Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1934-07-18 / 29. szám

1 VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 19-9-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 „Nye pozvolim/y Budapest fürdőügyi és gyógyforrás problémái A „Független Budapest“ részére írta: BECSEY ANTAL Szendy Károlyt Budapest székesfőváros törvény- hatóságának közgyűlése alpolgármesterré választotta és ezúttal elsőízben történt meg, hogy a megválasz­tott főtisztviselő nem tette le nyomban a közgyűlés előtt a hivatali esküt, minthogy az új fővárosi tör­vény az államfő megerősítését is megkívánja ahhoz, hogy a választás ereje teljessé legyen. Szendy Ká­roly tehát e pillanatban alpolgármester is, nem is, — de ez ellen neki se, másnak se lehet kifogása, így van ez Európa sok államában, másutt is. A törvény­nek ez az intézkedése jogos: az autonómia tévedhet, helyes tehát, ha megvan a lehetősége a korrektívum- nak. De egyébként is, az államfő olyan tényezője a nemzeti akaratnak, hogy nem szabad mellőzni szemé­lyét a nagy pozíciók betöltésénél. Kell, hogy az autonómiának az idők hangulatától függő, esetleg politikai érzelmektől vezetett akaratnyilvánulása felett vétót mondhasson az a konzerváló erő, amlyet az idők és politikai hangulatok felett álló alkotmá­nyos tényező jelent. Eddig tehát rendben van, hogy az alpolgármester még nem tehette le az esküt, nem foglalhatta el hi­vatalát. De ami ezután történt, az már nincs rend­ben. Az történt ugyanis, hogy valaki, — mindegy, hölgy ki —• megfellebbezte a választást, amely most ennek folytán a közigazgatási bíróság elé került. Bosszúból,- vagy valamely más okból egyszerűen ok­ve tétlenkedni akart és ez módjában volt. És nemcsak ennek az egyetlen fellebbezőnek, hanem akárhány­nak is, ami a jövőben annál veszedelmesebbé válha- tik, mert, jöhetnek idők, amikor nagy viharok, el­keseredett politikai küzdelmek közt folyik le a vá­lasztás, melynek eredményeképpen az elbukott fél, vagy a köréje tömörült és kisebbségben maradt pár­tok minden elképzelhető erővel azon lesznek, hogy meghiúsítsák, illuzióriussá tegyék a többségi aka­ratot. A kormányzónak, — illetve a mindenkori állam­főnek — akaratmegnyilvánulását, — hozzájárulását, vagy megtagadást — félretolhatja akárki, Nagy Péter, Kiss János. Magyarország legfőbb urának vár­nia kell a választáshoz való hozzájárulással, mert »egy hang a tömegből« vétót kiált feléje. Nem bántó ez? Nem tekintélyromboló? Nem felháborító-e, hegy az autonómia-többség akaratának döntése után ez a méltatlan hang me gakadályozza a legfelsőbb kezet is abban, hogy tollat ragadjon és szankcionálja a köz­gyűlés döntését? Szerintünk lehetetlen ez az állapot. Destruáló és megszégyenítő, hogy a polgármester, vagy az al­polgármesterek választása ne lehessen teljessé, amíg az államfő tekintélyén kívül x vagy y nevű senki vagy valaki is hozzá nem járult. És túlságosan nagy is az ugrás az eddigi állapottal szemben, amikor is a megválasztott főtisztviselő nyomban a közgyűlés elé járult és ott, az eskütétellel nyomban és vissza­vonhatatlanul teljessé lett új hivatalában, mert — mint mondtuk -— már az is nagy változást jelent, hogy kormányzói megerősítés szükséges ehhez A hibákat legjobb, ha nyomban korrigáljuk, amint észrevettük azokat. A törvénymódosításnak erre a hibájára most felhívta a közfigyelmet egy ok- vetetlenkedő fellebbező: talán helyesen is tette, mert ezzel megadta az intelmet, amely szükséges volt. Az autonómia akarata és a kormányzó közé ne ékelődhessék be senki se. Amilyen megnyugvással fogadta az egész magyar közvélemény a törvénynek azt az intézkedését, hogy az államfő bölcsesége felül­bírálhassa az önkormányzat döntését, ép ely ke­véssé lehet belenyugodni abba, hogy harmadik sze­mélyek szankciója is szükséges legyen ehhez. Sür­gősen ki kell küszöbölni a hibát: ne legyen ez a választás olyan egyszerű közgyűlési határozat, mini a többi, amelyek ellen bárki fellebbezhet, hanem bízza ezt a kérdést a törvény a törvényhatósági bizottságra és az államfőre: ép eléggé megnyugtató, ha ez a két alkotmányos tényező egyetért. És még valami: Ne tessék itt a demokratikus el­vekre hivatkozni, mert a demokrácia nem jelentheti az okvetetlenkedés diadalát. Lengyelország egykori tragédiájának oka a »nyc pozvolim« volt, az, hogy a lengyel alkotmány szerint minden egyes nemes- ember a többségi akarat útját megállíthatta. A ma­gyar törvényhozásból haladéktalanul el kell távo­lítani ezt a magyar »nye pozvolim«-ot: a tragédiák hói nekünk már elég volt, nincs szükségünk arra, hogy éretlen emberek játéka legyen a főváros alkot­mányos /élete. Tudományos és társadalmi közületek, sőt köz­hatóságaink is egyre növekvő érdeklődéssel fordul­nak a főváros fürdőügyi pro­blémái felé. Megértem, hogy gazdasági nyomorúságunknak, devízauehézségeinknek nem kis része van ebben. A belföldi nem igen tud külföldi fürdőhelyekre menni, mert nem telik reá; és ha telne is, nehezen jtut devizá­hoz; észre kellett vennie, hogy gyógyulás és üdülés kedvéért nem is kell messzire menni, ide­haza a magyar föld kincseiből jut neki minőségben és árban jobb és olcsóbb. És ráeszmél arra is, hogy okosabb és hasz- Beesev Antal nosabb, ha a külföldi jön hoz­zánk. Balneológiái és idegenforgalmi szervezeteink propagandája támogatva a székesfőváros és állam hivatalos szerveivel, idegenforgalmunkat az utolsó években valóban oly szintre emelte, hogy gyakorlati eredményeit elfogultság nélkül lekicsinyelni nem lehet. És én mindezek dacára azt állítom, hogy a szé­kesfőváros ezirányú tevéi.onysége tekintetében sok a tennivaló, a legnagyobb hibának tartom, hogy nincs kellő érzékünk az idegenforgalom, illetve für­dőügyi problémák bázisát képező gyógyvizeink fel­ismerése és feltárása iránt. Elég, hacsak egy példára hivatkozom. Néhai Zsigmondy Vilmos hírneves ma­gyar mérnök »A városligeti artézi kút Budapesten« címen 1878-ban tanulmányt adott ki abból az alka­lomból, hogy 10 és fél évi fáradságos munka után a városligeti artézi kút elkészült. Ez a tanulmány nemcsak a szakember szempontjából, értékes, hanem kortörténeti dokumentuma annak, hogy mily nehéz­ségeket és ellenszenvet kell leküzdenie nálunk az alkotó gondolatnak, amíg érvényesülni tud. De 1878 óta 55 esztendő telt el anélkül, hogy számottevő lé­pés történt volna thermális vizeink további feltá­rása iránt; hacsak a Szent Lukács fürdőnek kb. 26 méter mély fúrását és a Rudas-fürdő múlt évben készült néhány 40—50 méteres fúrását nem említem. Persze minden alkotó gondolatnak ott áll útjá­ban a tilalomfa: nincs pénz. Úgylátszik azonban, ez a beállítás nem tudta megakadályozni például Deb­recen városát abban, hogy az elmúlt évben két, egyenként 1000 méter mély artézi kutat építsen, amelynek melegvize nemcsak a Nagyerdő európai nívón álló strandfürdőjét látja el, hanem a vízzel feltörő methan-gáz tehermentesítette Debrecen gázgyárát a kül­földi szén importjától is. Vagy talán éppen csak nekünk Budapestieknek nincs pénzünk? Hát, aki a Rácz-fürdő megvételével kapcsolatos bizottsági és közgyűlési vitákat végig­hallgatta, az meggyőződhetett arról, hogy igenis akad pénz nálunk is, ha kell. Pedig a fürdőügy szempontjából sorsdöntő fontos­ságú problémákat aránytalanul csekély költséggel, sőt áldozatok nélkül is meg lehet oldani. Két esetet kívánok a közvélemény és adminisztráció védel­mébe ajánlani. Az egyik: a második városligeti artézi kút ügye. A gondolat nem az enyém és nem is új, hiszen már I960 január havában geológusokból és közgazdasági szakemberekből álló nagybizottság foglalkozott az üggyel, sőt az új fúrás helyét is kijelölték. Kérdez­hetném azonban, hogy van-e szükség a második ar­tézi fúrásra, és nem csökkenti-e a második kút az első vízhozamát. Néhány évvel ezelőtt egy balneológiái kongresz- szus banketjén holland szomszédom elragadtatással beszélt fővárosunk szépségeiről; csak azt nem ér­tette, hogy miért van szükségünk arra, hogy meg­tévesszük a világot thermális vizeink lényege felől. És csodálkozással kellett hallanom, hogy ő nagyon Alól tudja, mert meggyőződött róla, hogy mi vizein­ket mesterségesen melegítjük és így nyilván megté­vesztjük a külföldet thermális vizeinket illetőleg. Megdöbbenve hallottam a súlyos állításokat és együtt mentünk ki a Városligetbe, hogy bebizonyítsa nekem a hihetetlent. A Széchenyi-fürdő kazánházában valóban egész nyáron át azért égetünk el 45.000 pengő értékű szenet, hogy betűstől ve a Városliget parkját, vizet melegítsünk a Széchenyi- strandfürdő részére, mert a Zsigmondy-féle mélyflírás vize már nem ele­gendő arra, hogy a strandfürdő által felfokozott igé­nyeket is kielégítse. Bevallom, mélyen megszégye­nülve vettem tudomásul ezt a képtelen állapotot, amely rontja balneológiái hitelünket, rontja a Vá­rosliget levegőjét és terheli a főváros budgetjét De kell, hogy velem együtt azok is szégyenkezzenek, akiket ebben az ügyben a mulasztás vádja illethet. Pedig a kérdés pénzügyi megoldása is egyszerű. Ha a jelenlegi kb. 45.000 pengő önköltséget meg tud­juk takarítani azáltal, hogy a mesterségesen melegí­tett kútvizet a balneológiailag értékes thermális vízzel pótoljuk, úgy ez az évi megtakarítás elegendő arra, hogy vele a kb. 400.000 pengős beruházó költ­séget 5—6 év alatt letörlesssilk. A szükséges beruházó tőkét a MABI készség­gel fel is ajánlotta, úgyhogy az rendelkezésre is áll. Csak egy kérdés marad fenn: mi történik akkor, ha a fúrás negatív eredményű lesz? Elvégre ezzel valóban számolni kell, mert a mélyfúrások eredményeit garantálni senki sem tudja. Hát erre is megvan a válasz. Ha a fúrás eredmény­telen lenne, úgy a legnagyobb költséget képviselő csövezést el lehet távolítani és bizonyos leírással új­ból értékesíteni. Mindössze 70—80.000 pengőre érté­kelhetők azok a vissza nem térülő költségek, ame­lyekkel teljes eredménytelenség esetén számolni kell. Ezt a kockázatot kétségtelenül el kell viselni, ha néhány évre elosztva is; de hát kockázat nélkül nincs üzleti vállalkozás. Avagy nem jár-e kockázattal a Tabán szabályozá­sánál a telkek értékesítése; és nem jelent-e bizonyos rizikót a Rácz-fiirdő közel 2 millió pengős költsége? Viszont nem érik-e meg a második mélyfúrástól várható nagy balneológiái és energiagazdasági értékek azt a kockázatot, amelyet a legrosszabb esetben, de csakis a teljesen negatív eredmény után várni lehet? Ezzel kapcsolatban még egy igen figyelemre­méltó lehetőségre kívánom a figyelmet felhívni. Azok a geológiai vizsgálatok, amelyek a Székesfő­városi Gázművek támogatásával Budapesten és kör­nyékén a földgázkutatás érdekében folynak, kétség­telenül beigazolták, hogy a kiscelli agyag felett (a Városliget táján kb. 400—500 méter mélységben) igen erős kon­centrációjú konyhasós víz van; egy ilyen fúrás vizében Pestszentlőrincen 13 kg a só­tartalom 1 m3 vízben. Micsoda perspektívája ez a fürdőügyi lehetőségek­nek, ha a gyógytényezők közé a tiszta konyhasós vizet is besorozhatjuk! Pótolhatjuk vele Reichenhall sós inhalációját is. A másik terv. amelyre rámutatni akarok. a Rudas-fürdő melletti fúrások folytatása, il­letve legalább még egy 150—20Ö méter mély fúrás létesítése. A múlt évben készült fúrások tulajdonképpeni célja az volt, hogy a lebontandó kazánházat, mint a fürdő fűtésének melegforrását forró thermális vízzel pótol­juk. Amennyiben ugyanis sikerült volna 60—65 fokos vizet feltárni, úgy a fürdő fűtését tüzelő anyagok helyei t ezzel pólóikat tűk volna; úgy, amint az a Szent Lukács-fürdőnél már 12 év óta történik. Igaz, hogy az eddigi néhány fúrás (Attila, Juventus stb.) rendkívül értékes vizo.ket tárt fel, de az elért leg-

Next

/
Thumbnails
Contents