Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1935-08-07 / 32-33. szám

Budapest, 1935. augusztus 7. Független Budapest 5 Tekintve, liogy a tűzifa árát a kormányhatóság szabályozta, az árajánlatok között alig van lényeges kü­lönbség, legfeljebb 3—4%-ig terjedő árdifferencia akad a 18 cég pályázatai között. Ilyenformán csak a fa minő­sége jöhet tekintetbe az ajánlatok elbírálásánál. A Gázgyár vezetősége még e hó első felében dönteni fog a pályázat felett, hogy ai tűzifasziikségletet minél előbb lekösse. Az Elektromosnnivek évi 230.000 tonna szén- szüjkségletének szállítására meghosszabbítot­ták az eredeti versenytárgyalási terminust és az új határidő e hét elején jár le. Előreláthatólag az Elektromosművek is olcsóbban tudják majd fe­dezni szénszükségletüket, mint az előző években. Kellemetlen meglepetés a ligeti új artézi kút versenytárgyalásán A legkedvezőbb ajánlat is tíz százalékkal drágább az előirányzatnál Megírtuk, hogy az új fővárosi beruházó program­ban helyet kapott a főváros egy régi terve: a város­ligeti második artézi kút. fúrása. Igen nagy fontos­sága van ennek a kútfúrásnak, mert általa olyan bővizű melegljorrásokat iveméinek feltárni, melyek segítségével a Széchenyi fürdő és a szomszédos Állat- kert összes épületeinek fűtése megoldható lenne és nem kellene többé a Széchenyi fürdő medencéjének vizét sem mesterségesen melegíteni. Ezáltal évente közel 50.000 pengőre rúgó megtakarítást érhetnének el, de szolgálnak egy másik igen fontos célt is, neve­zetesen biztosítanák ezzel a Széchenyi fürdő artézi- víz ellátását arra az esetre, ha -az első kút kimerülne, vagy bármiféle más komplikáció támadna körülötte. A főváros 300.000 pengőt irányzott alő az új artézi kút fúrására. A kútfúrásra nyilvános pályázatot hirdettek és igen szigorúan írták körül a versenytárgyalás fel­tételeit. Most zajlott le a pályázat, mely azt a meglepetést eredményezte, hogy az elő­irányzott 300.000 pengőből a munkát nem lehet végrehajtani. Négy ajánlattevő pályázott csupán, de valamennyien lényegesen nagyobb árat kértek, mint amennyit a, főváros előirányzott. A legdrágább volt a Mazalán Pál cég 358.560 pengős egységárával, utána követ­kezik Bengyel-Leféber Ágoston, Hauss és Társa cég 349.000 pengős vállalati összeggel, majd a Zsigmondy Béla Rt. 344.500 pengővel, végül a Lapp Henrik Rt. 331.778 pengővel. Eszerint a legolcsóbb ajánlat is több, mint 10%-kal múlja felül az előirányzott ösz- szeget. A négy ajánlat közül kettő szabálytalannak te­kinthető. A pályázók alternatív ajánlatokat is tet­tek, melyek már az előirányzott 300.000 pengőn alul mozognak. Most tehát kérdéses, vájjon a főváros eredményesnek mi­nősíti-e a pályázatot és tudomásul veszi-e, hogy 300.000 pengőért a vállal­kozók nem hajlandók vállalni az ríj artézi kutat. Iia a pályázatok valamelyikét elfogadják, úgy feltét­lenül pótfedezetről kell gondoskodni. Valószínű azon­ban, hogy a versenytárgyalást megsemmisítik, azon a címen, hogy mindössze két szabályiszerű ajánlat volt és új pályázatot írnak ki, esetleg módosított feltételekkel. Az ügyben a legközelebbi napokban lesz döntés. A Budapesti Kisipari Hitelintézet közgyűlése. Most tartotta a Budapesti Kisipari Hitelintézet ren­des évi közgyűlését, amelyen a fővárost Babarczy István báró képviselte. A. közgyűlésen ismertették az intézet mérlegét, amely 22.140.83 P tiszta nyere­séget tüntet fel. Aki ismeri az intézet altruisztikus célkitűzéseit és Szél Jenő. vezérigazgató szinte pá­ratlan agilitását, amellyel a főváros kisiparos tár­sadalmának munkalehetőségeit a legmesszebbmenő, amellett bölcs hitelakció keretén belül képviseli, jól­eső érzéssel állapítja meg, hogy ez a mérleg ekvi­valens azzal az áldozatos és nemzetmentő munká­val, amelyet a Budapesti Kisipari Hitelintézet évek hosszú sora óta a magyar nemzeti társadalom egyik legértékesebb rétegének érdekében kifejt. A Generali mérlege. A Trieszti Általános Biz­tosító Társulat (Assicurazioni Generali) trieszti fő­intézete az 1934. évben 120 millió líra alaptőke mel­lett 30.293.035 líra tiszta nyereséget ért el, az előző évről áthozott 2,809.077 líra nyereségmaradványon kívül. A mostoha viszonyok dacára kielégítő ered­ményről számol be a budapesti fiókigazgatóság is. Ennek mérlege szerint a magyarországi üzlet 100.000 P alaptőke mellett 18.381 P tiszta nyereséget ért el, díjtartalékai és díjátvételei a viszontbiztosított rész­nek levonásával kereken 13,000.000 P-t tesznek ki. A Brassói Cellulozegyár Rt. évi rendes közgyűlésén július 26-án tartotta meg', amelyen az igazgatóság valamennyi ja­vaslatát egyhangúlag elfogadták- Á vállalat — mint ismere­tes _ két évvel ezelőtt a veszteségek kiküszöbölése céljából nagyobb részvénySökeleszállítást lia'tott végre, melynek elő­nyös hatása látszik az 1934. év mérlegében. Ez év vesztesége ugyanis mindössze 11.813- pengő. Ribárszky György és Társa Bútorberendező és Epületmunkák Üzeme Budapest, V., Wahrmann ucca 4, Ügynök ucca 41 Telelőn: 91 0-31 ZÖLD «JÓZSEF lakatos és kazánkovács m. Készít: boilereket, víztartányokat, gőz-, melegvíz- és engedélymentes kazánokat, ellenáramú készülé­keket, csőkígyókat, kisebb-nagyobb vasszerkezeteket, könnyű és nehéz lemezmunkákat, stb., különben minden lakatos- és kazán- kovácsmunkákat, valamint javításokat is. Dvaroschek János épület- és bútorasztalos üzeme Budapest, XI., Ballagi Mór ucca 3337/3 hrszám (saját házban) 1SOLOR hő- és hangszigetelő, könnyű építőlemez POSNANSKY ÉS STRELITZ RT. Budapest, V, Sólyom ucca 13 Telefon: 22-8-29, 28-2-85 ILIA FERENC KŐMŰVESMESTER, ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Budapest, VI., Eötvös ucca 26/c A Phönix Életbiztosító Társaság 52-ik rendes közgyűlését július 30-án tartotta meg. Európa és a közel Kelet 23 államában a Phönix biztosító állo­mánya 1934. év vég-én 888.916 darab kötvényből áll. Ezek a kötvények összesen 2,943.828.880 schilling biz­tosított tőkéről és 5,373.664 schilling évjáradékról szólnak. A díjbevétel az elmúlt évbeu 152,309.772.51 schilling volt, a tőkebefektetések kozadéka 36,185.280 schilling 84 grosclient tett ki. A Phönix ingatlanállo­mánya 13 államban 1934. óv végén 156 házból és több háztelekből áll, amelyek értéke 103,877.661.06 schil­ling-. A közgyűlés osztalék gyanánt, úgy) mint az előző évben, az alaptőke 5 százalékának, összesen 200.000 schillingnek kifizetését határozta el; elhatá­rozta továbbá a zárszámadás szerinti tiszta nyere­ségből a tőketartaléknak 350.000 schillinggel való dotálását és 187.147.48 schillingnek új számlára való átvitelezését. A közgyűlés az igazgatóságba új tagul megválasztotta gróf Botho Coreth zu Coredo und Starkenberg, az osztrák államtanács tagja, földbir­tokost, Vida Jenő felsőházi tagot, a Magyar Áltar lános Kőszénbánya alelnök-vezérigazgatóját és űr. b. C. Wilhelm Wirtinger udvari tanácsos, egyetemi tanárt, az osztrák Tudományos Akadémia rendes .tagját. A Magyar-Hollandi Biztosító Rt. mérlege ismét aktív egyenleggel zárul. Az intézet díjtartalékjai emelkedtek és az ingatlanvagyon is gyarapodott. Az intézet részvénytőkéje 800.000 P, melyhez még tekin­télyes tartalékok is járulnak. — Haas Zsigmond igazgatói kinevezése. A Pénz intézetek Országos Biztosító Intézete Haas Zsig- mondot igazgatóvá nevezte ki. Haas Zsignlond érté­kes és kiváló munkásságát honorálta az intézet az igazgatói kinevezéssel, amely mindenképpen értékes férfiút ért. Schober Béla az Angol-Magyar Bank elnöke. Az Angol-Magyar Bank rendkívüli közgyűlésén az igaz­gatóság tagjává választották Schober Bélát, a Ma­gyar Nemzeti Bank ny. vezérigazgatóját, a magyar pénzügyi élet kiváló reprezentánsát. A közgyűlést követő igazgatósági ülés Schober Bélát az intézet elnökévé választotta. A magyar liitelszervezetnek szüksége van Schober Béla nagy tudására, értékes képességeire és kétségtelen, hogy Schober Béla kül­földi összeköttetéseivel és egyéniségének súlyával értékes szolgálatot tesz új vezető pozíciójában a magyar hiteléletnek. Az IBUSz közgyűlése. Július 5-én tartotta az IBUSz évi rendes közgyűlését Jakabffy Károly dr. kormánybiztos jelenlétében. A közgyűlés az igazga­tóság által előterjesztett mérleget egyhangú helyes­léssel vette tudomásul és ugyancsak egyhangúlag fogadta el úgy az igazgatóság, mint a felügyelő­bizottság felmentésére, nemkülönben a nyereség alapszabályszerű felhasználására vonatkozó összes javaslatokat. A Weiss Manfréil Acél- és Fémművel Rt. 1934. üzletévi mérlegében 8.40 millió pengő alaptőke mel­lett 50Í.282 pengő tiszta nyereséget mutat fel, szem­ben az előző évi 335.902 pengővel. Értékcsökkenésre 353.096 pengőt fordított. KELLERMANN LIPÓT MÉRNÖK, VASÖNTÖDE és GÉPGYÁR Budapest, VI, Jász ucca 39. Telefon : 92-0-55 Pattanásos arcbőr, csalánkiütés, bőrviszketegség és más hasonló betegségek ese­tében több napon át 1 - 2 pohár „MIRA“ keserűvíz ivása a leg­jobb hatással jár. Fleissig Sándor kitüntetése. A kormányzó Fleissig Sándornak, az Angol Magyar Bank aleluök- vezérigazgatójának az I. osztályú polgári érdem- keresztet adományozta. Fleissig Sándor, a magyar pénzügyi élet ezen kimagasló vezéregyénisége, az új excellenciás úr, most ünnepelte szolgálatának ne­gyedszázados jubileumát s amellett, hogy intézeté­nek, a magyar közgazdasági életnek fáradhatatlan munkása, elnöke a budapesti áru- és értéktőzsdének is és vezetése alatt ez a fontos intézmény a magyar- gazdasági élet megbízható és számottevő tényezője maradt a súlyos, válságos idők közepette is. A ki­tüntetés igaz érdemeket ismert el és kétségtelen, hogy Fleissig Sándor érdemeinek legfelsőbb elisme­rése széles körökben keltett örömet és megelégedést. A Budapesti Tetőfedők, Fazekasok és Cserép- kályhakészítők Ipartestiilete június 17-én rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek napirendjén az ipar- testületi székelnökség és tisztikar megválasztása sze­repelt. A közgyűlés nagy szótöbbséggel vitéz Ko- csárd Ferenc aranyérmes kályhásmestert választotta meg elnökének, aki már ezelőtt 11 évig’ mint a kály­hás szakosztály elnöke működött. Alelnökül Meyer Lajos tetőfedőmestert, széki rendes tagokul Virág János kályhásmester és kerámikust, Baranyai Lajos tetőfedőmestert és Lendler Ákos kútcsinálómestert, széki póttagokul Gotsh Mihály kályhásmestert, Bő- röndi Ferenc tetőfedőmestert és vitéz Bándy Árpád kútcsinálómestert választották. Vitéz Horváth László iparhatósági biztos Budapest székesfőváros polgármestere nevében üdvözölte a megválasztotta­kat, elsősorban vitéz Kocsárd Ferenc székelnököt és munkásságára Isten áldását kérte. Az ipartestület elnöke, Tomschay József ugyancsak lelkesedéssel üdvözölte a megválasztott elnököt és az új tiszti­kart. A Soproni Selyemipar Rt. közgyűlése. A Sop­roni Selyemipar Rt. a múlt év folyamán is jelen­tékeny fejlődést ért el. Uj beruházásokra mintegy 300.000 pengőt fordított a vállalat, a tiszta nyere­sége pedig 1 millió pengő alaptőke mellett 139.038 pengő, az előző évi 98.000 pengővel szemben. Az osz­talék 8 pengő. Leírásokra 246.513 pengőt fordított. Ház és Ingatlan Rt. DÉLEGYHÁZAI HOMOK- ÉS KAVICSBÁNYA VÁLLALATA Központi iroda: Budapest, II., Eszter ucca 4. Telefon: 55-8-59 Vezérképviselet: Budapest, V., Pozsonyi út 14. Telefon: 14-3-08 Szállít: Tiszta iszap- és agyagmentes homokot, osztályozott kavicsot és betonkavicsot. Bányatelep: Délegyháza (Budapest mellett) Budapest—Kelebiai fővonalon. Gabay Sándor szobrász — síremlóktelepe Budapest, Vili., Fiumei út 9. szám. Telefon: 31-4-34. Schmidt Adolf sS?*“““8 Újpest, Mátyás tér 3 (Saját ház) — Telefonhívó : 95-4-S9 Gyártmányaim: gyorsmérlegek, asztali tizedes-, tizedes-, szá­zados-, horga.s-, személy-, gyermek-, háztartási mérlegek. Vas- és rézsúlyok. Árajánlattal kívánatra készseggel szolgálok) Kedvező fizetési félté elek. Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Építőanyag ipara: Budapest, V., Sas ucca 29. sxám Telefoni 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyári Lábatlanban ................... évi telj. kép. 12.000 r. Mé szgyárak i Lábatlanban.................... „ „ „ 5.000 „ Do rogon ........................ ,, „ „ 3.000 „ Té glagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya, Nyergesujfalu.......évi telj. kép. 80,000.000 drb Cs erépgyári Buda-Ujlak ................................ 8,000.000 drb Ballal János központi fűtés, vízvezeték, csatornázás, szivattyú- telepek ós egészségügyi berendezések. Budapest, IV., Reáltanoda ucca 4. Telefon : 85-2-98 Lendvay Gyula virágkertész, kertépítő és kertberendezési vállalata Budapest, XI., Tarcali ucca 2. Telefon: 58-3-86 JUHÁSZ JÓZSEF oki. gépészmérnök. Vízvezetéki, csatornázási, gáz- vezetéki, központi fűtési ós bádogosnumkák vállalata Budapest, Vili, József körút 25. Tel.: 36-3-63

Next

/
Thumbnails
Contents