Független Budapest, 1933 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1933-04-05 / 14. szám
Budapest* 1933 április 5. 7 Független Budapest Megszűnik a villamosforgalom a belső Lipótvárosban A villamosvonal helyett sűrítik és módosítják a 15-ös autóbuszjáratot A BSzKRt vezetősége már rég-ebben tervbe vette a belső lipótvárosi villamosközlekedés megszüntetését, mintán szerinte ezen a vonalrészen viszonylag kicsi a forgalom és a közúti közlekedést sokkal célszerűbben lehetne autóbusszal lebonyolítani. A tervvel szemben az érdekelt városrész lakossága már kezdetben tiltakozást jelentett be és a villamosközlekedés fenntartását kérték mindazok az érdekeltségek is, amelyek a törvényszékkel, a tőzsdével, a kereskedelmi és iparkamarával, valamint a villamosreláció mentén lévő többi nagyforgalmú intézménnyel állanak összeköttetésben. A' BSzKRt azonban szándékát mégis keresztülviszi és a polgármester holnap a törvényhatósági tanács elé terjeszti javaslatát a belső' lipótvárosi villamosközlekedés beszüntetése ügyében. A BSzKRl ugyanis állandóan panaszkodik egyes vonalainak kihasználatlansága miatt és azt hangoztatja, hogy azért nem tnd meg-felelő teljesítményt szolgáltatni, mert a kocsikilométerteljesít- mény nincs megfelelően elosztva. A helyzeten csak úgy lehet segíteni, ha a vonalakat azok gazdaságossága, illetve kihasználtsága tekintetben revízió alá veszik és megvizsgálják, vájjon a forgalmi igények egyes viszonylatokban a villamosközlekedés fenntartását szükségessé teszik-e. A. közelmúltban már több lényeges reform történt ez elgondolás alapján, amikor is sok vonalat telje: sen megszüntettek, másutt pedig egyes vonalrészeket hagytak fel. A belső lipótvárosi villamosközlekedés beszüntetését a vizsgálat helyénvalónak minősítette. A Deák Ferenc tér, Erzsébet tér, Bálvány ucca, SzaAz autótaxi-ipar súlyos válságáról sokat írtunk az utóbbi időben. Különösen a kistaxisok nyögnek a nehéz viszonyok súlya alatt és mint közöltük, rövidesen az autók 50 százalékát leállítják. Müller Antal bizottsági tag a taxiipar sorsának javítása érdekében több javaslatot tett és legutóbb támogatta az érdekelteknek azt a kérését is, hogy a 200 pengős területfoglalási díjat engedje el nekik a főváros. A törvényhatósági tanács fel is hívta a polgármestert, hogy ez ügyben tegyen javaslatot. Annakidején ugyanis, amikor az autótaxik szaporítása elkövetkezett, három lófogatú rendszámot kellett beszolgáltatni egy rendszámért, vagy pedig megfelelő megváltási összeget tartoztak az új engedélyesek lefizetni. Azokat, akik sem lófogatú rendszámot nem adtak be, sem megváltási összeget nem fizettek5 arra kötelezték, hogy évenként minden kocsi után 200 pengő közterületfoglalási díjat fizessenek. 176 taxitulajdonosra vonatkozott ez a kötelezettség. A polgármester teljesen átérzi az iparosoknak nebéz helyzetét és méltányolja azokat a körülményeket is, Régen vajúdik a kórházi státusrendezés, de legutóbb már jelentettük, hogy a közegészségügyi ügyosztály elkészült az erre vonatkozó javaslattal, melyet rövidesen tárgyalás alá bocsát. Az előterjesztés a héten tényleg az autonómia fórumai elé kerül. Rámutat a javaslat arra, hogy a kórházi orvosok személyzeti létszámát hat évvel ezelőtt állapították meg, azóta pedig több változtatás váll szükségessé. A legutóbbi státusrendezés óta megnyílt a Madarász uccai esecsemőkórház, a Horthy Miklós-kórház, új laboratóriumokat létesítettek több kórházban és ezekhez az intézményekhez a szükséges orvosi személyzetet szabályszerű szervezés nélkül alkalmazták. A főváros és a belügyminisztérium a státusrendezés ügyében már beható eszmecserét folytatott és ennek során kialakultak az új rendezés alapelvei, melynek alapján a következő új állásszervezések jóváhagyására kapott Ígéretet a főváros: A Rókus-kórház fülbeteg, orr- és gégebeteg-osz- tály, a központi és a Röngten-laboratóriumnál egy- egy segédorvosi. állás, a kúnuceai kórház női betegosztályánál egy segédorvosi állás átszervezése, a Szelj t István gyermekkórház gyermek- és fül betegosztályánál, kd'zponfi laborátór.iurnánál egy-egy végleges alorvosi, a prosccturánál és a R8htgen4abora- iói-íurnánál egy-egy séfj'éítorvbsi állás. A Hortlry- M ikiós kórház Röntgen-laboratóriumánál egy al- tnvnxi állás,-ü Szent" 'Lászlórl^órháznál egy főorvosi,. egy alorvosi, egy segédorvosi, a központi és a badság tér, Hold. ucca, Szemere ucca vonalon többé I, nem fog villamos közlekedni. Megállapította a vizs- I gálát, hogy míg két évvel ezelőtt ezen az útvonalon évente 18.000 utas közlekedett, addig tavaly az egész évi utaslétszám mindössze 5400 személy volt, a BSzKRt tehát rengeteget fizet rá ennek a vonalnak a fenntartására, mert évente 840.000 kocsikilométert kell itt teljesíteni. A vonalrész felhagyásával a Deák Ferenc téren hurokvágányt létesítenek, melynek segítségével több reláció közlekedését fogják megjavítani. Az 52-es járat végállomását is ide helyezik át és nem kell majd kereszteznie a forgalmas Károly király utat. A belső Lipótváros azonban nem marad közlekedési eszköz nélkül, mert a 15-ös autóbusz útvonalát fogják megfelelően módosítani. A 15-ös autóbuszok az eddiginél sűrűbb időközökben a Harmincad ucca, Erzsébet tér, Bálvány ucca, Szabadság tér, Honvéd ucca, Báthory ucca, Szemere ucca, Csáky ucca, Csanády ucca érintésével fognak közlekedni. A közönség érdekében azokon a villamos- relációkon, melyek a Lipótvároson át baladnak, revízió alá veszik. a szakaszbeosztást, bogy a közönségnek az a része, amely nem akarja az autóbuszt igénybevenni, villamos szakaszjeggyel közelíthesse meg a belső lipótvárosi részeket. A BSzKRt a vonal megszüntetése útján szerzett 8Í0.000 kocsikiloniéte- j rés megtakarítást más relációk forgalm ínak javítá- I Sára fogja felhasználni. melyeknek alapján az érdekeltek a közterületfoglalási díj fizetésének beszüntetését kérik. Az érdekelt 176 kistaxis 'hivatkozik többek között arra,. hogy mindazok, akik annakidején a lófogatú rendszám helyett megváltási összegeket fizettek, a közelmúltban . ezeknek az Összegeknek nagyrészét visszakapták. Elismeri a polgármester azt is, hogy az autótaxi forgalma az elmúlt időkben mintegy 70 százalékkal csökkent és ilyen leromlott kereseti viszonyok mellett ez a 200 pengős közteher is súlyosan nehezedik a taxisok vál- laira. Ennélfogva a polgármester a holnapi tanácsülésen javaslatot tesz a 200 pengős közterületfoglalási díjak eltörlésére, mely intézkedés már ez év elejétől visszamenőleg lépne éleibe. A kistaxisok az elmúlt évekről mintegy 56.000 pengő díjjal hátralékban vannak. Ezeknek megfizetéséhez azonban a főváros ragaszkodik, miután az összeg elengedése a nem fizetők megjutalmazását jelentené. Méltányosságból részletfizetési kedvezményt biztosítanak az összeg kiegyenlítésére. A taxisoknak régi kérelme teljesedik ezzel az intézkedéssel. Röntgen-laboratóriumnál egy-egy végleges álorvosi állás. Az Új Szent János-kórház tüdőbetegosztályá- nál egy főorvosi, egy alorvost, a központi laboratóriumnál egy segédorvosi állás, végül a Margit-kór- báz sebészeti osztályánál egy segédorvosi állás. Ilyenformán a kórházi orvosi létszám 277 főből állana és pedig egy központi igazgató, 4 igazgató-főorvos, 57 osztályos főorvos, 4 prosector főorvos, 6 laboratórium-vezető főorvos, 3 főorvos-titkár, 3 alorvos-titkár, 7 végleges alorvos, 15 adjunktus, 71 alorvos, 106 segédorvos. Ugyanekkor a kórházak gazdasági, lelkészt, altiszti-ápoló és munkásszemélyzetének létszámát is újból rendezik. Az új státusmegállapítás során ezeknek az alkalmazottaknak a számát 114 fővel lehetne csökkenteni. A gazdasági személyzetnél két fővel való szaporítás, a lelkészeknél egy új állás szervezése, az altiszteknél 40 főnyi létszámapasztás, áz ápolószemélyzetnél 20 főnyi létszámapasztás, az ideiglenes segédmunkásoknál 5 főnyi szaporítás, a műszaki személyzetnél 13 főnyi létszámapasztás, a mosónőknél kétszemélyes redukció hajtható végre. Végeredményben a gazdasági személyzet létszáma 107, a lelkészeké 6, az altiszteké 50, az ápolószemélyzet 1023, az ideiglenes szolgálati és segédmunkások létszáma 657, a műszaki és gépi személyzeté 28, a mosónők és varrónők száma, 108 személy volna, vagyis az összes alkalmazottak száma 2070-ben állapítható meg. A státusrendezés e héten a közegészségügyi bizottság; és a törvényhatósági tanácsban kerül tárgyalás alá-és- á kormányhatóság jóváhagyása után lép életbe. •t Qísszes gondjait a Kathreiner Kneipp malátakávé. Valódi Franck kávépótlékkal keverve a legideálisabb, amellett a legolcsóbb reggeli és uzsonna ital. Egy kísérlet meggyőzi! — Ritoók Zsigmond lett a központi kórház- igazgató, iíj. Wolff Károly dr. a Rókus igazgatója. Most járt le a', pályázat a Borszéki/ professzor elhalálozásával megüresedett kórházi állásokra. A. központi kórházi igazgatói állásra egyedül Ritoók Zsigmond, a Rókus- kórliáz igazgatói pozíciójára csak iíj. Wolff Károly pályázott. Ilyenformán a két^ előkelő állást, választási harc nélkül, az említett két orvostudóssal töltötték be. Huszár Aladár főpolgármester hétfőn délben közölte velük ki- neveztetésiiket. — A Magyar Mezőgazdasági Társaság memoranduma a kormányhoz. A Magyar Mezőgazdasági Társaság beadványt nyújtott he a kormányhoz, amelyben, hivatkozva a leromlott mezőgazdasági árakra, az ipari anyagok és iparcikkek 30 százalékos árleszállítását kéri. A beadvány egyszersmind javaslatot tesz. az export újjászervezésére és a világpiaci helyzet következményei folytán előállott szükségletek megvalósítására is. — Május végén lesz a nemzetközi újságíró kongresszus. A magyar fővárosnak nagy és jelentős idegenforgalmi eseménye lesz az újságírók nemzetközi szervezetének, a Federation Internationale des Journalist es- nek május végén tartandó kongresszusa. Boross László dr.-nak, az Esti Kurír felelős szerkesztőjének, a Magyar Újságírók Egyesülete főtitkárának lelkes és nagyszabású munkája tette lehetővé, hogy az európai sajtó képviselői Budapesten tartsák ezt a kongresszust, melynek erkölcsi és propag-andaértéke nemzeti szempontból is felbecsülhetetlen. A legtöbb nyugati és északeurópai állam bejelentette már részvételét és ezekből az eddig érkezett bejelentésekből is bizonyosra vehető már, hogy a budapesti kongresszus az eddigi nemzetközi újságíró kongresszusok közt a legnagyobb szabású lesz. Szép programot dolgozott ki a szervező- bizottság, amely Boross László dr.-ral az élén fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a nemzetközi sajtó munkásai a legjobb impressziókat nyerjék itt Budapesten és mint nemzetünk igaz barátai térjenek vissza hazájukba a tanácskozások befejezése után. — Egy üveg »Igmándi« mindig otthon legyen, Hogy ha szükség van rá, gyorsan segíthessen! — A kilakoltatások felfüggesztését kérik a főváros közgyűlésén. Gonda Béla bizottsági tag a legközelebbi közgyűlésre interpellációt jegyzett he, amelyben intézkedést kér a polgármestertől, hogy az önhibájukon kívül az uccára került családok a hatóságok támogatásával újból fedél alá jussanak, tegy- úttal kéri, forduljon a közgyűlés felirattal a kormányhoz a kilakoltatásoknak rendeleti úton való felfüggesztése érdekében, mert nem áll elég szükséglakás rendelkezésre a kitelepítettek elhelyezésére. — Fürdőügyi kiállítás Budapesten. Világszerte az első fürdőügyi kiállítás az, amelyet az Országos Balneológiái Egyesület rendez Dalmady Zoltán dr. egyetemi tanár vezetése alatt a m. kir. Népegészségügyi Múzeumban (Budapest VI., Eötvös ucca 3). Eltérően a közönséges propagandakiállításoktól, tudományos megvilágításban mutatják be a fürdőtan vizsgáló eljárásait és eredményeit, azonkívül a gyakorlati balneológia kérdéseit, Magyarország fiirdő- és üdülőhelyeit, valamint ásványvizeit is. Van a kiállításnak meteorológiai, földtani, víztani, egészségtani stb. csoportja. A kiállítással kapcsolatban, amely április 3-án nyílt meg, több mint 30 tudományos és népszerű ismeretterjesztő előadás is lesz a m. kir. Népegészségügyi Múzeumban. A kiállítást Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter nyitotta még a szakértő tudósok és nagyszámú, előkelő közönség jelenlétében. — Hunyadi János természetes keserűvízből már egy pohárral elegendő a túlterhelt és elrontott gyomor rendbehozására. — Nyugdíjazások a fővárosnál. A polgáripester . nyugdíjazta dr. Aim, Emil; segédhivatali igazgatót és Jeney György végrehajtó felügyelőt, akik betöltötték azt,-az életkort, illetve szolgálati időt, amely teljes fizetésű nyugdíjra jogosítja őket. ____________________- , , , KI SS JENŐ okleveles mérnök, építési vállalkozó BUDAPEST, V., ZOLTÁN UCCA iÖ Telefon : Auf. 150- 81 Az autótaxi-ipar válsága Elengedik 176 kísíaxinak a közterületfoglalási díjat — Hetven százalékkal csökkent az autőtaxiforgalom Elkészült a kórházak státusrendezési Javaslata A belügyminiszter alvtsers hozzájárult a rendezéshez