Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-05-13 / 19. szám
HARMINCEGYEDIK évfolyam 1936 május 13 19. szám Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24,—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGÚ GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 19-9-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSEG PARTJA SZEKESFOVAROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA A VÁSÁR A trianoni békekötés után a bennünket körülvevő államok elzárkózási politikája arra kényszeri- tett bennünket, hogy önellátásra rendezkedjünk be. Amíg Ausztriával közösségben éltünk, addig a posztót. meg szövetet Csehország és Morvaország szállította: mi voltunk a nyerstermelő ország, Auísztria volt a zipari állam. A trianoni békekötés után kényszerítve voltunk arra, hogy ipart teremtsünk magunknak, akár akarjuk ezt, akár nem. Így történt azután, hogy Magyarország, az agrárállam, amelyről Frcin- chet d’Esperay azt kérdezte még 1918 őszén Belgádban, hogy minek neki a szén, amikor ipara nincsen, alig másfél évtized alatt olyan ipari termelőállammá fejlődött, 'amelynek évi termelése pénzértékben egyenlő az agrártermelés értékével. A mostani tavaszi nemzetközi vásár az elmúlt 15 esztendő iparosító munkájának eredményét együttesen mutatja be. Nem véletlen és nem meglepetés, hogy a magyar ipar tavaszi bemutatkozásának eredménye évr öl-évre fokozódik. A békekötés óta minden évben arról adunk számot, hogy a vásár felfelé irányúló tendenciát mutat, nívója és látogatotteáiga nagyobb, mint az elmúlt évben volt. így lesz ez ezután is, mert még messze vagyunk a hegycsúcstól. Magyar- ország ma már nem nevezhető agrárállamnak, nemcsak azért, mert ipari termelésének értéke napról- napra emelkedik, hanem azért is, mert azokat a néptömegeket, amelyeket a mezőgazdaság nem tud mun- kával ellátni, lassankint felveszi az ipar, kenyeret és munkát juttatva magyarok százezreinek. A magyar ipar és kereskedelem fókusza Budapest. Az ország ipari termelésének legnagyobb részét Budapest- produkálja. Ez a tény magában véve sok olyan jelenséget megmagyaráz, amely egyébként titok maradna. Amikor megcsonkították hazánkat, a jövendő- mondók kimondták Budapestről is az ítéletet: el fog sorvadni a főváros, mert hatalmas méretei nem állanak arányban a megkicsinyített országgal. »\ízfej«: mondták ki Budapestről a szentenciát, vízfej, amely össze fog zsugorodni, mert egészségtelen és természetellenes méretű. A tudósok és jövendőmondók csúfosan megbuktak. Éppen ellenkezőleg történtek a dolgok: Budapest az elmúlt másfél évtized alatt óriásit fejlődött. És fejlődésében most sem állt meg, most is, ezentúl is, felfelé halad. Ennek pedig az az egyszerű oka, hogy az iparosodás fejleszti, minthogy fejlesztette mindig a történelem során a városokat, Budapestet. Azt szokták mondani, hogy Budapest kultúrája más, mint az országé. Sokban igazuk van azoknak, akik ezt vallják. Az ország mezőgazdasági kultúrája más természetű, mint a főváros ipari és kereskedelmi lakosságáé. De az európai kultúra a városoké. Az iparé és a kereskedelemé. Bármily szép az ősi hagyományokkal harmonizáló és szívünket-lelkün- ket gyönyörködtető magyar vidék mezőgazdasági kultúrája, az új Ma,gyár ország mégis kénytelen a nyugat eszmevilágába kapcsolódni, ez pedig cisak a városi kultúra útján lehetséges. Budapest Európának egyik darabja és ha mégis külön színt jelent Európában, ha nem uniformizálta át az ipar és kereskedelem nemzetközi ereje az általános európai szürkeségbe, úgy ezt a magyar vidéknek köszönhetjük, amely rányomja az ősi agrárkultúra egyéni színeit az ipari nagyvárosra. Akik kimennek a városligeti vásárvárosba, csodát látnak ottan. Csodavárost, amelynek uccái, pa- villonjai és bódéi között gyönyörködve, lelkesedve és izgulva büszkéknek érzik magukat. Minden kis: jel, minden egyes épület, minden ipari termék a magyarság alkotóerejéről beszél, a magyar nép csodálatos tehetségének győzelmét: hirdeti. Azt kiáltja világgá, hogy győztünk, felülmaradtunk a reánk kényszeredett harcban; hogy a kénytelenségből, a szükségességből is erényt tudott formálni a magyar lélek nagyszerűsége. Gyönyörű a vásálr, de még gyönyörűbb lesz jövő évre, meg a többi elkövetkező esztendőkben. Mert élünk és élni akarunk és mert tehetségesek vagyunk. Győzelni jel ez a Vásár, hivalkodhatunk vele: .jöjjön ide Franchat d’ Espcroy úr, nézzen körül és akkor majd megtudja, »minek nekünk a szén...« Ez a válasz erre a közel 18 éves kérdésre. 71 Horthy-fórum Kertész K. Róbert ny, álÉamtiíkár a Körűt rendezéséről, a Horthy-fórum megvalósítási esélyeiről, a Közmunkatanács ankétfáról nyilatkozik a Független Budapestnek A Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezete még az elmúlt tél folyamán magasszintű előadásokat rendezett, amelyen városrendezési problémákkal foglal- I koztak. Zsitvay Tibornak az volt az elgondolása, hogy azokat a kérdéseket, melyeknek megoldását időszerűvé és halaszthatatlanná tették a változott körülmények: a nagyközönség bevonásával kell megoldani, mert nincsen nagyobb és biztosabb támasza egy nagyátfogójú gondolatnak, mint a közérdeklődés felkeltése és a közönség figyelme. Éppen ezért Budapest városrendezését is a közérdeklődés tengelyébe kell állítani, — hogy úgy mondjuk — divatba kell hozni, ami aztán nagy hajtóerővé válik a felbukkanó nehézségek leküzdésében. Hogy Zsitvay Tibornak ez a szándéka milyen mértékben sikerült, azt nemcsak az előadások egyre növekvő közönsége igazolja, de még inkább az a valóság', hogy ezek folytatását is időszerűnek találta az elnökség, amelynek csütörtöki menyitóján már mint bevégzett tényt jelenthette be Zsitvay Tibor, hogy: — Budapest s vele kapcsolatosan a városrendezés kérdése is — szerencsére! — divatba jött. A közönség szeret ezzel a kérdéssel foglalkozni s mindenkit érdeklő kérdéssé vált a máskor talán csak szakkörök figyelmére támaszkodó városrendezés. Ennek az üdvös hangulatváltozásnak s az egyre felfelé haladó idegenforgalomnak együttes hatásaképpen jelentkezik a vágy, hogy Budapest teljesen kibo'ti- takozzék s hogy az emberi kéz segítse érvényesülni, kiemelni azt a sok sok természeti szépséget, amivel ezt a kiváltságos várost a nagy természet oly bőkezűen elhalmozta. H Kertész— Weichinger- féle városrendezési terv Az idők jele, hogy ma már nagyobbakat merünk lépni s nemcsak egyes uccák, sikátorok, vagy épületek rendezése foglalkoztat, hanem egész városrendezés gondolata mozgatja meg a közönség érdeklődését. Ezek közül a városrendezési tervek közül kiválik a ma mór általánosan ismertté vált: »Horthy-fórum«, amelynek nagy érdekességét és értékét éppen az adja meg, hogy Budapest legbénítóbb szépséghibáját: a körutak sivárságát és egyhangúságát támadja nieg s tünteti el a megoldás olyan mesteri fogásaival, ami valósággal építészeti oázissá varázsolja az eddigi unalmas, egyhangú és bántó kőszaharánkat. Rendkívül eleven hatást váltott ki az az előadás a NÉP fővárosi szervezetének téli előadássorozatában, amelyet maga a terv egyik megalkotója: Kertész K. Róbert ny. államtitkár tartott, bemutatva tervrajzokban és gipszkivitelben is ezt az »álomszerűén szép« tervezetet, melyet építész társával: Weichinger Károllyal alkottak s amelynek a jelentőségét éppen az teszi, hogy nem egy kis vázlat rendezésében merül ki: hanem egész városrészt ölel fel rendezésében. A NÉP élén álló Zsitvay Tiborban csakúgy, mint a Közmunkatanács elnöke, Bessenyey Zénóban olyan két férfit bírunk, akik az alkotó, a cselekvő emberek fajtájából valók. Érzékük is, tehát az eszük, az érzelmük is és a szívük is meg van hozzá, hogy a nevüket ne csak viselt méltóságok, de a cselekvéseik s azok maradandó emlékei véssék be egykor a főváros fejlődésének történetkönyvébe. Ennek, no meg a közönség érdeklődésének és a sajtó elfogulatlan munkájának tulajdonítható, hogy a terv nem maradt egy előadás fonnyadó anyagemlékének, sem egy délibáb gyönyörködtető színjátékának, amit eleve azzal a tudattal szemlélünk, hogy szép, de soha el nem érhető. Hallom, hogy bizonyos építkezéseket már azzal az indokolással halasztott el a főváros, mert a Horthy-fórum tervével kapcsolatosan akarja tárgyalni s összeegyeztetni a különböző megoldásokat. Ez csak örömmel tölt el, mert az »álomkép« terv valóvá érését látom benne. Ez az öröm hajt arra, hogy felkeressem Kertész K. Róbert ny. államtitkárt, hogy őt magát szólaltassam meg abban a kérdésben, mennyire tartja lehetségesnek és reálisnak a tervezet keresztül vitelét és megvalósítását s hogy felvessem a kérdést előtte, vájjon nem gondolja-e, hogy az csakugyan »álom« fog maradni minden szépsége mellett is, zátonyra jutván a verum gerendarum-on, annyi sok szép magyar gondolat mindent elnyelő örvényében. Mit mond Kertész K, Róbert? Az' államtitkár a közéleti férfi igaz közvetlenségével és ellenállhatatlan kedvességével tüntet ki, hangsúlyozva, hogy mennyire örül annak, hogy a Független Budapest figyelemmel kíséri és jóindulattal támogatja a Horthy-fórum tervét. És aztán beszélni kezd. Az építész szabatos, minden cikornyát és feleslegességet kerülő világosságával s az unalmat nem ismerő nvugalmasságával. Szerinte: — Sokan az anyagi kérdést tolják itt előtérbe. Sokan azt mondják, hogy túlsókat markolunk, aminek megvalósítása a mai gazdasági helyzetben képtelenség. Legyen szabad ezzel a felfogással szemben arra utalnom, hogy mindarra, ami az élet mindennapi szükségletén túl esik, voltaképpen sosincs fedezet s ezt mindig elő kell teremteni, ami magától értetődően mindig áldozatkészséget követel és feltételez. Az a kérdés most már, hogy az áldozettkészség arányban áll-e az elérendő eredménnyel? A Horthy-fórum előnye szerintem, hogy nem »részlet«-kérdést igyekszik megoldani, hanem mindazokat együttesen, amelyek rendezése nélkül Budapest nem bontakozhat ki azzá a világvárossá, amellyé lennie kell, hogy szerepét betölthesse s hogy nagyságán és szépségén keresztül az idegen is érezze, hogy ez a vciros a megcsonkítás után is még mindig a történelmi határok gócpontja. — Azt mondják, hogy mindennek a megvalósítására gondolni sem lehet. Még pedig anyagiak miatt nem lehet. Nos, nézzünk szembe ezzel a felfogással. Számításunk szerint az egész terv keresztül vitele, ha minden tényező össze tiul munkálkodni, — körülbelül 4 millió pengős kiadást jelent. Sok pénz, elismerem. De meg kell nézni, hogy' mit kapunk ellenében? Csak azt, hogy a kiszabadított Bazilikától egészen a Kálvin térig a körút e részét nyomasztó bajok és hibák eltűnnek. Nem marad megoldandó kérdésnek többé az Aiulrássy út betorkolása, az Erzsébet tér, a Nemzeti Színház, az Evangélikus templom s a Központi Városháza kérdése, valamint a Rákóczi út és a Kálvin tér rendezése sem. A Nemzeti Színházra vonatkozó tervünkre gyakran hivatkoznak a hagyatékozó Grassal- kövich kikötésre, amely kimondottan »nemzeti játékszín« céljaira szól s ellenesetben az utódok perrel léphetnének fel. De hiszen könnyű volna
