Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1934-11-07 / 45. szám
Budapest, 1934 November 7. Független Budapest / A közgyűlés megkezdi a költségvetés tárgyalását Tárgyalni fogják a pénzügyi bizottságban végzett módosításokat is Szerdán kezdődik az 1935. évi költségvetés közgyűlési tárgyalása. A polgármester magáévá tette a pénzügyi bizottság határozatát és az ott elfogadott módosításokkal terjeszti a közgyűlés elé a költségvetést. Mint ismeretes, a pénzügyi bizottságban 300.000 pengővel emelték a kiadások összegét, ebből 200.000 pengő jutott az idegenforgalmi propaganda növelésére, 60.000 pengő a. közművelődési ügyosztály költségvetése keretében a Rákóczi-szoborhoz váló hozzájárulás, továbbá a hazai irodalom és zeneművészet támogatására, 30.000 pengő pedig a református, görög katolikus és evangélikus egyházak rendkívüli segélyére. A pénzügyi bizottságban előterjesztett indítványok közül a következőket fogadták el: Bánóczy László dr. az iskolai tandíjak és az olcsóbb tankönyvek érdekében kért intézkedést, Bródy Ernő dr. a kerületi választmányok működésének megindítását, a tatarozási adókedvezmények meghosszabbítása érdekében a kormányhoz intézendő feliratot, a tandíjmentesség' kereteinek kiszélesítését és a tandíjak havi részletekben való fizetését, Büchler József a kommün után elbocsátott tisztviselők kegydíjainak folyósítását, Csilléig András dr. az üresedésben lévő állások betöltését, Harrer Ferenc dr. a Margitlüd ki- szélesítése érdekében a kormányhoz felirat intézését, Horovitz Gábor a szegényházi férőhelyek szaporítását, a munkabért örvény végrehajtási utasításainak kiadását, a ÍO órás munkaidő életbeléptetését és az üzemi munkásság nyugdíjszabályzatának életbeléptetését, llovszky János a kartell örvény szigorítása érdekében a kormányhoz felirat intézését, Mát-Uás- falvy Erich a javadalmazások igazságosabb megoszlása érdekében a kormányhoz felirat intézését és a ÍO órás munkahét törvénybeiktatását, Miklós Ferenc dr. a közegészségügyi kérdéseknek az iskolánkíviili népművelés keretében való intenzívebb tárgyalását, a ferencvárosi kikötő megfelelőbb hasznosítását, Párkány Frigyes dr. a városbírói állások ügyvédi képesítéshez kötésével kapcsolatban a díjazásra vonatkozó szabályrendelet megalkotását, az üzemek gazdálkodásának megvizsgálására 15 tagú bizottság kiküldését, Petracsek Lajos dr. a transzferalapba befizetett kölcsöntörlesztések és kamatok visszakérését, Révész Mihály az államrendőrségi hozzájárulási díjak mérséklését és felfüggesztését, a közszolgáltatási tarifák leszállítását és a Haller téri piac parikozását indítványozta. Számos indítvány/ tárgyalás végett kiadtak a polgármesternek. Ezek a következők; Büchler József indítványozta a fürdődíjak leszállítását, Csiliéry András dr. a tisztifőorvos ügykörét megállapító szabályrendelet megalkotását, a közegészségügyi természetű intézményeknek a közegészségügyi ügyosztály hatáskörébe való utalását, Horovitz Gábor a Horthy Miklós-kórház területén egy rákosbeteg-pavilion építését, llovszky János a tisztviselők részére karácsonyi jutalom engedélyezését, valamint az áruházadó bevezetését, Mátyásfalvy Erich a balatoni forgalommal kapcsolatban a vasúti viteldíjak leszállítását, az elektromosáram-tarifa reformját és a főváros szénbeszerzésének a szénkar- tel önkényétől való fiiggetlenítését, Miklós Ferenc dr. a Rókus-kőrház lebontását és pótlására új kórház építését, új külföldi idegenforgalmi irodák létesítését, a központi fűtéseknél a hazai szenekkel való tüzelés eltiltását, a trolleybuszforgalom kiterjesztését, továbbá a dunaparti hajóállomások, teheráruraktárak kitelepítését, a Hangli lebontását és a dunaparti sétányok kiszélesítését, Szőke Gyula pedig indítványában a költségvetés egyes tételein kívánt változtatásokat eszközöltetni. A főváros 30 eszfendejéneh hűséges führe lesz a független Budapest jubileumi száma Karácsonykor ünnepet ül a Független Budapest. Harmincadik évfolyamába lép. Olyan jubileum ez, amelyre méltán vagyunk büszkék; a kommunális liír- lapírás terén nincs erre példa, minthogy úttörők voltunk mindig a városházi sajtóban. Harminc év... Egy emberöltő. Ez a harminc esztendő azonban több ennél; gigászi léptekkel dübörgőit végig a világon a mi harminc évünk alatt a történelem vágtató szekere, többet rombolt és alkotott, mint máskor sok-sok emberöltő alatt. A főváros életében pedig ez a harminc esztendő sorsdöntő volt. 1905—1935: Budapest csodálatos kiteljesedésének korszaka. És mi ott állottunk annál a csodánál, amikor a gyermekből óriás lett, végignéztük, segítettük, tápláltuk és féltő gonddal becéztük. A főváros harminc esztendejének minden mozzanatában, örömében és bánatában, gyönyörűségeiben és keserű napjaiban ott voltunk, nemcsak azért, hogy lássunk, hanem hogy résztvegyünk a küzdelmekben, harcoljunk és alkossunk, megteremtsük azt a Budapestet, amely ma már a világ csodája és a magyar géniusz legnagyobb büszkesége. | 30 esztendőnek minden eseményét és mozzanatát fel- } öleli. Az arra leghivatottabbak fognak megszólalni, l ennek a korszaknak vezető férfiai fogják méltatni ! az elmúlt emberöltő jelentőségét országos és fővárosi I viszonylatban. I ] A várospolitika és ügyigazgatás minden ága beszámol az elmúlt 30 év munkájáról a »Független Budapest« ünnepi számában. Egy darab történelem lesz jubileumi számunk: egy vérben, könnyben, örömben és szomorúságban de mindig munkában, hallatlan erőfeszítések közt elmúlt korszaké. Egy darab történelem, épúgy, mint a i nemzeté és a fővárosé, de minden egyes emberé is, akit az a szerencse vagy- csapás ért,-hogy ezeket a történelmi időket átélte, mintaliogy a Független Budapest életének eddigi pályája erre a korszakra esett. Budapest fejlődésének, építkezésének, szociális politikájának, nagy kultúrmunkájának és pénzügyi megerősödésének tükre lesz a jubileumi szám. Részletesen beszámol a városháza és Budapest vezetőinek óriási munkájáról, amely a mai Budapestet adta a magyarságnak és a nagyvilágnak. Egyúttal Harminc év után ma fejlődésének tetőfokán lát- j juk a magyar fővárost. Gyönyörű perspektívák előtt, I amelyek a nagyság és a boldog jövő felé vezetnek. j A Független Budapest jubileumi száma ennek a MAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X, Kőbányai út 21 Lakóházak felszereléséhez a közismerten elsőrangú Teudloff-Dittrich-féle kivitelben gyártunk kézi- és erőhajtású kútszivattyúkat óskútfelszerelósi alkatrészeket, házi vízellátóberendezéseket, bor- és sav- szivattyukat stb. - Városok és egyéb közületek részére tűzoltósági, közogósz- sógügyi és köztisztasági szereket, eszközöket és berendezéseket Lakóházak, középületek stb. részére a legalkalmasabbak a hazai barnaszóntüzelésre szerkesztett Jobbágy-féle folytonégőkályhák. seregszemléje lesz a főváros ipari, kereskedelmi és gazdasági fejlődésének is, beszámol arról a hihetetlen haladásról, amely e harminc év alatt végbement. Budapest hőskora volt az elmúlt három évtized. És hőskora volt a magyar gazdasági életnek is, amely a háború után kezdett úgyszólván önálló lenni, addig csupán függvénye volt Ausztriának. Egyik napról a másikra kellett megteremtenünk az önálló léthez szükséges ipart, kereskedelmet, vállalkozást, de Budapest megteremtette. Aki ezt az óriási iramú fejlődést meg akarja ismerni és tudni akarja, mit végzett Budapest az elmúlt 30 év alatt, az mindent meg fog találni a Független Budapest karácsonyi számában. A szerkesztőség már megkezdte a rendkívül nagy anyag feldolgozását, amely oly gazdag, hogy a legnagyobb gondot az okozza: mit lehet kihagyni belőle. Eredményekben és csalódásokban, örömben és bánatban oly gazdag volt ez a harminc év, hogy meghatódunk, amikor visszatekintünk a megtett útra. Teljes erőnkkel, minden tudásunkkal állunk továbbra is a magyar főváros mellett, a köz szolgálatában, függetlenül és pártokon felül szolgálva a főváros és a magyar feltámadás ügyét. Haladunk tovább az eddigi mesgyén, a főváros és népének bátor, becsületes szolgálatában. Székrekedés esetén egy-egy ivópohár „MIR A” keserűvíz ivását rendelik az orvosok. — Boros László dr. A brüsszeli nemzetközi újságíró kongresszus az újságírók nemzetközi szövetségének, a Federation Inter nationale des Journaüstes-nek alelnökivé választotta Boros László dr. kormány főtanácsost, az Esti Kurír felelős szerkesztőjét, a Magyar Újságírók Egyesületének főtitkárát. Ennek a választásnak külön jelentőséget ad az, hogy egy magyar újságírót ért ez a nagy nemzetközi megtiszteltetés, de fokozza ezt, hogy a francia delegáció hozta javaslatba Boros László megválasztását. Boros László személyén keresztül az egész magyar ujságírótársadalmat, de az egész magyar nemzetet is megbecsülés érte ezzel a választással, amely annak a nagyszabású _ munkának az elismerése, amelyet Boros László fejtett ki a multévi budapesti újságíró kongresszus rendezésével. A Federation Internationale des Journalistes magában foglalja úgyszólván az egész világ újságíróit (legutóbb az Egyesült Államok 10.000 újságírója is tagja lett a szövetségnek) és így méltán lehetünk büszkék nemzeti szempontból is erre a választásra, amely a magyarságnak nemcsak díszt, de gyakorlati értéket is jelent a jövőben. — Battlay Imre elöljáró. Lapunk legutóbbi számában beszámoltunk arról, liog'y Muzsiké István, a Ferencváros népszerű és érdemes elöljárója nyugalomba vonult. A törvényhatósági bizottság az elmúlt héten búcsúztatta el a főváros egyik legnagyobb kerületének vezetőjét és főtisztviselőjét. Si- pőcz Jenő dr. polgármester a IX. kerület vezetésével Battlay Imre főjegyzőt bízta meg, aki ezideig az V. kerület helyettes elöljárója volt. Battlay Imre személyében a polgármester egy jóságos, melegszívű embert és kitűnő tisztviselőt állított a kerület élére, aki mindig megértéssel viseltetett az elöljáróság támogatására szoruló szegény emberek kéréseivel szemben. A Ferencváros elöljáróságának vezetésével megbízott kitűnő főtisztviselőt szeretettel üdvözöljük új pozíciójában, amely módot nyújt neki arra, hogy sokoldalú kvalitásait, nemes gondolkodását é9 szociális érzelmeit a kerület egész polgárságának javára érvényesítse. — A budapesti levegő. Budapest tisztátalan levegője sokat foglalkoztatja a szakköröket. A tiszt1' főorvos ellenőrzése mellett állandó levegővizsgálato- kal folytatnak, amelyek a legszomorúbb adatokat tárják fel Budapest levegőjéről. A szakértők szerint Budapest levegője egy minőségű a közismert ködös, piszkos londoni levegővel. Nálunk nem az időjárás, hanem a rossz tüzelés folytán keletkező égéstermékek, a füst, korom, pernye teszi füstössé a levegőt. Magyar Miklós bizottsági tag a legközelebbi közgyűlésen interpelláció alakjában teszi szóvá ezt a kérdést. Követeli az interpelláló, hogy a legszigorúbb intézkedésekkel tegyék kötelezővé a füstmentes tüzelési. — November végén állítják lel Mátyás király történetírójának szobrát. Farkas Zoltán szobrász- művész elkészítette Bonfiniusnak, Mátyás király történetírójának szobrát, amelyet a királyi Várpalotában, a zászlóőrség és a palota közötti térségen fognak felállítani. Pontosan még nem állapították meg a leleplezés napját, de mindenesetre november 28. és december 1. között zajlik le az ünnepség. Bon- finius bronzból készült mellszobrának leleplezésén j Horthy Miklós kormányzó személyesen vesz részt és Sipőcz Jenő polgármester mondja' az ünnepi beszédet. Meghívják a szoborleleplezésre az olaszországi Asconi város polgármesterét is, mert Mátyás király történetírója ebben a városban született. Farkas Zoltán az ifjú magyar művészgárdának egyik kitűnősége és az új .szobor egyik ékessége lesz Budapestnek.____________________________________________________ Gabay Sándor í szobrász — síremlóktelepe Budapest, Vili., Fiumei út 9. szám. Telefon: 31-4-34. SZÁSZ ALBERT oki. mérnök út, vasút, csatorna- és magasépítési vállalkozó Budapesti II., Margit körút 43. Telefon: 51-4-06