Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1935-11-13 / 46. szám

6 Független Budapest Budapest, 1935 november 13. Az űjj biztosítási szerződéseket a Községi Takarékpénztár útján köti meg a főváros Emelték az autó-szavatossági biztosítások összegét A fővárosi biztosítások elintézése most már csakugyan égetően sürgőssé vált. Nemsokára itt az év vé(jo, amikor az érvényben lévő szerződések le­járnak és gondoskodni kell a továbbiakról. A leg­utóbbi időkig úgy volt, hogy nyilvános versenytár­gyalást fognak kiírni az új biztosításokra, úgylát­szik azonban, hogy erre már nem kerül sor, ezzel szemben arról van szó, hogy a biztosítási szerződések megújítását a Köz­ségi Takarék fogja végezni, amely külön osztálya révén a biztosítási ügyekkel amúgy is foglalkozik. Ügy, mint legutóbb is történt: a Községi Taka­rék kér ajánlatokat az intézetektől és ennek alap­ján történik a szerződések megújítása. Arranézve még nem történt döntés, vájjon milyen időre kössék Fehérvári útnál 18.— pengőért □-ölenkint telkek kaphatók közművekkel Az építkezéseket előnyös kölcsönnel elősegítjük l Ifi iuiAÁP ICTVÁKI Budapest, XI., Somogyi út 24 sz. IÍJ. mAASV IjIyMII, (Kelenföldi villamos végállomásnál) az új szerződéseket. Valószínűnek tartják, hogy csak rövid időre szóló megállapodást létesítenek, mert illetékes városházi tényezők olyan megoldási tervvel is foglalkoznak, hogy a főváros térjen át az önbiztositás rend­szerére. Ezen a téren a fővárost valójában sok mulasztás terheli. Az önbiztosítás rendszerére való áttérés sok időt és megfelelő előkészületet igényel, némi tőke biztosítása és megfelelő számítások eszközlése is szükséges. Mindezt pedig elmulasztotta a főváros. Amíg tehát ezek az előfeltételek nincsenek meg, át­meneti időre továbbra is magánvállalkozás útján gondoskodnának a főváros vagyontárgyainak bizto­sításáról. A közeli napokban történik meg etekin- tetben a végleges döntés, annyi azonban bizonyos, hogy a főváros jelentősebb megtakarításokat akar elérni az új biztosítási szerződések megkötésénél. Döntöttek az autók szavatossági biztosításóiról is. Mint jelentettük, itt az volt a helyzet, hogy a szavatossági biztosítások aránylag csekély érték­határra szólották és az utóbbi időben történt számos autóbaleset miatt a fővárost ebből kifolyóan jelen­tékeny károsodás érte. Felvetették tehát, hogy a szavatossági biztosítások értékhatárát felemeljék és a beérkezett szakvélemények alapján így is hatá­roztak. 250.331/1935,—XIII. szám. j Versenytárgyalási hirdetmény \ 1. Utalással a Fővárosi Közlöny »Hivatalos Hirdetések« I rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvá- ' nos versenytárgyalást hirdetek a XIV. kér. Állat- és Növény- | kerti majomház-nál kivilel® kerülő vasszerkezeti munkákra, j A közszállitás költségei szabályszerűen biztosítva vannak. | 2. A közszállítás megkezdésének és befejezésének idő­pontja, valamint a jótállás időtartama tekintetében a vonat- kozó költségvetési kiírás feltételei az irányadók. j 3. Az ajánlatot a redelkezésre álló ajánlati minta fel- j használásával és a jelen hirdetményben, valamint az ezt ki- i egészítő általános ajánlati feltételekben foglaltak értelmében ', olykép kell szövegezni, hogy az ajánlat és mellékletei a szer- ! zödés minden adatát és feltételét tartalmazzák. j 4. Az aláirt és megfelelően elkészített ajánlatokat sértet- j len borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva a megrendelő j hivatalnál (Központi városháza) IV. kér., Városház ucca ! 9. szám, III. emelet 350. ajtószám alatt 1935. évi november hó 15, napján délelőtt 9—10 óra közt személyesen vagy meg­bízott útján kell benyújtani. A benyújtott ajánlatok a benyúj­tási határidőt követő 1 órán belül a megrendelő hivatalos helyiségében kerülnek nyilvános felbontásra. 5. Azt az ajánlatot, amelyet az ajánlattevő nem a kijelölt helyen, a kijelölt időben nyújt be, vagy pedig nem a meg­állapított feltételek és előírások értelmében készít elő, a Köz­szállítási Szabályzat idevonatkozó rendelkezései szerint figye­lembe venni nem lehet. 6. Műszaki kérdésekben szükséges felvilágosítások Feszelyi Sándor műszaki felügyelőnél. 111. em. 314. szám alatt nyerhetők, ahol a tervek és rajzok is megtekinthetők. Az ajánlati minta, a feltételek, költségvetési űrlapok pedig III. emelet 342. ajtószám alatt a hivatalos órák alatt megszerez­hetők. Ha a közszállítás vállalati összege,. vagy egy bizonyos munkanemre eső vállalati összeg a 15.000 pengő összeget nem haladja meg;, kisiparosok e kiadványokat díjtalanul kapják meg. 7. Ugyanott nyerhetők a szükséges felvilágotítások is a közszállítással kapcsolatosan felmerülhető kérdésekre. 8. A szerződési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabályuk szerint kell leróni. Budapest. 1935. évi október hó 24. napján. A székesfőváros polgármestere. NYUIASSY JÓZSIT Gyári lerakat: parkett- és padozati vállalat Bpest, IX., Dandár u. 24, Telelőn: 41-I-3I Váltat áj és ué(;í fehteíéstés minden­féle -padoiatmimftát a legolcsóbban ADAMETZ IGNÁC szobafestő, oki. mázoló, fürdőkád- és búlorfényező. Elvállal e szak­mába vágó épületmunkákat — Budapest, I., Alkotás ucca 9 (Ráth György ucca sarok) Telefon : 50-3-86 * vitéz Kocsárd Ferenc aranyérméé kályhásmeetor Elvállalja: a legjobb gyártmányú cserépkályhák, kandallók, takaréktűzhelyek szállítását és (elállítását, cserépkályhák iis tí- tását, átrakását és tűzhelyek kifalazását a legiutányosabb árban Raktár: Budapest, VII., Nefelejts u. 54. Telefon: 43-8-53 Lendvay Gyula virágkerfész, kertépítő és kertberendezési vállalata Budapest, XI., Tarcalí ucca 2. Telelőn: 58-3-86 ........... 1 ■— 1 1 T­Sa lgótarjáni Kőszénbánya Rt. Építőanyag ipara: Budapest, V., Sas ucca 29. síim Telefoni 23-0-71, 10-3-99, 14-1-92 Cementgyári Lábatlanban.................. évi telj. kép. 12.000 ▼. Més igyárak i Lábatlanban.................. „ „ ,, 5.000,, Dorogon ........................... „ ,, 3.000 „ Té glagyárak! Buda-Ujlak, Kőbánya, Nyergesujfalu......évi telj. kép. 80,000.000 drb Cs erépgyári Buda-Ujlak ....... ,, ,, ,, 8,000.000 drb HÍ REK »FÜGGETLEN BUDAPEST« a Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezetének hivatalos lapja ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre ..................................... P 24.— Fél évro ....................................’ ... p 12.— — December 12-ig lehet pályázni a városligeti nagycirkusz bérletére. A polgármester meghirdette a nyilvános pályázatot a városligeti nagycirkusz bérletére. A bérlet 6 évre szól, de ennél rövidebb időre is lehet bérleti ajánlatot tenni. Az évi fix bért 7000 pengőben állapították meg és ettől az ajánlat­ban eltérni nem lehet. Ezenfelül a nézőtéri berende­zés használatáért a bruttó bevétel bizonyos száza­lékát kell a főváros számára részesedés címén fel­ajánlani. Ezt a százalékos részesedést a bérlő na­ponta tartozik elszámolni és befizetni. Bánatpénzül j 5000 pengőt kell letenni, a nyertes ajánlattevő pedig ; ajánlatának elfogadásától számított 8 napon belül ! 15.000 pengő óvadékot tartozik letenni, mégpedig | fele összegben készpénzben. A pályázati határidő i december 12-én jár le. A pályázók azonban a vég- | érvényes döntésig, legkésőbb azonban a jövő tv inti- I jns 15-ig kötelezettségben maradnak és ajánlatukat ezideig- vissza nem vonhatják. A főváros a pályázati hirdetményt a nemzetközi artista szaklapokban is meghirdette, hogy külföldi szakembereknek ?>• alkal­mat adjon a pályázaton való részvételié. — Drágálják a csarnoki árusok a világítási átalányt. A Ilentesipartestiilet a főváros közélelmezési ügyoszlályyához fordult azzal a kéréssel, hogy a főváros csarnokaiban és piacain működő húsiparosok részére a mostani átalányrend- szer helyett villanyárammérö órák felszerelését tegye lehe­tővé. Utal a beadvány arra, hogy az átalány drágább és emellett az üzleti érdeket sem elégíti ki, mert a húsiparosok nem világíthatnak akkor, amikor üzleti érdekből i.s világita- niok kellene, hanem be kell tartaniok a csarnok igazgatóság által megállapított időpontot. A helyes rend az. hogy mindenki világíthasson íetszése szerint és fizesse a tényleg elfogyasztott áramot. — A főváros perei. Szemnfhy Károly dr. tiszti- főügyész kimutatása szerint ti fővárosnál czidő,sze­rint folyamatban van 1185 közigazgatási per, 60.1 kislakásokra vonatkozó per, 144 gyámsági és gond­noksági per, 2473 nagyreszt a kincstárt érdeklő per. — Több mint 11.7 millió pengő a fővárosi árvák és gondnokoltak vagyona. Csorna, Kálmán dr. árva­i száki elnök kimutatása szerint a budapesti, árvaszék ! ezidöszerint 11,703.000 pengő árva- és gondnokolt va- j gyónt kezel. Ebből 4,712.500 pengő készpénzben, | 7.050.800 pengő egyéb értékekben fekszik. A kész- ; pénzvagyonból 3,022.500 pengő gyámpénztári jel- I zálogkölcsönök formájában van kihelyezve, 1,070.000 J pengő pedig takarékbetétekben gyümölcsözik. — Napi 300 köbmétert termelő vízforrásra akad- ! tak Balatonkenesén. Balatonkenesének épúgy, mint I a többi balatonmenti helységnek «ok nehézséget I okoz a jó ivóvíz hiánya. A balatonkenesei fővárosi I üdülőtelep fejlődését is nagymértékben akadályozza 1 ez a körülmény. A Segítőalap vezetősége legutóbb elhatározta, hogy forráskutató munkálatokat indít. A próbafúrások meg is kezdődtek és nemrég siker­rel, járlak, Előbb azt hitték, hogy sikerült új gyógy­forrást. találni, mert a felszínre kerülő vízben szén­savat. találtak. Kitűnt' azonban,, bogy a szénsav nincs jelen olyan mennyiségben, .hogy ez a víznek gyógy jeli eget adna. A fúrás helyét kimélyítették és most napi, 300 köbméter vizet termelnek a forrásból. Ez háromszorosan múlja, felül a, balatonkenesei üdülői el ep vízszükségletét, úgyhogy most tág tér nyílik az üdülőtelep fejlődésére. Kokszfogy asztok figyelmébe Megkezdődött a fűtés ! Ha kazán, vagy kályha tüzelésénél báimilyen felvilágosítást óhajt, forduljon: Budapest Székesfőváros Gázmüvei „Melléktermék-osztályához" VIII., Tisza Kálmán tér 20. sz. Telefon: 309-83, 309-16, 422-07 Fűtötechnikusaink a legrövidebb időn belül adnak díjtaian szakszerű felvilágosítást kokszfogyasztóinknak. — Tízesztendős a Városi Mérnökök Országos Szö­vetsége. A Városi Mérnökök Országos Szövetsége újjászervezésének tízéves fordulója alkalmából novem­ber 13-án, 14-én, 15-én és 16-án tartja ünnepi közgyű­lését, amelynek kapcsán szakosztályi üléseket, szak­osztályi nyilvános előadásokat, tanulmányi kirándu­lásokat, választmányi ülést és közös vacsorát rendez, egyben hatalmas programot dolgozott ki a rendezőség élén Bánóczy Béla fővárosi műszaki tanácsos, a szö­vetség főtitkára és Berzenczey Domokos szegedi mű­szaki főtanácsos. 1925-ben szervezték újjá a szövet­séget, amelynek tízévi működését külön füzetben is­mertetik a szövetség vezetői. A szövetségnek 457 tagja van, akik hat szakosztályban működnek, a szö­vetség tulajdonképpen nem tíz év előtt, hanem már 27 év előtt alakult meg, 1908-ban, de 1925-ben, a Szom­bathelyen megtartott vándorgyűlés után újjáalakult és ezzel új életre kelt. Ez a renaissance a városok műszaki ügyeinek intézésében rendkívüli erővel érez­tette a hatását és a mostani első 10 év után jogos büszkeséggel tekinthet a szövetség vezetősége az el­végzett munkára és annak eredményeire. — Budapesti Hivatali Útmutató. (Szerkesztették Radó Richárd és Gárdonyi Jenő.) A fővárosi polgár, aki a városházára téved valamely hivatalos ügyének elintézése vég’ett, tehetetlenül áll az óriási appará­tussal szemben, amely a főváros adminisztrációját in­tézi. Szüksége van egy feltétlenül megbízható idegen- vezetőre, aki — vagy: amely — kézenfogva vezeti az ügyosztályok és hivatali helyiségek bonyolult labi­rintusában. Erre az idegenvezetői szerepre vállalko­zott a városházi újságírás két közismert kitűnősége, Radó Richárd és Gárdonyi Jenő, a budapesti város­háza életének hivatott ismerői, amikor néhány évvel ezelőtt elhatározták, hogy a közönség érdekében kiad­ják a Budapesti Hivatali Útmutatót, amelynek most jelent meg a legújabb kötete, ha lehet még- gondosabb szerkesztésben, még részletesebb útmutatásokkal szol­gálva, mint eddig. Nélkülözhetetlen Radó Richárd és Gárdonyi Jenő könyve nemcsak a jogkereső közön­ségnek, hanem még azoknak is, akik a városháza életét élik, mert a főváros gépezetét működésben tartó óriási apparátus minden részletére nézve világosan és tisztán tájékoztat bennünket, bevilágít a legelrej- tettebb hivatalok szobáiba is, hogy el ne tévedhes­sünk. Hálát érdemel a két kitűnő szerző a Budapesti Hivatali Útmutatóba, fektetett nagy munkáért, amely- lyel egyaránt szolgálják a nagy közönség és a főváros érdekeit. A könyv szép kiállítása az Athenaeum- nyomda ízlését és tipográfiai színvonalát dicséri. — A MIKÉFE parcellázza a fővárostól cserébe kapott Alkotás uccai telekkomplexumot. Ismeretes, hogy a MIKÉFE közelmúltban nagyarányú telekcserét bonyolított le a fő­várossal. A Felsőrákosi-réteken levő területét átengedte a fővárosnak és ennek ellenében több belterületi, beépítésre alkalmas ingatlant kapott cserébe. Többek között az Alkotás uccában levő nagyobb íclekkoniplexumot is megkapta a MIKÉFE a csereügylet során. Ezt a nagykgterjédésü ingatlant a főváros néhány évvel ezelőtt abból a célból vásárolta, hogy ott építse fel a budai autobuszgarázst. A MIKÉFE most be­advánnyal fordult a fővároshoz és engedélyt kért arra, hogy az alkotásuccai telekkomplexumot házhelyek céljaira par­cellázhassa. TICHLER JÁNOS PAPÍRÁRU, PAPÍRZACSKÓ és gyógyszerészeti papíráruk gyára tov Budapest, VI, Ó ucca 37. Telefon: 29-7-48 KALAPÁCS MIHÁLY GY. RESZELŐGYÁRA Budapest, VI. kér.,Szabolcs ucca 6.Telefon: 92-6-12 Trafikot vegyen át vezetésre Befektotett tőkéje, megélhetése biztos. Trafikügyekben forduljon bizalommal a Dohány kisárusok Szövetkezetéhez Budapest, VIII., Bérkocsis ucca 19. szám, II: emelet 11 SC 0 I* 11 ÍH UF Vát vörös és sárga színben gveptéglát, vörös gránitot elsőrendű minőségben, jutányos árban szállít Frank János József "főherceg út 40 STEINBACH JÁNOS lakatos-, bádogos-, vizvezetékszerelő-munkák vállalata. Budapest, VI., Gömb uoca 44/A. (Csata ucca sarok) TELEFON: 903-31

Next

/
Thumbnails
Contents