Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1936-09-09 / 36. szám

6 Független Budapest Budapest, 1936 szeptember 9. KÖZGAZDASÁG — VÁLLALKOZÁS Jön az ü| áruháireiuleleí! Az úf rendelet me^nufrbálja az áruházán működési terét, de haszna belőle nem lesz senhineh A kereskedelmi világban egy ideje elkeseredett harc folyik az áruházak ellen és ennek a küzdelem­nek az eredményeként születik meg rövidesen az áruházi rendelet, mely ezeknek a kereskedelmi vál­lalatoknak a működését szigorú korlátok közé fogja szorítani. A kereskedelmi miniszter már elkészítette a kiadandó rendelet tervezetét, melyet megküldött az összes érdekeltségeknek, a fő­városnak is. Az érdekeltségek megtették észrevéte­leiket és ennek figyelembevételével előreláthatólag október 1-én az. áruházrendelet életbe is lép. A szóbanforgó rendelettervezet megállapítja az áruház fogalmát, amennyiben kimondja, hogy: »átruház az olyan kereskedelmi vállalat, melyben több kereskedelmi szakmának üzletkörébe tartozó — rendszerint külön üzletekben árusított — árucik­kek kerülnek eladásra és mely vállalat helyisége nagyságánál, az alkalmazottak számánál és a befek­tetett tőke nagyságáinál fogva az egyéb üzletek átla­gos mértékét lényegesen meghaladja. Áruháznak kell tekinteni az olyan kereskedelmi vállalatot is. amelynek helyisége ' legalább 2000 négyzetméterre terjed, mely évi átlagban 50-nél több alkalmazottat foglalkoztat, vagy legalább 40,0.000 pengő befekte­tett tökével rendelkezik. Az áruház jelleget nem érinti az a körülmény, hogy az üzlethelyiség nem egy, hanem egymással szomszédos több házban van, valamint az sem, hogy az egyes osztályoknak más­más tulajdonosa, vagy bérlője van. Vitás esetek­ben a kereskedelmi miniszter dönt valamely válla­lat áruház jellege felett«. A rendelet értelmében annak életbelépésétől új áruházát felállítani és meglévőt bővíteni csak a kereskedelmi miniszter engedélyével szabad. Újonnan keletkező áruházakban az élelmiszer- és fűszerszakma üzletkörébe tartozó árukat árusítani, képesítéshez kötött ipart gyakorolni, vendéglőt, büfét, cukrászüzletet tartani nem szabad. Azok az áruházak, melyek ilyen osztályokat, üzletágakat jelenleg fenntartanak, 1941-ig folytathatják csak az élelmiszer- és fűszerárusítást, vendéglősipart stb. Hat hónap alatt kötelesek Megszüntetni minden­féle nyers hús, baromfi, hal, tej, tojás, főzelék, friss gyümölcsök, cukrászsütemények, ásványvizek árusítását. Megszünteti az új rendelet az áruházak uccai árusítását is, mégpedig a rendelet életbelépésétől számított egy hónapon helül. Megszünteti a rende­let a tört súlyban való árukiírást. Nem vállalhat el az áruház az üzlet köréhe tartozó áruk -elkészíté­sére megrendeléseket és nem vállalhatja az általa eladott áruk átalakítását és javítását sem. Meggyőződésünk szerint a kiadandó rendelet súlyosan belevág a mai áruházak érdekeibe, ame­lyek terjeszkedés helyett leépíteni lesznek köte­lesek. De bizonyosra vesszük azt is, hogy az új ren­delet a kereskedelem nyomorúsáigos helyzetén segí teni nem fog, mint ahogy az eddig már megszünte­tett közüzemek sem jelentettek előnyt a kisiparnak és kiskereskedelemnek. Reális és irreális ajánlatok Jl belügyminiszter szigorú rendelete a versenytárgyalási ajánlatok odaítélése dolgában A közszállítást és közmunkát végző vállalkozók! részéről sokszor hallatszik a panasz, hogy egyes köz­hatóságok nem tekintik az árajánlatok reális voltát, hanem csak a számszerű eredmény alapján a legolcsóbb ajánlatot veszik figyelembe. Nem egy tapasztalat igazolja, hogy o legolcsóbb aján­lat sokszor a legdrágább, mert a túlolcsón pályázó és a munkát ilyen alapon elnyerő cég többnyire félbe­hagyja a munkát, a hatóságoknak ilyenkor csak kel­lemetlenségük van és a munka befejezése elhúzódik. A főváros vezetősége is tapasztalta már saját kárán ezt az igazságot, -ép ezért újabban sóikkal szigorúbban vizsgálják meg az árkalkulációk reális voltát és számtalanszor megtörténik, hogy az irreáli­san olcsó ajánlatok figyelmen kívül hagyá­sával sokkal drágább, de reális pályázatokat fogadnak el. Mintán azonban elvétve még mindig előfordulnak ezzel ellentétes esetek és az iparosság ezt joggal ki- fosásolja, a belügyminiszter leiratot intézett az összes közü'l,etek, közhatóságok, így a főváros vezetőjéhez is az á/ajánlatok elbírálása ügyében. A leiratban a bel­ügyminiszter ezeket mondja; — Az ipari érdekeltségek köréből panaszok merültek fel azirányban, hogy a közszállítási ügyek intézésénél figyelmen kívül hagyatnak a IKözszállitási Szabályzat azon rendelke­zései, melyek értelmében a közszú-llítási ügyek intézésénél az ipa roso-knak, kereskedőknek, mérnököknek és munkásoknak érdekképviseleteit, meg lehet, illetve — ha a megrendelő hivatalnak a vonatkozó árakról a legutóbbi időből származó megbízható adatai nincsenek — meg kell hallgatni. Pana­szok hangzanak el abban az irányban is, hogy az odaítélő hivatalok az ajánlatok realitásának vizs­gáltára nem fordítanak kellő gondot é-s nincsenek tekintettel a Közszálitási Szabályzatban foglal­takra, hanem kizárólag a legolcsóbb ajánlat számszerű elő­nyeit nézik és,mellőzik azokat a megbízható cégeket, melyek elsőrangú munkát szállítanak. — A Közszálitási Szabályzat rendelkezései szerint szállí­tásoknál azt az ajánlatot kell reálisnak tekinteni; mely a szállítandó cikkeket a tényleges -termelési költséget, a szak­mában szokásos és megokolt költség, valamint a gazdasági helyzethez viszonyított haszontétel számbavételével- megálla­pított áron ajánlja. Munkálatoknál pedig az ajánlat valószerü- ségét ugyanígy kell elhírlni és különös figyelemmel kell lenni arra, hogy a valószerüséghoz nem elég ajánlat végösz- szégének az átlagos - számításoknál alkalmazott, „szokott egy­ségár alapján kiszámított megfelelő volta, hanem ezenkívül az összes egységáraknak is való-szerücknek és a megadott munkabérekkel arányban kell lentuiök. — Nem felel meg tehát a valószorüség követelményei­nek az olyan ajánlat: í.’ melynek végösszege elfogadliafóiiitk látszik ugyan, egységárai azonban akármilyen irányban indokolatlan elté­réseket -mutatnak; 2. mely ugyanazt az anyagot vagy munkát az ajánlat -különböző helyein azonos feltételek mellett különböző áron ajánlja; 3. melynek adataiból arra lehet következtetni, hogy az ajánlattevő tervváltoztatásokra, túlmunkákra, felárra számít; 4. mely az egységárakat úgy csoportosítja, hogy a munkst megkezdése után minél előbb, minél nagyobb részletfizetések legyenek elérhetők. A gondozásra bízott ipari és közszáílítási érdekek szem­pontjából súlyt helyezek arra, hogy a Közszállítási Szabály­zat fenti rendelkezései egyrészt az- érdekképviseleteknek az előírt va-gy indokolt esetekben való meghallgatása tekinteté­ben,, másrészt az ajánlatok reális voltának megvizsgálása tekintetében maradéktalanul érvényesüljenek. Felhívom en­nélfogva a -polgármester urat, hogy a közs-zálJítási ügyek in­tézésénél az érdekképviseletek szakvéleményét indokolt eset­ben kérje ki, a közszállítások odaítélésénél pedig az aján- jatok realitását mindenkor tegye beható vizsgálat tárgyává. — 24(1 új szükséglakás még- idén elkészül. A fő­város új s;z üks églak ás ép í tési programjának kivitele­zése szeptember közepén megindul. Legelőször a Ceglédi úton létesítenek 240 szükséglakást az ott már meglévő, ele megszűnt -sertéssz,állási épületek átalakításával és, kibővítésével, rpelkintetteüJ arra, hogy itt osak kisebb arányú, építésről van szó, novemberre ez a 240 szükséglakás már beköltözhető lesz.. —- Új csatorna épül a Budafoki úton és a Ver­peléti úton. A főváros csatornaépítési ügyosztálya az ősszel tovább folytatja nagyszabású közmunka- programjának kivitelezését. A Budafoki úton a Lenke út és a. Verpeléti út között épül meg 376 mé­ter hosszúságban az egyik új főgyűjtőcsatorna, amely lényegesen nagyobb méretű tesz az eddigi csatornánál. A másik csatorna a Verpeléti úton: a Vakk Bottyán ucea és Bercsényi ucca közötti szakaszon 76 méter hosszúságban, 5600 pengő költ­séggel1 2 3 4 fog megépülni. — Szigorúbban bírálják a városházán a portál- építkezéseket. Újabban egyre sűrűbben modernizál­ják a budapesti üzleteket, egyre több új, modern portál létesül. A mai igények szemelőtt tartásával a portálépítéseknél főleg arra törekednek, hogy minél nagyobb kirakat felület létesüljön és a régi házaknál ennek érdekében falrészek kiváltása, a pillérek átalakítása szükséges. A Rákóczi úti ház- beomlás egyesek szerint egy ilyen portálépítés kap­csán következett be, mert a nagyobb kirakatfelület érdekében itt is lefaragták a ház pillérét. Amióta ez az eset történt'a városházán sokkal nagyobb szi­gorúsággal bírálják el a porlálépítési terveket. A magánépítési bizottság legutóbbi ülésein sorozato­smi utasítottak el olyan portálépítési kérvényeket, «melyeknek építési tervei a szakértők szerint nem vöt lak megfelelőek és az épületek átlagát veszélyez­Electrolux porszívógép és hűtőszekrény újra kapható Magyar ucca 3. Telefon: 1-868-15 Bauer Zsigmosid j Parkett és Padlózási Vállalat, hdrf€9€fl Sí!VÖ9 Budapest, VII., Erzsébet körút 58. Telefon: 1-382-36 I Sodra Sándor és Fia Rézműves üzeme. Szesz- és vegyészeti gyárberendező vállalat Budapest, IX., Gróf Haller ucca 3. sz. Telefon: 1-378-43 LUTZ LAKK-Es festékgyár r.-t. j Bes’^őF 1 asm Budapest, mi. kér., őrhaqy-utca 4. szia. | ST"építési anyagok legjutányosabban beszerezhetők Nervetti Viktor fSÄSSi Budapest, VII., Rákóczi út 80. Telefon: 1-429-52 Mika Tivadar fémárugyár Budapest, VII. Kazinczy u. 47. Tel. 1-428-27 ■ | pp ap Hazai Felvonó Vállalat 111 FT Barta és Wäspi BP m ■ m V., Újpesti rakpart 7 sz. ■■■■■■■■ Telefon 1-132-35 fi"DONNAD0NNA egészségét óvja ill egészségügyi gumicikkek Kérje mindenütt! Continental Gumigyár ^frJKy iKó* ucca i6 >— v lSélley MihályS szf. csatorna* és pöcegödöriisztítási vállalkozó ■ Budapes t, XIV., Kerepesi út 144. sz. 1 * Telefon: 2—969 — 46 „SIDOL“ használatban a legolcsóbb! Utánzatokat utasítson vissza. Gyártja: SIDOL veoyitermékei; gyára rész­vénytársaság, Budapest. XIV., Cserei ucca 14. Telefon: 2-966-86 és 2-968-94 1 bb __ m nikkel-chrómozó- ■aá m VB 2É üzem elvállalja ^ ■ ■ Cl motorkerékpárok és autók chrómo- zását jótálással a legolcsóbb árban VII.. Wesselényi ucca 51. Tel.:1-330 31 Géptisztító anyagipar KIT. Budapest, V., Révész ucca 11 Ú ? Telelőn: 2-919-02 Gyar,unk Tisztítórongyot 1 tisztítógyapotot színes és fehérben a legjobb minőségben IPETIK JÁNOSI épületbádogos munkák vállalata | Budapest, VI., Ó ucca 14. Telefon: 1-188-81 | Mikes és Braun Magyar gyártmányú T ITÁ N hőmérők vezérképviselete Budapest, VI., Podmaniczky ucca 27. (Teréz körút sarok) Telefon: 1-282-49 PURMMNN JENŐ orthopüdiai íizome Budapest, JX„ Ültői üt21, Telefon : 1-891-87 eai ír IÁ KI C. Vállal mmdehfóie C VJ L 1 D J AIM U!) kerítés! muukúkQt! Haidekker Sándor Rt, BUDAPESTi VI11* Fiaméi út 3. az. sodronymű „keleti" lerakató Telefonnám i 1-41S-94

Next

/
Thumbnails
Contents