Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-06-26 / 26. szám
4 Független Budapest Budapest, 1935 június 26. A belügyminiszteri jóváhagyás nyomán megkezdődött a beruházási program végrehajtása Egymásután írjáK Ki és adják vállalatba a Közmunkákat Egymásután érkeznek vissza a belügyminisztériumból a közgyűlés által már letárgyalt beruházások jóváhagyásai. E héten az Uj Szent János-kórház átalakításait és ríj pavillonépítkezéseit hagyta jóvá a belügyminiszter és csak műszaki szempontból rendelt el kisebbjelentőségű változtatásokat. Ilyenformán a polgármester néhány nap alatt kiírja a versenytárgyalásokat és a kórházépítési munkák megkezdődhetnek. Ugyanez a helyzet a Szent László-kórház építkezéseinél is. A miniszter ezeket a munkákat is már jóváhagyta és miután a versenytárgyalásokat már előzetesen megtartották, most megtörténhetik a vállalatbaadás. Jóváhagyta a miniszter az állatkerti beruházásokat is. Elsősorban az állatkerti utak karbahely ezé séhez fognak hozzá, azután sorra veszik az állatházakat. Előbb a majomházat, majd a »kis ragadozók« épületét modernizálják és nagyob- bítják meg. A sertésvágóhídi építkezések jóváhagyása még késik, de hír szerint egy héten belül ez is leérkezik, úgyhogy a húsipar régi kívánsága végre teljesedik és hozzákezdenek az új hűtők építéséhez. Előzetes jóváhagyás alapján kezdik meg július közepén a balatoni rnűút építkezését. Most készül egyébként a beruházási program második csoportjának előterjesztése. A Tabán rendezésének folytatása, a kőbányaiúti aluljáró, több iskolaépítkezés, a Rudasfürdő építése és a hungáriakörúti főgyűjtőcsatorna szerepel ebben a programban. Jóváhagyta a belügyminiszter a Mahunka Imre gyermekotthon kibővítését is és a hidegkutiúti, valamint a bicskei gyermekotthonok feladatkörének átcserélésével kapcsolatos határozatot. A jóváhagyás során a belügyminiszter megjegyezte, hogy a hidegkútiúti és a bicskei intézetek átszervezésével kapcsolatban végrehajtandó takarékossági intézkedéseket nem tartja kielégítőknek. Különösen magasnak mondja a személyzeti létszámot és a személyzeti illetékeket, melyek nincsenek arányban az intézetek feladatkörével. Ezért továbbmenő kiadáscsökkentést tart szükségesnek. Jelentést kér a miniszter arra vonatkozóan, hogy a megszüntetendő községi szeretetház épületét annak lebontásáig milyen célra kívánja a főváros hasznosítani. Hozzájárult a belügyminiszter a bicskei gyermekotthon csecsemőosztályának megszüntetéséhez. A közgyűlési határozatban a főváros annak az óhajának adott kifejezést, hogy a hidegkútiúti és a bicskei intézetek épületeit, melyek jelenleg állami tulajdonok és a főváros csak bérli azokat, az állam engedje át a város örök tulajdonába. A két ingatlan értékét a főváros 894.000 pengőre becsülte és ezt olyképp kívánta kiegyenlíteni, hogy a fővárosnak a hontalanok szeretetotthoni gondozásáért az államtól járó 997.000 pengős követeléséből vonta volna le. A belügyminiszter a javaslatra vonatkozóan megjegyezte, hogy e kérés ügyében külön fogja közölni elhatározását. Fiafal tisztviselők kitűnő eredményei a gyakorlati közigazgatási vizsgákon Beváltan a főváros előkészítő tanfolyamai A fiatal fővárosi tisztviselők réme a gyakorlati közigazgatási vizsga. Nemcsak a sok tanulás izgatja, az érdekelt tisztviselőket, hanem az anyagi nehézségek is, mert a gyakorlati közigazgatási vizsgaanyaghoz szükséges könyvek beszerzése és maga a vizsga költsége is olyan nagy kiadást jelent, melyet a kisfizetésű fiatal tisztviselők nem bírnak el. A főváros vezetősége igyekezett is segíteni a tisztviselők helyzetén és mint annakidején jelentettük, kiváló előadók közreműködésével tanfolyamot szervezett, melyen a tisztviselők számára előadták köny- nyen érthető módon mindazokat a tudnivalókat, melyekre a közigazgatási vizsga sikeres letétele céljából szükségük van. Fővárosi és állami főtisztviselők, gyakorlati szakértők tartották az előadásokat, melyek most június közepén befejeződtek. Több mint 100 tisztviselő hallgatta végig' a nívós előadásokat, közöttük sok olyan tisztviselő is, aki már magasabb állása révén mentes a közigazgatási vizsga letétele alól és csupán továbbképzése céljából hallgatta végig a tanfolyamot. A polgármester ugyanis nagy súlyt fektet a tisztviselők továbbképzésére és rendeletében fel is hívta az alkalmazottakat, hogy lehetőleg minél többen hallgassák az előadásokat, mert kívánatos, hogy a tisztviselők a közigazgatás minden ágában jártasságot szerezzenek és megismerjék i a különböző közigazgatási ágazatok új szabályzatait és gyakorlati eljárásait. Az előadásokról gyorsírói jegyzeteket készítettek, ezek alapján az előadások anyagát sokszorosítják, úgyhogy ez az első előadássor ozat a további tanfolyamok alapanyagául fog szolgálni. A főváros ve- i zetői tervbe vették a továbbkéző előadások rendszeresítését és a lehetőséghez képest az őszi és téli hónapokban más-más csoportok részére fognak tanfolyamokat rendezni. Legutóbb már továbbképző tanfolyamokat állí- j tottak fel a kezelési-szak alkalmazottai részére és ez is kitűnő eredménnyel jái't. Tanfolyamokat fognak \ rendezni a számvevőségi, adóhivatali és műszaki szakon működő alkalmazottak számára is. A gyakorlati közigazgatási vizsgát egyébként az érdekelt fővárosi tisztviselők már eddig is szép számban és a legtöbb esetben kitüntetéssel tették le. A legtöbben sokkal hamarabb teszik le a vizsgát, mint ahogy kellene, mert igyekeznek e kellemetlen kötelességtől minél előbb szabadulni. A fővárosi tisztviselők és alkalmazottak vidéken lakásával több alkalommal foglalkoztunk és megírtuk, hogy a polgármester rendeletileg kötelezte a távolabbi környéken lakó alkalmazottakat a Budapestre való visszaköltözködésre. Azok, akik 30 kilométer körzeten belül laknak, egyelőre továbbra is megtarthatták vidéki lakásukat. Az egész kérdést revízió alá szándékoznak venni a városházán és ennek során bírálják majd el, ki lakhatik továbbra is a környéken és ki tartozik hivatali érdekből Budapest, területére költözködni. Ezek a hírek az érdekelt alkalmazottak között meglehetős izgalmat keltettek. Sok fővárosi közalkalmazott azért lakik a környéken, mert ott háza van, vagy csekély jövedelméből csak ott képes megélhetését biztosítani. Most azonban új, érdekes tervet vetettek fel, melynek végrehajtása valószínűié g_ gyökeresen megoldaná a fővárosi tisztviselők visszaköltözésének problémáját. A közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén Pet- rovácz Gyula vetette fel azt az ötletet, hogy a fővárosi alkalmazottak lakbérét, lakóhelyük szerint kellene megállapítani, tehát a környéken vagy a távolabbi vidéken lakó alkalmazottak nem a budapesti, liánéin az oltani viszonyoknak megfelelő lakbért kapnák. Ez a megkülönböztetés teljesen jogos lenne. Sokan a környéken feleannyi lakbért fizetnek, mint ameny- nyit a várostól kapnak, amellett ott költik el egész jövedelmüket, melyet így kivonnak a főváros gazdasági életéből. A felvetett ideát a főváros vezetősége, nagy tetszéssel fogadta és értesülésünk szerint Szendy Károly polgármester utasítást is adott az elnöki ügyosztálynak, hogy a státuszrendezési javaslatba pótlőan vegyék be a lakóhely szerinti lakbérbesorozást. A munkát folyamatba is tették és néhány tiap MODERN KERTEK TERVEZÉSE ÉS KIVITELEZÉSE KIRCHLECHNER KERTÉPÍTŐ Budapest, II., Júlia u. 2, (Budakeszi út sarok) Tel.: 55-8-53 alatt elkészül az új lakbértáblázat, melynél a vidéki lakbéreket veszik alapul a nem Budapesten lakó közalkalmazottak lakbér járandóságainak megállapításánál. A főváros kétségtelenül jól jár majd, ha ez az intézkedés életbelép, mert a • vidéken lakó alkalmazottak nagyrésze vissza fog költözködni, ha már a lakbéren, nem tud takarékoskodni és ezzel megszűnik az a helyzet, hogy sokszáz tisztviselő budapesti jövedelmét vidéken költi el. Ha pedig a környéken lakók egy része továbbra se mutatna hajlandóságot a beköltözködésre, ezeknek lakbéreinél a főváros tekintélyes megtakarítást fog elérni. A főváros azzal is elő kívánja segíteni alkalmazottainak Budapestre való visszaköltözködését, hogy a kislakásos bérházak lakásait elsősorban fővárosi tisztviselők és alkalmazottak részére fogja bérbeadni. Ezzel az intézkedéssel megint a főváros jár majd jól, mert ilymódon biztosítani tudja a jelenleg nagyszámban üresen álló városi lakások bérbeadását és garanciát kap a lakbérek pontos befizetésére. Ez időszerűit ugyanis nemcsak sok városi lakás áll üresen, hanem a meglévő bérlők jórésze nem fizet pontosan. Most is több mint 700 lakbérpere van a városnak és sok százezer pengőre rúg a behajthatatlan lakbérhátralék4 Ez az állapot megszűnnép, ha a városi bérházakban városi közalkalmazottak laknának. Kertimurvát vörös és sárga színben, gyeptéglátv vörös gránitot---------—----—. “ ~ ~ ~ Fr ank János Budaörs, József főherceg út 40 FRITZ TERÉZ epmvömbtebem Budapest, IV., Pilvax köz 7 Javításon és áthúzáson — Városi tiszt- vlselöhneh IQ százaién árengedmény Q STERNER G. r arkettés padlózati vállalata Budapest, V., Hold ucca 25. Tel.: 10-5-59 Ribárszky György és Társa Bútorberendező és Épületmunkák Üzeme Budapest, V., Wahrmann ucca 4, Ügynök ucca 41 Telefon: 91-0-31 PARKETTÁZÓ ÉS PADLÓZÁSI VÁLLALAT KMRTELEN KÍVÜL f ón rí lóvén? Budapest, VI.. Bajnok ucca l Lidiig dUZSél Telefon: 199-65 és 181-30 Uj és javítási munkát szakszerű kivitelben, gyorsan és olcsón készít Elektromotorja tökéletesen működik, ha szén- és bronzkeféi, kollektorai Magyar Kollektor, Szén- és Bronzkefe üzem Műszaki Vállalat-lói Budapest, VIII., Kisfaludy ucca 29, valók. Telefon: 41-3-40 BB Június 27-én U délután ya3 órakor I getöversenyek Gyöngytyúk -étterem IV., Bástya ucca 10, Telefon : 83-1-87 Gyönyörű korthelyisógóbeu magyarótelkülönlegességek, este Cigányzene! Reggelig nyitva !| Breitner Bernát Jégszekrények és Hűtőkészülékek Gyára f) iroda: Budapest, VI., Király ucca 36 ——^________ Aiapittatott 1876 ADAMETZ IGNÁC szobafestő, old. mázoló, fürdőkád- és bútorfényéző. Elvállal e szakmába' vágó épületmunkákat — Budapest, I., Alkotás ucca 9 (Rátli György ucca sarok) Telefon: 50-3-80 Lakóhelyük szerint állapítja meg a státuszrendezési javaslat a tisztviselők lakbérét Visszakényszerítik a fővárosba a vidéken lakó városi tisztviselőket