Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1933-03-08 / 10. szám
4 Független Budapest Budapest, 1933 március 8. A főváros 6 millió pengő forgótőkével azonnal megkezdheti a közművek kiépítését 40 millió pengő hitelkerettel kezdi működését a Munkaszervező Intézet Becsey Antal nyilatkozik a Tabán újjáépítéséről A törvényhatósági tanács legutóbbi ülésén egyhangúlag elfogadták azt a polgármesteri előterjesztést, amely a fővárosnak a munkaszervező intézetbe való belekapcsolódására vonatkozott. A polgármesteri előterjesztés úgy szólt, hogy a főváros belép a munkaszervező intézetbe 2,250.000 pengővel és az új intézet igazgatóságéiba dr. Lamotte Károly pénzügyi tanácsnokot, valamint Reményi-Schneller Lajos vezérigazgatót delegálja. Erről a nagyjelentőségű lépésről, valamint ennek várható eredményéről Becsey Antal, a városházi kormámjpéirt legkitűnőbb közgazdasági szakértője, a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: — Nagy eredményeket várok a munkaszervező intézet működésétől. A rendelkezésre álló összeg, amit közmunkák megindítására és produktív természetű vállalkozások finanszírozására lehet fordítani, nem nagy ugyan, de mégis elegendő ahoz, hogy a munkapiacon lényeges fellendülés, végeredményben pedig a gazdasági élet vérkeringésének felfrissülése következzék be. Az alaptőke 15 millió pengő lesz, ezenfelül a Nemzeti Banknál 25 millió pengő visszleszá- mítoiási hitelkeret áll rendelkezésre, összesen tehát 40 millió pengő lesz a maximális keret, amely- lyel ez az új intézet foglalkozhatok. 40 millió pengő nem csekély összeg ugyan, de számításba kell venni, hogy nemcsak a főváros fog reflektálni nagyobb összegre, hanem a vidéki városok is jelentkezni fognak, sőt be akar majd kapcsolódni a nagyipar, a középipar és a kisipar egyaránt. Annyi bizonyos, hogy csak lukrativ beruházásokat lehet megindítani és pedig- olyanokat, amelyek 5 esztendő alatt amortizálódnak. A Tabán újjáépítése azok közé a tervek közé tartozik, amelyek megvalósításéihoz a munkaszervező intézettől támogatéist lehet kapni. Úgy tudom, hogy a főváros C millió pengő forgótőkét kap a munkaszervező intézettől és ezzel a tőkével — legalább is kezdetben — komoly eredményeket lehet elérni. Mindenekelőt le kell borotválni a régi épületeket, tervszerűen kell kiépíteni az új közműveket és meg kell kezdeni ucc-ák kijelölésével új telkek kialakításéit. Mihelyt ideérünk, megkezdődhetik a telkek értékesítése, ami lehetővé teszi majd a további költségek fedezésének a biztosítását. Ha a viszonyok nem fognak katasztroféilisan tovéibb romlani, a Ta- bánban hatalmas lendülettel indulhat meg a munka, amely sokezer munkanélkülinek, iparosnak és munkásnak egyaránt nyújt hosszantartó kenyérkereseti lehetőségeket. Schalter Antal kövezőmester út- és csatornaépítési vállalkozó II, Darányi Ignác u. 21. Tel.: 52-2-91 Schaffer György kövezőmester, útépítési vállalkozó II., Felvinci u. 17. Tel.: 52-3-64 Reinisch és Wohl oki. mérnökök, kövezömester, építési vállalkozók VII,, Ajtósi Dürer sor 7. Telefon: 38-0-62 Neumann Ferenc oki. mérnök, kövezőmester VII. , Egressy út 34. Tel.: 96-6-40 Obendorier József kövezőmester VIII. ,Ludoviceum u. 18. Tel.: 38-4-65 Obendorier Károm oki. mérnök, kövezőmester I., Horthy Miklós út 29. Tel.: 69-2-99 Elővigyázatossági intézkedések a költségvetési hitelek felhasználásánál Csak a pénzügyi ügyosztály közbenjöttével szabad folyósítani a hitelösszegeket Sipőcz Jenő polgármester rendeletet adott ki a főváros foljm évi gazdálkodásának pénzügyi ellenőrzéséről. A rendelet szerint a költségvetésben előirányzott kiadási tételek 10%-át, zárolni kell. Ez az össszg biztosíték a bevételek, esetleg hekövetkező csökkenésével szemben és ezért az év folyamán fel- használásra sem kerülhet. Az előirányzott kiadási tételek felhasználását teliéit már a költségvetési év megkezdésekor ennek megfelelően kell beosztani. Ezt az intézkedést szükségessé tette az a körülmény, hogy a főváros bevételei az utóbbi időben lényegesen csökkentek és hogy a főváros jelenlegi pénzügyi helyzetében nem bízik abban, hogy a költségvetésben előirányzott bevételek teljes összegükben befolynak. A hitelek felhasználása csak a pénzügyi ügyosztály közbejöttével történhetik. Ehhez képest az összes megrendeléseket pénzbeli, vagy egyéb anyagi kötelezettséget, megrendelést, utalványt magában í foglaló polgármesteri határozatot, versenytárgyalás kiírására vonatkozó javaslatot összeghatárra való tekintet nélkül, a pénzügyi ügyosztállyal keli ellenőriztetni és pedig még a polgármesteri hozzájárulás előtt. I Az idei költségvetésbe felvett hiteleket elvileg csak 12 havi egyenlő részletben szabad felhasználni. A hitel felett rendelkező polgármesteri ügyosztály a rendelkezésére álló hitelek felhasználására nézve olyan tervezetet tartozik készíteni, hogy ci megszavazott összeg az év végéig elegendő legyen. Különösen vonatkozik ez a korlátozás a munkapiacra, közlekedési költségekre és egyesületi segélyekre. A fogyasztási anyagokra felvett összegek felhasználása csak a legsürgősebb keretek között történhetik. 500 pengőn felüli összeg-eket, amennyiben azokat számlákra kell fizetni, csak a bemutatástól számított 30 nap múlva, kereseti összegeket pedig 8 nap múlva * fizet ki a főváros pénztára. A vidék kereskedői a filléres gyors ellen A pesti áruházak konkurrencíája állítólag árt a vidéki kereskedelemnek A Független Budapest több alkalommal írt már arról, hogy a vidéki kereskedelem a sok utazási kedvezmények miatt nagyon haragszik a, fővárosra és az olcsó utazások megszüntetését, de legalább is erős korlátozását követeli. Azt hangoztatják a vidéki kereskedők, hogy a Budapestre irányuló utazási kedvezmények miatt a vidéki lakosság Budapesten szerzi be mindennemű szükségletét és ilyen körülmények közöft’ a vidéki kereskedelem nemcsak a gazdasági viszonyok súlya alatt, hanem a főváros konkurrenciája miatt is teljesen elsorvad. Nemrégen a vidéki kereskedelmi érdekeltségek beadványban kérték a kereskedelmi minisztert, hogy ne adjon minden apró-cseprő kiállításhoz féláru utazási kedvezményt, hanem évente csak háromszor, a mezőgazdasági kiállítás, a tavaszi vásár és a Szent István-hét alkalmával engedélyezze a budapesti féláru utazást. Az akció eredményéről egyelőre nincs semmi hír, a miniszter eddig még nem adott választ a felterjesztésre. Ettől függetlenül, de hasonló szempontoktól vezéreltetve, a vidéki, kereskedelem egy része most a filléres gyorsvonalok ellen is állást foglal. A jövő Krisch Fehde János fefösedó mester Dudapest, «., ifarúliaaa út 16 Telelőn: 09-5-59 héten indítja meg újra a MÁV a filléres gyorsvonatokat, melyek részben Budapestről vidékre, másrészt a vidékről a fővárosba irányulnak. Az OMKE most megszavaztatta a vidéki kereskedelmi érdekeltségekét és a szavazás eredménye az lett, hogy a vidéki kereskedelem nagyrésze a filléres vonatok beszüntetése mellett határozott. Azt állítják ugyanis, hogy a filléres vonatokból a vidéki kereskedelemnek úgyszólván semmi haszna. A vonatok vasárnap közlekednek, amikor az üzletek zárva vannak, tehát a kereskedők nem bonyolíthatnak le forgalmat. Még a vendéglőknek sem jelent nagyobb bevételt a filléres vonat, mert a pesti utasok nagyrésze magával hozza egész napi ennivalóját. Más azonban a helyzet a vidékről Budapestre, irányuló filléres vonatoknál. A jelentések szerint a vidéki utasok nagyrésze nemcsak vasárnap marad Budapesten, hanem itt tölti a következő' napot is, amikor azután egész családjának és ismerőseinek szükségletét bevásárolja az áruházakban és a pesti kereskedésekben, úgyhogy a differencián megtérül útiköltsége és pesti tartózkodása. A vidék kereskedelme nem tud versenyre kelni a fővárosi konknrrenciával és így vásárlóközönségük egész tömegét vesztik el a filléres vonatok miatt. Éppen ezért n vidéki kereskedők azt követelik, hogy vagy teljesen szüntessék be a filléres vonatokat, vagy, ha a MÁV ezt nem -tenné, úgy a filléres forgalmat a I óvárosból a vidékre irányi!sók, Budapestre azonban vidékről egyáltalán ne közlekedjék fi l lér es g yor svon a I. Obendorier Rudolf kövezőmester, útépítési vállalkozó Budapest, I., Győri út 12 Ifj. Halász Hubert építési vállalkozó Budapest, VII., Aréna út 70 MOIRET F. ÖDÖN RT.j PAPÍRNEMŰGYÁ^iua^ st, IX., Közraktár u. 24 jf Géptisztítóanyag és új textilhulladék kereskedés A||($(;| JftjSCf Budapest, VI, Ó ucca 31. Tel.: 25-7-10 *^8 ÜSSÍÍ Bí Accumulátorgyár ff i WWUal Részvénytársaság Budapest, V., Váci út 137-139. Tel. 92-3-09 Gyárt: TUDOR és VARTA rendszerű accumulátorokat A szürketaxi vezetősége értesíti a közönséget, hogy március 6-tól kezdődőlog a telefonon történt antó- taxi rendeléseknél szabad zászlóval tehát díjmentesen küldi állomáshelyről a rendelőhöz kocsijait. Telefon: 44-4-44 SUGÁR ZSIGMOND terelő Budapest, I, Királyhágó-u. 18. Tel.: 57-1-94 Kiváló munkáért többszörösen kitüntotve Tervez és készít: Épület és diszmű bádogos munkákat, vízvezeték és csatornázást. KOSZÉNBÁNYA ÉS TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN, (DRÄSCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD UCCA 3 Telefon: Automata 255-54, 255-55 é* 255-66