Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-06-29 / 26. szám
HUSZONHETEDIK évfolyam 1932 június 29 26. szám Várospolitikai és közgazdasági lap Megjelenik minden héten Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő — Fél évre 12 pengő Egyes szám ára 50 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Báthory ucca 3. Telefon : 19-9-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 Tiszteletet a* autonómiának! Beszélgetés Ugrón Gáborról a tanácsi intézményről, amely bevált, a nyilvánosság hiányáról, amit ieltetlcniil meg heil szüntetni es n városházi adminisztrációról. amely teljes elismerést érdemel Ugrón Gábor oz ú| fővárosi törvény novellárís ufón való módosítását javasolta A fővárosi törvény revíziójának jegyében kezdte el a Független Budapest az 1932-es esztendőt. Újévi számunkban ennek az évnek homlokára programúiul a fővárosi törvény megváltoztatását és a lefokozott autonómia helyreállítását tűztük lobogóul. Megszólaltak hasábjainkon az ellenzék vezéreli is és örömmel üdvözölték a harcot, melyet velünk együtt vállaltak a főváros jobb jövője érdekében. A fővárosi törvény az autonómia látszatának meghagyásával megsemmisítette a valódi önkormányzatot és minden hatalmat, intézkedési jogot átjátszott a mindenkori kormányhatalom kezére. A többségi pártok bűne marad ez a fővárosi törvény, amelyet az ő intencióik alapján kodifikáltak és az ő segítségükkel emeltek törvénnyé. Az ellenzék hiába érvelt, tiltakozott, harcolt ellene: bekerült a magyar Törvénytárba és szabályozója lett a főváros életének, de olyan szabályozója, amelyről rövidesen kiderült, hogy megbánt tj a a főváros életműködését és csupán egyre jó: a kormányhatalom feltétjén érvényesítésére, a választási uralkodó pártok hatalmának fenntartására. Az ellenzéknek az a kötelessége, hogy minden módot és eszközt megragadjon a törvény lehetetlen voltának bizonyítására, főképein pedig a, kormányhatalom befolyásának .csökkentésére. Az a kötelessége, hogy megkeresse a réseket, amelyek minden törvényen és így ezen is fellelhetők, hogy a paragrafusok közt megmutassa az önvédelem útját, a szűkre vont keretek kitágításának módját. Meg kell keresni és meg kell találni még ilyen nehézségek közt is a polgárság akaratmegnyilvánulásának lehetővé tételét és ezzel kapcsolatban azt a. minimumot, amelyre le lehet redukálni az autonómián esett sérelmeket. De nem ez történik. Szomorúan keli megállapítanunk, hogy az ellenzék egy része, mintha kévéséinó a kormány befolyását a főváros ügyeire, amint nem úgy történik valami, mint azt az ő «ellenzéki» frakciójának érdekeltsége kívánja, elfelejt mindent, elfelejti azt, hogy ő ellenzék, el, hogy a kormányhatalomnak minél kevesebb teret szabad engedni a főváros ügyeibe való beavatkozásra és siet belevinni a kormányt olyan kérdéseknek az eldöntésébe is, amelyeket még ez a fővárosi törvény is meghagyott az autonómia körében. Az autonómia védelmében nem mutat erőt ez a csoport, amint azonban egyéni érdekeiről van szó, fűhöz-fához kapkod, felad minden elvet, amelyet egyébként hangzatos melldöngetéssel szokott hirdetni ‘és a kormányért kiált, a hatalomhoz futkos, hogy megvédje őt — az autonómiával szemben. Nem kedvünk szerint való, de kénytelenek vagyunk ezt megállapítani. Kénytelenek, mert mi komolyan vesszük az önkormányzat eszméjét és azt a harcot, melyet pillanatra sem felejtünk. Nem nézhetjük szó nélkül, hogy ellenzékieknek, az önkormányzat harcosainak hirdetik magukat azok, akik a minisztereket szólítják harcba az önkormányzat szerveivel szemben, a kormányhatalmat akarják igénybevenni érvényesítésük érdekében. Rút játék ez.és csak arra alkalmas, hogy végtelenségig emelje a kormány hatalmát, még azokon a kereteken túl is megerősítve, amelyeket a fővárosi törvényben önmaga részére szabott ki a kormány a fővárossal szemben. A tehetetlenség és a tehetségtelenség politikája ez. A tehetetlenségé, amely mindent elront, amihez hozzányúl és a tehetségtelenségé, amely nem az igazság tudatával akar győzedelmeskedni, hanem olyan eszközökkel, amelyek csak a teljes elbukást eredményezhetik. Kicsinyes denunciáilással kezdődik és az önérzet, a férfiasság teljes megsemmisítésével végződik, kompromittáld.sával az autonómia gondoláidnak feladásával és elárulásával a harcnak, amelyre a becsület és adott szó kötelezi az ellenzék minden egyes tagját. Ebből az ellenzékből1 nem kérünk. Rosszabb, mint a kormánypártiság, amely legalább tiszteli azokat a határokat, melyeket önmaga részére szabott meg á fővárosi törvényben. De a pártéreknek mindennél előbbre való értékelése a megmaradt kevés jognak gondolkozás nélkül való sutba hajítása, ■sí polgári öntudatnak ez a hiánya nem válik dicsőségére az ellenzéki zászlónak, amely alatt jobb jövőért, több jogért, életért és becsületért küzd az autonómia fanatikusainak serege.. De megrántó ja a jövendőnek is mert példát mútat, arra, hogy a törvényt, önkormányzatot nem kell figyelembe vennie senkinek sem, aki a maga egyéni érdekeit akarja érvényesíteni • a közzel szemben. A fővárosi autómra életet irányító pártvezérek és várospolitikusok sorában ma Ugrón Gábor nyugalmazott belügyminisztert, a kormány városházi pártjának egyik legtekintélyesebb tagját szólaltatjuk meg. Ugrón Gábor városházi működése a nyilvánosság zajától távol folyik le. A közgyűlésen ritkán hallatja szavát, az egyes aktuális kérdésekről a következőket mondotta a Független Budapest mun- I katársának: A fővárosi törvéni) £égnaőuobb hibája: a nyilvánosság Kizárása — Az utóbbi időben egész sereg fontos tárgy szerepelt úgy a tanácsi, mint a közgyűlési napirendeken. Ezúttal tehát nem beszélhetünk munkahiányról és mégis magam is osztom azt a felfogást, hogy, a város- politikai élet felfrissítésére, főként a fővárosi közönség érdeklődésének felkeltésére szükség van. Éppen ezért mindig érdeklődéssel olvasom a Független Budapest hasábjain megszólaló várospolitikusok nyilatkozatait, amelyekben ^ erről az úgyneve- | zett lanyhaságról, illetve ennek okairól beszélnek. Őszintén megvallom, hogy e nyilatkozatokban foglalt- magyarázatnak azt a részét, amely a nyilvánosság hiányát állítja oda eredendő ok gyanánt, magam is teljes egészében osztom. Nem habozom kijelenteni, hogy a nyilvánosság kizárását az új fővárosi törvény legnagyobb hibájának tekintem. Égy vagyok ezzel, mint a névmagyarosítás körül régebben folyt gyakorlattal, Azt mondották, hogy a névmagyarosítás engedélyezéséhez érdemre van szükség, ezzel szemben én azt mondottam, hogy csak annak a névmagyarosítást kérését szabad és kell visszautasítani, aki érdemtelenné vált. Egyszóval nincs szükség érdemre, hanem csak az érdemtelenség' fenn nem-forgásának a bizonyítására. A nyilvánosság kérdésében is hasonló felfogást vallók. Álláspontom ugyanis az, hogy nincs olyan ügy a városházán, ami ne bírná el a nyilvánosságot. Előfordulhatnak olyan kérdések, amelyeknek nyilvános pertraktálása bizonyos vonatkozásokban káros következményekkel járhat, ilyen konkrét, de ritkán előforduló esetekben a főpolgármesternek módja: volna, zárt tárgyalást elrendelni. Ha a nyilvánosságot a fővárosi autonómia fórumain visszaállítanánk, lényegesen megjavulna a helyzet. Ez pedig nem történhetik meg másként, mint a fővárosi törvény novellisztikus módon való megjavítása révén. Más, talán nagyobb jelentőségű törvényeket is módosítani kellett utólag a gyakorlati életben szerzet tapasztalatok alapján. Én a magam réalkotottt véleményének legtöbbször csak a tanácsüléseken ad kifejezést. Előtte is azt a kérdést vetettük fel, — amit ezeken a hasábokon Rassay Károlyhoz, Becsey Antalhoz, Fábián Bélához, Bródy Ernőhöz és Friedrich Istvánhoz intéztünk. — miben látja a városházi adminisztráció programmtalánságának a magyarázatát? j széről tehát, amint az elmondottakból kitűnik, helyeslem azt a mozgalmat, amely a fővárosi törvény novelláris úton való módosítását tűzte ki célul. A tanács — Ami a fővárosi törvényhatósági tanács működését illeti, ez az intézmény szerintem nagyjából bevált. Ugyanazt a szerepet tölti be, amit a kisközgyűlés a vármegyei életben. A közgyűlések napirendje mindig túlzsúfolt volt. Néha száz és száz tárgy szerepelt egy-egy közgyűlés napirendjén. Ez a túlzsúfoltság meglassította az adminisztráció menetét, ezért kellett a törvényhatósági tanács intézményét kreálni. A fontosabb ügyek most is a közgyűlés elé kerülnek. — Városházi adminisztráció működését illetően nem lehet programultalansagról beszélni. Ellenkezőleg, nekem az a véleményem, hogy a városházi adminisztráció vezetői teljes elismerésüket érdemlik ki, mert nagy körültekintéssel, gondossággal és óvatossággal irányítják a főváros háztartását. II ónap ró Uh ó na p ra pontos jelentések készülnek, amelyekből a fővárosi háztartási helyzet alakulását megismerhetjük és egyben véleményt alkothatnak afelől, hogy a pénzügyi helyzet javul-e, vagy rosszabbodik. Ha rosszabbodás következik be, — ami a bevételek esésében jelentkezik — a városházi adminisztráció vezetői I azonnal intézkednek, szorosabbra fogják a kiadási kereteket és az egyesúlyt helyrebillentik. Felfogásom szerint ma egyebet nem tehetnek. Terveket nem szőhetnek. Egyetlen feladata lehet a városházi adminisztrációnak: vigyázni arra, hogy a főváros háztartási mérlege fel ne boruljon. mert különben újabb és újabb terheket kellene rárakni a roskadó polgárság vállaira. Ugrón Gábornak ez a nyilatkozata, amely plasztikus képet fest a városháza mai helyzetéről, komoly figyelmet érdemel azokon a helyeken, ahol irányító befolyást gyakorolnak a várospolitikai ügyek alakulására. Ugrón Gábornak azt a kívánságát, amely a fővárosi törvénynek novelláris módosítására vonatkozik, remélhetően kormánykörökben is megszívlelik. E nyilatkozat után ugyanis kétségtelen, hogy a nyilvánosság helyreállítását minden oldalon — a jobboldaltól a balodalig — egyaránt követelik és az sem kétséges, hogy a. nyilvánosság helyreállítása a közönség érdeklődésének felkeltése mellett a várospolitikai életnek olyan fellendülését vonná maga után, ami csak haszonnal járhat a közre nézve. Ugrón Gábor Ugrón Gábor ny. belügyminiszter
