Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1933-04-12 / 15-16. szám
8 Független Budapest Budapest, 1933 április 12. Budapest a magyar szellemi élet középpontja. 1848-ban a pozsonyi diéta még nagyban alkudott a bécsi abszolutizmussal, amikor a pesti fiatal írók egy hirtelen lendülettel megalkották a szabad Magyarországot és ismert «pontjaikban» lefektették a magyar alkotmányosság alapjait. Az abszolutizmus idején a Kazinczy emlékének megünneplésére tömörült pesti írók körében robbant ki először a keserűség az osztrák zsandáruralommal szemben. Budapestet még javából összecserélgette Bukaresttel a külföld, amikor Jókai nevét már világszerte ismerték és tudták róla, hogy a magyar fabulázó őstehetség megtestesülése. Pesti írók teremtettek itt színházakat, hírlapokat, irodalmi életet, kultúrszük- ségleteket, kiadóvállalatokat, nyomdákat. Pesti írók révén tud ma is a világ a magyarságról, a magyar géniuszról pesti írók tették világmárkává a pesti színházi és hangversenysikereket, a pesti irodalmat. Az összes magyar politikusok együttvéve nem jelentenek a magyarság külföldi értékelésére nézve annyit, mint egy-egy magyar író, akinek neve, munkája, propagandát jelent az egész magyarság és külön annak fővárosa számára. A pesti író jelent színt, értéket és életet az 1933-ik esztendő nyomorúsága közepette. És ez a pesti író rettenetesen nyomorog. A kiadóvállalatok vagy beszüntették működésüket a mai stagnálás közepette, vagy pedig olcsó külföldi fordított ponyvákkal tömik az ucca népét. A hírlapok, amelyek régebben mégiscsak jelentettek egy-egy falat kenyeret az író számára, korlátozott terjedelmükre hivatkozva, elejtették elsősorban az írókat. Pedig régebben a szerkesztőségek tagjainak 90 százaléka vérbeli író volt. értett felügyeleti jogánál fogva lefarigcsál ugyan 5000 pengőket a főváros költségvetéséből, ugyanakkor azonban egyetlen szava nincs ahhoz, hogy az általa képviselt állam, mint egyszerű szerződő fél, milliókkal és milliókkal tartozhatik a fővárosnak, anélkül, hogy csak kísérletet is tenne e tartozásainak törlesztésére. A belügyminiszter úr, mint az állami felügyeleti jog letéteményese, egyúttal adósa is a fővárosnak s így még csak morális jogosultsága sincs arra, hogy — a lineáris végösszeg megállapításán kívül, amely lehet állami érdek pl. a túladóztatás elkerülése céljából — az egyes költség- vetési tétel ék hováf ordításába beleszóljon. Az állam a főváros kórházainak, nagyüzemeinek, vízmüveinek milliókkal tartozik, s ha ezt a tartozását kiegyenlítené, a főváros büdzséje nyomban nagy summával enyhülne. Legalább is komikus jelenség tehát, ha az adós akar a hitelezőjének előírásokat szabni arra nézve, hogy vájjon mire költi a maga pénzét. Csodáljuk, hogy a belügyminiszter úr ennek a helyzetnek véglegesen abszurd voltát nem érzi fel! Ám feltéve, de meg nem engedve, hogy a belügyminiszter úr a strikt törvényszerűség mesgyéin járva, csakugyan jogosan törölte le a magyar írók megsegélyezésére szánt, nyomorult 5000 pengőt a főváros büdzséjéből -—- még mindig nyitva marad az a kérdés, vájjon nem találhatott volna-e számos olyan tételt, amelynél morálisan is indokoltabb lett volna a piros ceruza alkalmazása. Mert ne felejtsük el, hogy ez a magyar írók megsegélyezésére szánt 5000 pengős tétel pártközi megegyezés eredménye volt s a főváros képviselőtestületében megtestesült jobb- és baloldali világszemlélet egyforma jószívvel és megértéssel és — sajnálkozással vette fel ezt a csekélységet a költségvetésébe. Itt semmiféle külön hatalmi, párt- vagy személyi érdek nem játszott bele ennek a tételnek a konstrukciójába, hanem tisztán egy nagy becsületbeli kötelesség érzése, amely pártállástól függetlenül tölti el a főváros közönségét a magyar író iránt, akinek — mint a főváros — eléggé fel sem is értékelhető hálával tartozik. Annál grotteszkebb tehát a belügyminiszter úr gesztusa, amely minden józan elgondolást sutba dobva, a tiszta hatalmi koncepciót vitte bele ennek a kérdésnek az elintézésébe. A belügyminiszter úr találhatott volna, ha akart volna, számos olyan tételt, ahol a törlési jogát kiélvezhette volna, — nagyobb erkölcsi háttérrel, mint a magyar írók segélyezésénél. S ha ezt- tette volna, akkor ezzel egyúttal fölöslegessé tett volna egy olyan költségvetési tételt, amely valósággal szégyene a fővárosnak: a « dunai életmentés'», címén beállított 20.000 pengőt, amely amúgy is fölöslegessé vált, amióta rövid időn belül három magyar író választotta a Dunát örök pihenője helyéül, — mert a belügyminiszter űr letörölte a magyar írók segélyezésére szánt 5000 pengőt! A Lavotta-eset, a Városi Mérnökök Országos Szövetsége és a Független Budapest A pesti író ma hihetetlen nyomorúságban van. Tudunk neves íróról, aki boldog, ha egy hónapban egyetlen egy cikkét tudja elhelyezni, amelyért ösz- szesen 8, azaz nyolc pengőnyi «tiszteletdíjat» kap. Az írók éheznek s erőtlen kezükből kihullik a toll, amelynek pedig ma, éppen ma, a magyarság szerte- szakadozottságának napjaiban s a bizonytalan jövő irtózatos sejtelmei közepette százszorosán és ezerszeresen fontos hivatása lenne. Ha a magyar író elbukik, akkor nincs többé, aki a magyar faj, a magyar szó együvétartozandóságának krédóját hirdesse, s akkor nincs többé, aki a nagyvilág felé képviselje azt az értéket, amelyet a nemzetek nagy zenekarában a magyarság eddig nem egészen méltatlanul képviselt. Ha a pesti író elpusztul, meghal a lélek, amely évszázadok óta a magyarságot fenntartotta. Budapest főváros közönsége felérezte ezt az igazságot. Mai súlyos helyzetében nem tudott ugyan többet tenni a pesti íróért, minthogy inkább csak szimbólum kedvéért felvett a 373 millió pengős költségvetésbe egy szerény, nagyon is szerény, 5000 pengős tételt a pesti írók támogatására. A belügyminiszter úr, felügyeleti jogánál fogva ezt a koldusalamizsnát is törölte a főváros költség- vetéséből. Hála a belügyminiszter úr gondoskodásának, ezzel a főváros megspórolt 5000 pengőt, úgyhogy 373,022.664 pengős büdzséje ezzel a megtakarítással csakugyan leszállóit 373,017.664 pengőre. Igazán csak dicsérnünk lehet a belügyminiszter úr atyai gondosságát, amellyel ilyen lelkiismeretesen ügyel a zsebünkre. Igaz, hogy ezzel kapcsolatban lenne egy tisztelettel teljes megjegyzésünk. A belügyminiszter felügyeleti joga csakugyan kiterjedhet arra, hogy a főváros büdzséje összesen és együttvéve ne haladjon túl ilyen vagy olyan összeget. Ez is meglehetősen ellenkezik ugyan az autonómia szellemével, de elvégre bizonyos államrezón- okoknál fogva még csak el lehet viselni. Teljességgel ellenkezik azonban mindenfajta rezónnal, hogy a miniszternek még a virement kérdésébe is beleszólása lehessen, vagyis abba, hogy valamely megadott pénzügyi kereten belül a főváros közönsége mire kívánja a saját pénzét költeni. Elvégre is sem a költségvetést egybeállító polgármester és a mellette álló adminisztráció tagjai, sem pedig a költségvetés fölött döntő képviseleti testület nem áll kiskorúakból, akik ne tudnák, hogy minő szándék vezeti őket ennek vagy annak a tételnek költségvetésbe állításánál. A belügyminiszter úrnak tehát lehet joga a költségvetés végösszegének lineáris megállapítására, de túlszabadon értelmezett felügyeleti jog az, amely egyúttal azt is ki akarja jelölni, hogy mely tételeket talál a miniszter úr fölöslegesnek vagy szükségeseknek. Ehhez néki hiányzik a szükséges betekintése a főváros életének apró exige.nciáiba, ehhez nincsenek is meg a megfelelő szervei. Mert hiszen a törvény éppen azért állította a főváros közönségének élére a képviseleti szervezetet, hogy az képviselje a közönség közvetlen, egyébként szóhoz nem is jutható érdekeit és kívánalmait. És még fonákabbá teszi a helyzetet az a tény, hogy a belügyminiszter úr, mint az állam képviselője a főváros igazgatásával szemben, a maga félreA Szövetség elnöke nyilatkozatban tiltakozik a műszaki adminisztráció elleni támadásokra A Független Budapest multheti számában egyes műszaki tisztviselőkkel kapcsolatban történt sajnálatos eseményekből kifolyóan megírtuk, hogy városházi körökben a műszaki adminisztráció közeli átszervezésének gondolatával foglalkoznak. ‘Cikkünk nagy visszhangra talált, de egyben sajnálatos félreértésekre is adott alkalmat, miután a mérnöki kar egyes tényezői tévesen értelmezték a cikk intencióját és a. műszaki adminisztráció iránti rosszindulatot vélték abból kiolvasni. Mondanunk sem kell, hogy a főváros műszaki adminisztrációját és kiváló mérnöki karának minden egyes tagját mindenkor a legnagyobb tisztelettel és megbecsüléssel kezeltük és a műszaki közigazgatást nemcsak hogy nem bántottuk soha. hanem a tőlünk telhető erővel mindig a legmesszebbmenő támogatásban részesítettük. Mi ütheti cikkünk sem tartalmazta ennek ellenkezőjét, annál kevésbé, mert a közleményben nem a magunk álláspontját fejeztük ki, hanem csupán a városházán elterjedt híresztelésekről és értesülésekről adtunk híven számot. Azok, akik első olvasásra kissé rossznéven vették írásunkat, később maguk is elismerték tévedésüket és a Független Budapest jószándókát. A főváros műszáki adminisztrációjával szemben megnyilvánuló hangulattal és akcióval foglalkozott a fővárosi mérnöktisztviselők illetékes szerve, a Városi Mérnökök Országos Szövetsége is. A szövetség elnöke, Berzenczey Domokos, Szeged város műszaki főtanácsosa, éppen Budapesten tartózkodott és az esettel kapcsolatban a következő nyilatkozat közlésére kért fel bennünket: —• A Városi Mérnökök Országos Szövetsége őszinte sajnálattal állapította meg, hogy a Független Budapest április 5-iki számában „Átszervezik a műszaki ügyosztályokat“ feliratú cikk, egyrészt valószínűen egy olyan üggyel kapcsolatban, amely jelenleg fegyelmi vizsgálat alatt áll, másrészt érthető utalással egy kartársunk botlására, a következő kitételt tartalmazza: „Sajnálattal állapítjuk meg, hogy a megtörtént hibákat a műszaki adminisztráció terhére írják.“ A cikk e megállapítását mód felett csodáljuk. Nekünk mérnököknek nem szokásunk más szakmák hibáit keresni és kihasználni, azonban csodálkozunk azon, hogy a cikk szerint a megtörtént hibát „a műszaki adminisztráció terhére írják“, hiszen köztudomású, hogy az említett botlást elkövető építész kar- társunk egy vem műszaki ügyosztályban, tehát nem mérnökta.nácsnok alatt teljesített szolgálatot. —- Azt írja még a cikk, hogy „arról beszélnek, hogy ezek az események hosszú időre elejét vették a műszakiak mindennemű megmozdulásának“. Nem tudom elképzelni, lehot-e tárgyilagos ember, aki mindezek alapján tényleg „erről beszél“, hiszen becses lapjának ugyanabban a számában, az „A Hét“ című rovatban „Lavotta- csele“ című cikkében Szerkesztő Űr a következőket írja: „Amikor az újságok mint szenzációt kezelik Saját érdekében teKintse meg ninlorahtár: vii. MHKER RÉZ- ts VASDÉÍORGYÁR Készítményeit — ÁgybetéteK, gyermeKKocsiK, ágyneműeK, papla- noK és legújabb Kivitelű Kerti bútoroK gyári árban. Potiánu utca 22. sz. (/Irhád liazár) Gyár: Ili. Holló ucca 3. sz egy fővárosi tisztviselő érthetetlen megtévedését, tiltakozva állunk a tisztviselői kar mellé, hogy lecsapjunk mindenkire, aki általánosítani merne.“ — Nem óhajtunk foglalkozni azzal a kérdéssel,, bogy a felmerült esettel kapcsolatban mi módou szer- veztetik át a polg-ármesteri ügyosztályok munkaköre, mert hiszen az átszervezés jogát az 1930. évi XVIII. törvénycikk 49. §-a teljesen a polgármester úr kezébe teszi le és ildomtalannak tartanánk a magunk részéiről a. polgármester úr kiadandó rendeletét bírálat tárgyává tenni. A polgármester úr bölcs megfontolás alapján meghozza majd rendelkezéseit, amelyek során azonban aligha hisszük, hogy beválna becses lapjának az a jóslása, hogy: „a műszakiak tevékenységi köre szűkebb korlátok közé szorul.“ — Örömmel állapítjuk azonban meg, hogy az említett cikk szerint: „az egész műszaki adminisztrációt dí fogják szervezni.“ Ezt óhajtjuk, reméljük és ezt várjuk évtizedek óta mi is. Nem a mérnökök, hanem a székesfőváros adófizető polgárainak érdekében. Mert nem a mérnökök érdeke az, hogy a műszaki 'adminisztráció a mainál jobb, közvetlenebb, az élettel a legintenzívebb kapcsolatban lévő, gyors és szakszerűbb legyen, hanem a székesfőváros adófizető polgárai kívánják ezt meg parancsolóan. — Azt is írja az említett cikk, hogy: „hosszú időre lekerül a napirendről az a, követelés, hogy a műszaki kérdésekkel foglalkozó ügyosztályokat műszaki irányítás alá. helyezzék.“ — Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr! — Amikor az egész világ haladása jóformán a műszaki tudományok fejlődésén alapul és amikor ezzel kapcsolatban a fejlődés logikus rendje értelmében az egész világon tért hódítanak a vezetésben a műszaki képzettségű elemek, aligha hisszük, hogy a műszaki adminisztráció helyes átszervezése és annak kapcsán ennek a kérdésnek megoldása sokáig késhetne. Jól méltóztatik tudni, hogy annak idején, az 1848-as időkben, a magyar jobbágyságot nem a jobbágyság kérésére szabadították fel, hanem azért, mert az ország érdeke úgy parancsolta. — Alig hisszük, hogy a műszaki ügyek egyre fokozódó növekedésének mai világában meg lehetne akadályozni azt a folyamatot, melynek során a. súly- kan, területben, fontosságban egyre növekvő és a mérnökök által irányított: műszaki munkák a mérnököket a. főváros legfőbb vezetői közé fogják emelni, — Ama reményemnek adván kifejezést, hogy Szerkesztő Űr soraimnak a lap legközelebbi számában helyet juttat, vagyok a Városi Mérnökök Országos Szövetsége nevében, Budapest, 1933. évi április hó 6-án kiváló tisztelettel: Berzenczey Domokos s. k., Szeged város műszaki főtanácsosa, a Szövetség elnöke. A Szövetség nyilatkozatának a legnagyobb készséggel adtunk helyet, annál is inkább, mert az abban foglaltakat minden objektív tényezőnek magáévá kell tennie. Az a szeretet, amellyel a főváros műszaki ügyosztályának kitűnő munkáját szemléljük, kétségtelenné teszi, hogy részünkről sem mellékgondolat, sem bármely más, elfogult szóm pont nem merülhetett, fel, amikor az eseményekről számot adtunk. Megspóroltunk ötezer pengőt! Irta: KABáKOTITS JÓZSEF dr.
