Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-06-22 / 25. szám

Független Budapest Budapest, 1932. június 22. HUTTER és SCHRANTZ RT. VI., VILMOS CSÁSZÁR ÚT 63.. TELEFONs 22-9-18 DRÓTKERÍTÉSEK, kerti- és vasbútorok A kormányzódé 20 szükséglakást építtet hajléktalanok részére Júliusban a főváros 300 új szükséglakást épít a MABi-tól felvett egymilliós kölcsönből A lakásínség a sok kiadó' lakás ellenére sem szűnt meg Budapesten. Hiába van rengeteg üres 4 é 5 szo­bás lakás, ezrével vannak még* mindig nyomorgó csa­ládok, akiknek nem jut fedél. Szaporodnak a kilakol­tatások is, mert a nyári időben szabad a kilakolta­tás. A főváros, amely a hajléktalanok elhelyezésének gondját magára vette, tehetetlen) a helyzettel szem­ben, nem tud annyi szükséglakásról gondoskodni, amennyi a nyomorgó hajléktalanok elhelyezésére szükséges lenne. Arra a felterjesztésre, melyet a fő­város nemrégen a kormányhoz intézett, Amiasz még nem érkezett. Ennek ellenére a főváros mégis alkalmat talált újabb szük­séglakások létesítésére. A MABI-val létrejött a megállapodás, melynek alapján az intézet egymillió pengő kölcsönt folyósít a fővárosnak szükséglakások építésére. A kölcsön már jóvá van hagyva, csak a feltételeket nem álla­pították meg- véglegesen. Ezeket a korirjány álla­pítja meg. Július első napjaiban a kölcsönt a főváros kézhez veszi és a szükséglakások építése azon­nal megindul. Ebből az összegből mintegy 300 szükséglakást tudnak Július 1-én életbelép a BSzKRt jegyreformja Alternativ tervek a jegyelőreváltás megoldására — A héten foglalkozik a kérdéssel a közlekedési bizottság A Független Budapest írta meg először, hogy a i villamosvasutak vezetősége elhatározta a jegy előre­vált ás bevezetését. Ez az újítás most már néhány napon belül meg is valósul. A BSzKRt. igazgatósá­gát a vállalat pénzügyeinek súlyosbodása késztette erre a lépésre. A kiadások további mérséklésére már nincs lehetősége, ezért tehát a bevételek növe­léséhez, vagy legalább is a, mái nívón való megtar­tásához kellett folyamodni. Erre csak egy mód. van: a potyáulazáfsok és a jegyekkel űzött visszaélések meggállása. A hétfőn életbeléptetett térképes jegy­rendszer első lépés volt ezen a téren, mert a térké­pes jegyekkel lehetettén lesz az eddig folytatott sok­féle utazási visszaélés. A potyautasok kiküszöbölé­sére a második lépés nyújt módot: a jegyek előre­vált ásámak rendszeresítése, amit a BSzKRt. a kocsi­kon váltott jegyek árának felemelésével kapcsol össze. A közlekedésügyi bizottság e héten tárgyalja a polgármester előterjesztését, melynek lényege az, hogy azok az utasok, akik a je­gyeket előre megváltják, az eddigi árakat fogjál: fizetni, míg azok, akik a jegyeket a kocsikon váltják meg, magasabb árakat lesznek kénytelenek fizetni. A be vételeméi kedést a BSzKRt. egyrészt attól re­méli, hogy nagyobb jövedelmű utasok nemtörődöm­ségből vagy kényelemből nem váltják meg előre a jegyeket, hanem inkább fizetik a kocsin a magasabb viteldíjakat. Másrészt, mintán a' közönség- nagyobb része a jegyet mégis előre fogja megváltani, a kalauz munkája megkönnyebbül, nem kell pénzvál­tással, jegykiszolgállatással foglalkoznia és több gondot fordíthat az ingyenutazások megakadályozá­sára, A jegyelőrcváltást három jegy típusnál, a gyer­mek-, szakasz- és átszálló-jegynél vezetnék be. A jegyeket öt- és tízdarabból álló füzetekben árusítják könnyen hozzáférhető módon, de lehetővé leszik egy darab jegy előrevájltüsál is. így a viteldíjemelés lát­szata sem forog fenn, mert aki előre megveszi a jegyét, egy fillérrel sem fizet többet, mint eddig. A kocsikon váltandó jegyekre vonatkozóan a BSzKRt. több alternatív tervet dolgozott ki. Az egyik szerint a gyermek- és a szakaszjegy ára a ko­csikon változatlan marad, csak az átszállójegy árát emelnék 28 fillérre, míg elővételben a szakaszjegy M fillérbe kerülne, A másik javaslat szerint a kocsi­kon a szakaszjegy ára 18 fillér volna. Egy harmadik alternatíva alapján a szakaszjegy 20, az átszállójegy 30 fillérbe kerülne, míg a gyermekjegy ára a kocsin is 12 fillér maradna. Megoldásra azonban a negye­dik módozatot javasolják, mely szerint Nyomdafestékgyár Rt. Farbenschmidt Rákospalota. — M. Kir. Postatakarékpénztári csekkszámla szám : **52850. Folyószámla az Angol-Magyar Bank központjáná • K8-, könyvnyomdái-, valamint oftsetf estékeket. JVlint különlegességeit %M készít » olaj - mélynyomé, anilin - guminyomé és bddognyomé festékeket. Gyár és központi iroda: Rákospalota, Pázmány ucca 41 létesíteni, de, okulva a közelmúltba« előfordult kel­lemetlenségeken, a munkálatokat nyilvános ver­senytárgyalás útján hajtják végre. Az új szükségla­kások az Andor ucca és a Budafoki út sarkán lévő több tízezer négyszögöles fővárosi telekkamp 1 exnmoni létesülnek. Azért választották ezt a helyet, mert a s'zükséglakí'.steleipeket egyrészt decentralizálni akar­ják, másrészt ott a közelben van az úgynevezett Je- ruzsálemtelep, ahol a lágymányosi szemétdombokon dolgozó több száz. család él emberhez, nem méltó vis­kókban és földalatti barlangokban. Az első szükséglakásokat különben ezen a helyen a kormányzóné fogja felépíteni. Horthy Miklós kor­mányzó neje elhatározta, hogy saját költségen 20 szükséglakást épít és azo­kat a főváros tulajdonába bocsátja. A kormányzóné által építendő 20 szükséglakás cél­jaira a főváros, a múlt héten már át is! engedte az Andor uceai telekkomplexum egyrészét és az épít­kezést a jövő- héten', megkezdik. Ezekbe- a szükséglaká­sokba is jeruzsálemtelepi lakókat költöztetnek és a kiürített nyomortanyákat a kilakoltatás után azon­nal lerombolják, ép ügy mint a ferencvárosi kiserdei kilakoltatásoknál történt, nehogy a megüresedett barlangokba új lakók költözzenek. t||| idei nyár szenzációja a Budaduöndiie vendéglő CITY BOYS JAZZ I., BUDAKESZI ÚT 11. Telefon: Díjíalan bridge és romi a parkban. 64-7-75. Naponta halászlé. Pap Jancsi mutat a gyermekjegy 111, a szakaszjegy 20, az át­szállójegy 30 fillérbe kerülne a kocsikon, de ugyanezen javaslat alapján a kocsikon is a gyer­mekjegy ára 10 fillér volna. Végeredményben tehát a gyermekjegyeknél a BSzKRt. 2 filléres árenged­ményt lesz, ami a többgyermekes családoknál köny- nyebbséget jelentene. Ez az alternatíva azért is kedvező, mert a kerek összegek révéin a kalaúz mun­káját a kocsikon mégjobban tehermentesítik, az ott jegyetváltó közönségnek és a kalauznak nem kell rézpénzzel is bíbelődnie. A BSzKRt. erősen bízik abban, hogy egyrészt a térképes jegy, másrészt a jegyelőreváltás bevezetése, A'égiil a racionalizált menetjegy a vállalat pénzügyi helyzetét lényegesen megjavítja és az üzem jövedel- mezőségét emeli. Legkésőbb Július 1-én életbe akarják léptetni a jegyelöreváltást és e reformmal egyidejűleg beszüntetik a külterüle­teken a 20 filléres átszálló jegy eket, miután a perifé­riákon az olcsó utazást a 2.24 pengős külterületi hetikártya is biztosítja. Kész parkot kap a veszprémi káptalan BALATONALMÁDI Káptalantelepén A TELEP TÖLGYES ÉS FENYVES ERDŐ Árak M -ként 4 P—10 pengő A fa ára a telekárban Előnyös részletfizetés! Felvilágosítást nyújt, telekelőjegyzést elfogad a káptalan megbízottja: PETHE JÁNOS Budapest, VI., Aradi ucca 11 Telefon: 231 -3S Miért lakik Ön bérben? Miért fizeti Ön a drága jelzálogtartozásokat? Kamatmentes kölcsönt folyósítunk: Házépí­tésre. Ingatlant terhelő drága kamatozású kölcsön leváltásra. — Felvilágosítás díjtalan „SAJÁT OTTHON" ÉPÍTŐ-TAKARÉKSZÖVETKEZET Budapest, VI, Vilmos császár-út 45., I. 2. Telefón: 24-8-72 SID0Lrt?msn,,Ä Jl w GÖTZI LIPÖT „SID0L“ VegyiterméKeK Pvára Rt A Budapest, VII., Cserei u. 14 Uydrd m* W Telefonszám: Aut. 966-86, 968-27 a Városligetben. Thermálfürdők, külön szénsavas, iszap-, fényfürdök és egyéb gyógytényezők. FELD OLY TISZTVISELŐKNEK NAGY KEDVEZMÉNY! tisztit szárazon kosztümöket. öltö­nyöket. felöltőket lest minta szerint __________mindenféle ruhaneműt:: "WW TELEFON HÍVÁSRA MINDEN TÉTELÉRT ELKÜLDÜNK I Guár: VII.. TtlOKOLY-ÜT 33. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents