Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-10-02 / 40. szám
Budapest, 1935. október 2. Független Budapest 3 M HÉ Gömbös Gyula három esztendeje Október elsején múlt három esztendeje, hogy Horthy Miklós kormányzó bizalmából Gömbös Gyula akkori honvédelmi miniszter megalakította kormányát. Ezen a nevezetes évfordulón megállapíthatjuk, hogy ez alatt a három esztendő alatt sorsdöntő időket éltünk át és a miniszterelnök, valamint kormánya iránt megnyilvánuló bizalomnak köszönhetjük, hogy egyrészt nemcsak minden zökkenés nélkül átjutottunk bizonyos nehéz pillanatokon, de most úgy befelé, mint kifelé megerősödve, optimista kittel haladhatunk tovább azon az úton, amely a magyarság boldogulásához, nemzetünk jobb és szebb jövendőjéhez vezet. Amikor e sorokat írjuk, a magyar miniszterelnök, a megcsonkított ország kormányának feje. a hatalmas német birodalom vezérénél időzik és egész bizonyos, hogy a német birodalom fejével folytatott tanácskozásokban is nemzetünk sorsa és jövendője van napirenden. Gömbös Gyula biztosította, kimélyítette a baráti érzést déli irányban Olaszországgal, észak felé Németországgal. Eltaposottságunkban és szörnyű .mag ár ahagy otts águnkban ez a két cselekedet egymagában is siker volna egy nemzet évezredes életének három esztendejében. De amíg egész lélekkel azon fáradozott, hogy külföldön szerezzen barátokat a nemzetnek, idehaza is egész munkát végzett: a most meginduló parlamenti élet a magyar nép megerősítésére szolgáló reformok jegyében indul el és előreláthatólag sikeres eredményekkel, nagyszabású alkotásokkal záródik le. * A NÉP közkatonáinak kezdeményezésére bizottság alakult a pártban, amely a pártveze- töség kikapcsolásával meleg ünneplésben részesíti a hároméves forduló alkalmából Gömbös Gyula miniszterelnököt. A rendezőbizottság. Baross Gábor, vitéz Mecsér András és vitéz Miskolczy Hugó országgyűlési képviselők, körlevélben hívták fel a NÉP törvényhozó tagjait arra, hogy október 2-án, szerdán délelőtt jelenjenek meg a NÉP központi párthelyiségében és onnan testületileg átvonulnak a Várba, a miniszterelnöki palotába, Gömbös Gyulához, akit a párt egyik közkatonája üdvözöl a hároméves forduló alkalmából. * Két beszéd Két beszéd hangzott el közvetlenül egymás után a multheti polgármesteri beiktatáson. Sipőcz Jenő főpolgármester mondta az egyiket, Szendy Károly polgármester a másikat. Kiemelkedő volt az esemény maga is. amely a főváros két vezetőjét megihlette, de sokkal kiemelkedőbbek voltak még ez alkalomnál is azok a beszédek, amelyek az ünnepnek lényegét adták a pillanatot felmagaszt ősit ott dk és lelki élménnyé tették. Két beszéd: két ember. A. szavak, amelyek az emelvényről hangzanak el, kivetítik két közéleti férfiú lelkét és premier plan-ban hozzák a főváros figyelő közönségének közelébe. Az első beszéd, Sipőcz Jenőé, rövid volt, alig néhány szó, de ebben a pár szóban benne voít Sipőcz Jenőnek, ennek a fennkölt lelkű embernek teljes képe. Ragyogása annak a szellemnek, amely fényt derít immár több mint pxásfél évtizede a budapesti városházára, mindez, ami gazdagabbá, szebbé nemesebbé és előkelőbbé tette Budapest közéletét. Átszellemült előkelőség jellemzi Sipőcz Jenő minden egyes megnyilatkozását és ez a nobilitás tette ismét magasröptűvé, a lélek ünnepévé a beiktatási formaságokat. A külső dísz, a jelentős esemény csak keret volt. amelyet két férfiú megnyilatkozása emelt ünneppé. Szendy Károly beszéde a pozitív városépítő, a cselekvő ember megszólalása volt. Program, amelyről mindenkinek meg kellett éreznie, hogy nem elröppenő szavak halmaza, hanem egy akarni és cselekedni tudó férfiú kényszerű vallomása. Mert Szendy Károly nem a. szavak embere, nem filozófus, lelke nem szárnyal az éteri magasságokba, hanem, ittmarad a földön, hogy tegyen, alkosson, építsen. Sipőcz Jenő az eszme. Szendy Károly: a tett. Nagyszerű harmónia, ez, a, városvezetés szerencséje, Budapest jövőjének biztosítéka. Sikere volt a közgyűlésen mind a két szónoknak, de legnagyobb sikere Budapestnek volt. amely két ilyen kiváló vezető leikébe, pillanthatott bele. * Gundel Károly jubilál Egy negyedszázada, annak, hogy egy derék fővárosi polgár, Gundel, Károly átvette a városligeti IV ampa tics vendéglőt. Ez ugyebár nem esemény egy világváros éleiében, legalábbis nem olyan esemény, amely a sajtó nyilvánosságára és nagyobb érdeklődéséire tarthatna igényt: legfeljebb azokat érdekelhetné, akik abba. a vendéglőbe járlak, étkezni, amely 25 év elölt gazdát cserélt. D<‘ nem így történt. Az elmúlt huszonöt esztendő alatt Gundel Károly beleírta nevét Budapest életébe. Gundel Károly ma már nem egyszerű vendéglős. hanem idegenforgalmi tényezője a magyar fővárosnak, neve fogalommá lett, melyet nemcsak Budapesten és Magyarországon ismernek, hanem külföldön is. Nagyszerű nyugati kultúrája, európai gondolkozása, egyesült a speciálisan magyar ízléssel és kitermelte a vendéglős-iparnak egy olyan különlegesen európai és magyar formáját, amelynek művészi megalakítása Gundel Károly teremtő tehetségének leg sajatabb érdeme. A gyomor és a szív mestere Gundel Károly, a. vendéglős, a szív és lélek -nemes férfin Gundel Károly, a magyar úriember. Mert Gundel Károly több mint vendéglős: legkitűnőbb propagálóra a magyar idegenforgalomnak, egyben típusa az igazi magyar úrnak, a világvárossá KARDOS JENŐ egészségügyi berendező, központi fűtés, vízvezeték és csatornázási vállalata BUDAPEST, VI., Ó UCCA 31 — TELEFON: 17-9-05 fejlődött Budapest egyik legkiválóbb gentle- menje. A szívhez gyakran a gyomron keresztül vezet az út. All ez Gundel Károlyra is, aki meghódított mindenkit a gasztronómia gyönyörűségeinek segítségével, de hódít Gundel Károly emberi tulajdonságaival is. amelyek sokszor kelnek versenyre a vendéglőssel. A jubileum bizonyos mértékben Budapesté is. aki büszkén vallja, Gundel Károlyt legderekabb fiai egyikének és szeretettel üdvözli őt ennél az első stációnál. A zárószámadás kritikája Irta: Dr. Deményi Aladár főv. biz. tag Deményi Aladár dr. A főváros pénzügyi bizottsága letárgyalta és elfogadta az elmúlt évi zárszámadást. Azok a kifogások, amelyek a zárószámadással kapcsolatban felmerültek, három csoportba oszthatók: a) a zárószámadás azért nem volna elfogadható, mert a pénzmérleg nem reális; b) mert az üzemek mérlege nem reális és végül c) mert a jelenleg érvényben lévő kamerális számviteli rendszer nem ad világos képet a főváros pénzügyi és gazdasági gesztiójáról. Az a kifogás, hogy a pénzmérleg nem reális, különösen arra alapítja a maga állítását, hogy azt mondja: a pénzmérlegben szereplő 67 milliós cselekvő hátralék olyan, amelyben nagyon sok értéktelen hátralékot is belefoglaltak és az a 18 millió, amely levonásba kerül, nem elegendő ahhoz, hogy a cselekvő hátralékok valódi összegét megmutassa. Ezzel kapcsolatban kifogásoltatott az is, hogy a pénzmérlegből levonásba került az a 17.9 millió, amely a, már megszűnt korházi alapnál szerepel. Ez a 18 milliós kórházi alapösszeg miért van itt a pénz- mérlegben? Ennek semmi oka. Sem cselekvő, sem szenvedő hátralék. Mégis levonásba került, bizonyára abból az elgondolásból, hogyha az a 18 millió pengő, — amit a 67 millió pengőből mint kétes, behajthatatlan követelést leírni elhatároztak — nem volna elegendő, szolgáljon további leírásul ez a 18 millió pengő, amelynek ott különben nincs semmiféle helye. Egészen bizonyos, hogy a kórházi alapból ideállitott 18 millió pengő a cselekvő hátralékok összegét eny- nyivel csökkenti, mint behajthatatlan kintlevőséget Annak a véleményemnek adok kifejezést, hogy a pénzmérleg igenis reális és ezt az ügyet nyugvópontra csak akkor hozhatjuk, ha elfogadjuk azt a megállapítást, amelyet a főszámvevő jelentéséből tudunk megállapítani. Ami az üzemek mérlegének valódisága kérdését illeti, abból a szempontból kifogásolták az üzemek mérlegének a valódiságát, mert azt mondották, hogy az a felesleg, amit az üzemek kimutatnak, nem valódi felesleg, ugyanis abban olyan értékcsökkenési tartalékok is benne foglaltatnak, amelyeket ma minden gondosan vezetett üzemnek meg kell állapítania és tartalékolnia kell. Az üzemek ennek a tartalékolásnak teljesen eleget tettek, éppen úgy, mint ahogyan azt a rendelet előírja. Mar most az üzemek, szempontjából a mérleg 100%-osan rendben van, — ez a mérleg valódi. Ellenben a fővárostól meg kell kérdezni azt, 1— ha tudta, hogy 8 millió pengó az értékcsökkenési tartalékalap dotálására szolgál — akkor miért vette mégis igénybe ezt a, 8 millió pengőt. Arról van szó, hogy a fővárosnak a számszéki igazgató jelentése szerint szüksége volt arra a 8 millió pengőre, tehát ezt az összeget igénybevette az üzemektől és a saját befektetett tőkéjére leírta. Ez olyan eljárási, mód, amelynek helyébe azt is meg lehetett volna csinálni, hogy meghagyták volna az üzemeknek az értékcsökkenési tartalékalapját és a vagyonra kölcsönvettek volna 8 millió pengőt. Nem tudom azonban, hogy ez az eljárási mód a. mai viszonyok mellett olyan egyszerű volna-e. A főváros tehát a 8 millió pengőt elhasználta a saját régebben tartalékolt, vagyis már régebben meglévő vagyonának a terhére, mint ahogy ezt régebben is megcsinálták. 1934. évben is megtették ezt, amidőn a 15 millió pengőt, amely összeg szintén tartalékolt, egyszerű betétként kezelték. Az értékcsökkenési tartalékalapban még egy érdekes jelenséggel találkozunk. 1934-ben, amikor előterjesztették a BSzKllt mérlegét, akkor a törvény- hatósági tanács elhatározta, hogy a BSzKRt. mérlegében az értékcsökkenési tartalékalap 570.000 pengővel csökkentessék és ebből az összegből 273.000 pengő a lakbérilletmények felemelésére, 297.000 pengő pedig a táppénzkiegészítősegély dotálására fordíttassék. Itt is a főváros volt az a tényező, amely a BSzKlít- nak a helyes mérlegét megváltoztatta és az ő általa 570.000 pengővel dotálni kívánt érték- csökkenési tartalékalapot lecsökkentette. Nem lehet tehát az üzemek terhére róni azt a körülményt, amely tulajdonképpen a főváros törvényhatósági bizottsági közgyűlésének, illetve közigazgatásának elhatározása. De rátérek arra a harmadik kifogásra, amely a kamerális számviteli rendszerrel kapcsolatban hangzott el és amely kérdés nemcsak itt, de a sajtóban is állandóan napirenden van. Azt mondják, hogy a kincstári számviteli rendszer, vagy a kamerális számviteli rendszer megakadáilyozza a tisztánlátást és az adminisztrációnak olyan lehetőségeket nyújt, amit a kettős könyvvitel nem tudna nyújtani. Mindenekelőtt meg kell állapítanom azt, hogy a kettős könyvvitel és a kamerális rendszer két egymástól teljesen különböző más és inás célokat követő könyvelési mód. A kettős könyvvitel mérlege akkor helyes, ha az év végén a gazdasági haszon edéretett, vagy a gazdasági veszteség kimutatható. Az év végén tehát megállapítja azt, hogy annak a vállalatnak mennyi a gazdasági haszna. Ha a vállalat kiadásai nagyok voltak, de azért értékállóak, mert épületeket vagy egyéb alkotásokat tudott velük szerezni, akkor a kettős könyvvitel mérlege felesleggel fog zárulni. A kamerális rendszerben azonban nem azon van a hangsúly, hogy elérek-e egy évben gazdasági hasznot, vagy sem, hanem az a főszempont, hogy azokat a kiadásokat, amelyeket a közgyűlés, vagy az arra hivatott fórum elhatározott: megfelelően adta-e neki, nem történt-e hiteltúllépés, illetve nem történt-e jogosulatlan átruházás. A kettős könyvvitel vezetése a gazdasági haszon elérésére szolgáló vállalatoknál alkalmas eszköz, azonban nem alkalmazható olyan kö- zületben, amelynek tulajdonképpen elvileg az a célja, hogy kiadást teljesítsen. Amikor a közület a közgyűlésen, vagy bármely más fóruma által helyesnek, vagy hasznosnak minősített kiadást teljesít, akkor az a gazdasági cél, amelyet maga elé tűzött, már el is éretett. Az, hogy menynyire így van ez, és mennyire nem lehet a kettős könyvvitelt alkalmazni a közháztartásban, bizonyítja ezt az egyik magyar törvény is. Hiszen már az 1870-ben létrehozott XVIII. t.-c., amely az állami számvevőszék felállításáról és hatásköréről intézkedik, a 12. §-ában a következőket mondja: y>Az állami számvevőszéknél vezettetik a kettős könyvelés szabályai szerint az állami főkönyv, amelynek számlái megfelelnek az állam költségvetési fejezeteinek, címeinek, rovatainak és tételeinek«. 45 évvel később, az 1915. évi XII. t.-c. 5.| §-a a következőket mondja: ». .. a kettős könyvviteli rendszer szerint vezetendő állami főkönyvet... az 1914/1915. költségvetési évtől kezdve többé vezetni nem kell. De a miniszteri indokolás megmondja azt is, hogy a főkönyvet miért nem kell tovább vezetni. Éppen a 18 millió pengős kórházi alap kérdésével kapcsolatban szeretném kimutatni azt, hogy az ügyekre a kamerális rendszer mellett is ugyanolyan világosságot lehet deríteni, mint a kettős könyvvitellel. Azt mondották, ugyanis, hogy ha nálunk nem volna kamerális rendszer, hanem a kettős könyvvitellel dolgoznánk, akkor ennek a 18 miliő pengőnek itt nem kellene szerepelnie. Vájjon hogyan lehetne ezt másképpen megcsinálná, mint csak úgy. hogy ezt az összeget előbb valamilyen számlán a kiutalási tételbe helyezném. Hai pedig kiadtam, vagy ez a. tétel még mindig szerepel, akkor a számlát csak úgy tudom lezárni akár a, kettős könyvvitelben, akár pedig a kamerális rendszerben, ha valamilyen számlán kiadom. Ha valamilyen számlán kiadtam, akkor itt is le lehet vezetni a dolgot, mert nem kell egyebet csinálni, mint például az 1930-os költségvetési évben; a 18 millió pengős tételt fel kell venni a. kiadásba. Ekkor a mérleg nem fog változni, mert az év végén nem fogjuk a pénzmérlegben ugyanezt a, 18 millió pengőt leírni, amelyet most leírunk. A helyzet tehát egyáltalában nem fog változni, hanem ugyanazt az eljárást kell, követni, mint a kettős könyvvitelben. De különben a kamerális rendszer, — amely amellett, hogy éppen olyan világos, mint a kettős könyvvitel, — lehetetlenné teszi az adminisztrációnak, hogy világos mérlege legyen akkor, amikor neki deficitje van. Ezt a helyzetet pedig éppen bizonyos könyvelési műveletekkel, azzal, hogy a kiadásoknak egyrószét mint bevételi ellentételként állítja be a vagyoni oldalon, nem tudja létrehozni, tehát a világos mérleget teljesen elhomályosítja.
