Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1933-01-04 / 1. szám

Budapest, 1933 január 4. Független Budapest 7 Felhívás Január hó elején 28-ik évfolyamába lé­pett a Független Budapest. Nagy, történelmi múlttal a hátunk mö­gött, a jól végzett munka megnyugtató tu­datában, a jóleső elismerés mindenfelől fe­lénk áradó zuhatagábau, alázatos tisztelet­tel és bizalommal fordulunk lapunk olvasói­hoz. Ne csak szeressék a «Független Buda­pestjét, de támogassák is azzal, hogy elő­fizetői táborába állanak és ezzel anyagi erő­höz is segítenek bennünket elénk tűzött nagy céljaink elérésére. Elsők voltunk — úttörők — a komoly kommunális új­ságírás terén járatlan utakon kellett áttörnünk és ma már ott tartunk, hogy Budapest népe egybe­forrott a főváros szeretetében és Budapest milliós lakossága — polgárai, munkásai egyaránt, osztály-, párt- és felekezeti kü­lönbség nélkül — felemelt fővel vallják magukat Budapest polgárainak. Ahogy ed­dig 27 éven át tettük, vállalt feladatunkhoz híven, ezentúl — ha lehet — még fokozot­tabban fogjuk szolgálni a főváros közönsé­gének nagy érdekeit, a főváros dolgozó pol­gárságának minden igaz becsületes ügyét: a kossuthi liberalizmus és nemzeti demokrácia jegyé­ben. Nem vagyunk pártlap. Nem szolgálunk pártérde­ket a köz rovására, a Független Budapest az egyetemes közér­dek szolgálatában vívja meg harcát minden és mindenki ellen, aki a jogosulatlan ma­gán- vagy pártérdeket a közérdek fölé he­lyezi. Ennek a küzdelemnek sikeres meg­vívásához kérjük olvasóink szíves támoga­tását azzal, hogy előfizetnek a „Független Budapestére, amelynek előfizetési ára: egész évre ................................ 24 P lé l évre ......................................... 12 P Az előfizetési pénzek a kiadóhivatal címére küldendők. Budapest, V., Báthory ucea 3. Csekkszámlaszám: 45.476. — A főváros képviselői a nizzai idegenforgalmi kongresszuson' Nizzában január 9-én kezdődik a nemzetközi, idegenforgalmi kongresszus, amelyen a főváros is több kiküldöttel képviselteti magát. Ma­gyar részről Bársony Oszkár, Miklós Elemér, Szvie- zsényi Zoltán, a főváros képviseletében Kovácsházi/ Vilmos tanácsnok, Zilahy Dezső idegenforgalmi hi­vatali igazgató és Lobmayer Jenő ny. tanácsnok vesznek részt a kongresszusom. Kovácsházy és Zilahy fontos indítványt tesznek az idegenforgalmi propa­gandanyomtatványok vámmentes kezelésére. Lob­mayer tanácsnok az idegenforgalmi problémákról tart előadást. Szviezsényi javasolni fogja, hogy a szellemi együttműködés ligája állítsa programjába az idegenforgalom fejlesztését és harcoljon a moz­gási szabadságot korlátozó intézkedések ellen. A fővárosi üzemi alkalmazottak fizetéscsökkenté­sébe beszámítják a szükségadót. A főváros üzemi alkal­mazottak a jövedelmi adójuk után járó szükségadót eddig külön tartoztak megfizetni. A polgármester az összegek erejéig előleget is folyósított az alkalmazottaknak, hogy adózási kötelezettségüket pontosan teljesíthessék. Időköz­ben a főváros a kormányhatóságokkal tárgyalásokat foly­tatott, melyeken oly értelmű megállapodás jött létre, hogy az üzemi alkalmazottakat terhelő szükségadót az illet­mény c.sökkentésbe beszámítják és az akalmazottakat ez az adóösszeg külön nem terheli. — Budai Hírlap. Papp Jenő kollégánk és Csil­léi)/ András dr. főszerkesztő szerkesztésében új poli­tikai, társadalmi és közgazdasági hetilap indult meg, amely a budai rósz lakosságának érdekeit kívánja szolgálni. Az új hetilap szerkesztőinek illusztris neve biztosítéka annak, hogy magasnívójú, önzetlen orgánumhoz jutott Buda keresztény lakossága a Budai Hírlap-ps.], amely elsősorban várospolitikai és városrendezési kérdésekkel foglalkozik. Az új orgánumot kollégiális szeretettel üdvözöljük megin­dulása alkalmával. Idegenforgalmi kiállítás. A MÁV igazgatósága az Idegenforgalmi Szövetség bevonásával nemzetközi idegen- forgalmi kiállítást rendez a Vasúti és Hajózási Klub ter­meiben. A kiállítás január 3-án, délelőtt 11 órakor nyílt meg. A világ minden részéből összegyűjtött legjellemzőbb művészi plakátokat és egyéb nyomtatványokat mutatja be, a szép és érdekes kiállítás, melynek megnyitásán nagyszámú érdeklődő jelent meg. A bordrostéri híd budai hídfőjét új terv szerint rendezik Tavasszal sor kerül a földmunkákra A borárostéri híd építkezése elég serényen halad előre, de ebből a helyszínen semmi sem látszik, mert a munkálatok most még csak az Állami Gépgyárban 'folynak: ott készülnek a híd vasszerkezetei. Az elő­készületekből ítélve, a jövő év elején már az alapo­zási munkálatok is megkezdődnek. Sokkal gyorsab­ban menne a. munka, ha az állam is megfelelő arányban járulna hozzá1 a híd építési költségeihez. Sajnos, a főváros havi 100.000 pengős befizetésein kívül az állam eddig nagyon keveset jut­tatott az alap céljaira. Megfelelő pénzügyi segítés mellett a híd talán már állana is:, így azonban még legalább két esztendő fog eltelni, amíg a Boráros térről híd vezet majd a Budafoki útra. A főváros a kötelezettség elvállalása óta minden hónapban pontosan fizeti a 100.000 pengős részleteket, amelyre bőven nyújt fedezetet az ingat­lanvagyon átruházási illeték vagyontöbblete. A hídépítéssel kapcsolatos alapozási munkák kö­zelségére való tekintettel a főváros és a Közmunkatanács rövidesen hozzáfog a hídfők rendezéséhez is. Nagyjában már készen vannak a szabályozási ter­vek, de az átvizsgálás során azok kisebb-nagyobb ja­vításra szorulnak. Most ismét jelentősebb szabályo- I zási módosítást vittek keresztül, amit költségmeg­takarítás miatt hajtottak végre. Az első szabályozási tervek készítésekor még na­gyon bőkezűen dolgoztak, nemcsak a területek kimé­résével, hanem az anyagiakkal is. Ennek tulajdonít­ható, bogy a borárostéri híd. tengelyében, a budai ol­dalon, száz méter széles főútvonal nyitását tervezték. Most, hogy a szabályozási munkák a gyakorlatban is a kivitel stádiuimába jutottak, ezeket a terveket revideálták. A száz méterre kiszélesített Budafoki útnak egy nógyszázméteres kiépített és közművekkel ellátott szakaszát, több kisajátítandó telekkel együtt, az állandó kiállítási területhez csatolták és az út­vonal bevezetését olyképen vették be a szabályozási tervekbe, hogy egy sereg- értékes ingatlannak, közöt­tük egy négyemeletes bérpalotának kisajátítására és lebontására is szükség lett volna. Ez a szabályozás sok százezer pengős ki­sajátítási költséget igényelt volna, amit teljesen feleslegesnek mondanak. Ezért a. szabályozási elgondolást úgy változtatták meg, hogy a drága ingatlanok kisajátítására most már nincs szükség. A Budafoki út irányát kissé ■meghajlítják, ami feleslegessé teszi a, kisajátításokat. A borárostéri híd budai hídfőjének környékét most e változtatások figyelembe vételével fogják szabá­lyozni. Tavasszal kerül sor a Boráros tér feltöltésére, I miután az új híd miatt a tér nívóját emelni kell. Lázár Miklós — Lázár Miklóst ünnepük az újságírók. Csütörtökön este az „Otthon“ írók és Hírlap­írók Köre Lázár Miklós kép­viselő, a Reggel főszerkesztője tiszteletére vacsorát rendez ab­ból az alkalomból, hogy Tokaj városa, díszpolgárának vá­lasztotta. Lázár Miklós sok si­kert látott már szép és becsü­letes közéleti pályáján, de ta­lán mind között az a. szeretet és megbecsülés esik neki legjob­ban, amelyet most szőkébb csa­ládja, az ujságírótársadalom juttat neki. A magyar ujság- írótársadalom elsősorban a re­mektollú publicistát, a meleg­szívű kollégát és barátot ünnepli a csütörtök- esti vacsorán, azt a Lázár Miklóst, aki közéleti pályáján is megmaradt elsősorban újságírónak, mégpedig a. legeslegkivá]óbbak egyikének, kire büszkén és szeretettel tekint a magyar sajtó munkásainak egyeteme. — A Ferenciek rendháza előtt állítják fel az Or­szágos Kaszinó hősi emlékművét. Az Országos Ka­szinó vezetősége elhatározta, hogy hősi halált halt tagjai emlékének megörökítésére művészi emlékmű­vet állíttat. Előbb azt tervezték, hogy a hősi emlék­művet a Kaszinó épületében állítják fel, de később ez a terv oda módosult, hogy az emlékmű céljaira közterületet kértek a fővárostól. Zala, György szob­rászművész már el is készítette az Országos Ka­szinó hősi halált halt tagjainak emlékét megörökítő szoborművet, amely egy haldokló harcost megkoszo­rúzó Hungária-alakot ábrázol. A másfélszeres élet­nagyságú szobormű bronzból készült és falnak tá­maszkodik. A főváros a. Ferenciek-rendi székháznak azt a falrészét jelölte ki a szobormű elhelyezésére, amely a, templom bejáratától jobbra, húzódik és ezidő- szerint portál és plakátok borítják. Ezt a homlokzat- részt megtisztítják, megfelelően kiképzik és ehhez a falhoz állítják fel a hősi emlékművet. — Bélinfekciónál „Igmándi“ gyorsan segít, Mert pár óra alatt gyomrot-belet tisztít. — A gazdasági válság megoldása: a tervszerű gazdálkodás. (Tanulmány, írta: Füzy Rezső, műszaki főtanácsos.) Füzy Kezső mélyen gondolkozó, tisztán látó társadalompolitikus, aki filozófiai szemmel vizs­gálja a gazdasági válságot és az exakt ember pontos­ságával állapítja meg a diagnózist. Tanulmányában kimutatja, hogy a. munkanélküliséget nem a tech­nika haladása és a gépek fejlődése okozza, hanem a tervszerűtlen, bűnös gazdálkodás, és bürokrácia bűne. A matematikus józanságával adja meg a válság min­den egyes tényezőjének tényleges értékét és elsősor­ban a tőkét veszi honckéso alá, amelyet túlbecsülnek és amelynek minden bűnét látja és szerepét a ter­melésben pontosan definiálja. Megjelöli a válságból kivezető utat, amelyet egy jobb, nemesebb kapitaliz­musban lát és nem a mai, banltokrácián felépült, ön­célú,ságon alapuló korhadt kapitalizmusban, mely­nek bűne a mai helyzet. A matematika csalhatatlan- ságán állítja fel a maga megoldási tervezetét, ame­lyet, az egész társadalom átszervezése mellett, pro­gramszerűen, a segítés eszközeinek felsorolásával lát megoldhatónak. Füzy Rezső kitűnő és újszerű művét el kell olvasnia mindenkinek, aki a mai helyzetet és a társadalom pusztulását nem nézi közönyösen, ha­nem keresi a kivezető utat egy jobb, szebb világba. — Uj magyar vetés. Vitéz Dómján Gábor, Oajda Héla és Székács György szerkesztésében új ifjúsági lap indult meg, amely kéthetenként jelenik meg. Az első szám szenzációja Ilothermere lord üzenete a ma­gyar ifjúsághoz, amely — mint az üzenet mondja — meglátja az új Magyarországot, mely boldogabb lesz, mint az, amelyben a mai fiatalság gyermekéveit töl­tötte. Az új lap az Athenaeum nyomda szép kiállí­tásában jelenik meg. Előfizetési ára egy óvro 4.40, egyes szám ára 20 fillér. — A fővárosi törvény revíziója és a Füg­getlen Budapest. Az 1931. évi újesztendei szá­mában kezdte meg* a Független Budapest a harcot a fővárosi törvény revíziójáért. Ez a küz­delem új állomáshoz érkezett 1932-ik évi kará­csonyi számunkban, amelyben a városházi pár­tok vezetői és kitűnőségek egész, sora jelentet­ték be csatlakozásukat a revízióért való har­cunkhoz. Úgy érezzük, hogy a fővárosi törvény revíziójáért való harc ezzel akut kérdéssé vált Budapest törvényhatósági életének, hogy többé nem lehet azt mellőzni, hogy ez, a küz­delem a városi politika egyik égető, nyílt kér­dése lett, mint ahogy maga a törvény is nyílt, égő sebe a fővárosnak. A Független Budapest elégtétellel látja, hogy a városi közélet legje­lesebb tényezői sorra a revízió mellé állnak és ha nem is könyveli el ezt a maga érdemének, — sokkal inkább a fővárosi törvény hibáinak számlájára — mégis úgy érzi, hogy a megindí­tott harcban nem szabad lankadnia, mert olyan új értékeket sikerült a revíziós gondolat mellé szereznie:, amelyek a biztos győzelmet, a tör­vény sérelmes és retrográd intézkedéseinek megváltoztatását sokkal kilátásosabbá teszik, mint eddig volt. — IIlyefalvy 1. Lajos — kor- mányfőtanáesos. A kormányzó dr. Illyefalvy I. Lajost, a fővárosi Statisztikai Hivatal kiváló igaz­gatóját, a statisztikai tudományok fejlesztése és a magyar statisztika terén szerzett nagy érdemei elis­meréséül kormányfőtanáesossá ne­vezte ki. A kitüntetés osztatlan örömet keltett mindazok körében, akik Illyefalvy Lajost ismerik, be­csülik és tisztelik. A legfelsőbb el­ismerés igazán kiváló, nagytudású férfiút ért, aki a magas kitünte­tésre a legteljesebb mértékben rászolgált. A magyar, de különösen a fővárosi statisztikai tudomány so­kat köszönhet Illyefalvy Lajosnak, aki ritka magas nívóra fejlesztette a fővárosi Statisztikai Hivatalt és egyikévé’ tette a legelőkelőbb európai hasonló intéz­ményeknek. — Vörösváry Miklós dr. a fővárosi törvény reví­ziójáért, Karácsonyi körkérdésünkre, amelyben a fővárosi törvény revíziójáért folytatott harcunk te­kintetében intéztünk kérdést a legkiválóbb város­politikusainkhoz, Vörösváry Miklós dr. válasza el­késve, lapzárta után érkezett. Az elkésett választ most pótlólag közöljük. Vörösváry Miklós dr. a kö­vetkezőket feleli a felvetett kérdésre; Helyesli-e a revíziós, mozgalmat és csatlakozik-e hozzá? — A. fővárosi törvény revízióját a főváros jövő fejlődése szempontjából elengedhetetlenül szükségesnek tartom. Ez irányban már többíz­ben felszólaltam, a. főváros közgyűlésén s öröm­mel veszek részt a revízióra, irányidó mozga­lomban. — A főváros történetének tanulságai, « jelen sivárságának látása és szülővárosom, iránti ha­tártalan szeretetem mondatják velem, hogy min­den törvényes eszközzel törekedni, kell az igazi autonómia, megvalósításáért, a. fővárosi lakosság valódi akaratát érvényre juttató választási rend­szerért és a, nyilvánosság teljes fokú érvényesü­léséért. Dr. Illyefalvy Lajos Fischer Miklós és Fia autófuvarozAsi vállalata Budapest,VI., Országbíró ucca 38 Tel.: 91-5-45

Next

/
Thumbnails
Contents