Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1935-01-23 / 4. szám

<> Független Budapest Budapest, 1935 január 23. Hogyan fejlesszük és egészítsük ki a Fővárosi Képtárt? Irta: Csánky Dénes A mai nehéz gazdasági helyzet főleg kulturális téren érezteti romboló hatását. A magán- és közélet­ben egyaránt a nagy politikai és a súlyos gazdasági kérdések érdeklik a közvéleményt Ilyen állapotok közepette bár nehéz, de annál súlyosabb kötelesség a művészet megoldatlan kérdéseit felszínen tartanunk. Nem tetézhetjük a hajókat egy ma még kikerülhető súlyos veszteségnek — kultúránk pusztulásának be­várásával. Fővárosunk vezetősége a gazdasági bajok ellenére is mindig szeretettel támogatta kiút urálikat. Ez az áldozatkészség, ez a művészetünkkel szemben meg­nyilatkozó szeretet a legnehezebb időkben is módot talált arra, bogy Ina csökkent erővel is, de segítségére siessen bajba jutott művészetünknek. Ennek bizo­nyítéka áll előttünk a Fővárosi Képtárban, amely 50 év gyűjtési, művészetpártolói tevékenységét szemlél­teti. De a Fővárosi Képtár mai állapotában csupán kiindulás. Mag, amely- köré 'ki kell, hogy kristályo­sodjék a fővárost, annak kultúréletét híven tükröz­hető, külső és belső vonatkozásban egyaránt fényes, gazdag gyűjtemény. A mai gazdasági viszonyok kö­vetkeztében előállott súlyos helyzet akadályozza csu­pán ennek gyors kiépítését. De éppen művészetünk mai szomorú állapotában, lenne termékenyítő Íratás­sal fővárosunknak a képtár teljessé tételében meg­valósuló újabb áldozatkészsége. -Ha a főváros vezető­sége művészetszereteté'től indíttatva megszünteti az anyagi gátló körülményeket, úgy aránylag nem nagy áldozattal a lehető legrö­videbb idő alatt megvalósítható lenne gyűjte­ményeinknek teljes és méltó keretek között való kiállítása. A tervek készen állauak, várják megvalósulásu­kat. Az anyag pedig, amely a különböző hivatalokban és részben tartalékolva raktárom áll, elegendő a meg­épülő korét — a Károlyi-palota összes termeinek ki­töltésére. gársága elé állítani a főváros évtizedek óta folyó nagyjelentőségű gyűjtési munkáját, amelyet csend­ben, mindig a művészet érdekeit tártva szem előtt folytatott. Egyúttal pedig útmutatást nyerünk a jö­vőre nézve. Ha majd ng-yanis szemünk előtt lesz mindaz, ami értéknek számít, inkább észrevehetőkké válnak a hiányosságok is és így tervszerűbben, a muzeális szempontok teljes figyelembe vételével ha’adliat tovább «a vá­sárlás és gyűjtés munkája. A. nagyközönség pedig, amely ily nemes formában látja szeme előtt a köz áldozatkészségét, reméljük, szintén ráeszmél arra az igazságra, bogy a nehéz idők fokozott erőfeszítéseket kívánnak. nagy mesternek összegyűjtött, fővárosi tulajdonban lévő műveit állíthatnék, ki. Végezetül megvalósíthat- tiók régi tervünket, hogy állandó grafikai kiállítás keretében mutathassuk be a tulajdonunkban lévő grafikai müveket. Ha ez a sz p terv megvalósulhat, a teljessé vált Fővárosi Képtár méltó módon fogja Budapest pol­Szigorú szankciókat kér a tüzelőszer-érdekeltségek ankétje A brüíct, a bányavállalatok és a Kereskedelem A Független Budapest adott először bírt a tiizelő- szerszállítások körüli sérelmek ügyében tervezett ankétről. A múlt héten Felkay Fenne tanácsnok el­nöklésével meg is tartották az értekezletet, melyen az összes érdekeltek képviseltették magukat. Először a briket-kérdésl vitatták meg, miután a tüzelőszerkereskedőknek az a panaszuk, hogy a bá­nyák csak az esetben szállítanak nekik szenet, ha ugyanakkor arányos mennyiségű briketet is cdvesz­nek a kereskedők. Miután a fogyasztóközönség a bri­ketet nem kedveli, ez nag’yon hátrányos a kereske­dőkre nézve. Az ankéten a bányák képviselői azt bizo­nyítgatták, hogy az év legnagyobb részében semmi­féle briketátvételi kényszert nem alkalmaznak, vi­szont azokban a hónapokban, mikor a kereslet meg­haladja a termelt darabos szén mennyiségét, kényte­lenek a kereslet többi részét brikettel kielégíteni. Ki­jelentették, hogy nem tudnak elképzelni olyan hatósági beavat­kozást, mely a bányákat arra kényszerítlietné, hogy csak darabos szenet adjanak el. igen. A Fiumei út és a Salgótarjáni út kereszteződé­sénél, a. Lehel téren, a Döbrentei téren, a Margithíd pesti, hídfőjénél és a Közraktár uccában kellene fel­állítani a hivatalos mérlegeket. Igen nagymértékben oka a szállítások körüli visszaéléseknek az, hogy a szá'lítmányt kísérő munkások valóságos éli­béreket kapnak és így lopással pótolják kere­setüket. Végül határozati javaslatot fogadtak el, amely a következőket mondja: — Minőségi vagy mennyiségi visszaélés a tüzelő- anyagszállít.úsoknál hivatalból üldözendő csalásnak minősíttessék. Ezenfelül ilyen eseteknél az ítéletet a hírlapokban közzé kell tenni, a Cselekmény elkövetői­nek iparigazolványa pedig megvonandó. A tüzelő­anyagokkal való házalás és tüzelőanyagoknak a fő­város területére szekéren történő befuvarozása tiltas- sék el. Büntetés ilyen eseVkben a szóbanforgó áru el­kobzása és métermázsónként 10 pengő pénzbüntetés A Képtár jelenleg csupán a homlokzati rész teremsorából áll. A palota két, hasonlóan terjedel­mes szárnya, valamint a földszinti helyiségek hosszú sora áll- ma még felhasználatlanul. Ha a középre^ 22 helyiségét vesszük alapul, amely már mai állapo tában is előkelő, nemes hatású, gazdag gyűjtemény elhelyezését tette lehetővé, fogalmat alkothatunk a leendő képtár méreteiről és gazdagságáról, mivel szerény számítással is még legalább 51)—6«. kiállítási célokra alkalmas helyiség állana az átépítés következtében rendelkezésre. Tehát aránylag csekély áldozattal oly nagy ered­ményt mutathatnánk fel, amely erkölcsi sikerével bőven kárpótolna a hozott áldozatokért. A képtár teljessé tételének tervét időszerűvé teszi a Károlyi-palota kaplonyuccai tűzfalának a közeljövőben bekövetkező lebontása és ezzel kapcso latban ennek a szárnynak átépítése. Ez, az első és legnehezebb feladat, amely teljes átépítést és az épület stílusához simuló megoldást kíván. Erre- vonatkczólag' a döntés — pályázat útján —- folya­matban van és a Műemlékek Országos Bizottságával egyetértésben fog megtörténni. Ennek a természeté­nél fogva nehéz és kényes feladatnak megoldása után a Károlyi uecai szárnynak és a földszinti ter­meknek átépítése már csudán anyagiakon múlik. Szeretnők remélni, hogy az új szárny létrejötte után a legriv.de b időn belül sorra kerül a palotának muzeális célokra való teljes átépítése. Ezt a tervün­ket — jobban mondva vágyunkat — szolgálja majd a kaplonyuccai szárny, amely elkészülte után a leg­jobb propagálója lesz a nagy műnek, az egész Károlyi-palotát betöltő képtárnak, illetve múzeum­nak. Az új szárny 18—20 helyiségből álló teremsora ugyanis nagyban emeli majd képtárunknak úgy külső súlyát, mint belső értékét, A folytatólagosan csatlakozó helységek lehetővé teszik, hogy a már berendezett termek anyagát ki- bővítsük. Ennek következtében kiállításra kerülhet­nek mindazok a művek, amelyeket, bár muzeális célra alkalmasak voltak, helyszűke miatt vissza kel­lett tartanunk Kibővíthetjük a Zichy-múzeum anya­gólt, is, amelyből számos jelentős alkotást voltunk kénytelenek raktáron tartani. Kiállításra kerülnek a múlt svázad elhúnyt nagy mestereinek alkotásaiból is mindazok az értékes művek, amelyek az első válo­gatásnál nem voltak a képtárj anyagba besorozhatok. Képtárunk ily módon teljesen átrendeződnék. A gyűj­temény jelenlegi befejező része — az újabb anyag, átkerülne az új, kaplonyuccai szárnyba, kiegészítve a ma gyengébben képviselt legújabb irányzatok tu­lajdonunkban lévő és a vásárlásokkal állandóan gya­rapodó, java alkotásaival. Mivel az új szárnyban kisebb, intim hatású helyiségek sorakoznak, egy-egy KRAL G kőfaragó-mester, síremlék és márványáru gyártelepe Budapest, ni, a.aj(>s u. ?7 ?9. T.: 62 4 öö Jfó'öör •■>?> nilv.nm t Bxtdn*’ aUks*. MunllaKöperyeKet, ruháhat, valamint ilyennemű sportkabátodat, tennisz-nadrágoKat mérték után Ku>'“ Dani Károly Telefon : 85-9-91. legolcsóbb napiávah Szerintük a hiba ott van, hogy a kereskedők a bri­kettel nem tudnak eleget keresni, ezért szükségesnek tartják a szén és a briket arányának megváltoztatá- át. Egyesek szerint a kérdést úgy lehetne megoldani, ha az állam és a főváros fűtési célokra kizárólag bri­ketet használna. Ezután a tüzelőszerszállításokkal kapcsolatos, na­pirenden lévő súly- és minőségcsalásokat vitatták meg. A felszólalók megállapították, hogy a szakma az utóbbi években erősen túlmér eteződött, szemben a fogyasztóközönség nagymérvű csökkenésével. Szüksé­gesnek tartják ezért a szakma olyan irányú szelek­tálását, melynek révén a gyenge kezek úgy a nagy-, mint a kiskereskedelemből kirekesztessenek. Rámu­tattak arra is, hogy a szállítómunkások egVrésze tel­jesen megbízhatatlan, szállítás közben lopják a tüzelő- szert, amit lelkiismeretlen orgazda-kiskereskedőknek adnak el, azután dömpingáron hozzák forgalomba a lopott tüzelőanyagot. Követelték a szénnel és fával való házalás megtiltását. Szükségesnek tartják hatósági hídmérlegek feállitá- sát, még pedig legalább a főváros öl különböző he­Az ideii iskolai év kezdetén az a kellemetlen meg­lepetés érte a. szülőket, hogy a főváros felemelte a tandíjakat. A város vezetőségének védelméül szol­gál azonban, hogy a tandíjemelést nem marja kezde­ményezte, hanem a kultuszminiszter utasítására haj­totta végre. Köztudomású, hogy a főváros által ké­szített eredeti szabályrendeletet a kultuszminiszter nem. hagyta jóvá, hanem magasabb tandíjak előírására utasította a polgármestert. A nehéz viszonyok mellett a megdrágított tandíjak fokozottabb mértékben sújtották a szülőket és már a tanév elején szervezki dtek a magas díjak leszállí­tása érdekében. A mozgalom azonban kezdetben nem járt sikerrel és a kultuszminiszter még a megszigo­rított tandíjmentesség terén sem volt hajlandó kon­cessziókra Most azonban váratlanul megjelent a kultuszminiszter új rendeleté, amely a középiskolák és a polgári iskolák tan­díjait mérsékli, egyben a tandíjmentesség elnyerését is nagyobb kere­tekben teszi lehetővé. Az állami középiskoláknál a nyilvános tanulók tandíját 100 pengőre, a polgári- iskolai tanulók tandíját 10 pengőre szállították le. A középiskolákban az I. fokozatú teljes tandíjat a ta­nulóknak csak 30%-a, a II. fokozatú teljes tandíjat a tanulóknak 25-a fizeti, a, polgári iskoláknál az I. fo­kozatú teljes tandíj a tanulók 20%-ara, a II. íoko- zatú teljes tandíj a létszám 35%-árá vethető ki. A ta­nulók többi része tandíjkedvezményekben és tandíj- mentességben részesíthető. Értesülésünk szerint a kultuszminisztovi rendelet nyomán legyen. Az iparigazolvány nélkül történő tüzelőanyag- árusítást 8—30 napi elzárással büntetendő ki­hágásnak minősítsék. Alakítson a főváros a tüzelőszerkereskedők érdek- képviseletének bevonásával állandó bizottságot a tüzelőanyagpiae rendezése érdekében. Ezt az állandó bizottságot bízzák meg azzal, hogy rendszeresen ellen­őrizze azoknak a tüzelőszerkereskedőknek áruszállí­tását és üzleti telepét, akik ennek az ellenőrzésnek önként alávétik magúkat és az azzal járó költségeket viselik. Ezeket a kereskedőket lássa cl a főváros olyan, üzletükben vagy üzletük bejáratánál feltűnően elhelyezhető irattal, amely ezt az állandó ellenőrzést bizonyítja. Olyan tüzelőanyagkereskedő, akinek évi tüzelőanyagforgalma 10 vagonnál heves bb, ilyen iga­zolványt nem kaphat. Amennyiben az ellenőrzött ke­reskedők bármelyike minőségi vagy mennyiségbeli visszaélést követ el, a részére kiadott igazolvány egy­szer sminclenkorra bevonandó és ezt a körülményt is a hírlapokban kellene közzétenni. A főváros az ankét eredményeként a közeljövőben megteszi a szükséges intézkedéseket. a főváros is módosítja a tandíjszabályzatot és hasonló arányban csökkenti az egyes iskola­fajok magas tandíját. A javaslatot már legközelebb a közoktatásügyi szak- bizottság elé terjesztik, ahol nem vitás annak elfoga­dása. A legutóbbi polgármesteri rendelet értelmében azonban, mielőtt az ügy idáig jutna, előbb ki kell kérni a tandíj leszállításához a pénzügyi ügyosztály engedélyét is. A polgármester tudvalévőén az idei költségvetési gazdálkodással kapcsolatban néhány nap előtt rendeletet adott ki, melyben közölte az, ösz- szes hivatalokkal, hogy csak a pénzügyi ügyosztály hozzájárulása mellett terjeszthető tárgyalás alá, vagy a polgármester elé olyan javaslat, mely az előirány­zót!: bevételek csökkenését eredményezné. Miután a tandíjak leszállítása a fővárosi bevételek csökkené­sét vonná maga után, a pénzügyi ügyosztály hozzájárulására vau szükség, mielőtt az ügy az autonómia elé kerülne. Tekintette], hogy a tandíj leszállítása nem jár olyan bevételi csökkenéssel a főváros szempontjából, mint amilyen nagy segítséget j lent a szülőknek, bizonyos, hogy a pénzügyi ügyosztály non gördít nehézséget a javaslat keresztülvitele elé. Ez esetben f, bruár 1-töl, tehát a tanév közepétől számítva lépne életbe az új tandíj. FREUD FRIGYES Budapest, VI, Tevéi. ftövűS 19 Tele. on i 112—91 Mindennemű csavarok, vas-, acél- ós sárgarézből withw. és milliméter monottel raktáron Csökkenti a tandíjakat a főváros h üözohiatásügiji Hizofíság eSé herül az úf favasla!

Next

/
Thumbnails
Contents