Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-03-06 / 10. szám
Budapest, 1935 március 6. Független Budapest Szendy polgármester nyilatkozik a Független Budapestnek a kormánnyal folytatott tárgyalásairól M belügyminiszter általánosságban jóváhagy fa a főváros 1935. évi költségvetését - Szakbizottság elé kerülnek az újonnan átdolgozott közlekedési reformtervek — Már kora tavasszal megindulnak a Margit kid kiszélesítésének a munkálatai Szendy polgármester részletesen megindokolta a közlekedési reformtervek és az egységes át szállóié gy életbeléptetésének a szükségességét M HÉT Induljon meg az építőmunka tíródj/ Ernő dr. indítványát, amely az építkezések megindítását követelte, egyhangúlag magáévá tette a közgyűlés. Közérdekű, sorsdöntő és- izgalmas volt Krúdy Ernő indítványa: mégis, nem volt senkisem, aki ne helyesette volna azt. A közgyűlés — ezt újból és újból meg• kell állapítanánk ■— mindig rátalál önmagára, amikor igazán közérdekű kérdésről van sző. Szélsőbaltól szélsőjobbig mindenki helyeselte Bródy indítványát és ez az egyhangúság bizonyította, hogy elsőrendű közérdekről van szó, amelynek megítélésében nem, l'ehet különbség sem világfelfogásbeli, sem politikai, se pedig személyi. A szónokok valamennyien tudatában voltak annak, hogy mit jelentenek Budapestre nézve azok az adókedvezmények, amelyek — nincsenek. Nem először és — átlói tartunk — nem is utoljára kérte a főváros, hogy a kormány segítse elő az építkezések megindulását a város belső területén különböző kedvezményekkel, de mindeddig makacsul ellene szegült ennek a kérelemnek a pénzügyi kormányzat, holott azok az érvek, amelyeket Imrédy pénzügyminiszter sorakoztatott fel, ma már sehogysem állnak meg. Kimutat fák a rendkívüli közgyűlésen, hogy nemcsak hogy nincs lakástúlbőség, ellenkezőleg: annyira megfogyott az üres lakások száma, hogy ma már lakásínségről kell beszélnünk. Nem sorakoztatjuk fel az érveket, amelyek megkövetelik, hogy tegye sürgősen lehetővé a kormány az. építkezést: megtette ezt a múlt-heti közgyűlés, de egyébként is oly természetes Lenne, hogy meg kell indítani a kialvó életet, hogy azt magyarázgatni szalmacséplés lenne. Itt a tavasz és nincs munka Budapesten. Az ipar tétlenül, ölhetett kezekkel, kialvó reménységgel néz a kezdődő szezon elé, valaminek történnie kell, merI tovább ez így nem maradhat. Gömbös miniszterelnök nemzeti munkatervének egyik legfontosabb Pontja az, hogy az ipart és kereskedelmet munkához kívánja juttatni, a pangó gazdasági vérkeringést el akarja, újból indítani. Uisz- szük, hogy Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter, aki egyben az ipar és kereskedelem legfőbb patrónusa is, nem hagyja magát rideg financiális szempontoktól vezettetni (amelyek különben is idejüket múlták azóta) és megérti, hogy Budapestnek mindennél fontosabb, hogy meginduljon az építőmunka, amely valamennyi iparágnak életet és kenyeret ad. Budapestnek pedig újjáéledő reménységet ezen a reménytelen tavaszon. A tarifamódosítások Megkezdődtek a szanálási reformok. Egymásután lépnek a nyilvánosság elé a fővárosi nagy közüzemek a maguk tarifális reformtervezeteivel, amelyeknek -végső célja mind ugyanaz: a leromlott fogyasztást új életre kelteni és megtalálni a módját annak, hogy a fogyasztó fogyasszon. Mert az utóbbi években a fogyasztó nem fogyasztott, csak ö maga fogyott. Az új elmélet, amellyel ezt elérni szeretnék, nem is egészen új. Régebben úgy fejezték ezt ki: nagy forgalom, csekély haszon. Mostanában pedig azzal szokták magyarázgatni, hogy »a BSzKRt-nak a kis- szakasz bevezetése folytéin szerzett tapasztalatai azt bizonyítják, hogy.-.« Igen, azt bizonyítják, hogy még mindig fennáll az a tétel, hogy ha olcsón adnak valamit, akkor megsokszorozódik a fogyasztás és ezzel pótolni lehet a romboló idők keserves pusztítását. Amit a gáz- és a villanyművek akarnak, az csak félig meddig bizonyítja a hangoztatott elv gyakorlati kivitelét. A két nagyüzem még nem elég bátor, még nem mer a »sötétbe ugrani«, minlahogy azt aBSzKRt tette, amikor merész kezdeményezéssel, egész Európának példát mutatva, megteremtette a kisszakaszt. De csak az első lépés a nehéz, a többi már könnyebb 'lesz. Az Elektromos Művek, meg a Gázművek igazgatósága már rálépett a helyes útra és ha első lépéseik még bátortalanok és bizonytalanok is, hamarosan megtalálják önmagukat és az utat, amelyen eljutnak a virágzáshoz, az újból való felemelkedéshez. Dvaroschek János épület- és bútorasztalos üzeme Budapest, XI., Ballagj Mer ucca 3337/3 hrszám (saját házban) PARKETTÁZÓ ÉS PADLÓZÁSI VÁLLALAT KMRTELEN KÍVÜL I Óm rí ÍA7CD? Budapest, VI., Bajnok ucca 1 Lidiig dUZiCl Telefon: 199-65 és 181-30 Uj és javítási munkát szakszerű kivitelben, gyorsan és olcsón készít Gabay Sándor szobrász — síremléktelepe Budapest, Vili., Fiumei út 9. szám. Telefon: 31-4-34. \ll Alii 17 17 D 17 M P ,akatos "»este»-» vas" W A H L f 1b IY JÉ, IN V» és fémipari vállalata Budapest, VIII., Víg ucca 39 — Telelőn : 316-45 Elvállalja takaréktűzhelyek és mindennemű lakatosmunkák készítését. Postatakarékpénztári csekkszámla 302S5 A főváros vezetősége az elmúlt héten többízben is tárgyalt a kormány tagjaival azokról a városházi problémákról, amelyeknek a megoldására rövidesen sor kerül. Ezekben a tárgyalásokban a főváros vezetősége részéről Sipőcz Jenő főpougármes- ter, Szendy Károly polgármester, Lamotte Károly dr. alpolgármester és Homolyay Rezső költségvetési előadó vettek részt. A tanácskozások legnagyobb része az új költségvetés jóváhagyásával volt ösz- széfiiggésben, de tárgyallak a főváros vezetői közlekedésügyi, hídépítési, idegenforgalmi és más természetű kérdésekről is. Ezekről a tárgyalásokról, amelyeket a főváros vezetősége részint Keresztes- Fischer Ferenc belügyminiszterrel, részint Fabinyi Tihamér kereskedelmi és pénzügyminiszterrel folytattak, Szendy Károly polgármester a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának:- Azok között a tárgyalások között, amelyeket a főváros vezetősége a kormányhatóságokkal folytatott, a költségvetés jóváhagyásával kapcsolat o s megbeszéléseket tartom legjelentősebbeknek. A költség vetés végleges megállapítása mindenkor irányt mutat a városházi adminisztráció vezetőinek. Érdemleges nyilatkozatot még nem tehetek ugyan, annak a reménységemnek azonban mindenesetre már most is kifejezést adhatok, hogy a költségvetés jóváhagyásának az út- jából minden nagyobb akadályt rákerült elhárítanunk. Az eddigi tárgyalások során szerzett tapasztalataimból arra következtetek, hogy a belügyminiszter úr a költségvetést nagy általánosságban azok között a keretek között fogja jóváhagyni, amelyeket a közgyűlés állapított meg. A költségvetés jóváhagyásáról szóló belügyminiszteri leirat előreláthatóan a hét végén, vagy legkésőbb a jövő hét elején érkezik meg a városházára. H közlekedési ne formtet* vek Arra a kérdésre, hogy a kormányhatóságokkal folytatott tárgyalások során szanálási kérdések is szóbakerültek-e, Szendy polgármester így felelt: — Ma alig van olyan adminisztratív intézkedés, amire ne gyakorolna befolyást a szanálás. Ebből következik, hogy a szanálási művelettől nem lehet függetleníteni semmiféle olyan tárgyalást, amelyen egyáltalán városházi ügyekről esik szó. A szanálás teljes egészében főpolgármesteri hatáskörbe tartozik, éppen ezért én részletekről nem is tudok felvilágosításokat adni a nyilvánosság számára. Itt közbevetően megkérdeztük, hogy készülnek-e a szanálással kapcsolatos közlekedési reform- tervek. Szendy Károly polgármester a következőkben válaszolt: — A szanálással összefügg ugyan a közlekedési reformterveknek az ügye, annyi azonban bizonyos, hogy ezeknek a közlekedési reforniterveknck a megvalósítása a szanálástól függetlenül is aktuális volna. A közlekedési reformtervek tulajdonképpen két részre oszlanak. Az egyik főkérdés a HÉV tarifájának a leszállítása és ezzel kapcsolatosan az egységes átszálló jegynek a bevezetése, a másik főkérdés az egységes alapelveken nyugvó új közlekedési menetrendnek a megállapítása. Ami a HÉV tarifájának a leszállítását illeti, ez valóban indokolt. Hangsúlyozni kívánom, hogy csak Budapest politikai határain belül tartom indokoltnak a HÉV tarifájának a leszállítását és pedig azért, mert a fővárosnak, mint a közlekedési monopólium tulajdonosának, kötelessége egyformán gondoskodni valamennyi fővárosi lakos közlekedési igényének g kielégítéséről. Egyelőre magam is várakozó állásponton vagyok, mert előbb látnom kell a BSzKRt igazgatóságának részletesen megindokolt előterjesztését. A BSzKRt igazgatósága legutóbb arra az álláspontra helyezkedett, hogy a HÉV-tarifát le kell ugyan szállítani, de a leszállítás következtében jelentkező bevételi kiesést valamilyen úton pótolni kell. Ez az út volna az egységes átszállójegy árának 24 fillérről 26 fillérre való felemelése. Anélkül, hogy a felemelésre vonatkozóan végleges kijelentést tennék, meg kell állapítanám, hogy ez a kétfilléres emelés — amennyiben bekövetkeznék — nem a főváros bel területének a lakóit terhelné, mert hiszen négy kisszafasz- jeggyel, ami 24 fillérbe kerül, rendkívül nagv utat lehet megtenni Budapest területén. Ez azt jelenti, hogy a pestkörnyéki városok és községek lakóit érintené elsősorban a kétfilléres drágítás, vagyis azokat, akik nem budapesti lakosok és mégis a budapesti közönség pénzén fenntartott közlekedési eszközt veszik igénybe. A munkásságot sem érintené az emelés, mert hiszen a 40 filléres menettérti jegyek, amelyekkel a munkások kora reggel és este utaznak, változatlanul érvényben maradnának. — A második főkérdés az új menetrend megállapítása. Ennek az új menetrendnek a hosszú járatok megrövidítése volna az alapelve. A nagykörúton kísérletképpen akartuk bevezetni, a rövid relációt, ezt azonban a közlekedési szakbizottság* nem fogadta el. Most az egész főváros területére szóló új menetrendet visszük a közlekedési szakbizottság elé, ahol ezeket a reformokat magam akarom személyesen képviselni és a terv elfogadásához meg akarom nyerni az autonómia valamennyi pártját. Főként arra fektetem a hangsúlyt, hogy nemcsak kényelmi szempontokat kell nézni, hanem a főváros pénzügyi szempontjait is, már pedig a hosszú járatok megrövidítése nagyarányú megtakarításokkal fog járni, — anélkül, hogy a közönség kényelmét nagyobb mértékben veszély ezt elnök. H Margit fii & kiszélesítése Érdeklődtünk Szendy polgármesternél aziránt is, hogy Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszterrel megállapodott-e a Margithíd kiszélesítése ügyében. Szendy Károly polgármester így felelt: — A Margithíd kiszélesítésére vonatkozóan végleges megállapodás jött létre. A kiszélesítés céljaira ötmillió pengős kölcsönt veszünk fel, amelynek felét az állam, felét a főváros fogja törleszteni. Ebből a pénzből már a tavaszi hónapokban megkezdjük a Margithíd kiszélesítésének a munkálatait. Szendy Károly polgármesternek ez a nyilatkozata részletesen megvilágítja azokat a problémákat, amelyeknek a megoldása előkészítési stádiumba került. Tulajdonképpen végleges elhatározásokkal állunk szemben, amennyiben e problémák megoldására nézve már sikerült az illetékes kormányhatóságok jóváhagyását is megszerezni. Annyi bizonyos, hogy Szendy Károly polgármester gyors és lendületes tempói diktál minden irányban, aminek nyilvánvalóan meg lesz az az üdvös eredménye, hogy már kora tavasszal jelentős kenyérkereseti lehetőségeket, nyújtó munkálatok indulhatnak meg. (rátkai.) LUTZ LAKK-ÉS FESTÉKGYÁR R.-T. fí fflta BUDAPEST, VII. KÉR., ÖRMAGY-UTCA 4. SZÁM. Dr. Szeniy Károly