Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-04-20 / 16. szám
8 Független Budapest Budapest, 1932 április 20. )eo- azonban időközben elkészülvén, a társaság igaz- j gatósága úgy határozott, hogy az 1932 április 30-ára j egybehívandó közgyűlés elé fogja terjeszteni mindkét | év mérlegét. A közismert rendkívüli gazdasági és j pénzügyi válság a beruházásoknak majdnem teljes j megszüntetésével járt és szükségszerűen maga után j vonta, hogy a vállalat üzleti költségeinek egy része a forgalom révén fedezetet nem talált. Az 1930. üzleti ! év 6,138.658.87 pengő veszteséggel zárult és csupán a ! legerélyesebben keresztülvitt szigorú leépítési és takarékossági rendszabályoknak köszönhető, hogy ciz 1931. évben í,Sí3.868.01 pengőt kitevő kisebb veszteség mutatkozik annak ellenére, hogy a rendelések meny- nyisége és értéke továbbra is igen jelentékeny mértékben csökkent. Az igazgatóság a közgyűlésnek javasolni fogja, hogy a veszteségek a tőketartalékból fedeztessenek. A kereken 17 millió pengő alaptőke mellett mindkét év veszteségének levonása után, kereken 16 millió pengő nyílt tartalék marad és így a társaság kereken 33 millió pengő kimutatott saját vagyona az 1929. évi állapottal szemben csökkenést nem mutat. Megemlítendő még, hogy a keresztülvitt alaptőkeemelés folytán a társaság tartozásai az 1929. évvel szemben szintén majdnem változatlanok. Kisiparosok egész tömege kapott munkát a városi cípőszállítási versenytárgyaláson Különös összeférhetetlenségi bejelentés egy szocialista városatya ellen Érdekes eredménnyel végződött a legutóbbi fővárosi cipőszállítási pályázat. Nem régen hirdetett versenytárgyalást a polgármester mintegy 4500 pár különböző cipő szállítására az altisztek, takarítónők és javadalmi őrök részére és a pályázat során 130 cipésziparos nyújtotta be ajánlatát. Soha ilyen nagy tülekedés nem volt tapasztalható közmunkáért, mint ennél a 'Cipőszállításnál. A 130 ajánlat átvizsgálása, és a benyújtott mintacipők ellenőrzése természetesen hosszú időt igényelt, úgyhogy a polgármester csak most hozhatta meg" döntését. Ez a döntés azonban nem mindennapi. Kovácsházy Vilmos tanácsnok előterjesztésére ugyanis a cipőszállítást eddig soha nem tapasztalt módon megosztva adták vállalatba és a 130 ajánlattevő közül 45 cipész kapott megbízást. Ennél az egyetlen alkalomnál tehát a kisiparosok egész tömegét juttatta keresethez a főváros, ami eddig még soha uem fordult elő, mert többnyire 2—3 nagyvállalat vitte el a munkát, a kisemberek elöl. Minden iparos 50—200 cipőre szóló megrendelést kapott, úgy hogy .ez a versenytárgyalás a legteljesebb megelégedéssel végződött. A főváros is jól járt, mert nem kap tömegmunkát, hanem miután egy-egy cipész aránylag kevésszámú megrendeléshez jutott, van ideje minden egyes pár cipőt lelkiismeretesen kidolgozni. Ugyancsak a munkamegosztás elve alapján történt a cipőjavítások vállalatba adása is. Azelőtt egykét cég kapta egész évre a javítási munkákat, most azonban negyedévenként más-más cipészcsoport fogja végezni a javításra szoruló altiszti és tűzoltó- cipők reparálását. A cípőszállítási versenytárgyalásokkal kapcsolatban egyébként érdekes összeférhetetlenségi esetről beszélnek, a városházán, A Budapesti Cipészipar- testület kebelében alakult termelőszövetkezet ugyanis szintén ajánlatot tett a cipők készítésére, ési az ajánlatot Németh János és Társai írták alá. A polgár- mester ezt az ajánlattevő érdekeltséget is meghízta 200 pár cipő szállításával. Most azután kiderült, hogy a szövetkezet ajánlatát aláíró Németh János nem más, mint a hasonlónevű szociáldemokrata bizottsági tagy aki egyben az ipartestület elnöke. Városházi körökben összeférhetetlennek tartják, hogy Németh János akár társasviszonyban is, közmunkát végezzen a fővárosnak és — mint értesülünk — ez ügyben il letékes helyen el is fognak járni. A polgármester a következő közmunkák kiadása dolgában döntött: Az altisztek, takarítónők stb. részére szükséges 4250 pár cipő, csizma és bakancs szállítására megbízást kaptak: Gálfi József, Bezák János, Gara Menyhért, Nagy János, Pál József, Nuszpl János, Kosztáudi Ferenc, Már er Mór, Mravinácz J. és Társa, Tordai István, Czorupó Imre, Császár Károly, Rudalics Ignác, Horváth Lajos, Fischer Miksa, Szőos Lőrinc, Török Sándor, Lőve Gábor, Fülöp Ignác, Schweiz Mihály, Vogel Lajos, Gara Menyhértnél Búj tor György, IOKSz, Gaál István, Lnkács Jenő, Mátó Mihály, Nagy Péter, Kneisz József, Lampert János, Dörnbach Jakab, Obrofta József, Grandios Nándor, Dávid Ferenc, Láng István, Kochner József, Busz Vince, Lengyel Bertalan, Bittembinder Péter, Domokos Gyula, Antoni József és Társa, Szűcs Kálmán, Keresztény Kisiparosok Országos Szövetkezete, Budapesti Cipészipartestület, Németh János és Társa. A vállalati összeg összesen 80.000 pengő. Ugyanott ruhaanyagok és sapkák szállítására megbízást kaptak: Budakalászi Textilművek, Kiinger Henrik, Goldberger Sám. és Fia, Steiner Zsigmond, Storer Viktor. Összesen 33.069 pengőért. Az Autóbuszüzem alkalmazottai részére szükséges ruhaanyagok szállítására megbízást kapott: Hazai Fésüsfonú- és Szövőgyár 20.000 pengőért. A Józsefvárosi plébánia épület asztalosmunkáit Madary Gyula kapta 1518 pengőért. — A Mária Terézia téri plébánia épület föld-, kőműves-, vasbeton pótmunkáit Paulheim és Weninger kapta 3014 pengőért. — A Sas ucca 13. székesfővárosi bérházban födémmegerősítést Szilágyi Imre kapta 2259 pengőért. — Az Erzsébet királyné út 55. sz. autóbuszüzem átalakításánál bontás-, föld-, kőművesmunkáit Nokolnj Antal kapta 3981 pengőért. — ■ Az V. kerület ingyenes Duna-uszoila felállítási munkáit Erdei Lajos kapta 4194 pengőért. — A III. kerület ingyenes Duna-uszoda felállítási munkáit Aschenbrenner János kapta 4096 pengőért. — A Balatonberényi székesfővárosi gyermeknyaraltatási üdülőtelep helyreállítási munkáit Hofíer Gyula kapta 4716 pengőért. — A Maglódi úti 8. sz. óvoda toldaléképítkezés tetőfedőmunkáit Urbancsik Ferenc kapta 3014 pengőért. — Ugyanott ácsmunkák vállalatba- adását Sziits Mihály kapta 5039 pengőért. — Ugyanott bontás-, föld-, kőműveselh. munkáit Barcsai Lajos kapta 16.267 pengőért. The Neuchafel Asphalte Company Limited BUDAPESTEN, Iroda: VI., Vilmos császár út 31. sz. Telefón: Aut. 212—46. Gyár: VI., Váci út 35. Telefón: Aut. 914-—88. Alapítva: 1873. Alaptőke: 1 millió font sterling. Egyedüli tulajdonosa a Val d. Traversi aszfaltbányáknak, Neuchatel kantonban, Svájcban, valamint a Scafa-San Valentinéi aszfaltbányáknak, Chieti tartományban, Olaszországban. Gyárt és elad: Val 4e Traversi mastixot, raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot, stb. Készít: Traversi természetes tömörített aszfaltutakat és öntött aszfaltból járdákat és kocsiutakat. A polgármester által kiirt versenytárgyalásokra a következő ajánlatok érkeztek be: A kerámiatégla szállítására pályáztak: Magyar Kerámia Itt., Kőszénbánya és Téglagyár Társulat. A Maglódi úti Horthy Miklós közkórház részére szükséges élelmiszerhűtő- és hullahűtőberendezés szállítására pályáztak: Wiesel Adolf 5150, Hahn Artur 7000, Linde A. G. 7165, Hennefeld Ignác 7600, Bogdány és Társa 8000, Auto Syphon Bt. 7600, Gellért Ignác 9980 pengővel. Hullahíitő berendezési munkákra pályáztak: Wiesel Adolf 5050, Hahn Artur 6050, Auto Syphon Bt. 6230, Heunefeld Ignác 6915, Linde A. G. 6920, Bogdány és Társa 7600, Suráuyi Pál 8900, Gellért Ignác 9500 pengővel. A Horthy Miklós szeretetotthon részére szükséges konyhagépek szállítására pályáztak: Magyar Bádiatorgyár Bt., Weisz András, Geittner és Bausch. A kiadásért felel: B. VIRÄGH GÉZA. Szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Főmunkatárs: VIRÁGH ISTVÁN. WIHART FERENC versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros „Gyermekfclruházási, Csecse- mőkelengye, Étkeztetési Akció, valamint az Anya- és Cse- csemővédö Intézetek“ részére szükséges különféle textil- anyagok, gumipelenka és lábbeli szállítására nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Az áru szállítására vonatkozólag a polgármesteri IX. (közjótékonysági és szociálpolitikai) ügyosztály által kibocsátandó „Ajánlati és szállítási feltételek“, továbbá a székesfővárosi „Háziipari Foglalkóztató“-ban (VIII., Dologház ucca 3. szám alatt) megtekinthető mintadarabok az irányadók. Csak szabályszerűen kiállított, aláírt, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett és közvetlenül beadott ajánlatok vétetnek tárgyalás alá. A borítékot „A székes- főváros polgármesterének“ kell címezni és „Ajánlat a székesfővárosi Gyermekfelruházási és Csecsemő kelengye stb. akció részére beszerzendő textil- és egyéb cikkek szállítása tárgyában“ felirattal kell ellátni. Az ajánlathoz csatolni kell a székesfővárosi Anyag- vizsgáló Intézet által előzetesen bevizsgált mintát és a vizsgálati eredményt feltüntető bizonyítványt. Az ajánlatokat a polgármesteri IX. (közjótékonysági és szociálpolitikai) ügyosztálynál (IV., Központi Városháza, I. pav. I. em. 36. ajtószám alatt) f. évi május hó 23-án (hétfőn) délelőtt 10 óráig kell benyújtani. Az ajánlatok ugyanakkor és ugyanitt fel fognak bontatni, amikor az ajánlattevők vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Szállítási ajánlatot kizárólag az ajánlati felhíváshoz csatolt űrlapon lehet tenni és azt szabályszerű cégjelzéssel kell ellátni. Ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak. Fenntartom magamnak azt a jogot, hogy az űrlapon felsorolt árukból kevesebbet, vagy egyáltalán nem rendelek, valamint azt is, hogy az ajánlatok közül — az ajánlott árakra való tekintet nélkül — szabadon választhassak. Kizárólag hazai eredetű áruval lehet csak pályázni. Az ajánlati ár olyképpen adandó meg, hogy abban mindennemű költség, úgymint a 3.5°/o bélyegilleték, a székesfővárosi alkalmazottak segélyalapját megillető egy ezrelék részesedés és netáni egyéb költségek is bentfoglaltassanak. Amennyiben valamely ajánlatnyertes szállítási kötelezettségének eleget nem tenne, úgy az áru az illető terhére máshonnan fog beszereztetni és a jövőben megtartandó versenytárgyalásokból egyszersmindenkorra ki fog záratni. Az elkésetten benyújtott, okmánybélyegckkel (2 pengős állami és 2 pengős városi, mellékletek 30^30 fillér) kellően fel nem szerelt, vagy nem szabályszerűen kiállított ajánlatokat figyelembe venni nem fogom. A szállítási határidő az ajánlat elfogadása tárgyában hozott határozat kézbesítését követő naptól számított 90 nap. Budapest, 1932. évi április hó 16-án. Budapest székesfőváros polgármestere. ÁHON ANTAL ÉS FIAI kövozőmesterek, út-, csatorna- és betonépítési vállalkozók, földmunka, vágftny- fektetés, mészkőbánya Vili., rufó-uíca 10 Telefon: I. 305-85 ona Döme és Társa Papír és írószerek gyári raftfára éi ..Papirmaiomlioz" I BUDAPEST. IV.. AKtANYHÉZ UCCA 6 Telelőn: Aul. 871-15 Alapítva: 1790-ben a——bh—heh—«atBgBBamMÉMMWCTaaaBH— Övegfestészeti és üvegmozaik műterem Palka József Magyarország ezüstkoszorűs iávegfestömestere Budapest, Vili., Baross u. 59. Tel.: J. 302-28. Alapiífafoft 1894 A TÖKÉLETES AUTÓPNEU FSelárusftási BUDAPEST, VI., MOZSÁR UCCA 9 A Fabank közgyűlése. A Fabank Részvénytársaság április 15-ón tartott közgyűlése az 1931. évre lli.693.8i pengő tiszta nyereségből részvényenként —.75 pengő osztalék kifizetését határozta el. Az esedékes 6. számú osztalékszelvények április 18-ától kerülnek beváltásra. OBENDORFER KÁROLY ÉS RUDOLF oki. mérnök-kövezómesterek, út- és csatornaépítési vállalkozók Budapest. Iroda: Horthy Miklós út 29. — Telelőn: 69-2-99 Telep : X., Szlávy ucca 27-29. Telelőn: K. 76-74 építész építőmester BUDAPEST, VII., COLUMBUS-UTCA 5/b. SZÁM. Telefon: József 350 -97. Hunhácsy Gyula cég magyar kir. szah. takarék- tíizhely, kályha, kémény- toldó és lakatosárugyár BUDAPEST,VII, RÓZSA UCCA 39 TELEFON: J, 312-80, 359—16. m*r építési vállalata /., Szirtes u. 3\b. Tel: Ji. 53-Q*!4 STEINER DÍSZ-, TEMPLOM-, És szíwiper SZOBAFESTŐK 19 ÉS MÁZOLÓK Budapest, IX., Üllői út 57. Telefón: József 306-29 ROSTI JAKAB VAS-, FÉM- ÉS GÉPKERESKEDÉSE Budapest, VI., Váci út 82. Tel. : 902-96 és 914-77. Alapítva 1909 BUDAPEST SZEKESFOVAROS ASVANYVIZ-UZEME HARNATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt I Telefon i Aut. 530-03 vitéz Darvas Lajos oki. mérnök — Nemes építő vállalat Budapest,IV, Királyi Pál-u. 20. Telefón: 86-2-96 tv Városligetben. Thermálfürdők, külön szénsavas, iszap-, fényfürdők és egyéb gyógytényezők. Az Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása Nyomdaigazgató: Wózner I.