Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-07-13 / 28. szám
Budapest, 1932 július 13. Független Budapest 3 M Talbot-centrale megvétele ír>ta: PFEIFER IGN7ÍC, ny. műegyetemi nyitv. rendes tanár, törvényhatósági bizottsági tag A zárszámadásoknak a közgyűlésen május végén történt tárgyalása alkalmával volt alkalmam álláspontomat a Talbot-cqntrálé tárgyában kifejteni. Akkor hivatalosan nern ismertük a polgármester úrnak állásfoglalását és ezért inkább az áramvásárlás feltételeiről, mint az üzem bérletéről vagy védi.a a telepnek me g vásárlásár ól beszélhettem. Megállapítottam, hogy a székesfőváros gazdasági helyzete a zárszámadások nyomán az államhoz képest kedvezőnek mondható, ami, ha nem is dicsérete a székesfőváros gazdálkodásának, mégis elismeréssel kell fogadni a kimutatott eredményt is, mert az elmúlt kormány — de tehetetlenségi nyomatékánál focivá a jelenteni is — mindent elkövetett és elkövet abban az irányban, hogy a főváros gazdasági helyzetét az államháztartáséval egyenlő nívóra süly- lyessze. Hatásosan szolgálja ezt a célt az új fővárosi törvény is, amely a választási eredmények korrektívumaival biztosította a' kormány minden szándékának végrehajtását a közgyűlésen. Hogy a kormány a főváros gazdálkodására milyen káros befolyást gyakorol, arra nézve elég a már sokszor felhánytorgatott haszonnélküli pálotavásárlásokra utalni, amelyeket a kormány erőszakolt a fővárosra és tetézi erőszakosságát azzal, hogy most a Talbot-centrálé neki elviselhetetlen terheit mindenáron a fővárosra akarja áthárítani. Ismeretes, hogy a főváros áramellátását a Váci úti. Berzencei uccai és a kelenföldi telepek szolgáltatják. A zárszámadások szerint a Váci úti telep 26.6 millió pengővel és az 1914— 31-ig terjedő időben eszközölt beruházásokkal együtt 40.44 millió P-vel van felvéve a főváros vagyonleltárában. A Berzencei uccai telep eredeti befektetés 36.4 millió, 1918—1931-ig 10 millió ríj befektetéssel gyarapodott, úgyhogy ezen két telep 87.7 millióval, az időközben történt leírások levonásával 62 millió P-vel szerepel a főváros vagyontételei között. Ezzel szemben a kelenföldi telep és tartozékai 60 millió P-vel vannak felvéve. A Váci úti és Berzencei uccai telepek 1931-ben 34 millió kilowattnyi áramot termeltek, ezzel szemben a kelenföldi telep termelése 187 millió kilowattot tett. Vagyis a közel azonos értékkel szereplő két „ZENITH“ vas-, rézbútor és gyermekkocsi, kertibútor és a Buchwald Béla-íéle biztonsági rácscsal ellátott íagyermekágyak lerak ata VI, Kertész ucca 46 (Király uccánál) vagyonkomplexum közül a kelenföldi telep 5-5-szer annyi áramot termel, mint a két régi telep. Erre az 5.5-szeres termelésre Kelenföldén 5.7 millió P, a két régi telepen 4.04 millió P üzemköltség esik, holott az utóbbiak az áramszükségletnek scak 18.2%-át termelik. Nyilvánvaló tehát, hogy amennyiben ezen két régi telepet Bánhida áramszolgáltatása feleslegessé teszi, mivelhogy a bánhidai áramfejlesztőtelep teljes tartalékot jelentene, a bánhidai áramnak kedvező szerződéssel való biztosítása a fővárosra nézve nagy költségmegtakarítással járna, habár a 62 millióval értékelt két régi telep mint vagyontárgy, igen jelentékeny részben elértéktelenedne. Hogyha ezeknek a régi telepeknek értékét olyan mértékben törlesztik, mint ahogyan azt reális üzletvitel és kellő kereskedői gondosság mellett okvetlenül törleszteni kellett volna, akkor a főváros elektromosüzemeinél a nyereség jórésze erre a célra lett volna fordítandó. Ezek elmulasztása azt jelenti, hogy az elektromosműveknek a főváros háztartásához való hozzájárulása jelentékeny részében az üzemek törzsvagyc- náhól vonatott el. A főváros üzempolitikájának korlátoltságára vall az is, hogy a kelenföldi telep létesítése mellett nem gondoskodott arról, hogy a két régi telepet, amelyekre megvételük óta 24.5 milliót költött. olyan irányban fejlessze, hogy azok a kelenföldi telepnek éppen olyan gazdaságos tartalékaivá váljanak, mint maga a kelenföldi telep. Ha már most azt tekintjük, hogy mennyiben változik a helyzet a bántó dai áram átvételével, akkor nem szabad a székesfőváros közönsége körében azzal hangulatot kelteni, hogy a bánhidai telep 4.5—4.8 fillérrel hajlandó az áramot a fővárosnak rendelkezésére bocsátani, holott a főváros ezt az áramot 34—54 filléres egységárban adja tovább a fogyasztónak. A valóság az, hogy a főváros áramfejlesztő üzemeiben a termelési költségek kilowattonként még a két régi telep termelési költségeinek tekintetbe vételével is 4.13 fillért tesznek kilowattonként. (Kelenföld maga 3.08 fillérért termel kilowattonként.) Ezen 4.13 fillér termelési költséget azonban az összes költségek 14.6 fillérre emelik és a bánhidai áramot, mire a fogyasztóhoz kerülne, ugyancsak még 10.5 fillérrel kell megterhelni. Tekintve, hogy a régi telepek a kelenföldi telep 3.08 fillérrel kimutatott üzemköltséggel szemben 11.8 fillérrel termelték az áram kilowattját, a főváros egy bánhidai 5 filléres áramár mellett is 2 milliót meghaladó megtakarítást ér el, ha a régi telepek felhagyásával az ezek által termelt 34 millió kilowattot a bánhidai telepről vásárolja. Ez természetesen csak arra az esetre áll, hogyha a két régi telep teljesen üzemen kívül helyeztetnék és ha az áramvásárlási szerződés gondoskodik arról, hogy a bánhidai teleptől olyan feltételek mellett lehessen átvenni áramot, hogy ezáltal a kelenföldi telep termelési költségei a terhelés kedvezőtlen elosztása miatt nem emelkednek. A kelenföldi telep és a bánhidai áramfejlesztő legkedvezőbb kihasználása egymás mellett természetesen úgy biztosítható, hogyha a csúcstermelések között támadó érdekellentétek kiküszöb ölt etnek, amit egy helyesen kötött áramvásárlási szerződéssel kell és lehet megoldani. Az üzembérlettel csak az esetben biztosíthatja a főváros a két régi telep leggazdaságosabb együttműködéséi% ha az államvasutaknak szállítandó vontatási áramra vonatkozólag nem lépnek majd fel olyan követelések, amelyek a fővárosnak saját érdekében való szabad rendelkezését korlátozzák. De ezen korlátozásoktól eltekintve sem lehet csábító a fővárosra az a kétes dicsőség, hogy majdan valamikor 50 millió KWO-t adjon el a MÁV-nak, azon tapasztalatok után, amelyeket a kormánnyal és az alája tartozó üzemekkel eddig kötött üzletei közül szerzett, amire nézve elég, ha a kórházi ápolási díjak körül létrejött kény szer egy ességre és az államvasutak gépgyárának közel félmilliós áramtartozására utalunk. A kormány most már, úgylátszik, nem is az áramvásárlást, nem is az üzembérletet, hanem a telepnek megvásárlását kívánja a fővárosra rákényszeríteni. A fővárosnak 1933 június 30-ig van ideje határozni afelett, hogy a három alternativa közül válasszon. Nagyon helyesnek tartom a tanácsnak azt az elhatározását, hogy még az elvi állásfoglalást is elodáztai azzal, hogy csak szakszerű és az ügyben még nem érdekelt szakértők vizsgálata alapján fog dönteni az áramszolHunyadi János természetes keserüvíz ivókúrákra az emésztőszervek betegségeinek kiváló gyógyvize Szovjetoroszországban 1,685.000 diák végez technikai és ipari szakiskolát Műszaki oktatás a Szovjetunió iskoláiban írta : ifj. CSERÉPY ISTVÁN oki. építész Mindig misztikum, sűrű. titok volt Európában av. orosz birodalom. Különösen az ma, a bolsevizmus 15-ik esztendejében. A legellentétesebb tudósításokat olvassuk a inai Szovjetoroszországról, aszerint, hogy milyen világfelfogásuak a cikkek és könyvek írói. Egy abszolút objektív szemtanú. Cserép yi István építész nagyon érdekes beszámolóját adjuk •az orosz oktatásügy érdekes fejezetéről: a technikai és ipari szakoktatásról. Meglepőek a cikkben foglaltak és egyben nagyon tanulságosak nemcsak ipari oktatási, hanem egyetemes pedagógiai és szociológiai szempontból is. A mai Oroszország elrúgta magútól a világ kapitalista országait és köztudomású, hogy politikai, társadalmi, de még kulturális berendezkedése is merőben különbözik amazokétól. Az ott uralkodó általános felfogás az, hogy minden munkaképes egyén használhatósága az állam, vagyis a közület számára növekszik, amikor belső értéke, azaz munkaintelli- genciája gyarapszik. A „gyarapodást“' pedig — legyen az akár szellemi is — végeredményben gazdaságilag értelmezik mindenütt a világon, ennél fogva megszervezésére és intézésére ki lenne hivatottabb. mint a szovjet legfelsőbb gazdasági fóruma: a Gazdasági Tanácsi A technikai főiskola rangján kétféle intézet van: az egyik a technikum, aktív munkások és kereskedelmi vagy ipari alkalmazottak részvételével; a másik a kevésbé művelt, de gyakorlatilag ugyancsak előképzelt 18—30 éves' dolgozók, a mi nyelvünkön: ifjúmunkások részére szolgál, mint továbbképző. E kettőn kívül azonban van még egész sor: műszaki középiskola is, technikai oktatók gyakorló intézetig, állami levelező (postán küldött füzetek útján) tanító iskola, azután sokféle gyári gyakorló tanfolyam a kevésbé képzett munkásság számára. A főiskolai kurzusok tartama különböző, állítólag négy évig és öt hónapig tartanak, közben kétszer 3 havi katonai kiképzéssel. A tanulási időnek kb. 40 százalékát tölti a növendék a műhelyben. A. vakáció évente kiét hónap. Összesen évi 235 napon átlagban naponta 6 órai előadás és 3 órai tanulás a munkaidő. Érdekes a tanítás módja. A műszaki problémát, amelyet az oktató ad fel. a táblánál igyekszik megoldani a növendék, miközben társai segítenek neki. így az egész osztály együtt dolgozik, ami ismét az egyik átfogó szovjet-elvnek, a kollektív munkának felel meg. Az intézeti tanfolyam befejezése után a jelöltek (akárcsak a néhai garaboncás diák) belföldi tanulmányútra mennek l'A—3 hónapra, még pedig állami költségen. Általában dívik az a szokás, hogy az állami mérnököket továbbképezik, rendszerint műszaki oktatókká és ez esetben a jelöltet 2—6 havi, bélés külföldi államtól tségű tanulmányút illeti meg. Csak nemrég járt Angliában egy orosz niunkás- diálkcsoport sok női részvetvővel, azonban kizárólag ipartelepeket és múzeumokat látogattak. Az egyéni munkaképessé© felismerésére, valamint az erők összesítésére és használhatóvá tételére létesítettek Leningradban egy physicomechanikai intézetet, a hollandiai, delítiihez hasonlót, ahol -100 tehetséges diák mérnöktudományi kutatómunkát végez a nagy cél: az általános iparosítás tökéletesítése céljából. Nagy súlyt vetnek arra, hogy a főiskolák laboDEDRECEN-ÉTIERE11 Rákóczi út 88. Telefon: J. 315-66, 343-06 déli menüt 2 pengőért házhoz szállítja | r a tóriumai tökéletesen legyenek berendezve. Egy ma- I gastfeszültségű laboratóriumban van egy 1 millió voltos transzformátor is. Itt a montirozást — nagy lelkesedéssel és munkakedwel — a növendékek maguk végezték. Van kazán-, turbina-, Dieselmotor- és villanytelep-mérnöki szak is. A moszkvai Technikai Főiskolán ilyen tanszakok vannak: lakás-, ipartelep- és gazdasági építési, azután egészségügyi, vízépítési, csatornázási és fűtőszellőzőberendezési mérnökök kiképzésére szolgáló nappali és esti tanfolyamok. A vidéki levelező tanfolyam egyén szerint 4 hónaptól 5 évig. változik. Ezen — Angliában is divatos ■—• levelezőoktatás, a dolgozatok korrigálása, leckék feladása stb. óriási munka, de tekintve a speciális helyi viszonyokat, az „oktatóüzem“ még nagyon ki fog bővülni. A Tanács ugyanis azt tervezi, hogy — a nagy távolság és a közlekedés elégtelensége miatt — ezt a rendszert egészen addig fejleszti, míg kb. 15 ezerre emelkedik a növendékek száma, A nyilvános iskolákban általában a „hét“ 5 napja közül hármat töltenek gyakorlatban a tanítványok, a többi elmélet és ott ilyenféle praktikus tantárgyakat tanulnak: szociológia, német nyelv, rajzolás, széf- számok ismerete, üzembiztonság, egészségtan stb. Jellegzetes az ipari elemi iskola melyek egyikében 2000 gyermeket oktatnak 7—14 éves korukig. Az „öntudatos proletárszülők“ ivadékait jó munkásokká nevelik, négy év alatt évenként fokozatosan emelkedő napi 2—4—6—8 munkaórával, tíznapontként váltogatott csoportokban. A gyermekek bennlakók és az internútushoz klinika, tornaterem, fürdő stb. helyiség is járul, egyes hírek szerint hiánytalan felszereléssel. Globálisan véve a Szovjetunióban történő technikai oktatást, 1!)30—31-ben összesen kb. 1150 tanintézet működött és az azok tanfolyamain résztvett diákok száma 1,685.000 volt. Minthogy minden tanuló nem előmenetelénél, hanem szociális helyzeténél fogva „tandíjmentes“, érthető, hogy az állam horribilis összeget fektet ebbe az állandó szellemi tőkenövekedésbe. A cikkíró egy aránylag költséges oktatási rendszert űző ország, Anglia, kultuszbüdzséjét hasonlítja
