Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1936-04-29 / 17. szám

Budapest, 1936 április 29. Független Budapest 5 M HE Tapintatos kiszolgálás és tapintatos ellenőrzés Újabb tárgyalások a BSzKRt és a BART között A Rákóczi úton ezen a héten megindulnak az új autóbuszok Az/ mondja a közfelfogás, hogi) tanulni min­denkitől lehet, még a legkisebb embertől is. No hát hogy ez valóban úgy is van, arra az alábbi eset eléggé rávilágít, amint azé egyik városi politikusunk nagy derülten, a fehér asztal mellett előadja: — A múltkoriban egyik tét sarkéihoz ériem, — mondja — ahol újságot akartam vásárolni. Láttam egy állványt megrakva újságokkal! de embert nem láttam mellette. Kíváncsian húzom ki a megfelelő reteszből a magam újságját, gondolva, hogy a rik- kancs látva a komoly vevőt bennem, majd csak ej.ő- vi toriázik valahonnan. De csak nem jelentkezik senki. Furcsának találom a helyzetet s nem tudtam megérteni, hogyan lehet így magárahagyni az »üzle­tet'«, amely, ha mingy árt. filléres is, de mégis üzlet. Nagy meglepetésemre megpillantok egy táblát, amelyre nagy, iromba- betűkkel fel van írva a kö­vetkező. Csak tessék vásárolni. A pénzt az alsó kis lá­dába- tessék becsúsztatni. Mingyárt jövök. — Ejnye, — meséli tovább a városatya — ez olyan meglepő hatást gyakorolt teám, hogy ki sem mondhatom. Ilyen vak és határtalan bizalom! Hiszen ez »a tisztesség és a bizalom sarka« Budapesten. Hát ilyesmi is előfordulhat a mai világban, hogy egy em­ber — ha min gyéért csak egy kis újságárus is —eny- ■ny-ire tudjon bízni az emberekben? — Valami akaratlan vágy támadt fel bennem, hogy én ezzel a hiszékeny és bízni tudó emberrel -szót Váltsak. Lecsúsztattam hát a magam obulusait az említett lüdikóba és várok. Közben jönnek mások is, akik már ■— úgy látszik >— ismerősebbek a\ viszo­nyokkal errefelé s akik körül se néznek, hanem egy- szérűén látva, hogy nincs ott a gazda, kiveszik az újságot-, amit olvasni szoktak, odadobják a pénzdarab bot a kis Iádéiba s úgy mennek tovább, mintha a világ légi er m észét escbb ügyletét bonyolították volna le. Csodálkozásom egyre növekszik. Annyira hat rám a pesti ucca bizalma és becsületessége, azzal szemben, aki hasonló bizalommal és becsületes feltevéssel bízza reá a maga portékáját és vagyonélt abban a nyilván indokolt feltevésben, hogy nem fog csalóddli benne, hogy akaratlanul is ott maradok a becsületesség ps bizalom, sarokkővé körül. Valami meg sem nevezhető érzés nyűgöző és lebilincselő hatása nehezedik ráém, ami fogva tart. Tépelődni kezdek. — Ez valami trükk lesz, — villan ált agyamon -a gondolat — mint Galvani békacombjain a villany­áram s fel sem merem vélni magami előtt, hogy jo\- I kan ésszel, normális ítélőképességgel hogyan lehet ! ennyire bízni és megbízni az ucca járókelőig ént j Olyan va-bank játék ez, ami csak a bizakodóra lehet káros, hiszen ha kárt szenved, nincs módja hozzá, hogy azt valakire áthárítsa, hogy azt másvalakivel fizettesse meg. ■— De mégis, — vitatkozom önmagámban — mégis Csak a rikkancsnak lehet igaza. Mert hiszen az ő ta­pasztalata támasztja alá ezt a bizalmat. Ha már egy­szer is megkárosodott volna, s ha a kis láda pénzzé nem egyezne az eladott üjséigok számával, nyilv'ún szakított volna ezzel a rendszerével. Hiszen ráfizetni s károsodni nem igen szeretnek az emberek, mérj ha rikkancsok is. Ekkor azonban valami történik. Egy fiatal legény fordul be a sarkon. Megáll, mintha keresne valakit. S megakad a szeme az újsá­gokon s még inkább azon, hogy nem lát mellettük emberi teremtményt. Gondolkozva, habozva olvasgatja az Hjsáigok vastag címfelírásait s látszik, hogy vias­kodik egy gondolattal, harcol egy kísértéssel, ami őt megejtette ama törvény parancsa szerint, hogy alka- • lom szüli a tolvajt. Kíváncsiságom érthetően fokozó­dik. A minden emberben benne rejlő detektív bújik elő belőlem, figyelve, mi lesz ennek a folytatását Hát mi lennet A fiatalember hirlelenül kinyújtja a kezét s egy újság villámgyorsan eltűnik a kabá-E zsebben. Feszülten várom a kívánt kézmozdulatot a kis láda felé. De ez elmarad. Felháborodásom s u\w- \ dorom nem ismer határt. Nekiindulok, hogy a pasast galléroncsípem. De nem , szükséges. Mintha csak automata mozdulat Volna, a másik oldalon az ott lévő deszkabódéból ki­lép egy kis gyerekember, villamoskabátban s vas­kampóval a kezében. Ö a színigazgató. És harsányan ,kiáltja a tolvaj felé; —- A. pénzt ne fessék elfelejteni. Zavar, köhögés. És pénzcsörŐrnpölés. i Megkönnyebbültem. De meg is értettem most már mindent. A rikkancs bizalmát is, az ellenőrzést is. S meg kell vallanom, hogy ennél tapintatosabb megoldást el sem lehet képzelni az ellenőrzés terén. A kis színigaz gettónak fizetése is van: másnap megkapja olvasásra a niefjmaradi újságokat. S ennek fejében szabad mozgása van a rikkancs­nak. S mindebből nemcsak az a tanulság, hogy kéz kezel mos még a bizalom>, sarkúm is, de egyben az is, hogy a bizalom sarka sem lehet ellenőrzés nélkül. Zséjé. MODERN KERTEK TERVEZÉSE ÉS KIVITELEZÉSE KIRCHLECHNER KERTÉPÍTŐ Budapest, II, Júlia u. 2. (Bu Jakeszi út sarok) Tel.: 55-8-53 Pénteken, május 1-én megindul a Rákóczi úton az autobuszközlekedés, ami<t a Független Budapest I mái' az elhatározás pillanatában elsőnek közölt. Az I 50 új autóbusz első példányait állítja az új vonal | szolgálatába a BSzKRt, a következő hónapokban szállítandó további líj kocsikat pedig egyelőre a meglévő járatok sűrítésére használják fel. Novem­ber 1-ig mind az 50 líj kocsi üzembe kerül. Annak ellenére, hogy á BSzKRt a főváros vezető­ségével egeytérteőn elhatározta, hogy a megszoporo- dott autóbusz-létszám birtokában az év végén saját kezelésébe veszi a BART által eddig fenntartott kör- . nyékbeli járatokat, még mindig szó van arról, hogy a BÁRT köz­reműködését mégsem kapcsolják ki teljesen Budapest közúti közlekedéséből. A BABT ugyanis, amikor a jelenlegi koncessziók meghosszabbítását kérte, egyidejűleg «ajánlatot tett arra, 'hogy amennyiben at főváros ragaszkodnék a lejáró szerződés ént elmében a vonalak1 «átvételéhez, hajlandónak nyilatkozott új vonalakat bevezetni és ilyen értelemben leérte a szerződés megújítását. • Az új vonalakra konkrét tervezetet is nyújtott be a BART, j— amelyet annak idején ismertettünk is. A BSzKRt a beadványnak erre a második részére ■I mindeddig nem reflektált, csupán az eddigi Ikonccsz- i szió megszűntetése tekintetében foglalt 'állást. Értesülésünk szerint most újabb tárgyalások va-n- - ndk küszöbön a BSzKRt, illetve a főváros és a BART között, melyeknek célja é függőben lévő kérdés ren­dezése. Mint 'beavatott helyről velünlk közlik, szó van arról, hogy a BSzKRt új szerződést köt a BART-tal és ebben az általa eddig üzemben tartott vonalak egy részét továbbra is meghagyná a magánvállalat kezelésében. | Csupán a ley rent ábilisabb relációkat veimé ál a j BSzKRt ez év végén. A BSzKRt ugyanis arra a belá­tásra jutott, hogy az 50 új kocsi nem elegendő area, hogy azokkal új vonalak beállítása és a forgalma­sabb meglévő vonalak sűrítése mellett még a BART összes relációit is ellássa. A belterületi autobuszfor- igatLom örvendetes növekedése elsősorban az itt meg­nyilvánuló igények megfelelő kielégítését teszi szük­ségessé. Belátta a BSzKRt azt is. hogy ha a kevésbé frekventált BART vonalakra már most beállít ja, a nagyméretű városi autóbuszokat, melyeik nagyrészt kevés közönséggel közlekednének, ezzel csak új defi­cites vonalakat szerez és veszélyezteli a vádiakul ren­tabilitását. Sokkal helyesebbnek ismerték el tehát, ha egyelőre csupán a mar teljesen »megérett« BART-vonalakat veszik saját kezelésbe és az új autóbuszokat hasznosabban foglalkoztatják. A tárgyalások kiterjednek arra, is hogy a BART a továbbra is kezelésében maradó autóbuszjáratokon kívül további újabb vonalakat is kapjon, melyeket az eddigi gyakorlatnak megfelelően mindaddig kezel, amíg a főváro«s elég rentábilisnak, minősíti azokat salját kezelésébe való átvételre. Hír szerint a BART 4—5 éves líj szerződést kap. Addigra talán <ai fővá­ros autobuszparkja megszaporodik annyira, hogy a magánvállalkozást kikapesöthatjai a közúti autobusz- f őrig alom lebonyolításából. Gondoljon egészségére, szívjon MI KOT EKET A forgalmi adó-részesedés lecsökkentése okozza a 3,297.205 pengő költségvetési hiányt A polgármester felterjesztése a kormányhoz a lecsökkenteti forgalmi adó-részesedés helyreállítása érdekében Az 1936. évi fővárosi költségvetés újabb módosí­táson ment át és emiatt a deficitelőirányzat tovább szaporodott. Mint, ismeretes, az eredeti költségvetésben 5,889.838 pengő volt az előirányzott hiány, amit a belügyminiszter különböző tételek törlésiével, illetve beállításával 4,383.000 pengőre csökkentett. Ez ,az öszr sze«g kevesebb lett volna azáltal, hogy az 5%-os ki­adási zárolás folytán 2,700.000 pengő megtakarításra van kilátás, úgyhogy végeredményben a belügyminiszter által jóváhagyott költség- vetésben 1,683.(109 pengő deficit , szerepeit csupán. A költségvetés össze állítása óta azonban számos új kiadási szükségletek merültek fel, melyeket az idei költségvetésbe be kellett állítani. Ezeknek végösszege 1,613.367 pengő. E végösszeg keretében a Borárostéri híd- budai hídfőjének rendezésével kapcsolatos kisa­játítások 180.000, a Horthy Miklós kertváros csatorná­zási költségénél felmerült túlkiadás 83.260, az új szükséglakás építése költségében a költségvetést ter­helő rész 600.000, «a Schmidt Miksa-féle 'hagyaték átvé­telével «kapcsolatos kiadások 25.879, a városi bélhá-zak után pótlóan kivetett adók összege 284.238 pengő, a várhegyi földcsuszamlás folytán szükséges védőmun­kák költsége 270.000, a rádiumbeszerzés többköltsége 150.000, a Kisipari Kiviteli Intézet fenntartásához való hozzájárulás 15.000 pengőt tesz ki. Ezzel a több mint 1.6 millió pengő kiadással növekedik a főváros idei költségvetésének hiánya, mely végeredményben az eredeti előirányzattal és a belügyminiszter által jóváhagyott végösszeggel szem- bem most «már 6,627.205 pengőt tesz ki. A polgármester nem vélte figyelembe a belügyminisz­ter leiratában foglalt egyik deficitcsökkentő tételt, nevezetesen a szanálási intézkedéseknek, a lan sze­mélyzeti pótlék csökkentése, az adók áthárítása és az alkalmazottak .gáz- és villanykedvezményének meg­szorítása folytán vápható 630.000 pengős megtakarí­tást. Ennek a megtakarít ásnak az összege csak az év végén lesz pontosan megállapítható. A polgármester csupán a belügyminiszter tényleges törléseit és az 5%-os zárolás nyomán származó megtakarításokat vehette figyelembe, úgyhogy ezek levonása után 3,297.205 pengő a teljesen fedezetlen hiány az idei költségevetésben. A polgármester rámutat arra, hogy ezt az össze­get további megtakarításokkal már alig lehet elimi- náln-i. Ép ezért újabb felterjesztést javasol a kor­mányhoz, a forgalmiadéból való részesedés kérdésének végleges rendezése kérdésében. Rámutat árra, hogy néhány évvel ezelőtt a főváros legnagyobb jö­vedelmi forrása volt a forgalmiadó, amely még 1929-ben több mint 15 millió bevételt je­lentett, most pedig alig 4 milliót hoz. Hangsúlyozza a polgármester, hogy forgalmiadójövedelmének megvo­nása játszott közre a legnagyobb mértékben abban, hogy a főváros pénzügyi helyzete válságba jutott. A méltányosság alapján is szükségesnek tartja e kér­dés végleges elintézéséi. Kéri« a kormányt, hogy vagy évi 10 millióban rögzítse a- főváros forgalmiadórésze­sedési jövedelmét, vagy h,a ilyen Összegszerű rögzí­tésre nem hajlandó, úgy a jelenlegi l/-20%-os része­sedést a (réigi nívóra 1/6%-ra emelje fel. Ugyanakkor egy másik felterjesztésben kéri a pol- igármester a belügyminisztert, hogy a rendőrség fenn­tartásához való hozzájárulás összegét ne csupán erre szállított összegben állapítsa meg. Géptisztító anyagipar iff. ( Budapest. ¥, Révész ucca íí ...... Gyártunk : Yisztitéi*oiigyot tiszti tóg&apoiot színei és fehérben a I e g j o b b minőségben Finger és Fia rézraktár Budapest, VJ,, Jiafós u, 4J Telefon : 21-6-19 és 21-9-29 FRIED Üveg. porcellán nagykereskedés Budapest, V11., Akácfa ucca 32. Telefon : 41-6-38. a——am■ ■■■■mi —wmh—ti»irri'iinn um — mim■■i■ iijhjmaMMäi^jujujnjtaaan Thermolux Villamossági Vállalat Kft. Felvonók készítése, javítása és karban<artá?a. Mindennemű elektro­mos világítási és erőátvúeli berendezés tervezése és készítése. Budapest, Vili. Práter ucca 6. Telefon : 38-3-38 író-, Pz^mo'^'és ™ “SSSwiifl B Csa 3PC9 sokszorosító,gé­pek Kellékek az összes író-és számológépek­hez Szakszerű író-és számológép javítóműhely író- és számológép karbantartás Budapest, V., Bálvány ucce 6. Telefon: 82-9 15 SCÄNIS ISTVÁN Röntgen és elektrometlikai vállalkozó Budapest, VIII,, Boz.eródi ucca ti. Telefon: 43 0 26

Next

/
Thumbnails
Contents