó rablók tel he tétlensége, de meg nem törhetett. Ma mindannyian rodostól száműzettek vagyunk, i Lemondásban élünk es varjuk Zagon felől a csilla- | got. A csillag mái- itt van. Rákóczi Ferenc fejedelem szökellő ércszobra ugrásra készen hív ben- j nünket: követni fogjuk a példát, mert csak így juthatunk el ahhoz az igazsághoz, amelyet egyes meg- j gondolatiunok akarnak kiirtani a nagyvilág corpus j jn Hsából. ) A késői tavaszi kibontakozás mintha szé- gyelné késlekedését s mintha pótolni, akarná mulasztását. Míg serény munkáskezek dolgoznak a leleplezendő szolbor körül, a Kossuth Lajos térem a fák is nagy hirteleniiil kizöldülnek, hogy mire az ünnep megkezdődik, maguk is pompába öltözetten vegyenek részt a nagy fejedelem ünnepében. Minden olyan szép, olyan friss, olyan üde. S május mosolyogni kezd ési mosolya olyan boldog derűvel, hittel, bizakodással tölti el magát az embert is. Mintha a természet nagy versenyéből és megúj- hodó munkájából -maga az ember sem akarna kimaradni. Nem véletlen, ihogy a mezőigazdaság is, az ipar, kereskedelem is mindig tavaszra tartogatja a ma-ga nagy kiállításait, hogy bemutassa egy év alatt megtett haladását a fővárosban. Ilyenkor jobban lehet örülni az ilyesminek, mint ősszel és télen, amikor minden inkább az elmúlást hirdeti, mint az életet. Emlékszem, milyen más érzéssel megyek ma végig a színpompás téren, mint azon az őszi komor napon, amikor Sztranyavszky Sándor őnagyméltósá- gának megtisztelő táviratával zsebemben, felkerestem, hogy a Fiic/getlen Budapest hasábjain- beszámolhassak azokról az érzelmekről, melyeket magával hozott a müncheni szanatóriumból, ő, aki életében talán a legközelebb állt hozzá, Gömbös Gyuláihoz, aki még melegen szorította meg a haldokló1 miniszter- elnök kezét, ,ott a messze idegenben. Gömbös: a Rákóczi-rajongó-Hogyan jut az eszembe a fejedelem szobra mellett Gömbös Gyula emléke? A kapcsolódás ezúttal tei’rnó- szetes. Hiszen nyilvánvaló, hogy a most leleplezett Rákóczi-szobor valóban szoros összefüggésben van Gömbös iGyula -emlékével: az ő akarata volt az indító erő, amiből- a mű aztán megszületett. Rajongó tisztelője volt a fejédlelenmek. Nagyon bántotta, hogy nincsen szobra a fővárosban. Meg is mondotta többször is, bogy mi az, ami rajongójává tette a rodostói bujdosónak. — Az élete — mondotta — teljes összhangban van az elveivel és hirdetett tanaival. Soha nem jött ellenmondásba önmagúval is mikor választania kellett, habozás nélkül dohta oda egymilliókétszázezer hol dny! 'birtokát, kastélyait, gazdag kincsekkel megrakott várait, mert a magyar szabadság nélkül üres, értéktelen volt neki ,a föld minden gazdagsága. Megismerte a magyar if öl d és a magyar nép ikazi arcát s le akarta arról törülni bánatot, hogy ne kelljen sírnia a magyarnak, még vígsága köziben is. Majténytban elveszett az ügy — de Rákóczi nem alkudott. Inkább választotta a búj dós ást, mint gondolata elárulását. A kis Rodostó örök jelképe az önzetlen -hazafiiságnak. Megérdemli, hogy zarándokhelyünkké váljon.-Rendibe is hozatta a rodostói házat. Maga még betegen is elzarándokolt oda, hogy kegyelettel adózzon a fejedelem emlékezetének. Mikor egyszer szóbakerült, hogy emléket kellene állítani a magy rodostói bujdosónak, még’pedig gyűjtéssel kellene a szükséges összeget előteremteni, legyintett. — Neon, nem. Ez hosszú időt venne igényibe. Gyorsabban kell cselekednünk. Már eddig is sokat késtünk vele. Kell nekünk az ő példája. Szükségünk van rá. A/ egység szimbóluma-S mikor a helyről vitatkoztak, ahol a szobornak majd állania kell, azt mondta: — Ezt a kérdést — természetesen — elsősorban művészi szempontok döntik el. De ha úgy kerülne, hogy a parlament elé kerülhetne, magy volna az ő r öröm. Nem osak azért,, mert törvényhozóink szeme előtt lebeghetne ő, aki maga volt a megtestesült áldozatkészség. Hanem még egy más szempontból is, amire mások talán nem is gondolnak, de én gondolok, mert jó arra gondolni nekünk,, pártoskodni szerető magyaroknak. Ha ott állna a fejedelem szobra» a Kossuth Lajos téren, akkor szobrokon keresztül is megtestesülne a magyar élet és a magyar nagyság egyetlen feltétele: az egység. Ott volna maga Rákóczi, mint akit hithű és buzgó katolikussá, a jezsuiták nevelnek. Ott Kossuth, az evangélikus és ott nagyatádi Szabó István, a református magyar. Milyen beszédes jelképe ez a mi magyar életünknek, az egység szükségeinek és minden erő megbecsülésének. Még ezek a gondolatok ott viaskoídhak a lelkemben, mikor eszembejut az a legutóbb tartott debreceni beszéd — ami ugyanennek a gombosi elgondolásnak klasszikusan szép megszólaltatása volt, mégpedig éppen annak a férfiúnak az ajkán, aki a legméltóbb ennek az igének a hirdetésére, hiszen méltóságánál fogva is felette áll a napi politikának s igazán hivatott, hogy a nemzet egyetemes érdekeinek legyen a szószólója. Sztranyavszky Sándor őnagyméltóságára gondolok, akit szerencsém volt több ízben is hallani ezekről a nagy, országosan fontos kérdésekről, s aki most debreceni beszédében ama hatalmas nagy gondolatokat szolgálta, amely Gömbös Gyulát is arra sarkalta, hogy a feijedelemmek mielőbb szobra legyen a fővárosban s ha a szobor meglesz az országiház környékén állítsák fel. Sztranyavszky őnagyméltósága mondja: — Szegény Gömbös Gyula már nem érhette meg ezt a napot, amikor a fejedelem ércalakjáról lehull a lepel, hogy előttünk álljon az igazi, az áldozatkész hazafiasság örök mintaképe. Szükségünk van a mai válságosán nehéz időkben nagyjaink termékenyítő hatására. Ezért sürgette Gömbös Gyula is a fejedelem emlékének megörökítését. Megemlíteni, hogy milyen jó hatást gyakorolt országszerte őnagyméltósága debreceni beszéde, amelyben rávilágított azokra a feladatokra, amelyek a meg nem bontott keresztény magyar társadalomra várnak. Őnagyméltósága megismétli: Ami Szent István birodalmának feltámadását biztosíthatja — Nem szabad megengednünk, hogy bármilyen erők, bármilyen mesterkedéssel és fogással meg tudják bontani a magyar nemzeti társadalmat. Azok a katonák, akik ma a hit várát őrzik s a Krisztus várának katonái, sosem engedhetik meg maguknak, hogy fegyvereik élét egymáson próbálják ki. Hiszen a megbontott társadalom könnyen a nemzeti állam bukását jelenthetné, míg egysége, ereje, a kölcsönös megértés, Szent István birodalmának feltámadását és ezen át az európai civilizáció megmentését is biztosíthatja. — Mert — mondja őnagyméltósága. — én hiszek a magyar nemzet történelmi küldetésében. A mi történelmi küldetésünk éppen ennek a civilizációnak a. védelme. Ennek a hivatásnak megfeleltek őseink, mikor a saját testükkel és életük feláldozásával védték a Nyugatot. Ez az önfeláldozó hazafisáig emelt bennünket, kis számunk mellett is, a »nagy nemzetek« sorába. — Az az érzésem, hogy a ^ nagy erőpróba megismétlődik. Mintha Kelet és Nyugat ezen a sok vérrel áztatott drága hazai földön akarná ismét összemérni erejét, hogy megtörténjék a leszámolás és eldőljön, ki győzzön:
