Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1936-11-04 / 44. szám

4 Független Budapest Budapest, 1936 november 4. Enyhült az ellentállás a vám revízió ellen A polgármester Éber Antal kívánságára a javaslat közgyűlési tárgyalása előtt ankétot fog összehívni A Független Budapest legutóbb is foglalkozott a fővárosi vámrevízió kérdésével. Az érdekeltségek részéről még mindig a, leghevesebb támadások foly­nak a főváros tervezetével szemben és a küszöbön- álló közgyűlési tárgyalásra igyekeznek megint el­lenséges hangulatot teremteni. A főváros azonban kitart a maga jogos állás­pontja mellett és miután meggyőződése szerint már elment az engedékenység végső határáig, további önkéntes engedményekre, módosítá­sokra nem hajlandó. A döntő szót most már a közgyűlés, illetve a kor- mányihatóság fogja kimondani a városi vámok dol­gában. Nagy ellenfele a vámkérdésben a fővárosnak a *MÁV is. amely tudvalévőén átalány rendszert sze­retne bevezettetni, ami természetesen elsősorban a MÁV érdekeit szolgálná, másodsorban a fuvaroz­tató közönségét, de semmiesetre sem a fővárosét. Az átalányozási tervvel szemben a visszauta­sítás álláspontjára helyezkedik a főváros pénzügyi vezetősége, mert ha az átalányozást elfogadnák, ez teljesen fel­borítaná- az egész vámrendszert és súlyos anyagi ká­rosodást okozna a városnak. Érdekes, hogy a különböző kereskedelmi és ipari érdekeltségek mindaddig, amíg a főváros nem tűzte napirendre a vámrevízió't, állandóan sürgették ezt a lépést, mert azt hangoztatták, hogy a mai vámtarifák tönkreteszik a környékbeli kereskedelmet és ipart. A magas vámtételek miatt panaszkodtak, új rend­szert követeltek és amikor a főváros e panaszokat Negyedmillió pengő defitiiie van a Lóimsiizemtteli Rosáa János úr. fonácsnofó elmond© © Lóiiústizem csődiéneü ©Kati lOO /o-Htíi drágul! az él© Bó ára, de az üzeni csaü 25°/0‘üaI esneMe a IóBiüs arái A főváros néhány nappal ezelőtt 80 fillérről \ egy pengőre emelte fel a lóhús árát és ezzel 25%-kal ■ megdrágította a legszegényebb néposztálynak ezt az élelmezési cikkét. A drágításra nem egyköny- nyen határozta el magát a fővá­ros vezetősége, mert jól tudja, mi­lyen népszerűtlen az ilyen intézke- kedés. De kénytelen volt ehhez a lépéshez folyamodni, mert az élő ló árában az utóbbi hónapokban olyan nagyarányú emelkedések mutatkoztak, melyek miatt a Lóhúsüzem pénzügyi egyensúlya teljesen felbo­rult. Még a 25%-os áremelés mellett is súlyosan ráfizet a főváros a lóhús forgalombahozata- lára, de meghozza, ezt a nagy áldozatot szociális ér­dekből. losio János ár. íanacsnoH a közélelmezési ügyosztály vezetője a Független Bu­dapest munkatársának erről a kérdésről a következő­ket mondotta: — A közélelmezési bizottságnak be kell jelente­nünk a Lóhúsüzem kedvezőtlenre fordult pénzügyi helyzetet és elő kell készítenünk az atutonómiát arra, hogy j tiik fel a kimérési árakat. Hozzájárult a lóárak drá- j gulásához az a körülmény is, hogy az idei kedvező takarmánytermés nyomán a gazdák nem hoznak annyi lovai a vásárra és az olcsóbb eltartásra való tekintettel használatban tartanak olyan állatot is, melyet tavaly vágóhídra vittek. i A főváros felterjesztéssel fordult a kormányhoz és a szociális érdekekre való tekintettel a vágólAvak kivi­telének korlátozását kérte. Az eredmény már mutat­kozik és bízunk abban, feogy nemcsak a felhajtás fog ennek nyomán a budapesti lóvásárokon növekedni, hanem az állatárak is fokozatosan visszafejlődnek. Ha ez a remény teljesedik és beszerzési áraink csök­kennek, úgy természetesen mi is haladéktalanul le­szállítjuk a lóbús árát. — A jelenlegi állapotok mellett azonban az a helyzet, hogy I j a lóhúsüzem 2)10.(11)11 pengő deffieittel kény­telen számolni, mert az egypengős eladási árral szemben a kimérésre kerülő lóhús ne­künk 1.23 pengőbe kerül. Ha az árakat nem emeltük volna, 260.000 pengő deficit j nehezedett volna- az üzemre. A Lóhúsüzem forgalma a múlt évi yisszakanyatlás után most rohamosan nőtt és ebben a hatalmas arányú forgalomnövekedésben szerepel az a körülmény, hogy Pestkörnyéken sokkal drágább a lóhús és a környékbeli közönség a főváros hatósági lóhús-székeiben szerzi be szükségletét. Dr. Rosta János A BARt-szerződés és a BSzKRt 50 új autóbusza A városházán a BSzKRt-tal egyetértőén elhúzzák a döntést a BÁRT-koncesszió dolgában. Már csak két hónap választ el az engedélyidő lejártától, de . ille­tékes körök még mindig nem rendezték ezt a kérdést. Szó van arról, hogy a BSzKRt fenntartja elhatáro­zását és átveszi a környékbeli vonalakat, beavatott helyen viszont azt hangoztatják, hogy egyes vonalakra reflektál a főváros, a többit meghagyja a BART-nak. De elhangzanak olyan nyilatkozatok is, hogy néhány évig még zavartalanul meghagyják a BART-ot je­lenlegi állapotában és ilyen értelemben előterjesztik a koncesszió meghosszabbításéira vonatkozó javasla­tot. A BSzKRt mindenesetre számol azzal a körül­ménnyé'., hogy a közgyűlés egy időre meghosszab­bítja a BÁRT koncesszióját. Gondoskodnia kell tehát arról, hogy az esetre az 50 új autóbuszt megfelelően foglalkoztassa. Már mind az 50 kocsi üzembe került, ez azonban egyelőre nem érvényesül szaporítás formájában a forgalomban, mert a régi kocsikat fokozatosan javí­tás alá vették és amíg az új, kocsik futnak, a régi autóbuszok sorra generáljavítás alá kerültek. A ja­vítási munkák november végén befejeződnek, ekkor tehát az'Autóbuszüzemnek 50 új autóbusz áll rendel­kezésére, amelyeket hasznosan kell foglalkoztatni. Egyelőre csak a Rákóczi úti vonal működik az új autóbuszok terhére, 35 kocsit ellenben a környékbeli járatok át­vételére akar felhasználni a BSzKRt. Ha ez nem sikerül, úgy új vonalak létesítését kell sürgősen tető alá hozni. Szó van arról, hogy a Berlini-tér és Fővám-tér között létesül új autóbuszvonal, ami tényleg hiányt- pótló járat lenne, mert Vilmos császár-ét, Károly király-út Múzeum körút vilamosforgalma igen rossz. Ezen az útvonalon számos átszállási lehetőséget is biztosítanának az autóbuszom utazó közönségnek. Ezt az útirányt metszi az 1, 3, 5, 7, 14, 15-ös autóbusz- relációk, a Berlini-téren a 12-ről, a Fővám-téren az 1-ről lehetne átszállni. Kétségtelen, hogy ez az au­tóbuszvonal egyik legfrekventáltabb relációja lenne a BSzKRtnak, melyen 8—10 autóbuszt foglalkoztat­hatnának. De felmerült komoly formában a Baross uccai autóbuszjárat bevezetése is. A régi tervnek megfele­lően meg akarják szüntetni az Irányi uccci—Kecske­méti ucca—Baross ucca közötti vilamos forgalmat és pótlására az Orczy térig autóbuszt járatnának. Ez szintén több kocsi beállítására ad alkalmat. Ha még forgalmasabb relációk sűrítésére is adnak né­hány kocsit, úgy az 50 autóbusz foglalkoztatása a BART-vonal átvétele nélkül is hasznosan biztosít­ható. A BSzKRt tehát ilyen értelemben dolgozza ki javaslatát arra az esetre, ha a közgyűlés a BÁRT koncessziójának meghoszabbrtása mellett döntene. PaÜffiuií'C fÓtiniC építési vállalkozó, I amuvfiua OKI. Kőművesmester Vállal építkezési és tatarozási munkákat, modernizálást, falszigetelést és átalakítást BUDAPEST, VL, TEVE UCCA 24. S Z. "tf építési anyagok legjutányosabban beszerezhetők Nervpffti UeSst**»* éPítési anyagkeres- WIRIUl kedelmi vállalatánál Budapest, VII., Rákóczi út 80. Telefon: 1-429-52 HESZ LAJOS ÉPÍTŐMESTER Budapest, I., Lógod! ucca 9. sz. Telefon : 1 603 21 az üzem idén tekintélyes deficittel kénytelen számolni. A lóhúsárak emelését igyekeztünk elodázni, amíg csak lehetett és fájó szívvel határoztuk el magunkat erre az elkerülhetetlen intézkedésre. Az élőállatárak az utóbbi hónapokban a fo­kozott kivitel következtében egyre emelked­tek. Tavaly ilyenkor 17—21 fillérért vásároltuk az élő lo­vat, ma 36—16 fillér a beszerzési ár. Közel 100%-os tehát a differencia az egy évvel ezelőtti és a mai beszerzési árak között viszont mi csak 25%-kal emel­AST Ákos F rigyes építőmester B ur A m ~ * !V*' EskÜ Úí 3 U Cl CS p e S t, Tel.: i„895-71 csempe, kőpadló szállít, vállal, javít Porta épületburkoló Szövetkezet. Építőbolt. V., Gr. Tisza István u. 1. Tel. : 1-S24-81 Őszi és téli ruhaszükséglettét szerezze be a megbízhatóságáról közismert Tribon Ruházati Rt.-nál Budapest, Vlil„ Üllői út 14, sz. Telefonszámok: l-392-£5 és S"3l2-97 G r 11 kft* ! festékgyár és ásványőrlőmű­ruoer JcflSÖS vek, építési anyagok és ve­Központi iroda-. gyészeti termékek raktára RjirSjanocJ V’ Kálmán ucca 22. sz. DUU d pCilf Telefon: 1-230-33 Alapíttatott: 1S42 W I HART FERENC építész — építőmester XIV., COLUMBUS UCCA 33 Telefon: 2—969—08 Mérsékelt árak* Megbízható minőség! A legkedvezőbb fizetési feltételek! Előleg nincs: az első részlet a vásárlást követő hó l-én esedékes méltányolva tényleg elhatározta a vámszabályok revízióját, egyszerre felzúdult a nagy ellenkezés és minden oldalról tiltakoztak az új vámrevízió ellen. Lassankint azonban a kereskedelmi és ipari érde­keltségek is kezdik belátni, hogy további ellenkezé­süknek semmi értelme nincs, mert a. főváros tényleg segíteni akar rajtuk és a vámrevízió nem a terhek növelését, hanem enyhítését célozza. Erre a meg­enyhülő álláspontra lehet következtetni abból a lé­pésből, melyet most Eber Antal, a kereskedelmi és iparkamara elnöke tett e kérdésben a főváros felé. A kamara eddig mindig csak tiltakozott és ellenke­zett a vámrevízióval szemben. Most azonban Éber Antal a Kamara nevében átiratot inté­zett a polgármesterhez és felkérte, hogy ha már tényleg közgyűlés elé kerül a városi vámszabályzat, úgy legalább a közgyűlési tárgyalást megelőzően hívjon össze a polgár-mester ankétot a probléma megbeszélésére. Közben Szendy Károly polgármester közölte Éber Antallal, hogy az értekezlet összehívásának semmi akadálya nincs, mert — amint azt a Független Budapest is közölte — a polgármesternek amúgy is szándékában volt a közgyűlési tárgyalást megelőzően egy ankét rende­zése, ahol az érdekeltségeket meggyőzheti a vám- revíziótól való idegenkedésük helytelenségéről és alaptalanságáról. IMiost tehát, hogy a kamara is kéri a megbeszé­lés összehívását, a polgármester eziránt hamarosan intézkedni fog és a költségvetés tárgyaláséinak befe­jezése időn azonnal kitűzi az ankét határnapját. Re­mélhető, hogy ezen a szóbeli tárgyaláson, ha nem is mindenben, de a lényeges kérdésekben sikerül meg­egyezést létesíteni és a városi vámrevízió békésebb légkörben kerül majd november végén a közgyűlés elé.

Next

/
Thumbnails
Contents