Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-09-28 / 39. szám
4 Független Budapest Budapest, 1932 szeptember 28. HUTTER és SCHRANTZ RT. VL, VILMOS CSÁSZÁR ÚT 63. TELEFON: 22-9-18 drótkerítések, kerti- és vasbútorok Bajok a taxi körűi jy@m. lehet végrehajtani a here she de Imi miniszter üzemkortátoző rendeletét A gazdasági válság megrendítette az autótaxi- ipar helyzetét. Az uccasarkokon tucatjával állnak naphosszat az üres taxik, alig akad számukra fuvar. A legutóbb történt rendszámszaporítás még jobban megesappantotta a kereseti lehetőségeket, mert a forgalmi igényeknek az eddigi létszám is. sok volt s most hozzájött újabb 45 autótaxi. A kereskedelmi miniszter — mint megírtuk — éppen erre való tekintettel a rendszámszaporítással egyidejűleg leiratban felhívta a fővárost, hogy külföldi példára — a gazdasági válság tartamára — korlátozza a taxiüzemét. Úgy gondolta a kereskedelmi miniszter, hogy a taxik egy részét, például 25 százalékát, le kellene állítani, miáltal a vállalatok kiadásai csökkennek, ellenben bevételeik változatlanok maradnának, mert a mai forgalmi igényeket a megmaradó kocsik is le tudják bonyolítani. . A főváros előbb nem tartotta célszerűnek ezt a megoldást, de a kereskedelmi miniszter újból felszólította a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a taxik üzemkorlátozására. Ennek következtében a főváros tárgyalásokat kezdett a taxiérdekeltségekkel. A megbeszélések alkalmával az Autótaxi Rt. hajlandónak nyilatkozott a kocsik egy részét a forgalomból kivonni, ellenben a kéktaxisok, akiknek sorában csupa kisember van, nem tudtak megoldást találni az üzemkorlátozás gyakorlati végrehajtására. Amíg ugyanis a nagyvállalat minden komplikáció nélkül leállíthatja kocsijainak egy részét, addig ez a kisembereknél keresztiilvihetetlea. Nem lehet az egy rendszámmal rendelkező kistaxist kötelezni,, hogy egy hétig, vagy egy hónapig ne álljon ki a standra, mert akkor mindennapi betevő falatja sínes biztosítva. Egész más lenne a helyzet, ha minden kisembernek legalább négy kocsija volna, ebben az esetben elrendelnék minden negyedik taxi leállítását. Szóbakerült az a megoldási lehetőség is, hogy a forgalomba maradó kistaxisok, akiknek bevétele az üzemkorlátozás esetén talán emelkednék, ,a többlet- bevétel arányában kártalanítanák a forgalomból kivont taxik tulajdonosait. De ez a terv sem valósítható meg, mert nincs remény arra, hogy a taxisok tényleg befizetnék egy bizonyos alapba ezt a kártalanítási összeget. Egy másik nehézséget jelent az is, hogy az érvényben levő szabályok szerint, ha a taxitulajdonos bizonyos ideig nem tartja forgalomban kocsiját, elveszti a rendszámot. Ezt a nehézséget azonban át lehetne hidalni egy új rendelkezéssel, amely a retorzió alkalmazását a miniszteri rendelet folytán leállított taxikra felfüggeszti. Egyelőre még folynak a tárgyalások, de a főváros maga sem hiszi, hogy az üzemkorlátozást keresztül tudja vinni. Egyébként a taxifronton újból fellángol a harc a szembenálló érdekeltségek között. Újból napirendre került a közös állomáshelyek problémája, memorandumok tömege, küldöttségek sorozata követeli ismét a közös standok létesítését azzal az indokolással, hogy csak ezzel az intézkedéssel lehet megmenteni a taxiipart a pusztulástól. A legrégibb (28 éves) városi újság: a Függetlent Budapest Megmarad a Kátrányozó- és Bitumenező-telep Az üzemrevizü&s bizottság a telep fersBvSartása ivraelSett döntött Javában folyik az üzemrevíziós bizottság munkája. Mint ismeretes, a múlt héten a Kátrány ózó- és BUumenezötelep sorsáról hozott a bizottság javaslatot. A revíziós bizottság nem követelte a telep megszüntetését, csupán működési körének korlátozását és átszervezését tartotta szükségesnek. A revíziós bizottság határozatában a következőket állapította meg; 1. Annak előrebocsájtásával, hogy a Kátrányozö- és Bitumenezőtelep üzemnek nem tekinthető, az üzemi bizottság abban a véleményben van, hogy a telep az út- és csatornaépítési ügyosztály hatáskörébe tartozó intézmény gyanánt továbbra is fenntartandó. 2. Ennek megfelelően ez intézmény feladatához tartoznék a jövőben; a) az útépítés technikai fejlődése során felmerülő burkolási módok tökéletesítésére és újabb burkolási módok gyakorlati vizsgálatára vonatkozó kísérletek és e célból megfelelő próbaburkolatok létesítése; b) úgy a telep, mint a vállalkozók által végzett CUSTODIS ALPHONS mérnöki iroda és speciális építési vállalat Budapest, V., Nádor-utca 19. Telefon: Automata 120—07. Gyárkéményépítés, gőzkazánbe falazás, ipari kemencék építésé és tervezése burkolásokra vonatkozó részletes árelemzés és á\r- ellenőrzés; c) az útfenntartási szolgálat ellátása a kátrányos és bitumenes, valamint a kerületi útfenntartási munkák kapcsán beágyazásra kerülő makadám-, végül a kisebb vállalkozók által végzett egyéb burkolatoknál is. 3. Ennek megfelelően a telep a már keresztülvitt üzemleépítési keretben tartandó fenn és a kísérleti munkákon, próbaburkolatokon és hézagkiöntéseken kívül új munkálatokat csak annyiban végezzen, amennyiben az az árelemzéshez való adatnieg állapít- hatás céljából szükséges. 4. Miután a telep nem lehet nyereségre dolgozó üzem s nem is az, a végzett munkálatok alapján felszámított költségei csak addig terjedhetnek, hogy a saját kiadásait fedezze; a főváros által új munkákra tartott nyilvános versenytárgyalásokon azonban részt nem vehet. 5. Az üzemvizsgáló bizottság abban a véleményben van, hogy miután a telep a vállalkozók által lefektetett anyagok minőségét nem vizsgálja, szükséges, hogy a telep és az anyagvizsgáló intézet, amely szintén az út- és csatornaépítési ügyosztály hatáskörébe tartozó önálló intézet, egymással harmonikusan együttműködjék és a viszonyokhoz képest egye- sütessék. Eddig szól a bizottság határozata, amelyet a polgármester rövidesen a közgyűlés elé terjeszt, hogy az döntsön a javaslat elfogadásáról. Ezt megelőzőleg azonban a polgármester felhívta az út- és csatorna- építési ügyosztályt, hogy az üzemrevíziós bizottság határozatára tegye meg észrevételeit, mert a közgyűlés elé terjesztendő javaslatban az ügyosztály szakvéleményét is belefoglalja. Nyomdafest Tel.: Aut. 952-85. Táviratcím: M. Kir. Postatakarékpénztári csekkszámla szám : **52S50. Folyószámla az AngoPMagyar Ba^f k?z\wntjánll ^WyÍ^J,^Íí^’l^,tÍny^Vy°mfÍaJ~’ offsotfcstCKaherl. Müvnt kUlönlegességfft fiiszlti olaj - matynyamö, anihn - íjummj-omó is bddognyornő festéhefioi. Gyár és központi iroda: Má$msTpal®t<m* Pázmány u<cca 41 k népligeti mutatványosok feljelentették — felettes hatóságukat Egyszerű módszer a bérfizetéstől való szabadulásra Feltűnést keltő akciót indítottak a népligeti mutatványosok a főváros egyik hivatala, jobban mondva annak vezetője ellen, csupán azért, mert a hivatalvezető lelkiismeretesen behajtotta a kivetett béreket és nem engedte a hátralékokat felszaporodni. A Népligetben történő helyfoglalások, mutatványos bódék helypénzeit a Gazdasági Hivatal kezeli. Ezeket a helyfoglalási engedélyeket rendszerint csak néhány hónapra, a nyári szezon tartamára adják ki, mert máskor nincs közönség a Népligetben és így árusokra sincs szükség, mutatványosokra sem. Az aránylag csekély díjakat azonban az engedélyesek csak a legnagyobb nehézségekkel fizetik és a múltban sokszor előfordult, hogy az engedélyes addig kért halasztást a fizetésre, amíg elmúlt a szezon és akkor — a kivetett bér kiegyenlítése nélkül — eitűnt. A fővárost ebből jelentékeny károsodások érték és ép ennek elkerülése végett utasítást adtak a mutatványosbérek pontos behajtására. Uclvciry Mihály, a Gazdasági Hivatal vezetője, a polgármesteri rendeletnek megfelelően gondoskodott is a bérek rendszeres behajtásáról és a nemfizetőknek kilátásba helyezte a Népligetből való eltávolítását és a helyfoglalási engedély bevonását. A mutatványosok ezen nagyon felbőszültek és egy bizottsági tag vezetésével kiildöttségileg jelentek meg a városházán, ahol azt követelték, hogy a népligeti helyfoglalási engedélyek ügyét vegyék ki a Gazdasági Hivatal hatásköréből és külön gondnokot bízzanak meg ennek kezelésével, valamint a helypénzek liberális behajtásával. Az ellen sem lenne kifogásuk, ha a X. kerületi elöljáróság hatáskörébe menne át a népligeti mutatványosok adminisztrálása. A küldöttségjárás azzal a céllal történt, hogy a mutatványosok haladékot nyerjenek vagy mentesít- tessenek fizetési kötelezettségüktől, amit azonban a főváros a mai viszonyok között nem tehet meg, mert minden fillér bevételre szüksége van, viszont a mutatványosok és a többi népligeti árusok helyfoglalási díja olyan csekély összeget jelent az illetőknek, amit jóakarattal, minden nehézség nélkül megfizethetnek. A főváros vezetősége épp ezért nem változtat az eddigi rendelkezéseken, mert ez veszedel- mes precendesül szolgálna. Még a tél beállta előtt szereltessen központi fűtésének kazánjába Ganz-gyártmányú szabadalmazott Liliput vándorrostélyt, melynek páratlan előnyeit és gazdaságosságát az egész országból beérkezett nagyszámú megrendelés igazolja. Nem kell hozzá sem koksz, sem más drága fűtőanyag, mert olcsó magyar daraszénnel üzembiztosán működik, ©les?. — Gyorsan törEesdhető. Díjtalan szaktanács és mérnöklátogatás. Ganz és Társa Részvénytársaság X., Kőbányai-út 31. — Telefon: Au'. 90-2-84 és 90-8 S9 Krisch fekete János leiöíeo© mester Budapest, 1., Karolina út 16 Telefon: ©9-5-59 WIHARTFERENC építész építőmester Budapest, VEB., Coltumbus ucca 5 b. sz. Telefon: József 350-97 Közöli gőz- es mo- tortiieiBgerJést vállal WOLFf ERNŐ Budapest-Kelenföld, Kelenföldi út s Telefon : Aut. 59—9—68 Sztanó József Röntgen, diathermia és elektrotechnikai üzome Budapest, Kisfaludy u. 18 Telefon : 38-1-25