Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-12-07 / 49. szám

Budapest, 1932 december 7 Független Budapest 7 Miért nem működik a kerületi választmány ? írta: LÉVAY LÁSZLÓNÉ — GAJÁRY LÍVIA székesfőv. kér. választmányi tag A törvényhatósági választásokkal kapcsolatosan 1929-ben ugyanúgy, minit a múltban, kerületi választ­mányi tagokat is választott Budapest polgársága. E választmányok azonban még ma sem működnek. Pedig soha még fontosabb szerep nem várt a kerületi választmányra, mint az utóbbi esztendőkben, amikor a gazdasági viszonyok annyira leromlottak, hogy a kerületi vá­lasztmányi tagok ' munkaköre, szociális ténykedése megsokszo- rosodott. Nem értjük tehát, miért nem kapcsolják be ebbe az ége­tően sürgős és fontos munkába az elsősorban arra illetékes, törvényesen megválasztott ke- Lévay Lászloné rületi választmányokat?!... Két esztendő elmúltával sem léptet­ték ezt az intézményt akcióba, még mindig sehol, egyetlen kerületben sem hívták össze a karitatív és egyéb más teendők megbeszélésére a bizottságokat. Mindnyájunkat a régi törvények szerint választot­tak, amely a kerületi választmányi tagok önálló működését biztosítja, s mindennek dacára reánk is ugyanaz a sors vár, mint a törvényhatóságii bizott­sági tagokra, hogy tudniillik „kinevezett“ tagokat küldenek a megválasztottak mellé „felhígítás“ cél­jából, azzal az átlátszó tendenciával, nehogy egy kerületben is többségben ma­radjon a megválasztott ellenzék. Az új szabályrendelet szerint, amelyet 1932 július 1-én léptettek életbe, kerületenként 10 iskolaigazga­tót és vezető lelkészt jelölnek a közügyi adminisz­tráció céljaira s csak miután a törvényhatósági ta­nács ezt a jelölést jóváhagyta, tartják az első ala­kuló ülést. Két teljes évig tartott a régi szabályren­delet átdolgozása, s jóllehet, a törvényhatósági ta­nács azt még ez év június 30-án jóváhagyta, immár a harmadik keserves, nyomorúság­teljes tél küszöbén még mindig itt állunk tétlenül. helyéről és idejéről. Ezeknek a szegényei részesülnek I legelsősorban és leginkább a karácsonyi segély, téli tüzelő, szeretetcsomagok sfb. áldásaiban, míg ‘ " I az ellenzéki pártok lázárai részére mind­ezeknek csak a morzsái jutnak, holott éhes emberek között sem a vallásban, sem a j politikában nincs különbség! ... Hogy a megkülön­böztetésre vonatkozó érzésem nem szubjektív ter- I mészetű, mutatja az, hogy ! az elöljáróságon való bemutatkozás alkal­mával legelsösorban a pártállásom iránt érdeklődtek s az ezirányban való felvilágosításom szolgált alapul a szegényeim részére juttatott segélyezési alkalmak­nak s eszközöknek. Más tekintetben való megkülön­böztetésekre is sokszor ad alkalmat az ellenzékiség. Nem egyszer tapasztaltam működésiem alatt, hogy j ünnepi reprezentációk alkalmával mellőzésben része- \ sültek az ellenzéki kerületi választmányi tagok. Az új szabályrendelet 8-ik pontja szerint a kerü- | leti választmány közreműködik a jótékonyság útján történő gyűjtéseknél, figyelemmel kíséri a kerületi ! népkonyháikat, melegedőszobákat, lelenceknek, gyer- mekmenhelyck magánosok által tartás céljából gon­dozásba adott gyermekek neveltetését s a kerületi köztisztasági, közbiztonsági, közlekedési, közjóté­konysági, intézmények stb. ellenőrzését gyakorolja. Javaslatot tesz az uceák, utak, terek létesítése, meg­szüntetése, burkolása, fenntartása, öntözése, porta­lanítása, befásítása.. a kerületben foganatosított köz­munkák és1 középítkezések, a kerületi szegények ál­landó és havi segélyezése, az alapítványi szegény­házi helyek betöltése,. a gyermekeknek árvaháziban, KÉRJE A MEINL INDIA SPECIAL TEAKEVERÉKET 5 dg ............ P 1.34 közs égi szeretetházban, gyermekmenttel yen, süket- némák vagy hülyék intézetében való elhelyezése, az elhagyott gyermekek részére gyám vagy gondnok kirendelése, a közsegélyben részesülő kerületi szegé­nyek anyagi és erkölcsi viszonyainak: javítása és a jogszabály által jövőben javaslattétel végett hatás­körébe utalt ügyekben. Amint látható, alaposan felszaporodott a kerületi választmányok tennivalója. Ennek dacára az új sza­bályrendelet tovább folytatja ide-oda való kilátásta­lan útját a városházától a belügyminisztérmmig. Ez történik az állam és főváros bürokratizmusa nevé­ben az Úrnak 1932-ik esztendejében és ezért nem működnek még ma sem a székesfővárosi kerületi vá­lasztmányok. VÁLLALKOZÁS 200.000 pengőt fizet rá a főváros, hogy megosztva adja ki a csatornaépítési munkát Minden egyes tételnél a legolcsóbb ajánlattevő ugyanaz a cég volt A segélykiosztásokat, a pénz- és természetbeni adományokat, ebédjegyeket stb. a szociális intézmé­nyekkel karöltve a főváros kerületi elöljáróságai is intézik, s dacára annak az eléggú tekintélyes appará­tusnak, amely a polgárság" bizalmából a. kerületi ügyek vitelére odaállított kér. választmányi tagok személyében rendelkezésre áll, uccui plakátok útján vettek fel jelentkezőket, akik mint népjóléti megJ bízottak, a környezettanulmányozást végzik, s részt­vesznek a szegények látogatásában, valamint a se­gélyek előterjesztésében. Ezek a népjóléti megbízottak azok, akik a ha­talmi pártokhoz tartozó kerületi választmányiak gárdájával együtt, összeköttetéseik révén, legelső- sorban szereznek tudomást a különböző . segélyakciók WIHARTFERENC építész építőmester Budapest, VI!., Columbus ucca 5/b. sz. Telefon: József 350-97 Hindu csokoiddéggár Budapest, IX., Savele.ay ucca 20. sz. HCSZf ÜltéllUel a legfobbaH. legolcsóbbak Géptisztítóanyag és új textiIhuIladék kereskedés ^||($€| JÓZS€Í Budapest, VI, Ó ucca 31. Tel.: 25-7-10 EC@zp@nfi fűtés, fürdőszoba Bvisáp«»»tiCSVÁkCt szakszerű kivitelben, ju(á- nyos áron tervez és készít: Gatman Ervin ok!, mérnök egészségügyi berendezések gyára — Műhely és iroda: Budapest, VII., Thököly út lOá — Telefon: 96 — 9—80 Hosszas előzetes tárgyalások után a uralt héten j döntött Borvendég Ferenc alpolgármester a csatorna- • építési inségmunka második részletének vállalatba adásáról. Mint jelentettük, a főváros a beérkezett ajánlatokat előzetesen felterjesztette a belügyminisz­terihez, aki az árkalkulációkat reálisaknak minősí­tette és engedélyt adott a versenytárgyalás alapján a munkálatok kiadására. Ugyancsak eldöntötték a csatornaanyagok szállítására hirdetett pályázatot is, de lényegesen kevesebb csatornaanyagot rendel meg a főváros, mint amennyinek szállítására a pályázat szólt. Nem lesz érdektelen megemlíteni, hogy a főváros az egyes csatornaépítési munká­kat nem a legolcsóbb ajánlattevőknek jut­tatja, ami kétségtelenül annak tulajdonítható, hogy a szál­lítást a lehetőség szerint meg akarták osztani. A legolcsóbb ajánlattevők ugyanis majd­nem minden egyes tételnél ugyanaz a cég volt. A szállítási megosztás ilyenformán a fővárostól je­lentékeny anyagi áldozatot követelt. A vállalaitbaadás a következőképpen történt: A Budaörsi út csatornaépítését a Magyar Álta­lános Útépítő Rt. kapta 167.744 pengőért. A legol­csóbb ajánlattevő a König, Román és Stein cég volt 142.135 pengős ajánlattal. A második legolcsóbb pá­lyázó a Fazekas László cég 149.905 pengővel. Eszerint a Budaörsi út csatornaépítését a harmadik ajánlat­tevőnek juttatták, mintegy 25.000 pengő többkölt­séggel. A Tétényi út egyik szakaszának csatornázását Faragó Rudolf Sándor kapta 141.004 pengővel, míg a legolcsóbb ajánlattevő itt is a König. Román és Stein cég volt 134.325 pengős ajánlattal. A Gébics ucca és a csatlakozó uccák csatornázását a Magyar Gazdasági és Kisvasúti Rt. kapta 78.817 pengővel. Itt tényleg ez a cég volt a legolcsóbb aján­lattevő. A Mohai út és csatlakozó uccáiuak csatornázását a Hercules Magas- és Mélyépítési Vállalat kapta 115.382 pengőért. A legolcsóbb ajánlattevő a König, Román és Stein cég volt 105.733 pengővel. A Rimaszombati út csatornázását, mint legolcsóbb p/i KÄ-, ficínyvnyomrlai-, valamint ojts<>tfcstcficti<?í. mint fíúiíijnlegossé'j *st l íiésxlt i olaj - mé/ynyomó, íinilln - guminyomé és fiádograpotnő festíkofoct. Gyár» és központi i^oéLa: Rákospalota* 'Pázmő.viy ucca 41 py 1 hun ^ A KUFFL Minden A FÖLD CO-tápliszteket orvosok ajánlják LI IGyermekeknek erőt felnőtteknek egészséget ád gyógyszertárban kapható. Forgalomba hozza és főlerakat: RT., Budapest, II., Hermann Ottó-út 5. Telefón: 52-6-01 ajánlattevő, a König, Román és Stein cég kapta 173.162 pengővel. A Reiter Ferenc ucca csatornázását ifjabb Halász Hubert kapta 210.240 pengővel, a legolcsóbb ajánlat­tevő a König, Román és Síéin cég volt 160.012 pengő­vel, a második a sorrendben a Danubia Rt. 202.862 pengővel. Az Ungvár ucca csatornázását szintén ifjabb Ha­lász Hubert kapta 139.929 pengővel. A legolcsóbb volt König, Román és Stein 116.425 pengővel. A Telep ucca csatornázását Hajnal Imre végzi 137.941 pengővel, a legolcsóbb volt König, Román és Stein 122.220 pengővel, Halász Hubert 135.405 pengő­vel. Az Istvánfy ucca és mellékuccáinak csatornázását Stern Imre kapta 128.229 pengővel, a legolcsóbb volt König, Román és Stein 113.770 pengővel. Végül a Szugló ucca csatornázására a Danubia Rt. kapott megbízást 259.723 pengőért, a legolcsóbb voll König, Román és Stein 201.159 pengővel. Eszerint a főváros 204.0011 pengővel fizette túl a leg­olcsóbb ajánlattevőket a megbízások megosz­tása érdekében. A legértékesebb csatornaépítési munkát, a Béke ucca csatornázását, mely kerek egy félmillióba ke­rülne, még nem adták vállalatba. Odaítélték ellenben a csatornázási kőagyagcsövek szállítását 3 évi hitelezési feltétellel az Ulrich fí. J. cégnek, mely 167.643 pengőért szállítja az anyagokat. bwhh Munkácsy Gyula cég magyar kir. szab. takarék- tűzhely, kályha, kémény- toldó és lakatosárugyár BUDAPEST,VII, RÓZSA UCCA 39 Telefon: J. 31-2-SO és 35-9-16 FUCHS—TOKAJI karácsonyi és újévi csoportos bevásárlásánál 50.— pengőt meghaladó rendelvényeknél fő­városi tisztviselőknek lO % engedményt adok, az árut házhoz szállítom Fuchs László bortermelő leraKata V., Nádor ucca 20 Telefon: 18-0-25 D ona Döme és Társa Papír és írószerek gyári raktára a „Papirmaiomnoz DUDAPEST. IV.. AKANYKEZ UCCA G Telelőn: Aut. 077-1? Alapítva: noo-uen

Next

/
Thumbnails
Contents