Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-05-11 / 19. szám
Független Budapest Budapest, 1932. május 11. i f ITTER és SCHRANTZ RT. VI., VILMOS CSÁSZÁR ÚT 63. TELEFON: 22-9-18 DRÓTKERÍTÉSEK, kerti- és vasbútorok A bányakapitányság pénzbüntetésre ítélte a fővárost, mert bejelentés nélkül és szabálytalanul végzett fúrási kísérleteket Uj melegíorrásokból vagy a Gellértfiírdőből kapja a hőt a Rudasfürdő — Mindkét esetben felesleges a kazánház — Keresik a 75 fokos melegforrást így volt, hogy az idén végre csakúgy au sor kerül a Eudasfürdő kazánházának lebontására és ezzel kapcsolatosan az Erzsóbet-híd budai fejének, környékét is rendezhetik. A takarékossági bizottság intézkedése azonban kétségessé tette ennek az évtizedes tervnek megvalósítását, mert a 250.000 pengős hitelösszegből 150.000 pengőt törölt. A megmaradt 100.000 pengő kevés lenne kazán ház létesítésére és má r már úgy állt a helyzet, hogy ez az, építkezés elmarad. Szakkörök kezdeményezésére azonban most olyan megoldással kísérleteznek, amelynek segítségével sikerül esetleg a 100.000’ peng'ős hitelkereten belül is a Eudasfürdő kazánház problémájának megoldása. Arról van szó ugyanis, hogy szakkörök véleménye szerint nem is kell új kazánház, mert meg lehetne oldani ezt a problémát sokkal egyszerűbb és takarékosabb módon. Két alternatíva is áll rendelkezésre, az egyik, amely szerint a Rudasfürdő hőenergiaszükségletét a Gellért- fürdőből látnák el. és pedig olyképen, hogy a Gellért és Eudasfürdő közötti mintegy 700 méteres távolságon át földalatti vezetéken szállítanák a forró gőzt. A Gellértfürdö kazánjainak teljesítőképessége ezt az enegia többletet minden nehézség nélkül előállíthatja és a távvezeték útján minden hőveszteség nélkül kapná a Rudasfürdő meleg szükségletét a Gellértből. Ez a megoldás lényeges személyi és dologi megtakarítással is járna, mert nem kellene külön kezelőszemélyzet és a szénszükségletben mutatkozó többletdifferencia is kisebb lenne, mintha a Eudasfürdőt önállóan fűtenék. A távvezeték költsége körülbelül 120.000 pengő volna, tehát csak 20.000 pengővel több, mint amennyi már rendelkezésre áll a Rudasfürdő kazánházának lebontására és kicserélésére. A 20.000 pengős többletet könnyű szerrel előteremthetik és ha ezt a megoldást választják, úgy a távvezeték építkezése a legrövidebb időn belül megkezdődhet. A másik elgondolás szerint a Eudasfürdő hőszük- sógletéről természetes úton szeretnének gondoskodni, mégpedig melegvízforrások feltárásával. Az ezt célzó fúrási kísérletekről a Független Budapest már több alkalommal beszámolt és legutóbb is jelentettük, hogy a Döbréntei-téren kezd a főváros ilyen célzattal próbafúrást. Az összes geológiai szakértők véleménye szerint ezen a környéken kell olyan 75—80 fokos hőforrásnak lennie, amelynek vize a fürdő melegvízszükségletét bőven elláthatja. Eddig csali 45 fokos vizet találtak az első két próbafúrásnál és most más irányban végeznek fúrási kísérleteket. A Eáczfürdő emiatt tiltakozást jelentett be, mert veszélyeztetve látja az üzemét tápláló forrásokat és a bányakapitányság is kisebb pénzbüntetésre ítélte a fővárost, mert előzetes bejelentés nélkül és szabálytalanul eszközölte az első fúrási kísérleteket. Néhány napon belül el dől, vájjon a szakértők által megjósolt kellő fokú hőforrások megvannak-e és megoldható-e ezek segítségével a Rudasfürdő hőszükséglete. Ha a kísérletek eredményre vezetnek, úgy nem lesz szükség sem kazánház építésére, sem távvezeték létesítésére, hanem minden költség nélkül örökidőkre teljesen ingyen lesz biztosítva a fürdő minden hőigénye. Ha azonban eredmény nem mutatkoznék, úgy a Gel- lórtfürdőből megépítendő távvezeték révén látják el meleggel a Eudasfürdőt. Mindkét esetben még idén lebonthatják a Rudasfürdő ócska kazánház épületét, mert amint az új hőenergia forrás megkezdi üzemét, a régi kazánházak munkájára többé nincs szükség. Újból pernyertes lett a főváros a temetkezési fronton Elutasítottál! Gebauerné perújítási Kérelmét A régi temetkezési vállalkozók a sok eredménytelen per ellenére sem mondtak le arról, hogy a fő- várostól a megfizetett megváltási összegen felül most külön kártérítést kapjanak. A bíróságok már jogerős ítéletekkel elutasították ezelcet az igényeket, de egyes régi vállalkozók tovább pereskednek, ami a fővárosnak azért sem kellemes, mert jelentős költséget okoz az állandó pereskedés a városnak. Az, özvegy Gebauer Károlyné által indított per- lavináról annakidején a Független Budapest is részletesen beszámolt és megírtuk azt is, hogy most megújította és újrafelvételi kérelemmel fordult a bírósághoz. kártérítési igényét Jogerősen elutasították. Gebauerné annakidején hárommillió korona megváltási összeget kapott vállalatáért, de a pénzt különböző üzleteken elvesztette. Néhány év előtt kártérítési pert tett folyamatba és mindenféle címen 655.000 pengő kártérítést követelt, azt állítva, hogy csak kényszer hatása alatt engedte át vállalatát a fővárosnak, amely vele szemben kizsákmányoló módon járt el. Az első fórumon Gebauerné meg is nyerte a perét és a bíróság többszázezer pengő kártérítést ítélt meg részére, de a táblán és a Kúrián a főváros álláspontja győzött. A jogerős ítélettel elutasított keresetet Gebauerné Fischer Miklós és Fia AUTOFUVAROZÄSI vállalata Budapest,VI., Országbíró ucca 38, Tel.: 91-5-45 A törvényszék e héten hozta meg döntését, melyikei a perújítási kérelmet elutasította, mert az előterjesztett bizonyítékokat nem találta a perújításra alkalmasnak. A bíróság Gebauernót még 4560 P perköltség megfizetésére kötelezte. A fővárost a törvényszéknél Szelte József dr. tiszti ügyész képviselte. A bírósági döntésnek remélhetőleg az a következménye lesz, hogy a többi pereskedő volt temetkezési vállalkozó is lemond alaptalan igényeiről. n Van-e e férjének állása ?...y/ Újabb riadalom a tisztviselőnők közt egy kérdőív miatt — Nem bocsátják el a férjes nőtisztviselőket Megírtuk, hogy a városházi nőtisztviselőkre nehéz idők következnek. A polgármester szigorú rendeletben kötelezte az összes női alkalmazottakat — nyugdíjaztatás terhe mellett — o gyors- és gépírási tudományok elsajátítására. A női alkalmazottak nagy része kelletlenül fogadta ezt az intézkedést, mert sok idejüket vonja el a tanfolyamok látogatása. A múlt héten egy újabb intézkedés még nagyobb ribilliót keltett a köztisztviselők körében. Minden hivatalban kérdőíveket köröztek, amelyeket a női alkalmazottaknak pontosan ki kellett tölteniök. Főleg a férjnél levő alkalmazottakra vonatkoztak a kérdőívek pontjai. Ugyanis válaszolni kellett arra, hogy a női alkalmazott férjének van-e állása és hol. van-e jövedelme és mennyi, mióta, vannak fővárosi szolgálatban, kapnak-e pótlékokat. milyenek a családi és megélhetési körülményei slb. Ugyanilyen kérdőívet tölttettek ki a nős tisztviselőkkel is. Néhány perc alatt elterjedt a hír, hogy a kérdőívek kitöltése a férjnél levő női tisztviselők elbocsátására vonatkozó első intézkedés és az adatokból a főváros azt igyekszik megállapítani, melyik női alkalmazott nincs ráutalva a köz- szolgálatból eredő jövedelemre. A rendelet külön hangsúlyozta, hogy az alkalmazottak felelősség terhe mellett, lelkiismeretes pontossággal, a valóságnak megfelelően válaszoljanak a kérdőpontokra, mert a válaszokat hivatalosan ellenőriztetik és a valótlan bemondást szigorúan megtorolják. Annak ellenére, hogy hivatalos helyen a szárnyra kelt aggodalmas híreket cáfolták, az érdekeltek változatlanul hitelt adnak annak a híresztelésnek, hogy a férjezett női alkalmazottak elbocsátása küszöbön áll. Illetékes helyen szerzett információink nyomán megállapítottuk, hogy ilyen intézkedésről szó sincs, már csak azért sem, mert ez a főváros szempontjából takarékosságot nem eredményezne, hanem jelentős kiadást okozna, mert az esetleg elbocsátandó nőtisztviselőket végkielégíteni, vagy ■nyugdíjazni kellene. Erre pedig a fővárosnak nincsen pénze. A kérdőívek kitöltésére a júliusban esedékes újabb fizetéscsökkentés és lakbérmegvonás miatt volt szükség. Júliusban ugyanis a köztisztviselő házastársak egyikénél megszüntetik a lakbért, a családi pótlékot és e törlések helyes végrehajtása érdekében kérte be a főváros a nős, illetve férjezett alkalmazottak írásos adatszolgáltatását. HALMOS ISTVÁN ÍS FIA kövezőmesterek és útépítő vállalkozók Budapest, X., Halom ucca 25 Telefón-szám : József 339—52 Krisch Fekete János tetőfedő mester Dudapest, I., Karolina út 10 Telelőn: 69-5-59 EGYESÜLT GÉP és FÉMÁRUGYÁRAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, VI., Lőportár-u. 9-11. Tel.: Aut. 275-13 Gyártmányai * Szlkvfzgyári berendezések, szénsav„ , fürdőkészülékek. Bor- és sörkimérőkészülékek, jégszekrények. Elektromotorok, mosodai berendezések; mosó- és vasalógépek. Fémtömegcikkek. Folyékony szénsav. Vass és Kovács Karteien kívül sodronyfonat-, kerítés-, ágybetét- és vasbútorgyár Budapest, II. ker.v Fő ucca 48 Telefón : Automata 517-87. — Alapítási év 1893 . *1