Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-01-20 / 3. szám
Budapest, 1932 január 20, Független Budapest 7 Büntetőbíróság' elé kerül a Thék Endre uccaí udvarkövezet ügye A főváros szigorú megtorló eljárást indít Misura ellen Egyre bonyodalmasabbá válik Misura Mihály vállalkozó és a főváros ismeretes kövezet- históriája. Még a nyáron történt, hogy a Thék Endre uecában a főváros javíttatta a kövezetei és a kockakövek egy részét Misura Mihály háza előtt halmozta fel. Egy napon Misura a köveket behordatta háza udvarára és ezekkel a kőkockákkal burkoltatta ki udvarát. Az ügy a főváros közgyűlésén elhangzott interpelláció folytán került nyilvánosságra és a közgyűlés szigorú vizsgálatot és megtorlást követelt. Meg is indult a vizsgálat, de — úgy látszik — a fővárossal a vállalkozó időközben kiegyezett, mert Király Kálmán műszaki főtanácsos a legutóbbi közgyűlésen, amikor válaszolt az interpellációra, és bejelentette az eljárás eredményét, közölte, hogy Misura Mihály a főváros kárát megtérítette és így a yolgármester nem látja szükségét a, további megtorlásnak. Ez a megoldás bizonyára azért következett be, mert Misura Mihály régi szállítója a fővárosnak és igyekeztek az affért a lehetőség szerint elsimítani. A közgyűlés azonban — mint ismeretes — nem vette tudomásul a választ, hanem a megtorláshoz ragaszkodott és követelte, hogy az ügyet tűzzék a legközelebbi közgyűlés napirendjére. A törvényhatósági ^ bizottság állásfoglalása váratlanul érte a főváros vezetőségét, mely kénytelen volt a közgyűlés határozatát respektálni. Ilyen körülmények között a főváros számára nem maradt más hátra, mint hogy a bonyodalmas kövezethistóriából példát statuáljon. A szerdai közgyűlésen a polgármester javasolni fogja, hogy Misura Mihály leijárását a főváros által lefolytatott vizsgálat eredményével együtt terjesz- szék az ügyészség elé, a büntető per- rendtartás 87. §-a alapján. A Thék Endre ucoai kőkockák tehát a bíróság elé kerülnek és Misura Mihálynak előreláthatólag még kellemetelen napjai lesznek az udvarkövezés miatt. M Építési engedélyeket Kérnek a tervezett, de meghiúsult Attila-parK telektulajdonosai A Közmunkatanács a területnek a Vlll-ból a IV. övezetbe való bekapcsolását Kéri Ismeretesek azok a bonyodalmak, melyek a főváros és Schmidt Miksa között támadtak a Schmidt által felajánlott telek és kastély ajándékozása körül. Schmidt Miksa halála esetére a fővárosnak akarta ajándékozni sokmillió értékű telkét, kastélyát, a megbecsülhetetlen értékű berendezést és műgyiijteményt azzal a kikötéssel, ha a telken a főváros parkot létesít és ennek egysége érdekében saját költségén megvásárolja^ a birtokot környező és ezidősze- rint magánkézben levő kisebb telkeket. A főváros közgyűlése hosszas tárgyalások, helyszíni szemlék után kénytelen volt a nagylelkű ajándékot visszautasítani, mert a tárgyalások azt mutatták, hogy a fővárosnak igen nagy áldozatokat kellene hoznia a szóbanlevő telkek megvásárlásával, park létesítésével és egyéb kikötésekkel kapcsolatban. Mór pedig a mai időket a főváros nem találta alkalmasnak erre az áldozathozatalra. Erről a határozatról a polgármester értesítette Schmidt Miksát, aki belenyugodott a főváros döntésébe, egyben közölte, hogy igyekezni fog a birtokával szomszédos magántelkeket még életében megszerezni és végrendeletében mégis esetleg a fővárosra hagyományozza vagyonát. A kérdés körül azonban más oldalról is Magyar Kútépítési és Mélyfúrási vállalat Telep és központi iroda: Budapest, I., Attila ucca 69 Telefon: 57—9—38 Próbafúrások, artézi kutak, sziirőkutak, siilyesztőkutak, bányafurások. ÁNON ANTAL ÉS FIAI kövezőmesterek, út-, csatorna- és beton- építési vállalkozók, földmunka, vágányfektetés, mészkőbánya vili., ruió-ulca :o. Telelőn : J. 501-di Hertzkaés Kaszás ■■■■i hőszigetelő vállalat ■■■■I Budapest V., Tátra ucca 12/a. sz. — Telefon: 125—34 Üvegfonal, parafa és kovaföld szigetelések. Hőszigetelések alacsony nyomású, magas feszültségű, túlhevített gőzű csővezetékek, gőzkazánok és hőlégvezetékek számára. Különleges szigetelések : Jéggyárak és hűtőberendezések számára bonyodalmak támadtak, amennyiben az Attila park létesítésének szándéka miatt a Schmidt- birtokkal határos magántelkeken a főváros nem engedélyezte az építkezést, számítva arra, hogy Schmidt Miksával esetleg mégis sikerül a. megegyezés és ez esetben a területből tényleg nyilvános park lesz. A Közmunkatanács szintén befolyt ennek az ügynek az intézésébe és most, hogy a telekajándékozás kérdése meghiúsult, szükségét látta az építési tilalmak felfüggesztésének, egyben javaslatot tett aziránt is, hogy az ottani telkek elaprózásának megakadályozása érdekében az építési övezetbeosztást revízió .alá vegyék. Erről a Közmunkatanács a következő átiratban értesítette a polgármestert: — Sajnálattal vettük tudomásul a főváros közönségének azt a határozatát, hogy Schmidt Miksa ajándékozásáról a főváros, ezidőszerinti pénzügyi helyzete mellett el nem vállalható kikötések miatt, lemondani volt kénytelen. Schmidt Miksa űr legutóbb hozzánk intézeti bejelentése szerint ajándékozási szándékától el is állott. Minthogy a tervezett Attila park területét az építésügyi szabályzat 3. §-ában biztosított jogunk alapján építési tilalom alá vettük, minthogy továbbá a tilalom további fenntartására, a hivatkozott szabályzat részünkre jogot már nem biztosít, egyébként is e jog fenntar tása, az ajándékozás meghiúsulása következtében tárgytalanná vált, ennélfogva ezt a tilalmat hatályon kívül kívánjuk helyezni. Mielőtt azonban e hatályon kívül helyezést kimondanánk, szükségesnek tartjuk, hogy a terület szabályozási terve revízió alá vétessék. E revízió irányelveként azt találjuk legcélsze rűbbnek tekinteni, hogy a ma VIII., tehát a terület elaprózását lehetővé tevő övezetbe tartozó területrész olyan övezetbe osztassák át, amely csak nagyobb telkek alakítását teszi lehetővé, némileg tehát biztosíttatnék az a cél, melyet a park létesítésével kívántunk elérni. Legmegfelelőbbnek tartanánk, ha e szándéktól vezéreltetve a, IV. övezetet jelölnék meg. Egyben közöljük, hogy a szabályozás revíziója során közterületül ki nem jelölendő területekre nézve a, IV. építési övezet szabályai szerinti telekalakítás és a, telek esetleges beépítése ellen észrevételt nem teszünk. Az érdekelt telektulajdonosok közül már többen kértek építési engedélyt a Közmunkatanácstól. Fekete QqviIiÍV* a legújabb fénymásolat, teljesen FaIImöt» f aÁ OdjJllII szagtalan, 2—3 perc alatt elkészül ■ CIIIIC1 uCÜ és sienna műszaki papírgyárában Budapest,V., Váci út 4. sz. Tel.: íut. 228-48, 229-16 ipeied NOVOPIN szénsavas fenyőfürdőben idegesség, fáradtság ellen Kovácsházy tanácsnokot beválasztották a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara és az Idegenforgalmi Érdekszövetség vezetőségébe. A. Magyar- Amerikai Kereskedelmi Kamara értesítette Kovácsházi) Vilmos tanácsnokot, hogy a Kamara elnöki tanácsába beválasztották. Ugyanekkor a Magyar Idegenforgalmi Érdekeltségek Szövetsége Kovácsházi/ tanácsnokot választmányi tagjai sorába hívta, meg. — Művészeti szaktanácsadó testületet alakított a polgármester. Sipőcz Jenő polgármester az új fővárosi törvény értelmében a fővárosnál előforduló összes művészeti ügyeket ezentúl saját hatáskörében fogja intézni. Ezért szükségesnek tartja, hogy minden művészi elbírálást igénylő döntése illetékes művészeti szakértők véleményének meghallgatása és figyelembevétele után történjék. Ebből a célból a polgármester az 1932. évre művészi szaktanácsadó testületet alakított. Az egyes ügyek elintézése és a határozathozatal a. szaktestület véleményének meghallgatása esetén is a törvényes rendelkzések szerint történik. — Az igazoló választmány, a közigazgatási bizottság, a kijelölő választmány és a Közmunka- tanács új tagjait választja meg a közgyűlés. A szerdai közgyűlés napirendjén szerepel az egyes bizottságok részleges újjáalakítása, illetve az egyes bizottságokból kilépő tagok helyébe új tagok választása. Az igazoló választmányba Diószegiig János. Lázár Ferenc, Farkas Zoltán, Petracsek Lajos, Usetty Béla, Verebéig Jenő, Viczián István és Vörös- váry Miklós, a közigazgatási bizottságban Dési Géza, Gaár Vilmos, Lázár Ferenc, Peyer Károly és Platthy György tagsági helyeit, a kijelölő választmányban Hajdú Marcell, Peyer Károly és Wolff Károly, a Közmunkák Tanácsában Buday Dezső, Platthy György és Wolff Károly tagsági helyeit kell választás útján betölteni. — Megrendelték a maglódiűtl kórház berendezését. A maglódiúti új kórházat egy hónapon belül átadják a használatnak. A Községi Műszerüzem meghirdette a nyilvános versenytárgyalást a kórház berendezéséhez szükséges 550 kórtermi vaságy, 650 vas éjjeliszekrény, 75 személyzeti vaságy, 80 vaságyasztalka és 75 sodronyhálós vasfejtámasz szállítására. Az ajánlatok benyújtásának határidejét január 25-én déli 12 órában állapították meg, mely ideig a pályázatokat a Községi Műszerüzem Nagydiófa ucca 14. szám alatti anyagbeszerzési osztályához kell benyújtani. Ugyanott kaphatók a bútorok leírását magukban foglaló nyomtatványok is. — Tisztújítás a Magánalkalmazotlak Nemzeti Szövetségében. Vasárnap tartotta közgyűlését a Magánalkalmazottak Nemzeti Szövetsége. Tisztújítás is volt, amely országos elnökké dr. Eckhardt Tibort, elnökké Hűvös Ivánt, társelnökké Kun Bélát választotta meg-. — A Magyar Pen Club az államtól és a fővárostól 30.000—30.000 pengő támogatást kér a Budapesten rendezendő világkongresszus költségeire. Budapest és Magyarország ezévi legnagyobb idegenforgalmi eseménye a Pen Club Budapesten rendezendő világ- kongresszusa lesz. A kongresszust júniusban rendezi a Magyar Pen Club és azon a világ leghíresebb írói, szám szerint több mint 300-an jelennek meg. Nemcsak idegenforgalmi, hanem magyar propaganda szempontjából is nagyjelentőségű ez a kongresszus, annál inkább, mert ennek során kerül kiosztásra a Pen Clubok Grand Prix-je, mely ma már vetekszik a Nobel-díjjal. A magyarországi Pen Club, mely a rendezés költségét magára vállalta, beadvánnyal fordult a kormányhoz és a fővároshoz és úgy az államtól, mint a fővárostól 30.000—30.000 P anyagi támogatást kért. Ha a hatóságok a támogatást nem szavaznák meg, úgy a magyarországi Pen Club kénytelen lenne az utolsó percben a rendezéstől visszalépni és ebben az esetben Jugoszláviának jutna a Pen Club világkongresszusának színhelye. — A Közmunkatanács meghosszabbította az építési könnyítéseket. Az építési kedv fellendítése érdekében a Közmunkatanács már a múlt évben lényeges könnyítéseket tett az építkezők részére. Ezek a könnyítések csupán ideiglenes jellegűek voltak. A Közmunkák Tanácsa a belügyiminiszter jóváhagyásával a múlt évben engedélyezett építési könnyítéseket az 1932. óv végéig meghosz- szabbította arra az esetre, ha ez évben .az Építésügyi Szabályzat módosítása nem kerülhet tető alá. —Vitéz Csik László széksértési perének epilógusa. Hónapok előtt a főváros közgyűlésén játszódott le az az ismeretes súlyos affér vitéz Csik László és Reisz Móric törvényhatósági bizottsági tagok között, melynek folyományakép a közgyűlés vitéz Csik Lászlót széksértésben vétkesnek mondotta ki és ezért a tiszti főügyész indítványára két egymást követő közgyűlésről kizárta. Csik László nem nyugodott bele a közgyűlés által kirótt büntetésbe, panasszal élt a közigazgatási bíróságnál, melytől a közgyűlés rá nézve kedvezőtlen határozatának megsemmisítését kérte. A közigazgatási bíróság a napokban küldötte meg határozatát a városházára. Ebben közli, hogy Csik László panaszát, mint tárgytalant, híva,tálból visszautasította, a,menynyiben széksértési ügyben jogorvoslatnak helye nincs. — A vasút és az autó versenye. Héder László dr. jeles fiatal magyar mérnök, ki. Németországban végezte tanulmányait, terjedelmes könyvet írt a modern közlekedés eszközeiről: a személy- és teherautó viszonyáról — a vasutakkal szemben. Héder László dr. kiváló tanulmánya a német, angol és amerikai viszonyokat alaposan ismerteti és tudományos pártatlansággal mutat rá arra, hogy a. versenyben mi lesz az egészséges fejlődés iránya, és hogy milyen módon kell mind a kél közlekedési eszközt a közérdek szolgálatába állítani. A Berlinben német nyelven megjelent rendkívül érdekes kötetet (Die Konkurrenzfähigkeit der Kraftwagon und Kraftwagen Union gegen Eisenbahn und Kleinbahn, von Dr. Ladislaus von Héder, Berlin 1931.) a közlekedési szakkörök is méltánylással fogadják.