Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1935-07-10 / 28-29. szám

8 Független Budapest Budapest, 1935 július 10. Megegyezés készül az állami hidak dolgában | az állam és a főváros közt Megoldódik a sok év óta húzódó vita Évek óta nem tud megegyezni állam és főváros a hídhasználati és fenntartási díjak dolgában. A hi­dak karbantartása és tisztogatása állami feladat, az állam helyett azonban a munkák nagyrészét a főváros végzi és a költségeket az államnak felszá­mítja. Hosszú évek óta azonban a város nem kapja meg e címen igényelt jár a n dó s ciga i t, azonkívül a hidak világításából kifolyóan is követelése van az állammal szemben. Van még egy másik nagy- fontosságú anyagi kérdés is, amely a főváros és az állam közt vita tárgya. Nevezetesen, amikor a Lánchidat megépítették, a Buda és Pest között a forgalmat lebonyolító haióhidat, melyen a két vá­ros szedte a vámot, lebontották. Buda és Pest így elesett a hídvámjövedelemtől. A Lánchíd-társulat azonban koncessziójában kötelezte magát arra, hogy a két várost kár­talanítja. Évente bizonyos összeget fizetett, azonkívül köte­lezte magát, hogy koncessziójának lejártakor, ami 1936 november 20-án esedékes, mindkét városnak egyenkint 200.000 arany­forintot fog még fizetni. Ezt a 400.000 aranyforintot a Lánchíd-társulat jog­utódjának, a kincstárnak kellene fizetnie, az állam azonban már évek óta arra törekszik, hogy ettől a fizetési kötelezettségtől szabaduljon. A terminus folyton közeledik és erre való tekintettel ismét fel­újítják az évekkel ezelőtt már megindult tárgyalá­sokat. Az állam ellenszámlát igyekszik benyújtani. Azt követeli ugyanis, hogy a főváros 1921-től visszamenően viselje a híd­fenntartással felmerült kiadásokat, ami évente 62.000 pengőt tesz ki. A világítási költ­ségeket szintén a városra kívánják áthárítani. A főváros ezzel szemben a múltra nézve nem akar jogából engedni, a jövőre nézve azonban, bizo­A Nemzeti Egység Pártja Székesfővárosi Szervezetének kerületi helyiségei és központi kerületi titkárai Cím: Központi kerületi titkár: nyos feltételek mellett, hajlandóságot mutat a hídr fenntartási költségek viselésére: első feltétele azon­ban az, hogy 1936-ban az állam feltétlenül fizesse meg a Lánchíd-társulat koncessziójából kifolyólag esedékes 400.000 aranyforintot, ami közel egy­milliónak felel meg. További feltétele az, hogy amennyiben a főváros át­vállalja a hídfenntartással kapcsolatos terheket, egyidejűleg mentesítsék a BSzKRt-ot és a többi vá­rosi üzemeket a hídhasználati költségek fizetése alól. A villamosok átvezetése, a víz, gáz és elektro­mos kábelvezetékek elhelyezése után ugyanis a vá­rosi üzemek tekintélyes összeget fizetnek hídhasz- nálat címén az államnak. Legutóbb a BSzKRt per­ben állott emiatt az állammal, mert az inflációs években esedékes díjakat az állam valorizáltan kö­vetelte és a BSzKRt-ot végső fokon kötelezték is 50%-os valorizációra, melynek értelmében 250.000 pengőt kellett egy összegben kifizetnie. Az új megállapodás szerint évente 88.000 pengőt fizet a BSzKRt hídhasználat címén az államnak. Ezektől a kötelezettségektől a főváros mentesülni kíván arra az esetre, ha a hidak fenntartásával járó kiadásokat átvállalja. A kérdés rendezésének aktualitást adtak az új hídépítések is. A Margithíd építésének költségét felerészben, a Boráros téri és az óbudai új hidak építési költségét kétharmadrészben viseli a főváros. Furcsa lenne tehát, ha ezekután a városi üzemek még használati díjat is fizetnének az államnak azo­kért a hidakért, amelyek javarészt a főváros pén­zén épülnek. Értesülésünk szerint a kereskedelmi minisztérium és a főváros között végleges megegyezés áll küszöbön ebben az ügyben és remélik, hogy az anyagi diffe­renciákat kölcsönös engedményekkel közmegelége­désre tudják majd! megoldani. Hatemeletes szállót akarnak építeni a Tabánban Egy magánvállalkozó kérelmet és terveket adott be a fővároshoz Ballal János központi fűtés, vízvezeték, csatornázás, szivattyú- telepek és egészségügyi berendezések. Budapest, IV., Reáltanoda ucca 4. Telefon : 85-2-98 ÍSÖLÖR " hő- és hangszigetelő, könnyű építőlemez POSNAMSKY ÉS STRELITZ RT. Budapest, V, Sólyom ucca 13 Telefon: 22-8-29, 28-2-85 ] E Lendvay Gyula virágkertész, kertépítő és kertberendezési vállalata iudapest, XI., Tarcali ucca 2. Telefon: 58-3-86 1 1 Mathern Róbert fémárukészítő Budapest, VII., Akácfa u. 61 Telefon: 40-6-44 r r Pál, építkezési- ySSiil^O új- és használt VäS­ablak, kapa, gerenda, sín, kapcsok, gépek Budapest, V., Váci út 14 — Telefon : 13-4-35 mmi"---------------­Oé plisztítóanijagoh H. f. I. Fehér és színes géptisztító rongyok. Fehér és színes tisztító pamut. Fényező és polírozó rongy. Felmosó juta. Budapest, VII., Király ucca 55 •— Telefon: 45-3-50 STEINBACH JÁNOS lakatos-, bádogos-, vizvezetékszerelő-munkák vállalata. Budapest, VI., Gömb ucca 44/A. (Csata ucca sarok) TELEFON: 903-31 Imiin—i iiinii«g«taEsiii i—»—m——— ADAMETZ IGNÁC szobafestő, oki. mázoló, fürdőkád- és bútorfényező. Elvállal e szak­mába vágó épületmunkákat — Budapest, I., Alkotás ucca 9 (Ráth György ucca sarok) Telefon : 50-3-86 szües GÉZM csiszolóárugyár Budapest, V., Újpesti rakpart 8. Telefon: 18-1-72 I. Pauler ucca 10. Telefon: 609—34. XI. Verpeléti út 4—6. Telefon: 683—14. XII. Márvány u. 40. Telefon: 609—45. II. Szász Károly u. 4. Telefon: 574—49. III. Hajógyár ucca 2. Telefon; 630—07. V. Alkotmány u. 27. Telefon: 134—55. VI. Teréz körút 21. Telefon: 210—15. VII. Erzsébet körút 1. Telefon: 449—20. XIII. Mohács ucca 6. Telefon: 986—62. IV. Eskü tér 8. Telefon: 884—49. VIII. József körút 70. Telefon: 311—18. IX. Üllői út 115/b. Telefon: 397—70. X. Belső Jászberényi út 2. Telefón: 481—28. XIV. Bosnyák ucca 1. Telefon: 966—48. Ivováts István dr. Somody Pál v. Kőszeghy Béla dr. Hajós György dr. Kiss Károly Kende Béla Ekker László Kiiss Péter Miriszlay Béla Bánhegyi B. Géza Szabó Endre dr. Somfay Géza Király Dezső Varga István Elektromotorja tökéletesen működik, ha szén- és bronzkeféi, kollektora! Magyar Kollektor, Szén* és Bronzkefe üzem Műszaki Vállalat-tói Budapest, VIII., Kisfaludy ucca 29, valók. Telefon: 41-3-40 HOCHHÄUSER ISTVÁN ópületüvegezósi vállalat. Üvegkereskedő, keretező ós minden e szakmába vágó munkát vállal Pudflpesi, II., lo ucca 11. Telelőn: 52-4-31 Jancsurák Gusztáv rézműves mester Budapest, IX., Ferenc u. 39. Tel.: 30-8*47 Főzőedények i vörösrézből vagy vasból. Gőzüzemű föxö- készUlckoK, hütök, karbantartások, ónozások a leg­jobban és legolcsóbban végeztetnek. Stangl Ignác ácsmester Budapest, VI., Vilmos császár út 55. Telefon : 29-1-65 Évtizedekig tervezgették a hatóságok a Tabán újjáépítését, egymást váltották a szebbnél-szebb el­gondolás,ú tervek, elkészült az újjáépítés programja is, míg végül most már több mint bizonyos, hogy a Tabán egyáltalán nem fog többé beépülni, hanem park marad és a fürdőváros céljait fogja, szolgálni. Nemsokára meg is indül a Tabán környékén a modern fürdő­élet előkészítése, modernizálják a Ruidas-fürdőt, új források után kutatnak a lebontott tabáni hazak helyén és talán a Széni Imre gyógyfürdő korszerű átalakítására is sor kerül. Most, hogy a Tabán sorsa ilyen formában dőlt el, vállalkozó szellemű egyének már készülnek a ta­báni fürdővárosba érkező idegeneknek fogadtatására és elhelyezésére. Erre lehet következtetni abból a beadványból, amelyet e héten nyújtottak be a vá­rosházán. Egy érdekeltség az Attila körút 34. 6Z. alatti telken . hatemeletes, modern szálloda építésére kért engedélyt a fővárostól. A telek jelenleg a Zsófia Gyümölcsfakereske­delmi Rt. tulajdonában van. A beadványhoz mellé­kelték a szálloda terveit is. A városházán azonban az a felfogás, hogy a Tabánban nem engedhető meg hat emelet magasságú építkezés. Az említett telken már korábban is akartak több­emeletes bérpalotát építeni, d'e a hatóságok akkor is elutasították a kérelmet azzal, hogy a magas építkezés eltakarná a Várhegyre a kilátást. Vájjon ma milyen álláspontra helyezkedik a hatóság? Gabay Sándor szobrász — síremlóktelepe Budapest, Vili., Fiumei út 9. szám. Telefon: 31-4-34. Salgótarjáni Eószénbánya Rt. Építőanyag ipara: Budapest, V./Sns ucca 25. siám Telefoni 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyári Lábatlanban ................ évi telj. kép. 12.000 v. Més sgyáraki Lábatlanban...................................... 5.000,, Dor ogon .................... ,, „ ,, 3.000 ,, Tég lagyáraki Buda-Ujlak, Kőbánya, Nyergesujfalu......évi telj. kép. 80,000.000 drb Cs erépgyári Buda-Ujlak .............. „ „ 8,000.000 drb MA GOS ÁRPÁD építési vállalkozó I BUDAPEST, VI., KMETTY UCCA 17. IV. 1 § Magasépítés, csatorna-, híd-, út- és vasbetonépítés H0FBAUER ÉS PIAZZA építőmesterek telefon: 18-8-59 Telep : VI., Béke tér 5. Iroda: VI., Szondy ucca 34 KELLERMANN LIPÓT MÉRNÖK, VASÖNTÖDE és GÉPGYÁR Budapest, VI., Jász ucca 39. Telefon : 92-0-55 vitéz ERDŐSSY EDE épület- és műbádogos, vízvezetékszerelő — Budapest, VII , Valeró ucca 10. Telefon: 44-1-10. — A Baross Szövetség tagja, valamint a választott bíráskodási központ szakmai képviselője. WOLFNER IGNÁC KÖNYVKÖT Ő Budapest, VI., Mozsár ucca 10 TELEFON: 29-3-35 HELM ICH DEZSŐ elektromechanikai iparvállalata Budapest, VI, Csángó ucca 6/b. Tol.: 92-7-63, 92-7-83 Elektromos kapcsolóberendezések gyártása Ríbárszky György és Társa Bútorberendezó' és Epületmunkák Üzeme Budapest, V., Walirmann ucca 4, Ügynök ucca 41 Telefon: 91-0-31 Läufer Ferenc és Béla üveg-, porcellán-, lámpa- ós bronzdíszműáruk gyári képviselete Budapest, VII., Rákóczi út 30 — Telefon: 30-4-97

Next

/
Thumbnails
Contents