Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-05-13 / 19. szám
Budapest, 1936 május 13. Független Budapest 7 A magyar munka és tehetség ragyogó diadalünnepe az idei Nemzetközi Vásár Káprázatosán szép, meglepően gazdag, és méreteiben minden eddigit meghaladóan impozáns a Nemzetközi Vásár idei kiállítása. Májusnak ez a nagy eseménye, a főváros gazdasági életének; olyan lüktető energiaforrása, amelynek jelentősége felbecsülhetetlen,. az ipar lés kereskedelem szempontjából. Az idei vásár nívója, olyan, mint a legelőkelőbb, legnagyobb európai vásároké. A magyar ivarnak és kereskedelemnek valóságos díadalmi ünnepe. Elő bizonyítóka annak, hogy az iparosod'ási mozgalom, amelyre a szomszédos államok elzárkózása kénysze- rített bennünket, olyan eredményeket termelt, ami- 1 yenékről legmerészebb álmainkban sem mertünk volna álmodni. Csodaváros épült fel a Városligetben, a magyar tehetség és konstruktív termelő munka csodavárosa, amely önérzettel, büszkeséggel tölt el mindannyiunkat. Szendy Károly polgármester ezidén elsőízben szerepelt a vásár élén. Ö üdvözölte Horthy Miklós kormányzót a megnyitás (alkalmával és ő kérte fel a vásár megnyitására. Budapest elsősorban kereskedő- és iparosváros és amikor a Vás'ár élén a polgármester áll, mintegy személyével is szimbolizálja Budapest kapcsolatát az iparral és kereskedelemmel. Százezrek keresték fel már az első napokban is a Vásárt. A közönség példátlan érdeklődése fokmérője a Vásár sikerének: .a tömegek, amelyek ott szoronganak, gyönyörködnek, izgulnak és lelkesednek, a vásárváros pavillonjai előtt, hirdetői annak, hogy haladtunk, újabb nagy lépést tettünk előre, amely az iparosodás, a magasabb kultúra felé vezet, A főváros egyes nagyüzemei is resztvettek a kiállításon. Ezek közt tetemes érdeklődést keltenek a Gáz- és Elektromosművek kiállítása, továbbá a negyedszázados jubileumát ünneplő Községi Élelmiszerüzem, melynek remek cikkei, ínycsiklandó termékei iránt óriási az érdeklődés. Mjéltóan sorakozik «a fővárosi nagyüzemek impozáns kiállításához a fővárosi fürdők és idegenforgalmi szervek kiállítása, mely képekben és grafikonokban tanúskodik a fürdőváros és idegenforgalom hatalma,s előretöréséről. A Vásár egyéb látványosságairól egyébként az alábbiakban számolunk be: Budapest Székesfőváros Elektromos Művei kiállítása a Nemzetközi Vásáron az idén is méltán felkelti inind a nagyközönség, mind pedig a szakkörök figyelmét. A kiállítás ipari részében, üzemköziben bemutatják a villamos ívfényhegesztést, ponthegesz- tést, továbbá a munkagépeknek külön villanymotorral valló célszerű meghajtási módját és a munkagépeknek, munkahelyeknek helyes megvilágítási módját. Egyik fülkében a nagyközönség előtt szerelik össze, a, különböző villamos háztartási készülékeket, amelyből nyilván látható: milyen egyszerű és megbízható szerkezetek e készülékek. Színes (fényhatástól gazdag kirakat, majd a szép villamos konyha, és tiszta, villamos cufkrászműhely egészítik ki a kiállítást. Az általános benyomást az előtérnek igen kellemes hatást keltő, nagyszabású színes világítása fokozza oly mértékig, hogy az Elektromos Műveknek ez a kiállítása méltó folytatása az eddigi kiállítá- saiknnk, amelyek szinte hagyományosan mindenkor a Nemzetközi Vásár egyik legszebb és leghatásosabb látnivalói voltak. * Budapest Székesfőváros Gázmüvei a Nemzetközi Vásáron az idén is résztvesz. Pavillonja, — amely egy gáztartót ábrázol — a Nyugat-bejárat előtt épült fel, ahol bemutatja a legmodernebb háztartási, főző- ós vízmelegítő készülékeket. Külön, csoportosításban mutatja be közgazdasági szempontból jelentős melléktermékeit. A fővárosi fürdők és idegenforgalmi szervek kiállítása osztatlan sikert aratott. Az idei Vásár »mintapályaudvar«: keretében foglalja össze az idegenforgalmi szervek kiállítását. Ennek az egységnek egyik váró'teremszerű tartozéka a székesfővárosi idegenforgalami kiállítása. A 6X10 méteres' alapterületeim, egy minálunk még nemigen kultivált propagandaeszközt mutat be a főváros, az úgynevezett »kilométer-fotót«. A kiállítás művészi kerete egy nagyméretű fotó-montage szoba —, amelynek egyik fala művészi összeállításban Budapest karakterisz- tikumát, a másik fal a főváros világhíres, szép fekvését, a harmadik fal pedig a fővárosi fürdőket mutatja be. A kiállítás középpontja a Székesfőváros Idegen- forgalmi Hivatalának nagyszabású propagandatevékenységét bemutató üvegvitrinben kiképzett oszlop, amelynek artisztikusan elrendezett anyaga, világosan mutatja, azt a hatalmas arányú propagandát, amelyet Idegenforgalmi Hivatalunk immmár 21 nyelven kibocsátott prospektusainak sok százezer regisztrált címre szertekiildött példányain keresztül rendszeresen fejt ki. * A Községi Élelmiszerüzem feltűnést keltőén ízléses pavillonjai osztatlan elismeréssel találkoznak. Már 1911-ben, 25 évvel ezelőtt hívta életre Budapest székesfőváros tanácsa a. Községi Élelmiszerárusító üzemet, hogy egy olyan altruisztifcus intézményt létesítsen, amely a legfontosabb életszükséglet, az élelmiszer beszerzése terén útmutatásul szolgáljon és pedig az élelmiszerek minőségére, mint árára nézve. A fővárosban ez az intézménye teljes mértékben meg is felel kitűzött rendeltetésének. Az elmúlt negyedszázad kiélezett gazdasági harcaiban — minden hangzatos reklám nélkül, — kizárólag megbízható, minőségi Cikkeinek olcsó 'áraival, az egyedüli célravezető, helyes üzletpolitikájának gyümölcseként, vevőköre és áruforgalma évről-évre emelkedő irányzatot mutat. Az elmúlt évben közel 2000 vágón élel- miszzert hozott forgalomba a főváros élelmiszerüzeme. Ez óriási forgalom megdönthetetlenül igazolja, hog'y a milliós főváros fogyasztóközönsége szereti a Községi Elelmiszerüzemet és ragaszkodik hozzá. Negyedszázados múltjának, valamiht mai prosperitásának sikere abban leli magyarázatát, hogy ipari és kereskedelmi tevékenységét, sohasem tekintve öncélnak, működését kizárólag a főváros lakosságának szolgálatába állítva igyekezett az amúgy is (súlyos terhekkel küzdő fogyaisztóközönség élelmezését mindenkor jobbá és olcsóbbá tenni. re Nagy sikere van a Nemzetközi Vásáron a Dohányjövedék hatalmas és gyönyörű pavilonjának, melyet a, Vásár* bejáratával szemben állítottak fel. Tavaly a Darling, az idén pedig a Balaton cigarettával kedveskedett a Jövedék a Vásár közönségének és a hála érte az hogy valósággal megrohanják a pavillont, hogy a szemük láttára készülő új cigarettából vásárolhassanak. A ragyogó, modern csomagolású — és máris népszerű — új cigaretta bátran versenyre kelhet a leghíresebb világmárkákkal, mert ára a minőségéhez képest olcsó, darabja mindössze 7 fillérbe kerül. A közönség nagy elismeréssel és rokonszenvvel fogadta a Dohányjövedék újabb kedveskedését. A Dohányjövedék kiállításán szereTUNGSRAM AUTOLÁMPA Fehér fávfény, sárga közelfény. pelnek az összes magyar dohányneműek és nikotexes áruk, melyek olyan rövid idő «alatt lettek népszerűek. Nidol. \ alósággal fogalommá vált ez a név, ‘™ly a Gö'.zl L'ipót, Sidol vegyitermékek gyára rt. . , ,L’ ^»erei-utca. 14.) közismert gyártmánya. Köz- vellen a főbejárat előtt helyezték el a világhírű tisztítószer jolismert reklámplakátjait, melyek jó- ísmeroskent udvözlik elsőnek it Vásár nagyszámú látogatóit Belljebb kerülvén a Vásáron, tulZr- tasi pay illőn ban ismét szemünk elé tárul a Sidol ízléses és szép kiállítása, amely a többi vegyiter- mekekkel együtt csak öregbíti a régi patinás gvár torn evet. Kovács János első magyar beépíthető kis elektro- mótorüzeme (XI., Fadrusz-u. 2.) egyedülálló Magyar- országon. A cég kiállításában különösen feltűntek a tökéletes kis motorok mellett a kitünően működő ventillátorok, egy újtípusú hajszárító gép és egy rendkívül elmésen megszerkesztett mérleg dirmaímó kis motoroknak, amely egyben a fordulatszámokat is megadja, és amely Európában eddig sehol sem található. Az üzemet, a. nagy elektromos gyárak, precíz munkájáért állandóan foglalkoztatják és bizonyos, hogy Kovács János kiállításával bizonyítékát szol- igái tatja a magyar elektromos ipar nagy fejlettségének. yc y Általános feltűnést és tetszést keltett Kasztos Imre és Társa Betéti Társaság Korazit, Nemesvako- lat- és Műmárványgyár (X., Szállás u. 28—3(1.) kiállítása. A gyár 1910-ben alakult és sok iparosnak ad kenyeret, bemutatta a Vásáron szabadalmazott műmárvány és burkolólapjait, valamint a Körösit elnevezésű műcsempét, melyek a magyar iparnak szereznek újabb dicsőséget. HÍREK — Magyar Racionalizálási Bizottság* előadásai. A Magyar Racionalizálási Bizottság a Nemzetközi Vásár tartama alatt »Korszerű üzemvezetés« címmel május 12—16-ig a Magyar Mérnök és Építész Egylet nagytermében előadássorozatot rendez, amelyen részben műegyetemi tanárok, részben kiváló gyakorlati szakemberek ismertetik az iizemgazdaság legfontosabb és legérdekesebb korszerű kérdéseit. A tanfolyamon bárki résztvehet, a részvételi díj az egyes délelőtt ökre 5 pengő, az egész sorozatra 20 pengő, egy- egy előadásra pedig 2 pengő, Az előadássorozatot Bornemisza Géza iparügyi miniszter nyitotta meg*. — Huszonötén pályáztak a városbírói állásokra. A polgármester az elmúlt hetekben nyilvános pályázatot írt ki a 12 városbírói állásra. Most járt le a pályázati határidő és 25 kérvény érkezett a betöltendő állásokra. A pályázók névsora a következő: Bartek Lajos, Bíró Rudolf, Dienes György, Fejérváry Géza. Fülöp József, Héllinger Ignác, Jánosffy-Jaczkovits Iván, Juhász István, Krizsán Ágoston, Martzek János, Michaletzki Vilmos, Marino.vich Imre, Nagy Zsig- mond, Nóvóik Jenő, Orbay Dénes, Poór Gyula, Schauer János, Sebő László, Steinberczel Alajos, Stromszky Oszkár, Szánthó Gyula, Szedő József, Szigetiig Zoltán, Veress Gyula és Zinburg Artúr.- -A polgármester még május folyamán dönt a városbírói állások betöltéséről. ■— A Budapest—wieni személy- és a Wien—Budapest— Giurgiu—russei expresshajójáratok megnyitása. A m. kir. Folyam- és Tengerhajózási Rt. a Budapest és Wien közötti sze- mélyhajójáratokat a folyó évbeli oly módon indítja .meg. hogy az első hajó Budapestről WienM május^ 16-,án, Wienböl Budapestre pedig május 19-én indul.,. Gönyii és Győr közölt csatlakozó hajójárat van. A társaság május 21-toI kczdöctöleg' hetenkénti expresshajójáratot fog fenntartani Wien—Budapest— Belgrád—Orsóvá—Giurgiu és a bulgáriai Russe között mindkét irányban. Az expresshajóboz csatlakozólag igen szép és olcsó kirándulásokat lehet tenni Várna bolgár tengeri fürdőbe és Isstanbulba, továbbá Bulgáriába és Romániába. Kedvézpaényes átalányárak úgy a hajóútra, mint Budapestről gél említett helyekre. Részletes felvilágosítással a MEFTER igazgatóság , é-> az utazási irodák szolgálnak. , — Megszűkítették a fővárosi alkalmazottak gáz- és villauydij kedvezményét. A főpolgármester kiadta szanálási rendelkezését, amely megszűkíti a fővárosi alkalmazottak eddig élvezett gáz- és villany díj kedvezményét. A rendelet szerint á májusi leolvasástól kezdve a fővárosi alkalmazottak számára az eddigi félár helyett a fogyasztott gáz- és árammennyiség rendes egységárának kétharmadát számlázzák. A kedvezmény tehát 50 százalékról 33 százalékra csökken. A különbség csak az, hogy ez az újonnan megállapított kedvezményes tarifa korlátlan mennyiségű fogyasztásra lesz érvényes. Felvétel a szentgotthárdi iskolaszanatóriumba. Hannoverben július havában világkongresszus lesz, amelynek tárgya, miképpen keli a gyenge, vérszegény és betegségre hajlamos iskolásgyermekeket a zárt levegőjű iskolákból kivonni és oly intézetekben elhelyezni, amelyekben szabadlégi oktatással kapcsolatos rendszeres orvosi felügyelet mellett megerősíthetik szervezetüket. A kongresszuson ismertetni fogják Magyarországon a subalpin klimájú Szent gotthárdon már hetedik éve müködö iskolaszanatóriumot is, amely a szabadlegi iskolák között úttörő. Á Magyar Iskolaszanatórium Egyesület központi irodájában, VIII., Sándor u. 26., most történnek «a. felvételek a nyári hónapokra és a szeptemberben kezdődő jövő tanévre. — A fővárosi kertészet óriási sikere a virágkiállításon. A városligeti virágkiállítás páratlan szépségei közt a legnagyobb szenzáció a fővárosi kertészet csodálatosan ragyogó kiállítása. A közönség elbűvölve jár-kel a fővárosi kertészet remekei közt és a legnagyobb elragadtatással beszél arról a kiváló munkáról, amely Morbitzer Dezső igazg’ató ízlését és nagy szaktudását hirdeti ezen a kiállításon is épúgy, mint a főváros szebbnél-szebb parkjaiban és terein. 3.— pengőért 40.000.— pengőt nyerhet, ha résztvesz a 66-ik jótékonycélú államsorsjáték húzásán. A sorsjegyek .kaphatók minden dohánytőzsdében, a pénz előzetes beküldése ellenében a Székesfővárosi M. Kir. Pénziigyigazgató- ságnál, Budapest, Szalay u. 10., továbbá az osztály®orsjegy- füárusítóknál.