Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1933-03-22 / 12. szám
2 Független Budapest Budapest, 1933 március 22. Kölcsön felvételéről szó sem lehel, költségvetési. fedezetünk vedig minimális. Éppen ezert nagy örömmel kell fogadni azt a tervet, amely a Tabán újjáépítésének a megkezdésére vonatkozik. A kormány által éppen a legutóbbi hetekben megindított: akció, amely a munkaszervező intézmény felállításával van kapcsolatban, tehetőségeket fog nyújtani abban a tekin- tétben, hoc/y o fóvevvos is nj n^uyincictlkctÍTYtcin^ teremtésével járulhasson hozzál a gazdasági élet fellendüléséhez. A munkaszervező intézménytől a főváros megkapja azokat az anyagi eszközöket, előreláthatóan hatmillió pengőt, amelyekkel azután a Tabán újjáépítését gyakorlatilag is megkezdheti. Elsősorban a közművek megépítéséről, a tabáni uecák kijelöléséről és az ott fekvő telkek szabályozásáról van szó. A főváros a tabáni városrész szabályozásával, a telkek kijelölésével, az uccák és közmüvek megépítésével csak döf élt ételeit teremti meg a munkának. Az építkezést a magántőkének kell megindítania. A főváros a tabáni telkeket áruba bocsátja és a telektulajdonosok azután megfelelő adómentesség" biztosítása mellett megindíthatják az építkezést. Ezekben fejtette ki Sipőcz Jenő polgármester a Független Budapest munkatársa előtt a városházi adminisztráció legközelebbi munkaprogramját. E program •— mint a nyilatkozatból kiderül •— a főváros közönségének vitális érdekeit öleli fel. Közérdek kívánja ugyanis a pénzügyi egyensúlynak a biztosítását, nehogy a gáz, a víz és a villany megdrágítása kerékkötője legyen a gazdasági élet felfrissülésének, de közérdek kívánja másrészről új munkaalkalmak teremtését is. Dr. Rátkai Károly Elsorvadnak az üzemi műhelyek Részletes ismertetés a különböző üzemek műhelyeinek megcsökkent tevékenységéről Mint ismeretes, a törvényhatósági tanács nem döntött véglegesen a fővárosi hatósági műhelyek sorsáról, hanem Müller Antal tanácstag javaslatára újabb adatok beszolgáltatására utasította az üzemeket és intézményeket. A felszólítás alapján lí napon belül jelentést kellett tenni az egyes műhelyek 5 évre visszamenő fejlődéséről, az évenkint végzett munkák értéknagyságáról, a műhelyfőnököknek, helyetteseiknek, a nhíhelyvitellel kapcsolatos személyzetnek össz- járandóságairól, a munkások létszámáról és a kifizetett munkabérekről, végül a gépek, motorok számáról és a berendezésről, azok pontos felsorolásával. Most járt le a kitűzött bejelentési határidő és néhány üzem, nevezetesen a. Beszkárt, a kórházak és a fürdők kivételével, valamennyi intézmény eleget tett a bejelentési kötelezettségnek. A Házinyomda sokat kifogásolt címfestőműhelye öt évvel ezelőtt még 54.000 pengőnél nagyobb értékű munkát végzett, tavaly azonban már csak 9000 pengő volt az elvég’zett munkák összértéke. Hasonlóképpen csökkent a Házinyomda többi műhelyének munkálkodása is. Az Elektromosművek egyes műhelyei szintén csökkentették tevékenységüket, nagy vonásokban azonban öt év alatt nem állott be lényeges változás a végzett munkák értékében. Az üzem műhelyeiben 142 állandó és 87 ideiglenes munkást foglalkoztatnak, akik évente 362.000 pengő munkabért kapnak. Hangsúlyozza a jelentés, hogy az Elektromosmüvek műhelyei csupán olyan halaszthatatlan és speciális munkát végeznek, amelyek az üzem biztonsága érdekében szükségesek. A Gázmüvek 30 oldalas jelentésben számol be az üzem kebelében működő . műhelyekről. Kitűnik, hogy az utóbbi években p Gázgyár műhelyei is korlátozták tevékenységüket és két év alatt több mint 100.000 pengővel csökkent a végzett munka értéke, amely most 567.000 pengőt tesz ki. A műhelyekben alkalmazott legutóbbi munkáslétszám 110 személy. Rámutat a Gázgyár arra, hogy az üzem propagandatevékenysége folytán a magánipar a legutóbbi években 3.3 millió pengőt meghaladó értékű munkaalkalomhoz jutott. A Gázgyár a magániparosokat fokozatosan he akarja vonni azokba a .szerelési munkálatokba is, amelyeknek kivitele a Gázgyár kizárólagossági joga. Az iparosok megválasztásában azonban a legnagyobb óvatossággal kell eljárni, csakis teljesen megbízható iparosok kapcsolódhatnak be ;az .akcióba. A .legutóbbi években is 7000 hibás szerelést tapasztaltak és volt az esetek között olyan is, amelyben a megtévesztési szándék kétségtelenül megállapítható volt. A Vízművek tavaly 358.000 pengő értékben végeztek műhelymunkálatokat, ez is kevesebb az előző évek tevékenységénél. A Vízművek műhelyeiben 99 munkás dolgozik. Csökkent az Élelmiszerárusító Üzem ■apró javításainak értéke is. Nagy mértékben csökkentette tevékenységűt a Községi Műszerüzem, amely öt év előtt még 538.000 pengő1 áru műhelymunkát végzett, míg" tavaly már csak 313.700 pengő volt az összes munkálatok értéke. Ennek megfelelően mintegy 50 százalékkal csökkentették az alkalmazott munkások számát is. Hasonló jelentéseket küldtek a többi üzemek is. A polgármester a részletes jelentéseket megküldte a törvényhatósági tanács tagjainak és az egyik legközelebbi tanácsülésen az újabb adatok ismeretében fognak dönteni a hatósági műhelyek sorsáról. Nagyjában az üzemek ugyanazokat az adatokat közölték, mint első alkalommal, csakhogy sokkal részletesebb kimutatásban. A legalaposabban, minden részletre kiterjedően ismertetik a jelentések az egyes műhelyek létesülésének körülményeit. Kitűnik a jelentésekből, hogy az utóbbi években a hatósági műhelyek nagy mértékben visszafejlődtek, amit főleg az általuk végzett munkák értékének csökkenése igazol. Például a gumijavítóműhely öt évvel ezelőtt még 24.000 pengő értékű munkát végzett, tavaly már csak 8400 pengő volt az általa végrehajtott javítások összértéke. A csatornaszivattyútelep műhelyeiben átlag évente 35.000 pengő értékű munkát végeznek. A kát- rányozó- és bitumenezőtelep lakatosműhelyeinél 38.600 pengőről 11.000 pengőre csökkent az évi munkák értéke. A köztisztasági hivatal összes műhelyei nemrégen még 538.000 pengő értékű munkát végeztek, míg most 427.000 pengőre csökkent munkájuk értéke. A szegényházakban is vannak úgynevezett ,,műhelyek“, melyek az ápoltak részére szükséges legsürgősebb javításokat végzik házilag. Egy-egy ilyen műhelyben évente körülbelül 1000 pengő értékű munka kerül kivitelre. A temetői műhelyek 4—5000 pengő értékű munkát végpznek és csupán a szerszámok nyeleinek pótlására, seprű javításra és egyéb, egészen apró-cseprő munkákra terjed ki tevékenységük. A gazdasági hivatal bútor javítóműhelye 226.000 pengőről 150.000 pengőre csökkentette javítási munkálatait. A gazdasági hivatal több oldalra terjedő kimutatásban sorolta fel műhelyberendezésének tárgyalt és nemcsak a gépeket, hanem a legkisebb harapófogót, szerszámot is egyenletűt kimutatja. Ebben a javítómű helyben 210 darab gyalu van, 86 különböző kalapács, 54 csavarhúzó és sok egyéb szerszám. Publikálták a bánhidai centrále 1932. évi mérlegét — A nyereség t mindössze ötvenezer pengő Borvendég alpolgármester nyilatkozata a legújabb Tál bot-tárgyai ásókról Többszöri megszakításokkal esztendők óta folynak a tárgyalások a kereskedelmi minisztérium és a főváros vezetősége között a Talbot-centráléval kötendő szerződések feltételeiről. Ezek a tárgyalások még mindig nem vezettek eredményre, pedig minden oldalról sürgetik a vitás kérdések tisztázását és vagy a centrálé átvételét, vagy pedig olyan áram- vásárlási szerződésnek a megkötését, amely hosszú időre rendezné a centrálé és a főváros jogviszonyát. Az utóbbi időben hivatalos kormánykörök inkább csak az utóbbi megoldás mellett hadakoznak és azt a tervet, bogy a főváros saját kezelésbe vegye át a bánhidai centrálét, elejtettnek tekintik. A főváros és a Talbot-centrálé viszonyának a rendezetlenségére való tekintettel különös érdeklődés előzte meg éppen a. főváros vezetősége részéről a Magyar Dunántúli Villamossági Bt. 1932. évi mérlegének a publikálását. Ez a mérleg, amely néhány nappal ezelőtt került nyilvánosságra, némi nyereséget mutatott fel. A nyereség mindössze 50 009 pengőt tesz ki ami rendkívül csekély összeg, ha figyelembe vesszük, hogy a Talbot-ccntráléba 46 millió pengőt invesztáltak. A centrálé üzleteredményei ezúttal sem mutatnak lényeges javulást az eddigiekkel szemben. A felújítási alap dotálására mindössze százezer pengőt fordítottak. Igaz, liogy eddig még ennyit sem tudtak a felújítás céljaira tartalékolni. Viszont, ha reálisabban állították volna össze a mérleget és az érték- csökkentésre a szükséghez mérten történt volna I leírás, akkor nem nyereséget, hanem jelentős veszteséget kellett volna kimutatni. Az előzőévi mérlegnél is ugyanez volt a helyzet és ezért kellő kritikával kell fogadni a mérleg egyéb tételeit is. A múlt évben még külön mutatták ki a tiszti fizetéseket, most azonban a, munkabérekkel keverték össze és így mutatnak ki 595.222 pengőt ezen a címen. A kölcsönszolgál at a tavalyi három millióról 4—8 millió [pengőre emelkedett. Adókat és illetékeket ezúttal sem fizetett a vállalat, ilyen címen a mérleg mindössze 2277 pengőt mutat ki. A berendezések leírására 10.359 pengőt számoltak el. A Talbot-cen- trálé áramszolgáltatási előlegekből 4.2 millió pengőt, kamat- és szelvényjövedelemből 2 milliót, bérjövedelemből 3.2 milliót mutat ki. A Független Budapest értesülése szerint a Talbot-centrálé Angliában újabb rendeléseket eszközölt* a Vikers Elektrical Oomp. Lidiiéi, amelynek értéke 250.000 fontot képvisel. A rendelés 26 motorra vonatkozik, egyenként 1200 lóerővel, valamint 26 mozdonyhoz szükséges ellen- őrzőberendezésre. A rendelés összsúlya 800 tonnát képvisel. A Független Budapest munkatársa egyébként érdeklődött Borvendég Ferenc alpolgármesternél aziránt, hogy a Talbot-centrálé 'és a főváros jogviszonyának rendezése iránt történt-e az utóbbi időben valamilyen konkrét lépés. Borvendég Ferenc alpolgármester a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának:- A rendkívüli közgyűlés óta, mely a Talbot-probléniával foglalkozott, nincsen változás. Tény, liogy a főváros és a centrálé viszonyának végleges rendezéséről konkrét tárgyalások vannak folyamatban, ezek a tárgyalások azonban még nem vezettek eredményre. Még tavaly júniusban foglalkozott a törvényhatósági tanács azzal a polgármesteri előterjesztéssel, amely a tárgyalások megindítására kér felhatalmazást. Akkoriban a törvényhatósági tanács olyan értelmű indítványt emelt határozattá, hogy a polgármester úr terjesszen konkrét javaslatot a tanács elé a Dunántúli Villamossági Rt. és a főváros viszonyának rendezéséről, vagyis a centrálé átvételéről, vagy végleges áramvásárlási szerződés megkötéséről. A törvényhatósági tanácsnak ezt a határozatát óhajtjuk végrehajtani, amikor közvetlen tárgyalásokat folytatunk az illeté- kes miniszteriális tényezőkkel. Miudezideig azonban nem jött létre semmiféle megállapodás és így — legalább is egyelőre — nem kerülhet sor a centrálé átvételére, vagy végleges áramvásárlási szerződés megkötésére vonatkozó előterjesztésnek a benyújtására. VITÉZ MÁTYÁSI »»UNÓ MŰBÚTORASZTALOS LAKBERENDEZÉSI VÁLLALATA TÖRV. BEJEOYZETT CÉO TELEFÓN: J. 434—78 BUDAPEST. VII., BEIM UCCA 11. SZÁM Negyedmillió angol fontos újabb beruházások a Talbot-centrálénál