Független Budapest, 1934 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1934-04-11 / 15. szám
HUSZONKILENCEDIK évffoly 15. szám a _/ * áp rilis 11 Városi, politikai és közgazdasági lap Megjelenik minden héten Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő — Fél évre 12 pengő Egyes szám ára 50 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Báthory ucca 3. I. Telefon: 19-9-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 Fináncpolitika és a magyar Jövő ségkíviil józanul, objektiven látja a dolgokat, pozitívumokat érez csupán, hiszen ez a kötelessége a jó pénzügyminiszternek. Nem gondolhat olyan szentimentális jelenségekre, mint amilyen a gyermek. És azzal se gondolhat, hogy nem felesleges a lakásépítés — abban az esetben, ha több gyermekszobára lenne szüksége a tisztviselőnek, intellektuális foglalkozásúnak és munkásnak. Mi azonban és mindazok, akiknek megvan az a hibánk, hogy fantáziájuk van, felzokogunk, amikor azt olvassuk, hogy egyetlen év alatt harmadával csökkent a születések száma a tisztviselők családjában. Mi építeni szeretnénk, sok, sok, rengeteg gyermekszobát, mi a család életét szeretnénk szanálni, a meg nem született gyermekét, akinek kétségbeesett síráma kiált felénk a Segítőalap számadataiból. Kérésziés-Ftschev belügyminiszter* nyilatkozik a Független Budapestnek az 1934évi fővárosi költségvetés jóváhagyásának megtagadásáról M belügyminiszter leiratában foglalt rendelkezések átmeneti jellegűek — M deficit eltüntetésének módozatairól a szanálási program fog intézkedni — M főváros átmenetileg csak egy-egy hónapra eső kiadási kereten belül mozoghat Sipöcz Jenő polgármester nyilatkozik a belügyminiszter költségvetési leiratáról Sok mindenről készült már statisztika, a főváros statisztikai hivatala készített már kimutatást a kereskedelem, ipar, pénzvilág és az egyes foglalkozási ágak szociális viszonyairól, csak egy társadalmi osztály adatait rejti el szemérmetesen: a főváros tiszt- viselőiársadalmáét. Talán azért, mert maga a hivatal személyzete is ebbe a társadalmi rétegbe tartozik. Hogy milyenek a problémák, amelyek ezt a tisztviselői kart marcangolják, azt csak sejteni lehet, de tudni nem. Néha-néha hallunk egy-egy sóhajtást, egy-egy halkan elröppenő jajszót a FANSz-tói, kétségbeesett rimánkodást a fővárosi nyugdíjasok ajkáról, egyebekben azonban senkise veszi tudomásul, — nem is veheti, mert a fővárosi tisztviselő némán viseli a maga sorsát, — mint él és miként kiizködik az a tisztviselő, akinek egymillió ember és egymilliárd pengő sorsát kell intéznie. Most egy kis beszámolót közöl a Független Budapest a Segítőalap elmúlt esztendejéről és ebben a tudósításban szerényen, szinte észrevehetetlenül húzódik meg az a közlés, hogy a szülési segélyek terén »sikerült« nagy megtakarítást elérni, mivel a szülések száma rendkívüli mértékben csökkent. A fővárosi tisztviselőnek nem lehet gyermeke, nem bírja el ezt a lukszust, úgyhogy egyetlen év alatt a kiadott szülési segélyek száma egyharmaciéival szállt alá. Mieg- döóbentő ez a számarány egyetlen esztendő alatt, holott már az előző évek születési adatai is állandó ki- sebbedést tüntettek föl és ezzel a Segítőalapnak ez a tételé évről-évre »megtakarításról« számolhat be ebben a rovatban. . * Felesleges lenne megrajzolni azt az utat, amely az 1933-ik évi évi segítőalapi kimutatásig vezet, nem szükséges mégegyszer rámutatni arra a kálváriás folyamatra, amely teljesen elsorvasztotta a fővárosi alkalmazott életét, kiszívta annak minden tápláló erejét. A sorozatos fizetésleszállítások (amelyek eleinte csupán egy évre szóltak, azzal, hogy az átmeneti idő után megszűnik ez a rendkívüli intézkedés), az egyéb csökkentések, a lakbérleszállítás és elvonás, külön munkadíjak megszüntetése, a férjes tisztviselőnők külön tragédiája (amelynek nem csekély része van a zárszámadásbeli megtakarítás eredményében) és így tovább. Hosszú és tövises az út, amelynek még most sincs vége, mert újra meg újra felbukkannak azok a hírek, amelyek az elkövetkezendő szanálás rémével riasztják a fővárosi tisztvi- selőt. Ettől a rövidesen elkövetkező kétesztendős szanálási korszaktól méltán félnek a tisztviselők és alkalmazottak: a bejelentett takarékoskodási, leépítési, összevonási és egyszerűsítési intézkedések a tisztviselői karban fognak pusztítani legelső sorban. Imrédy pénzügyminiszter költségvetési expozéjában kifejtette, hogy felesleges az Erzsébet sugárút, feleslegesek egyáltalán az új építkezések, mert amúgy is nagy a lakástúltermelés, csökkennek a házbérjövedelmek és ezzel a kincstár adójövedelmei is. Bámulatos az az elfogultság, amellyel a pénzügy- miniszter az életet nézi: az az egyoldalú financiális szemlélet, amely feleslegesnek találja az építőmunkát, ugyanez pusztít a tisztviselői kar életében is. Ennek a financiális felfogásnak esnek áldozatul a meg nem született tisztviselőgyermekek százai, ez a kizárólag pénzügyi szempontokra tekintő gondolkozás sorvasztja el a fővárosi tisztviselő egzisztenciáját és életét épúgy, mint az autonómiáét. Az új törvényre — így mondja az indokolás és így mondja ezt a kormány — azért van szükség, hogy helyes irányba vezessék a főváros gazdálkodását. A rideg financiális gondolkodás a »helyes« pénzügyi politikát úgy értelmezi, hogy minél nagyobb legyen pillanatnyilag az adójövedelem, mert a kincstár nem ismer, nem lát szociális és gazdasági szempontokat, nem tekint koncepciókat és fejlődési vonalakat, hanem csupán számoszlopokat, amelyeket rendbe kell hozni. * Ezek a számoszlopok fojtják meg a fővárosi alkalmazott gyermekét. Óriási probléma húzódik meg a segítőalapi zárszámadásnak ebben a tételében, hihetetlenül nagy kérdés: a jövő kérdése. A gyermek — a jövő. De a gyermek nem születik meg, mert győz a financiális érdek. Túlságosan nagyra nőnek a jelentésnek ezek a számai, kinőnek egy cikk keretéből. Ijesztően na gyokká válnak. Az egész mai kor szörnyű problémájává dagadnak, a háború utáni magyarság katasztrófájának kiáltó kérdéseivé. Lemondjunk-e mindenről, az életről, a jövőről, elsorvadjunk-e, vezeklés legyen-e csupán az életünk, nem pedig a reménység útján vezető szárnyalás-e? A pénzügyminiszter kétAz elmúlt hét legkiemelkedőbb városházi eseménye kétségkívül a belügyminiszter költségvetési leirata volt. A leiratot általános érdeklődés előzte meg a városházán, főként az új fővárosi törvényre való tekintettel, amely tudvalevőleg korlátlan felhatalmazást ad a kormánynak a főváros pénzügyi helyzetének szanálására vonatkozóan. A fővárosi törvény még nem került tető alá, viszont a most érvényben lévő fővárosi törvény előírja a kormánynak, hogy legkésőbb április 1-ig döntenie kell a közgyűlés által megszavazott új költségvetés jóváhagyása felől. Március 30-án küldte le a belügyminiszter döntését a városházára, ahová csak hus- vét. után érkezett meg. A leirat közli, hogy a részletekre vonatkozóan később fogja döntését a kormány a főváros vezetőségének a tudomására adni. A belügyminiszter leirata a főváros ezévi költség- vetését nem hagyja jóvá. A belügyminiszter azért tagadta meg a jóváhagyást, mert a költségvetés mérlege több mint tízmillió pengő deficittel zárul. A főváros vezetősége ezt úgy akarta eltüntetni, hogy 5 millió pengőt kölcsönképpen teremt elő, a fenmaradó 5 millió pengőt pedig a kormánytól szerzi meg segély címén, arra való hivatkozással, hogy a forgalmi adó fölemeléséből származó jövedelemtöbbletből a főváros nem kap részesedést, pedig az adót a főváros közegei hajtják be. A főváros vezetősége már ebből a szempontból is érdeklődéssel várta, hogy a kormány a deficit eltüntetésének ehhez a módjához hozzájárul-e, vagy pedig más eszközöket jelöl meg. A belügyminiszter leirata nem adott választ erre a kérdésre, hanem egyszerűen közli a fővárossal hogy a költségvetést nem hagyja jóvá, a költségvetés módosítására nézve pedig későbbi időpontban közli elhatározását. A belügyminiszternek ez a döntése nyilvánvalóan a fővárosi reformtörvény életbeléptetésével van összefüggésben, mely a kormánynak tudvalévőén korlátlan felhatalmazást ad a fővárost érintő pénzügyi kérdésekben. Nem kétséges, hogy a belügyminiszternek a döntése bizonyos vonatkozásokban megköti a főváros vezetőinek a kezét a főváros háztartásának további irányítására nézve. M leirat korlátozó rendelkezései A legközelebbi jövőt illetően a leirat néhány kikötést tartalmaz. A belügyminiszter leiratának akivel az általános feltűnést keltő költségvetési le iratról alkalmunk volt beszélni, a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: — A főváros polgármesteréhez intézett leiratomban foglalt rendelkezések átmeneti jellegűek és azt a célt szolgálják, hogy a költségvetés ez a része így hangzik: »Addig is, amíg a költségvetés módosítására nézve elhatározásaimat közölni fogom, kikötöm, hogy a főváros a maga kiadásait az 1933. évi jóváhagyott költségvetésben fölvett címeken foganatosíthatja, de utalványozni ezeken a címeken is legföljebb az 1934. évi költségvetésben előirányozott összeg erejéig lehet, a főváros javára szedhető közszogáltatásokat és egyéb díjakat pedig csak az eddig engedélyezett mértékben lehet beszedni.« Ez azt jelenti, hogy a főváros vezetősége a tavalyi keretek között gazdálkodhatok mindaddig, amíg a költségvetés módosítására vonatkozó döntés el nem készül, ellenben a főváros vezetősége elveszti azt a jogát, hogy a közszolgáltatások árát, vagy egyéb díjakat fölemelhessen. A leirat a következőkben tesz még korlátozásokat; »Hogy az átmeneti idő alatt egyes hitelek ki- meríthetők ne legyenek és ezzel a kormány- hatóság befejezett tények elé ne állíttassék, a főváros polgármesterének az 1931. évi gazdálkodás pénzügyi ellenőrzése tárgyában hozott határozataival összhangban kikötöm, hogy a költségvetés végleges jóváhagyásáig az 1934. évi költségvetésben fölvett ösz- szegeket csak 12 havi egyenlő részletben szabad felhasználni, utalványozni pedig csak a tényleg rendelkezésre álló bevételek erejéig lehet.« Ez a rendelkezés köti meg legerősebben a főváros vezetőinek a kezét, mert kizárólag egy-egy hónapra eső kiadási kereten belül mozoghatnak és utalványozásokat így is csak a befolyt tényleges bevételi eredmények alapján eszközölhetnek. A főváros vezetőit — mint a Független Budapest munkatársa a városházán megállapította — nem érte meglepetésszerűen a belügyminiszter döntése. Előrelátható volt ugyanis, hogy a belügyminiszter nem intézkedhetik az 1934. évi költségvetés jóváhagyásáról, mert hiszen a fővárosi reformtörvényt éppen azért akarja tető alá hozni a kormány, hogy a főváros pénzügyi helyzetét a maga elgondolásai szerint szanálhassa. Márpedig ez a szanálás legközelebbről éppen a költségvetést érinti, amely a városházi és üzemi gazdálkodás menetét szabja meg. jóváhagyása esetében foganatosítható intézkedések ne vágjanak elébe olyan kormányzati rendelkezéseknek, amelyek a fővárosi reform- törvény életbeléptetésének lesznek a folyományai. Ezért kötöttem ki, hogy a költségvetés végleges jóváhagyásáig Kérésziés-Fiscber Ferenc belügyminiszter
