Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-11-23 / 47. szám

6 Független Budapest Budapest, 1982. november 23. Öt új templomot akar építeni a budapesti református egyház A fővárostól összesen 1 millió pengő anyagi támogatást kérnek — Öt éven át évenként egy új templomot akarnak építeni Az elmúlt évtizedben a főváros igen sokat áldo­zott kegyúri célokra és. sok templomot épített. Ezek az új templomok csaknem kivétel nélkül római katolikus vallású hívek részére épültek. Más feleke­zetek szintén kérték a főváros támogatását templom- építés céljaira, azonban kérésük meghallgatásra nem talált. Most aztán, a nehéz pénzügyi viszonyok .folytán a főváros végleg beszüntette az új templo­mok építését és ezzel a remény is elveszett arra nézve, hogy más- vallásúak tempói mépítkezéseit ás támogassa a város. Különösen a református egyház nehezményezi, hogy a főváros nem támogatta eddig a református templomok építését. Budapest lakosai között mintegy 180.000 a református! vallásé és sérelmezik, hogy a lakosság közel egyötödét kitevő felekezet nem része­sül egyenlő elbánásban a másvallásúakkal. Azt hangoztatják a reformátusok, hogy összes istentiszteleti helyiségeik a hívek lélekszámának alig 8-—10%-át képesek be­fogadni. Az elmúlt tíz évben négy új templom építését kezdték meg, de kettő közülük a külvárosok terüle­tén ma is csak félig készült el és egyelőre az építke­zést nem isi tudják folytatni. A protestáns' egyházak most memorandummal fordultak a fővároshoz és hivatkozással arra, hogy a kegyúri templomok építési programja befejeződött, azt kérték, hogy a legközelebbi öt évben protestáns- templomok létesítését támogassa a főváros. Az egyházmegyék be isi nyújtották a templomiépítések sorrendjét. Öt éven át évenkint egy, összesen tehát öt új templom építését kérik. Összesen egymillió pengőre tart igényt a református egyház. A főváros igyekezni fog a nehéz anyagi helyzet ellenére e kérésnek megfelelni, mert az a cél, hogy a felekezeti béke meg ne bomoljék és vélt sérelmek ne támasszanak ellentéteket a felekezetek között. M ni Miuadiprvcny lényegesen emeli a nyugdilierheket A főváros elhalasztotta a nyugőífszabáStjzat tárgyalását A belügyminisztériumban készülő nyugdíjtör- | vényt nagy izgalommal várja a köztisztviselői kar. Elterjedt hírek szerint, az új nyugdíjtörvény radi- i kális intézkedéseket fog tartalmazni és az előírt szol­gálati időt, illetve életkort betöltött tisztviselők nyug­díjazását kötelezővé fogja tenni. A nyugdíjazásokra ; felkészültek a városházán is és összeállították azok J névsorát, akikre ilyenformán az új nyugdíjtörvény hatálya kiterjedne. A városházán már régebben ki­dolgozták az új nyugdíj szabályzatot, de amíg a nyug­díjtörvény reformja tető alá nem kerül, ennek a sza­bályzatnak a tárgyalás alá bocsátását elhalasztották. Valószínű, hogy a nyugdíjtörvény lényeges változ­tatásokat hoz majd egyéb tekintetben is és a főváros az új szabályzatot már a módosított törvény alapján akarja életbeléptetni. Ugyanebből az okból elmarad az üzemi alkalma­zottak. munkások nyugdíjait és nyugbéreit rendező fővárosi szabályrendelet módosítása is. A b el ügy mi­ni sztcrileg már jóváhagyott szabályrendeleteket a főváros eddig azért nem léptette életbe, mert utólag megállapította, hogy az üzemek az ebből folyó anyagi kötelezett­ségeknek nem tudnának eleget tenni. Most kellett volna az üzemi nyugdíjszabályzatok anyagi feltételeit módosítani, de ezt a munkát a fő­varos most szintén elhalasztotta arra az időre, ami­kor az új nyugdíjtörvény életbelép. Ugyanis a tör­vény több intézkedése az üzemi nyug díj szabályza­tokra is kihatással lesz, módosítást igényel és ezeket a változtatásokat majd egyidejűleg hajtják végre a törvény által kívánt változtatásokkal. Városházi körökben attól tartanak, hogy az új nyugdíjtörvény nagy terheket fog jelenteni anyagi szempontból a fővárosra, mert igen sok munkabíró, életereje teljében levő tisztviselőt kell majd nyugdíjba küldeni teljes fize­téssel és ezek helyére ugyanolyan fizetéssel újabb tisztviselőket előléptetni. A mai viszonyok között ilyen intézkedés nem szolgálná a köziiletek anyagi javát. A tisztviselők véleménye viszont megoszlik, j ami teljesen érthető. Az idős tisztviselők ellene van­nak a szigorú nyugdíjazási rendnek, mert szívesen dolgoznának, a fiatalok ellenben, magától értetődő- leg, hívei a kíméletlen nyugdíjazásnak, mert ettől előlépési lehetőségeket remélnek. Egyébként a fővárosnál erélyesebb tempóban kezdték meg a nyugdíjazásokat és a polgármester a legritkább esetben tart vissza szolgálatban tisztvise­lőket, vagy alkalmazottakat, akiknek életkora vagy szolgálati ideje betelt. Minden héten több nyugdíjazás történik, úgy­hogy rövidesen erősen megszaporodott az üre­sedésben levő állások száma. Ezek betöltéséről egyelőre nem intézkednek. A leg­közelebbi tanácsülésbe kerül a legutóbbi tiszti!jítás- nál kimaradt főtisztviselők, így Bérezel Jenő alpol­gármester, Édes Endre, Purébl Győző és Lobmayer Jenő tanácsnokok nyugdíjazási ügye is. Egyelőre csak 60 ház épül fel a városszéli telepen 120 lakással A második 60 ház építését csak tavasszal kezdik meg A nagy propagandával beharangozott városszéli 1 elépítés egyre késik. Nap-nap után új akadályok gördülnek a terv kivitele elé és a telep megszületése legalább egy fél évvel kitolódott. A legtöbb baj — természetesen — a pénzkérdés körül van. A MABI még a mai napig sem folyósí­totta a milliós kölcsönt es amíg az összeget a főváros kézhez nem veszi, az építkezés megindítása érdekében nem is történhetik intézkedés. Hogy mi az otkadálya a már megszava­zott kölcsön folyósításánál-, azt illetékes helyen nem akarják elárulni, de bíznak abban, hogy a nehézsé­gek rövidesen mégis elsimulnak. A belügyminiszter a múlt héten hagyta jova a városszéli telep létesítésére vonat­kozó közgyűlési határozatot és ezt leiratban közölte a főváros vezetőségével. Le­iratában lel hívta a főváros figyelmét, legyen lek.in- 1eltel az építkezés keresztülvitelénél a kisipari érde­keiért' es a munkát la t okai u széleskörű megoszlás alapján adja rá Halaiba. Hozzájárult a belügyminisz­ter ahhoz, hogy a munkálatok nagyrészét generál­vállalkozás formájában, végezzék, ellenben a. bádogos, á reges, villanyszerelő, kályhás és tűzhelykészítési m unkákai munlmnemenkint külön-külön, az összes házakra csoportosítva kell vállalatba aThii, jobban mondva a versenytárgyalási ezekre a munkanemekre el különítve kell kiírni. A vállalkozók a belügy­miniszter leirata értelmében úgy a. generálmunkákra, mint egyes munkanemekre házankint átalányárakat ajánlhatnak. Megengedi a miniszter, hogy a verseny­tárgyaláson szövetkezetek is részt vehessenek és akár mint fővállalkozók, akár mint generálvállalkozók munkát vállalhassamak. A versenytárgyalásokon kizárólag buda­pesti lakosok, illetve itt iparigazolványt nyert vállalkozók és cégek vehetnek részt. Lehetőleg minden ház építkezését más-más vállalko­zóra kell bízni, elkerülhetetlen esetben azonban egy vállalkozó legfeljebb öt ikerház építé­sére kaphat megbízást. Különös jelenség, hogy a városszéli telepítés keretei mind sző­kébbre zsugorodnak össze. Kezdetben arról Volt szó, hogy 300 lakás, illetve 150 ikerház fog létesülni, később már azt állították, hogy az egymilliós fedezetből csuk 240 lakás, illetve 120 ikerház építése telik ki, most pedig- csupán 120 lakást. azaz 00 ikerházat akarnak építeni, A költsé­gek ilyenformán 500.000 pengőt tennének ki. A. mun­kálatok összezsugorodását azzal indokolják, hogy a 00 ikerházat most kísérletképpen építik fel és az itt szerzett tapasztalatok nyomán folytatják majd jö­vőre a. további 00 ikerház építését. Amennyiben, a főváros rövidesen megkapja a MABI egymilliós kölcsönét, úgy a C0 h:'z építésére kiírják a pályázatot, és ha az idő kedvező, azonnal meg is kezdik az építkezést. Jó idó'járás esetén a középítési ügyosztály 3—4 hét alatt vállalja a házak tető' alá ho­zását, de a vakolás már tavaszra marad. A novemberi beköltözés helyett tehát majd áp­rilis félé lesznek csak lakhatóvá a városszéli telei) házai. Minden négy ikerházhoz egy közös kutat fúr­nak. A vegyészeti intézet a próbafúrásoknál felbuk­kanó vizet kifogástalannak minősítette. Biztonsági okból mégis csinálnak egy mélyfúrást, melynek vize az egész telepei elláthatná ivóvízzel. Ez a mélyfú­rású kút mintegy 35.000 pengő költséget igényel. Schuler Dezső lanácsnokot hosszabb időre szabadságolták A szociálpolitikai ügyosztály megtette a ! szükséges előkészületeket a szellemi szükség- munkaakció megindítására. Ezeket az előké­szítő munkálatokat Bärtl Tivadar tanács- jegyző, a szociálpolitikai ügyosztály helyettes vezetője irányítja, mert Schuler Dezső tanács- í nők beteg. A legutóbbi ^ napokban híre járt, hogy" Schuler Dezső tanácsnok ellen bizonyos oldalról hajszát indítottak és pedig azért, mert a népjóléti megbízottak kinevezésénél nem ho­norálta a legnagyobb közgyűlési párt vezetői­nek a kívánságait. -Egyesek Schuler Dezső távollétét ezzel ai bajszával magyarázzák, a Független Budapest munkatársa azonban meg- j tudta, hogy Schuler Dezső súlyosan beteg. Bél í fekélye van, állandóan magas lázban fekszik I a lakásán. Betegségére való tekintettel Schuler I Dezső tanácsnokot Sipőcz Jenő polgármester \ hosszabb időre szabadságolta, úgyhogy Schuler ! tanácsnoknak ilyen körülmények közöltt non j is lehet szerepe a szellemi szükségmunkaakció m cg in d ításáná l. 5ULKŐ ÉS WINTERNITZ Első magyar fújtató-, szerszám- és gazdasági gépgyár Budapest, VI. kerület, Jász ucca 3. szám Alapítva 1894 Telefon : 91-5-49 Fújtatok. Kovácsmühely berende­zések. Építési felvonók. Csigák. Emelőgépek. Szállítóeszközök. Javítások Ha drága Önnek az autófuvarozás,tér­ien rmcvp P55 gördüiöágyazasu át ÖDLiolu kocsitengelyre és egyesítve kapja az autó gördülékeny- ségét az igásvcntatás olcsó üzemével A pneumatikus nJjCSfF3 „AUTÓKOCSI“ ezeket az elő- , nyöket még- fokozza. cSCSSp3 Svéd Golyóscsapágy Részvénytársaság Telelőn : 308-08 Budapest, IX-, Üllői-út 55 Telefon : 402-78 KISS JENŐ okleveles mérnök, építési vállalkozó BUDAPEST, V., ZOLTÁN UCCA 10 Telefon: Aut. 150 —81 Fóthi út, Klapka-, Tüzér-, Csángó uccák által határolt telektömb felparcellázva, eladó kedvező feltételek mellett Bővebbet : vasárnap délelőtt helyszínen Fóthi út 35., hétköznapokon Rudolf tér 6. IV., 22. Telefon: 241-15 Dr. Helvey Tivadar vegyészeti gyára Budapest, VI, Eötvös u. 21. Telefon:77-2-75 r GOSZTONYI ÉS TÁRSA Általános Szigetelési Vállalat „Flintkote" specialisták IX., Soroksári út 34 Telefon: 35-8-04

Next

/
Thumbnails
Contents