Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-03-13 / 11. szám
Budapest, 1935. március 13. Független Budapest Külön detektívosztályt létesített a főkapitány a tüzelöszerszállítmányok ellenőrzésére Máris csökkent a visszaessek szama —A fcváros felterjesztése a kereskedelmi miniszter előtt A tüzelőszerszállítmányok körül elkövetett visz- szaélések megszüntetésére a szakérdekeltségek bevonásával a múlt hónapban értekezlet volt a városházán. Az értekezleten elhangzottak nyomán a köz- gazdasági és ipari ügyosztály javaslatot dolgozott ki arra vonatkozóan, hogyan lehetne a visszaéléseket megszüntetni. A javaslat alapján a polgármester felterjesztésben kérte a kereskedelemügyi minisztert, hogy a tüzelőszerekkel való kereskedést az engedélyhez kötött iparok közé sorolja. Ha ennek a kérésnek a kereskedelmi kormány eleget tesz, az iparhatóság az ipari jogosítvány kiadása .előtt a kérelmező megbízhatóságát is vizsgálhatja, másrészt a főváros törvényhatósági bizottságának módjában fog állani a tüzelőszerkereskedés gyakorlásáról sza- oúlyrendelelet alkotni. Ettől a szabályrendelettől várják a visszaélések teljes megszüntetését, addig is azonban, míg a szabályrendelet tető alá kerülhet, a polgármester érintkezésbe lépett a rendőrfőkapitánysággal és arra kérte, hogy a tüzelőszer-szállítmányokat szigorúbban ellenőrizzék. Illetékes helyen közölték munkatársunkkal, hogy a fendőrfőkapitányság a preventív ellenőrzést tényleg megszigorította. Külön detektívosztályt létesítettek a tiizelő- szerszállítmányok ellenőrzésére és ennek következtében, mint a rendőrfőkapitányság közölte a főváros vezetőségével, a tüzelőszer-szállit- mányok súlycsonkításai körüli visszaélések száma csökkent. A kérdés végleges rendezésére persze esak akkor kerülhet sor, ha a kormányhoz intézett felterjesztésben foglalt kérést a kereskedelmi miniszter teljesíti. Számítanak arra, hogy a kereskedelemügyi miniszter nem fogja szükségesnek tartani a tüzelőszerke reskedést az engedélyhez kötött iparokhoz sorolni. Ezért a felterjesztésben a.zt is kérték, hogy ebben az esetben, legalább átmeneti időre a kormány o>.y rendelkezést bocsásson ki, amely szerint a közigazgatási hatóság a visszaéléseket elkövető tüzelőszerkereskedővel szemben radikális megtorlás eszközeit alkalmazhatja, sőt eselleg még az iparigazolványt is visszavonhatja, 16 fővárosi tisztviselő ellen tolyik bűnvádi eljárás Farkas Ákos tanácsnok nyilatkozata az elmúlt félév 39 fegyelmi ügyéről A főváros közigazgatási bizottságának egyik legutóbbi ülésén Szendy Károly polgármester megígérte, hogy az összes folyamatban levő fegyelmi ügyeket át fogja vizsgálni. A bizottság egyik tagja ugyanis azt hangoztatta, hogy a fegyelmi ügyeket lassan intézik. A polgármester megállapította azóta, hogy az állítással szemben a való tényállás az, hogy a fegyelmi ügyeket is, bár lelkiismeretesen és kö- j rültekintően, de gyors tempóban intézik el. A Független Budapest munkatársa a fegyelmi ügyek polgármesteri vizsgálatának eredményéről megkérdezte dr. Farkas Ákos tanácsnokot, az elnöki ügyosztály vezetőjét, aki a kövatkező érdekes nyilatkozatot adta: — Äz elmúlt év második felében 39 fegyelmi eljárás 'volt folyamatban. Ezek közül a mai napig' jogerősen tizet befejeztünk, Két ügyben fellebbeztek, tárgyalásra pedig hat.ügy áll előkészítve. A többi 21 fegyelmi ügyben még folyik a vizű- gálát. —- Ez utóbbi 21 ügy közül 16-náI a fegyelmi eljárással kapcsolatosan bűnvádi eljárás is van folyamatban és ezért a bűnvádi eljárás befejezéséig a fegyelmi eljárás fel van függesztve, A polgár- mester űr egyébként a bűnügyi hatóságok figyelmét mindegyik esetben ismételten felhívta arra, hogy a törvény értelmében a fegyelmi eljárással kapcsolatos ügyeket soronlúvül kötelesek tárgyalni. Szendy polgármester megállapította ezekből az adatokból, hogy a fegyelmi ügyek késedelem nélkül nyernek elintézést. Pál, építkezési- új- és használt VaSablak, kapu, gerenda, sín, kapcsok, gépek Budapest, V-, Váci út 14 — Telefon : 13-4-35 Szennyvíztisztító berendezések, SADO rendszerű házi kisderítök PRISTER GYÖRGY RT. Budapest, U.( Hunyadi János át 3. Telelőn: 54-9-72 Liber Endre — Liber Endre kitüntetése. Horthy Miklós kormányzó Liber Endre alpolgármesternek a II. osztályú érdemkeresztet adományozta. A kormányzói 'legfőbb kitüntetés nyomon követte a főváros közönségének Liber Endre iránt tanúsított legutóbbi szeretetmeg- nyilvánulását, amellyel a törvényhatóság fejezte ki elismerését Liber Endre személye és nagyszerű munkája iránt. A legmagasabb helyről érkezett kitüntetést örömmel fogadta a főváros társadalmának minden rétege, éppúgy mint a városháza, amely megragadta az alkalmat, hogy számtalan meleg üdvözlettel keresse fel újból Liber Endrét, hogy ezúttal is szeretetéről és hódolatáról biztosítsa. — Eljegyzés. Várhidy Viktor m. kir. gazdasági ellenőr, Várhidy Lajosnak,' a Magyar Városok Országos Kongresszusa igazgatójának és feleéségének, Zech- meister Gizellának fia eljegyezte Géczy Mariennet, néhai Géczy Imre dr. földmívelésügyi miniszteri tanácsosnak, a m. kir. állami ménesbirtoko’K főigazgatójának és feleségének, inéhai Háry Clarisscnek leányát. — Tormay Géza államtitkár — kegyelmes úr. Tormay Géza dr.-t, a kereskedelemügyi miniszter helyettesítésével megbízott államtitkárnak Horthy Miklós kormányzó a II. osztályú fizetési jelleget adományozta. Az ríj kegyelmes űr nagy koncepciójú, kiváló tudású szakember, egyben azonban egész ember is, aki egyre felfelé ívelő pályáján a legszebb emberi tulajdonságokkal tett bizonyságot nemes kvalitásairól. A legmagasabb helyről érkezett elismerés a magyar társadalom minden rétegében megelégedést és örömet váltott ki. Tormay Gézát, mint a Talbot centrálé elnökét szorosabb kapcsolat fűzi a fővároshoz is, így kitüntetése a városházán is osztatlan örömet keltett. — Liptay Lajos dr. lett Reményi-Schneller Lajos utóda. A Budapesti Székesfővárosi Községi Takarék- pénztár Részvénytársaság igazgatósága legutóbb tartott ülésén Liptay Lajos dr.-t, a takarékpénztár vezér- igazgatóhelyettesésé nevezte ki és egyidejűleg megbizta a vezérigazgatói teendők ellátásával. Liptay Lajos dr. eddig is a legelső helyek egyiket foglalta el a Községi Takarék vezérkeretében és kinevezési biztosítéka annak, hogy az intézet vezetése a jövőben ®em fog eltérni az eddigi iránytól. — Megszűnik a közgazdasági ügyosztály. A mult- heti tanácsnokválasztás után Szendy Károly polgár- mester intézkedett a tanácsnokok beosztásáról. Esze- rint Zielinsky Szilárd, a VII. kerületi elöljáróság, Schmaderer Oszkár XIV. a kerületi elöljáróságra, Battlay Imre a IX. kerületi elöljáróság élére kerül, Rosta János dr. pedig továbbra is megmarad a közélelmezési ügyosztály vezetőijének. A választás kapcsán eg’yéb változások is lesznek az ügyosztályok vezetésében. ’így Bódy László dr. a közlekedési ügyosztály élére kerül, a közoktatási osztályt Felkay Ferenc dr. közgazdasági tanácsnok veszi át, míg Babarczy István báró az egyesített ipari, kereskedelmi és közlekedési xigycwztály vezetője lesz. A polgármester úgy intézkedett, hogy a közgazdasági és ipari ügyosztály megszűnik, ileltve önálló formában nem marad fenn tovább. A kereskedelem és ipar ügyei átkerülnek a közlekedési ügyosztály hatáskörébe. Az így egyesítendő V. és XV. ügyosztály új címe: -»Ipari, kereskedelmi és közlekedési ügyosztály« lesz. — Dr. Balázs Gyula főorvosi kinevezése. A főpolgármester dr. Balázs Gyula egyetemi magántanár, közkórházi adjunktust belgyógyász-főorvossá nevezte ki. — Filléres hajók Wien be a tavaszi vásárra és az osztrák-olasz nemzetközi football mérkőzésre. A tavaszi vásárra március 13-án, a football mérkőzésre március 21-én d. u. 17 órakor indul Budapest—Eötvös- térről és március 17-én, illetve 25-én 23 órakor érkezik vissza Budapestre a filléres hajó. Menetdíj oda-vissza P 12.80. Részvételi jegyek 4*0 napi teljes ellátással és hálóhellyel is kaphatók P 43.----tói 50 P-ig terjedő árba n. Két rendőrimtóságilag láttamozott fénykép szükséges. Menetjegyek kaphatók az utazási irodákban és a M..F. T. B. utazási irodájában. A football-mérkőzés- hez tribünjegyekre előjegyzést március 16-ig korlátolt számban elfogadunk. Fenti utazás a Nemzeti Bank 133. sz. engedélyével történik. — Víkendházak. Magyarországon, de főleg Budapesten mindjobban terjedi a víkend. Víz mellett és erdőségek közelében amerikai módon, egymásután épülnek víkendházak és erdei nyaralók, amelyekben a munkában elfáradt emberek nyugodtan és jól- esőan tölthetik el hétvégi pihenőjüket. Az eféle víkendházatknak és erdei nyaralóknak speciális tervezője és építője Pásztor József ácsmester és építési vállalkozó, aki ezúttal is remi kelni fog a mezőgazdasági és tenyészállatvásáron kiállított víkend- házaival. Pásztor József a fővárosi tisztviselőknek külön kedvezményt is biztosít. Irodája Budapest, II., Margit körút 60. Telefonja: 52—8—80. Érdeklődőknek itt is szívesen ad felvilágosítást. — Hol Ián Henrik — egészségügyi tanácsos. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Holtán Henrik dr. székesfővárosi főorvostn, az Újságírók Szanatórium Egyesületének vezető főorvos-helyettesét m. kir. egészségügyi tanácsossá nevezte ki. Hullán dr. a legképzettebb és legkitűnőbb belgyógyászok egyike, aki úgy a Rókus-kórházbtm teljesített működésével, úgyis mint az ujságirótársndalom közszeretetben álló orvosa, mindenütt sziinpátitát és őszinte elismerést váltott ki. A Fügetlen Budapest szerkesztősége örömmel és szeretettel üdvözli Holtán dr. főorvost a legmagasabb helyről jött kitüntetése alkalmából. — Felkay tanácsnok a kereskedelmi kamara választási biztosa. Március 24-re tűzte ki a kereskedelemügyi miniszter a budapesti kereskedelmi és iparkamarai választást. A miniszter a választás biztosává dr. Felkay Ferenc tanácsnokot nevezte ki. A kamarai választási bizottság tagjai Magyar Bertalan, dr. Mössmer Pál, Vas Imre kereskedők, Hauswirt Ödön, Lingel János és Németh Gyula iparosok lettek. — Üj elemi iskolákat és óvodákat sürget a tanfelügyelő. A budapesti királyi tanfelügyelő figyelemreméltó jelentést terjesztett elő. Ennek a jelentésnek egyik legérdekesebb része az, amelyben a napközi otthonok és gyermekotthonok szaporítását sürgeti. Beszámol a tanfelügyelő arról, hogy a főváros elemi iskoláiban 1573 tanteremben folyik a tanítás, közülük 312 osztállyal 156 tanteremben váltakozó^ tanítás van. Ezt helyteleníti a tanfelügyelő és szükségesnek mondja, hogy különösen a külterületeken újabb iskolák, illetve tantermek létesíttessc- nek és ilymódon a váltakozó tanítás a lehetőség határain belül teljesen kiküszöböltessék. — Busch igazgató átépíti a Beketow-cirkuszt. Busch J. igazgató, aki a főváros tanácsától bérbe kapta a Beketow-cirkuszt, a napokban Budapesten járt és megtekintette a Beketow-cirkusz épületét. Busch igazgató úgy határozott, hogy mielőitt előadásait megkezdi, jelentős átalakításokat hajtat végre a cirkuszban. Így például teljesen átépítik a külső homlokzatot, valamint a nézőteret. Több budapesti építész kapott megbízást a tervek elkészítésére, amellyel már el is készültek és amennyiben az építészeti és tűzrendészen hatóságok azokat jóváhagyják, úgy rövidesen megkezdődik a Beketow adaptálása. — A budapest—mohácsi személyhajójáratok megnyitása. A M. Kir. Folyam- és Tengerhajózási Bt. közli, hogy a Budapest és Mohács közötti személykajójáratokat az egyidejűleg kiadott menetrend szerint a folyó évben akként indítja meg, hogy az első hajó Budapestről Mohácsra március 14-án, Mohácsról Budapestre pedig március 15-én indul. Ezen járatokban a göz-ös naponta 22 órakor indul Budapest—Eötvös térről és a közbenső állomások érintésével naponta 8 óra 30 perckor érkezik Mohácsra. Mohácsról a gőzös 12 órakor indul és ugyanezen állomások érintésével naponkint 4 óra 30 perGkor érkezik Budapest—Eötvös térre. A gőzös Budapest —Nagyvásártelepet szükség szerint érinti. Kőszénbánya és Téglagyár Társulat Pesten, (Dräsche) Budapest, V. kér., Klotild ucca3 Telefon: 25-5-5 4, 25-5-55 és 25-5-56 Lantos Mihály építőmester-, házujító vállalata Budapest, V., Báthory ucca 5. Telefon: 93-6 52, 26-2-85 Wiesner Vilmos rézműves-, fámáru- és gépműhelye Budapest, II., Kacsa u. 14. Tel.: 52-3-43 Mindennemű ónozást váltat ILIA FERENC KŐMŰVESMESTER, ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Budapest, VI., Eötvös ucca 26/c STEINER ÉS SZIMPER Cégtulajdonos : Steiner Mór Dísz-, templom , szobafestők és mázolok Budapest, IX., Üllői út 57. Tel.: 30-6-29 PitWLIK ItfiOCTUM I ipa rí gáztüzelésű berendezések I VIII., Józseí ucca 66. Telefon : 30-8-63. | Balajti Jenő bádogos-, fűtőkészülék-, légszesz-, vízvezeték-, csatornázás- és egészségügyi vállalata Budapest, II., Ostrom ucca 8. Telefon: 50-7-09 GRRMJ ERJMO Prüciziós Mechanikai Gyúr» Budapest, VII., Dob ucca 63. Tel.: 36-7-86