Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-03-20 / 12. szám
Budapest, 1935. március 20. Független Budapest 3 (érzi, hogy feje fölött lég a feloszlatás Damok- lesz-kardja, — már nem is tartja magát illetékesnek a most előkészítés alatt álló problémák megvitatására. Nézetem szerint csak akkor kerülhet sor döntésre, ha már a képviselőválasztások eredménye nyilvánosságra jut. Minden attól függ ugyanis, hogy a kormány miként ítéli meg a képviselőválasztások eredményét. Ha azt fogja látni, hogy a képviselőválasztások eredménye alapján megfelelő előretörésre számíthat a Nemzeti Egység Pártját illetően a községi választásokon, akkor kétségkívül élni fog a feloszlatás jogával, amit az 1934. évi XII. WW Őszre maradnak a közlekedési reformok Szendy Károly polgármester szerint a képviselőválasztások akasztják meg a városházi, adminisztráció munkáját, mert a pártok vezetői kivétel nélkül aktív részesei a választási mozgalomnak Én a magam részéről csak azt tanácsolhatom a kormánynak, hogy ne éljen a feloszlatás jogával, mert erre semmi szükség nincsen. A szakbizottságokban és a közgyűléseken egyaránt békés hangulat uralkodik. A főváros a kormány valamennyi renclelelét végrehajtja, műiden kormányzati kívánságot teljesít, de egyébként is a szanálási törvény megadja Sipöcz Jenő főpolgármesternek a kormány- bizalom letéteményesének azt a jogöt, hogy a maga, illetve a kormány akaratát a. törvény- hatósági bizottsággal szemben is érvényesítse. Ilyen körülmények között semmi értelme sincs a törvényhatósági bizottság feloszlatásának, ami csak arra volna jó, hogy a megoldásra váró fontos kérdések elintézése bizonytalan időre eltolódjék. Ha ugyanis a kormány feloszlatja a törvényhatósági bizottságot és kiírja az új községi választásokat, akkor hónapokon át szünetelui fog az autonómiának minden munkája, amihez még hozzá kell adni azt is, hogy az új községi választás tisztújítással jár, ami további félesztendei eltolódást fog jelenteni a napirenden levő fontos ügyek elintézését illetően. Bánóczi László dr., A városházi adminisztráció a képviselőház feloszlatása kizárólag folyó ügyek elintézésére szorítkozik. Azok az előkészítő munkálatok, amelyek a különböző szanálási előtérj észté sok kidolgozását célozták, megakadtak. Szemig 'Károly polgármester ugyanis arra- való tekintettel, hogy a választások előkészítése valamennyi pártnak a vezetőit lefoglalja, nem hívja össze a szakbizottságokat és így nincsen fórum, amely ezeket a készülő előterjesztéseket megvitatná. Ugyanerre az álláspontra helyezkedik Sipöcz Jenő főpolgármester is, aki viszont a 17-es bizottság összehívását kénytelen mellőzni. Ilyen körülmények között felmerül a kérdés: a képviselőválasztások lebonyolításáig sor keriilhet-e olyan nagyobb jelentőségű problémáknak a megoldására, mint amilyen iá. a közlekedési reformtervek megvalósítása, a HÉV-tarifának a leszállítása, az egységes átszállójegy bevezetése, a beruházókölcsön felvétele és általában a tavaszi közmunkák megindításéinak * az előkészítése. Dr. Szendy Károly a szociáldemokratapárt budai listájának vezetője: — Ha abból indulunk ki, hogy szükség van-e a törvényhatósági bizottság feloszlatására, én erre semmi okot se látok, hacsak nem hisztéria vezeti az intézőket. Az új választások nyomán nem várok változást a városháza tekintetében, annál kevésbé, mert hiszen ott piár megvan a kormánypárti többség, amely végrehajtja a kormány akaratéit. A választásnak nem lesz a főváros szempontjából egyéb konzekvenciája, mint az, hogy néhány olyan úr, aki kiszorult a parlamentből, kénytelen lesz megelégedni azzal, hogy helyett kap a törvényhatósápi életben és a városházéira szorul. — Lehet, hogy feloszlatják a törvényhatósági bizottságot és ha ezt megteszik, úgy alighanem a fővárosi törvény 48-ik szakaszának alapján, a 2-ik szakaszra való hivatkozással teszik, mert egyébként semmiféleképpen se lehet megindokolni a feloszlatást. Bánóczi László A törvényben említett feloszlatási okok egyike sem áll fenn, annál kevésbé, mert a városháza száz százalékban munkaképes. A kormány bevárhatná nyugodtan azt a másfél esztendőt, ami még hátra van, annál is inkább, mert itt, a városházán igazán nem jelent anyagi megtakarítást, ha leszállítja a városatyáik számát, minthogy fizetést úgy se kapnak. — A képviselőház feloszlatását is csak a kormány pártjának belső zavarai okolják meg, külső okok sehol sem láthatók. Meggyőződésem, hogy az 'esetleges törvényhatósági választásokon a kormányt érzékeny vereség fogja érni. Nem félünk a választásoktól, a legnagyobb bizalommal nézünk eléjük, mert tudjuk, hogy a választóközönség bizalma mellettünk van. Március 20-án, 24-én és 23-én délután ya3 órakor liget liver senyek Ádler és Társai Ólomé sőkószítőÜzem Gyárt: Mindennemű ólomnyomó- és lefolyóesövot Iroda: Budapest, VI., Podmaniczky u. 2. Tel. 15-3-94 Gyár : VI.,'Váci út 69 Ríbárszky György és Társa Bútorberendező és Épületmunkák Üzeme Budapest, V., Wahrmann uoca 4, Ügynök ucca 41 Telefon: 91-0-31 Szendy Károly polgármester akivel ezekről a kérdésekről beszélgetést folytattunk, a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: — A Független Budtí/pest legutóbbi számában hangsúlyoztam, hogy a tavaszi közmunkák megindításának az előkészítését tartom egyedül sürgős és fontos feladatomnak. Az országgyűlés feloszlatása és az ennek folyományaként elrendelt képviselőválasztás a városházi adminisztráció igen nagy részének a munkaidejét teljesen igénybeveszi, de nemcsak az érdekelt városházi tisztviselők munkaidejét foglalja le a képviselőválasztások előkészítése és általában a választás sima lebonyolításának a biztosítása, hanem a városházi pártok vezetőit is, akik egy- től-egyig képviselőjelöltek. A városházi pártok vezetői napról-napra ági- tációs üléseken vesznek részt, ők magúk tiltakoznának tehát a legélénkebben az ellen, hogy ha én ülésre hívnám össze a szakbizottságokat és ezeknek a szakbizottságoknak az ülésére fontos tárgyakat tűznék ki. Rajtam kívül álló okból vagyok tehát kénytelen a fontosabb előterjesztések letárgyalását későbi időpontra halasztani. Vonatkozik ez a különböző közlekedési reformterveknek a megvalósítására is. A közlekedése reformtervek megvalósításának a keretei közé tartozik a HÉV-tarifáinak a leszállítása és az egységes átszállójegynek a bevezetése. Mivel a magam hatáskörében nem óhajtok intézkedni és mivel továbbá az autonómiát képviselő pártok véleményét a szak- bizottsági ülések összehívásának kényszerű elhalasztása következtében nem tudom megismerni, itt is kénytelen vagyok várakozó álláspontra helyezkedni. A közlekedési reformterveket tartalmazó előterjesztéseket ilyen körülmények között legkorábban csak májusban bocsáthatom a közlekedési pzakbi- zottság és a közgyűlés megvitatása alá. Megtörténhetik azonban, hogy abban az esetben, ha valami közbejön: a közlekedési reformtervek megvitatása és az új egységes közlekedési rendnek az életbeléptettése őszre marad. Arra a kérdésre, hogy a beruházási kölcsön felvétele érdekében megindított tárgyalások befejeződtek-e és mikor kerülhet sor a beruházó kölcsönnek a felvételére, — Szendy polgármester így felelt: — A beruházó kölcsön felvétele érdekében megindított tárgyalások előrehaladott stádiumban vannak, a perfektuálái3 azonban itt is késni fog, ugyancsak azok miatt az okok miatt, amelyeket, már kifejtettem. Mivel a beruházási program összeállítása és végleges megállapítása a képviselőválasztások miatt későbbi időpontra marad, nem (Hinthetek még a beruházó kölcsön felvételéről sem. A beruházó kölcsön felvételét ugyanis mindaddig halasztóm, amíg a beruházási programot véglegesen meg nem állapítottuk. Ezt takarékossági okokból teszem, mert legalább arra az időre, amíg a beruházási munkálatok meg nem Indulnak, nem kell kamatot fizetni. Á tavaszi közmunkák megindításának az előkészítését az egész vonalon elrendeltem, természetesen csak olyan beruházási munkálatokról lehet szó, amelyeknek a fedezete költsógvetésileg biztosítva van. Ezeket; a munkálatokat haladéktalanul megindítom. Szendy Károly polgármesternek ez a nyilatkozata részletes felvilágosítással szolgál azokról a munkálatokról, amelyeket a városházi adminisztráció végez. A nyilatkozatnak főként az a része fog meglepetést kelteni, amely szerint a közlekedési reformok őszre maradnak. Azt viszont örömmel és helyesléssel lébet tudomásul venni, hogy Szendy polgármester a tavaszi közmunkák megindításának az előkészítését sürgősen elrendelte. ANDREA MOZAIKLAPJA * KITŰNŐ V., Tátra u. 26. Tel.: 92-0-37 , „ ... .. Me ggyorsult a városíelmérésí munkák tempója Még így is több évig eltart a nagy munka befejezése A vár os felmér és munkája most már gyorsabb tempóban folyik, mint az elmúlt időkben. A szükséges fedezet birtokában a főváros megfelelő száméi munkaerői foglalkoztathat és így a programszerű munka zavartalan lebonyolítása biztosítva van. Az elsőrendű háromszögelési alappontok felmérése a főváros egész területén befejeződött, aminek nyomát különböző helyeken, az úttestek burkolatában, a házak falain és egyéb helyeken elhelyezett jelzésekben láthatni. A munka befejezésével kerül sor a másodrendű háromszögelési alappontok felmérésére, melyet a főváros már földmérő magánmérnökök bekapcsolásával szándékozik elvégeztetni. A Független Budapest jelentette, hogy ezeknek a munkáknak elvégzésére nyilvános pályázatot írt ki a polgármester és ajánlkozásra szólította fel azokat a magánmérnököket, akik az ilyen természetű munkálatokban gyakorlattal bírnak és megfelelő képzettséggel rendelkeznek. A pályázat sikerrel járt és 22 magánmérnök nyújtotta be ajánlatát. A polgármester a döntésnél kizárólag az ajánlkozók szakképzettségét és eddigi működését vette alapul és ennek folytán négy mérnököt bízott meg a másodrendű felmérés végrehajtásfával. Guit Béla, Bikfalvy Béla, Hajnal Sándor és lovag Fehrenteil-Gruppen- berg László mérnökök kapták a megbízást, amely több mim egy évi munkát jelent számukra. A mérnökök a főváros által megállapított díjazás mellett fogják végezni a felmérést és megfelelő számú segédszemélyzetet kötelesek alkalmazni, akiknek illetményeit sajátjukból, illetve a főváros által megállapított díjakból tartoznak fizetni. Az egy évre tervezett munka befejezése után a harmadrendű alappontok kijelölése kerül sorra. Még körülbelül három-négy évre terjedő munka van bátra, amíg Budapest területének új felmérése befejeződik. Ennek megtörténte után kezdik meg a mérnöki adatok alapján, a főváros pontos térképezései, ami szintén hosszabb időt vesz igénybe. Mintegy 5 millióba kerül a városfelmérés munkája, de ez a hatalmas összeg igen hasznos és fontos eélt szolgál, mert az új felmérés birtokában JJ.idipest fejlődése új perspektívák elé jut. Gabay Sándor szobrász — síromlóktelepo Budapest, Vili., Fiumei út 9. szám. Telefon : 31-4-34.