Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1933-03-01 / 9. szám
4 Független Budapest Budapest, 1933 március 1. Négy előkelő állast tölt be rövidesen a főváros Minősítési- és rangsorháborűság Reparáii sérelmek, amelyek újabb sérelmeket szülnek Csorna Síáfmán lesz Ágoston Géza utóda — Harc a Hirdető Vállalat igazgatói és központi kórházigazgatói állásokért A közelmúlt időkben történt halálozások folytán számos főbb állás üresedett meg- a fővárosnál. Beavatott helyen szerzett értesülésünk szerint, rövidesen intézkedés történik valamennyi üres állás betöltése iránt. A főpolgármester cgy-két héten belül kiírja a pályázatokat és március második felében a választások, illetve kinevezések meg is történnek. Elsőinek az árvaszéki elnöki állást fogják betölteni. Ágoston Géza utóda ebben a díszes pozícióban Csorna Kálmán lesz. Az így megüresedő árvaszéki elnökhelyettesi állásért Wester Gusztáv, Szokola koó és Müller Sándor árvaszéki ülnökök, versenyeznek. Küszöbön áll a Hirdető Vállalat igazgatói állásának a betöltése is. Már korábban jelentettük, hogy ezért. a jól dotált üzemvezetői állásért nagy a bare és főképen külső aspiránsok pályáznak annak elnyeréséért. Az utóbbi napokban Zilahi Kiss Jenő sánszai erősödtek meg, akit, bír szerint, magasabb helyről is erőteljesen protegálnak. Amennyiben nem pályázat útján töltik be ezt az állást, úgy Zilahi Kiss Jenőnek van a legtöbb reménye annak elnyeréséhez. Szó van arról, hogy a polgármester esetleg nyilvános pályázatot ír ki a Hirdető Vállalat igazgatói állasára és ezt követeli a vállalat üzemigazgatósága is. Ez esetben már erős versenytársa lesz Zilahi Kiss Jenőnek Markos Béla, az Idegenforgalmi Hivatal jelenlegi aligazgatója. Pályázni fognak ezenkívül Pogány Zsigmond, a Hirdető Vállalat h. igazgatója, továbbá Kubiuyi Ferenc párt- titkár és Rasy Árpád, a BSzKRt hirdetési osztályának vezetője. Az utóbbi napokban felmerült a Hirdető Vállalat igazgatói állásával kapcsolatban Flaxmayer József tanácsjegyző neve is. A kiváló képzettségű tisztviselő kinevezése érdekében a főváros hivatalos tényezői is ; lépéseket tettek. A harc tehát erős lesz, de bizonyos, hogy a Hirdető Vállalat íij igazgatója a fentebb felsorolt nevek viselői közül kerül ki. A. döntés most már csak napok kérdése. Nagy az izgalom a kórházi orvosok között is, a Borszéky Károly központi igazgató halálával megüresedett pozíció miatt. Borszéky Károly halálával tulajdonképen három állás vált gazdátlanná, és pedig a Rókus-kórház segédfőorvosi, továbbá a Rókus- kórház igazgatói és a központi kórház igazgatói állása. Mindenekelőtt arról fognak dönteni, vájjon a központi kórházigazgatói állást betöltsék-e, vagy megszüntessék. Az utóbbi felfogásnak sok a híve, de illetékes helyen mégis azt hangoztatják, hogy a mostani viszonyok között, amikor a kórházi adminisztráció terén sok a teendő, a központi kórházigazgatói állást nem lehet leépíteni. Legvalószínűbb ezekután, hogy az új központi kórházigazgató Mihálkovics Elemér, Kasz- per Károly igazgató-főorvos, vagy Temesváry Ernő adjunktus lesz, de beszélnek arról is, hogy esetleg Pommersheim Ferenc egyetemi tanársegédet hívnák meg erre az állásra aki egyúttal Borszéky sebészfőorvosi örökét is elfoglalná. A Rókus-kórház igazgatói állását minden valószínűség szerint ifjabb Wolff K'roly kapja, aki mellett még Hültl Hümér, Für ka Sándor, Winternitz Arnold neve van kombinációban. Egyébként az Igazgatói állás betöltése után a fővárosi kórházak orvosi karában nagy átcsoportosítások lesznek. A tűzoltófőparancsnok-belyettesi tisztség legkomolyabb jelöltje Szilvay Kornél, de rangsor szerint Ausch Rudolf is, jogot tart erre az állásra. Az árvaszék megállapítása szerint megdöbbentően hanyatlik a szociális gyermekvédelem ^ budapesti árvaszék munkájának Ilikre A budapesti árvaszék elkészítette és a felsőbb hatóságoknak beterjesztette elmúlt évi működéséről szóló jelentését, amelyet a közigazgatási bizottság legközelebbi ülésén tárgyal. A jelentés rámutat arra, hogy az árvaszék ügyforgalma az elmúlt évben is - nagy mértékben emelkedett. 32.686 önálló ügyet kellett elintézni, de az ügydarabok száma llí.OOO fölé emelkedett. Részletesen közli a beszámoló, hogy az árvaszéknél milyen racionalizálási intézkedéseket hajtottak végre, amelyek révén sikerült az ügyek intézését meggyorsítani. Csak ezekkel a céltudatos és gyakorlatban bevált racionalizálási intézkedésekkel sikerült az árvaszék hatalmas munkaanyagát elintézni. A gyermektartási ügyek folyton szaporodnak és az árvaszék munkájának mind jelentékenyebb részét alkotják. Ezeknek az ügyeknek gyors és jó elintézése ma már ugyanolyan szociális szükséglet, mint a házasságon kívül született gyermekek jogvédelme. Az elmúlt évben az árvaszék 792 esetben összesen havi 28.455 pengő gyermektartási díjat állapított meg. A legkisebb havi tartásdíj tí pengő, a legnagyobb havi 800 pengő volt. Az árvaszék intézkedéseinek helyességére vall, hogy a 17.810 véghatározat közül mindössze 250-et fellebbeztek meg. A múlt év végén az árvaszéki gyámpénztár- ban kezelt árvavagyon összege 12.356.443 pengő volt, úgy hogy a vagyonállag az előző évvel szemben 982.705 pengővel, azaz 8-63%-kal emelkedett. A készr pénzvagyonból 4,728.000 pengő jelzálogkölcsönben, 533.600 pengő takarékpénztári betétkönyvekben volt elhelyezve. A koszpénzkészletek több mint fele ösz- szeggel való apadása a válságos gazdasági és pénzügyi viszonyokra vezethető vissza. Olyan új hagyatéki ügyek, amelyekben a kiskorú örökösök számottevő készpénzt örökölnek, (dig vannak. Ezzel szemben a kiskorúak és gondnokoltak gyámpénztári készpénzvagyona a szülők és gyámok indokolt kérelmei folytán a mind gyakrabban szükségessé váló segélykiutalások következtében állandóan apad. A jelzálogkölcsönökként kihelyezett összegek törlesztése és visszafizetése is nagyon lassú tempóban történik, a rossz gazdasági viszonyok következtében. Az elmúlt évben 3216 gyermek született házasságon kívül Budapesten. A házasságon kívül született gyermekek részére [ tavaly 68.722 pengő tartásdíjat állapítottak meg. Emel- \ kedtek az örökbefogadási ügyek. Az elmúlt évben j 354 örökbefogadás ügyében indult meg eljárás. Foglalkozik a jelentés az erkölcsileg veszélyeztetett kiskorúak védelmével is. Az árvaszékhez az I erkölcsileg- veszélyeztetett kiskorúak ügyeinek csak j egy kis része kerül. Sajnálattal és aggodalommal állapítja meg az árvaszék, bogy a takarékossági [ rendszabályok során az állam gyermekvédelmi intézményeinél olyan visszafejlődés megy végbe, amely az eddig is mostohán kezelt gyámhatósági gyermek- védelmet leküzdhetetlen nehézségek elé állította. A 15 éven felüli, züllésnek indult kiskorúakat sem a gyermekmenhelyeken, sem az igazságügyi nevelőintézetekben, sem másutt elhelyezni nem lehet. Ez az új helyzet a prevención alapuló gyermekvédelemnek oly negációja, amely méltán kelt aggodalmat nemcsak az intézkedésre hivatott hatóságnál, hanem a főváros polgárainál is. A hatóság legjobb akarata ellenére is, cserbenhagyja a szülőt és a gyámot a gyermekek szociális és psy chop állás züllöttségének legnehezebb, de szakkezeléssel még orvosolható eseteiben és azzal, hogy ezeket a szerencsétleneket kezeltetni és elkülöníteni nem képes, súlyos morális veszélynek teszi ki a velük érintkező normális fiatalkorúak százait. Az árvaszék ezidószerint még kevésbé tud megfelelni az erkölcsileg veszélyeztetett kiskorúak védelmére vonatkozó törvényes feladatának, mint az előző években. Rámutat a jelentés arra is, hogy az erkölcsileg veszélyeztetett fiatalság egyre emelkedő számú csoportjaiból az intenzívebben működő hatósági ős társadalmi szervek egyre többet fedeznek fel és hoznak a gyermekvédelmi hatóságok, valamint a fiatalkorúak bíróságának tudomására. De az is kétségtelen, bogy a feltárt esetek száma még mindig nagyon mögötte martul az erkölcsileg veszély ezt eleit és megmentésre szoruló fiatalkorúak valóságos számának. Végül közli a jelentés', hogy a kiskorú prostituáltak száma az utóbbi években feltűnően csökkent, aminek oka, hogy az igazolványok kiadását az álla mrendőrHÓg, különösen a kiskorúnkkal szemben igen szigorúan kezeli és az igazolványok megtagadjon. eseten fi titkos prostitúció megakadályozása végett az illetőket ellenőrizteti, hogy rendes munkát, n I ka lm az tatást vn Haltak-e. Érdekes tisztviselői jogi sérelmet orvosolt a törvényhatósági tanács legutóbbi ülésén. A fővárosi segédfogalmazók egy csoportja, — számszerint 15 tisztviselő — sérelmesnek tartotta a legutóbb történt rangsorozást, mert hátrább került, mint amilyen hely, -szerintük, őket megillette volna. Az érdekeltek észrevételt tettek a polgármesternél a rangsorozás ellen és a szabályrendeletek vonatkozó. szakaszaira való hivatkozással, kimutatták, hogy ideiglenes hivatalnokká. történt átminősítésük alkalmával a segédfogalmazói rangsorban sokkal előbbi hely illeti meg őket, mint ahogyan az besorozásuk folyamán hivatalból történté A polgármester az észrevételt elutasította és az elnöki ügyosztály rangsorozását jelentette ki érvényesnek. A tisztviselők szabályrendeletben biztosított joguknál fogva, fellebbezéssel éltek a törvényhatósági tanácshoz. Kimutatták, hogy az átminősítés a fizetési fokozat helytelen tekintetbevételével történt és azért kerültek a rangsorban hátrább. Előléptetésüket két alkalommal is megakadályozták és ez szintén hozzájárult a rang-sorozás sérelmességébez. A törvényhatósági tanács múlt heti ülésén a fellebbezési albizottság keretében foglalkozott a 15 tisztviselő fellebbezésével és a beadványnak helyt adott. A tisztviselők rangsorozásának módosítását a törvényhatósági tanács fellebbezési albizottsága elrendelte és így az elnöki ügyosztály, moist a szolgálati idők figyelembevételével, újból ekészíti a segédfogalmazók rangsor -t. Ezzel szemben nem ért véget a segédfogalmazói kar izgalma, mert értesülésünk szerint, most a törvényhatósági tanács határozatát fogják panasszal megtámadni azok a segédfogalmazók, akik e határozat folytán hátrább kerültek a listán. A panaszt a közigazgatási bírósághoz adják be, amely végső fokon dönt ebben a jogi tisztvisalőhá- borúban. Magyarország aranykoszorús mestere SZLEZÍK LÁSZLÓ harang- és ércöntöde. harangfelszerelés és haranglabgyár Budapest, VI., Frangepán u. 77. szám Telefon: A. 913-53 Bazilika részére készült 7965 kg új harang I Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel az 1925. és 1926. évi k zmíiipari tárlaton kormánydiszoklevéllei, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombaihelyi kiállításokon nagy aranyeremmel kitüntetve. — Számos egyházi el ismerőiévé! ! — Költségvetéssel díjmentesen szolgál! — Előnyös fizetési feltételek! DTTD Á CCS I Á ö 71 ft orvosi műszerész, 1 Jj 1 r&üiJiJ UAeJ£jIjU orthopadgép- és műszaki vállalat — Budapest, VII., Károly körút 5 Telefon: 37-5-09 — Gyógyászati segédeszközök, oríhopádgépek, lúdtalpbetétek, sérvkötők, kötszerek, sportcikkek, betegápolási cikkek. Műszaki gumiá uk, a legmodernebb kézi tűzoltó- készülékek, ipari gázálarcok, gépszíjak, mindenféle műszaki" cikkek Nickelezéseket vállalok. Hatscher Károly okleveles gépészmérnök Budapest IX., üllői út 25 Telefon: 86-7-74 Saját gyártmányú Röntgenkészülékek, diathermiák, medikai- és elektrotechnikai készülékek Telefon! 53-0-92 védjegyű Phosphorbronzok és könnyűfém-dugattyúk minőségi eg elismerten a legjobbak Nagy raktári készlet phosphor bronzokból és köny- nyíífém d ti gat yukból Gyárba: Schütz Te.tvérek fémöntödéje motor- és gepgy ra Budapest ti. kér , Káp’ár ucca 9 szám.