Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-04-13 / 15. szám

4 Független Budapest Budapest, 1932 április 13. HUTTER és SCHRANTZ RT. drótkerítések, kerti­A főváros átveszi a dunántúli centrálét Károly feltűnést kelta befelentsse a közigazgatási bizottságban Mialatt a kormány a TaBisot-áramnak magasabb áron való» fokozott átvételét sürgeti, Wolfffék és Koz^iáék megállapodtak a centrále átvételében — Az átvételt a napokban perfektuálták A Talbot néven ismert dunántúli centráléval a főváros még mindig nem kötötte meg a végleges megállapodást. Már másfél éve tart ez az átmeneti állapot és a kormánykörök kezdenek türelmetlen­kedni. Nemcsak végleges szerződésre van szüksége a dunántúli centi-álénak, hanem az anyagi meg­állapodások revíziójára is. ről is rendezze és a megállapodást sürgősen befe­jezze. Az elhatározásról és az intézkedések eredmé­nyéről április 30-ig várok jelentést. E leirat értelmében tehát a Talbot-ügy e hó végéig teljes1 elintézést nyer. * A közigazgatási bizottság hétfői ülésén nagyjelen­tőségűi eseményeket jelentett be e kérdésben Wolff Károly. Bánóczy László dr. ugyanis kérdést intézett a polgármesterhez, hogy milyen stádiumban vannak a tárgyalások a dunántúli centrále ügyében a kor­mány és a főváros közt. Felhívta a polgármestert, nagyon ügyeljen, nehogy a fővárost befejezett tények elé' állítsák. A kérdéshez hozzászólt Wolff Károly is, aki ál­talános feltűnést keltve, a következő kijelentése­ket tette: A Tálbot-ügyben a főváros autonómiá­jának véleményét feltétlenül meg kell hall­gatni. Nem helyeslem azt a huza-vonát, amely e kérdésben tapasztalható. A főváros nem te­het egyebet, mint hogy a befektetett külföldi tőke erejéig ga­ranciát vállai és saját kezelésébe veszi át az egész telepet. — Ennek ellenében a főváros ragaszkodik a maga áram­szolgáltatási monopóliumához, nem­csak a fővárosban, hanem a fővárostól 30 kilométeres körzetben is. Tudomásom szerint külföldi vállalkozók is je- I lentkeznek újabban a Talbotra, ezeknek roha­mát vissza kell verni. Wolff hangsúlyozta, hogy ezt a kérdést Kozma Jenővel, az Egységes Polgári Párt elnökével is letárgyalta és a kér­désben teljességgel egy véleményen vannak. Wolff Károly kijelentésének annál na­gyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk, mert nyilvánvaló ezek után, hogy a Talbot-központ átvétele, — ha e pillanatban még nem is befe­jezett tény, — de a legközelebbi napokban fel­tétlenül valóra válik. Eddig négyfilléres egységáron vette át a főváros a Talbot-centrále áramtermelésének egyrészét, most azonban a kormány ennek az egységárnak 10 száza­lékkal való felemelését követeli. Azt is kifogásolják felsőbb helyen, hogy a főváros nem vesz át annyi áramot a dunántúi centi-álétól, amenyire ígéretet tett és ez a centrále kihasználását károsan befolyásolja. Ezekben a kérdésekben a belügyminiszter most sürgős leiratot intézett a fővároshoz ósi záros határ- dón belül választ kér. Leiratában ezeket mondja: —• A főváros és a bánbldai centrále között az át­Ideiglenes vezetőt kaptak a Gáz- és az Elektromosművek Véssey Ede és Plósz Pál lett a két nagyüzem ideiglenes vezetője veendő áram ügyében három éve folynak a tárgya­lások, azonban megállapodás mind a mai napig nem jött létre. A tárgyalások elhúzódása nemcsak nem­zetgazdasági szempontból és nemcsak a bánhidai erőműre nézve káros, hanem — nézetem szerint — a főváros érdekeivel sem egyeztethető össze. A kereskedelmi miniszter és a pénzügy­miniszter a megállapodás mielőbbi perfek- tuálását közérdekű szempontból szükségesnek tartja és azt magam is legmesszebbmenőleg támogatom. •— Nem terjeszkedem ki azoknak az előzmények­nek ismertetésére, melyek a kormányt arra indítot­ták, hogy a bánhidai erőműtelepet angol kölcsön­ből létesítse, csak azt említem meg, hogy a főváros ígéretet tett a bánhidai centi-áléból évi 130 millió kilowattóra átvételére. A centrále 1930 közepe óta üzemben van, rentabili­tása és az amortizációra szükséges évi 3.6 millió pengő csak 180 millió kwó megterhelés mellett van biztosítva, melyből Budapest részére 130 millió ki­lowattórát vettek számításba. Az állami erőmű tel­jes kihasználása tehát elsőrendű nemzetgazdasági érdek. Megírtuk, hogy az Elektromosműveík hir­telen megüresedett vezérigazgatói állásáért rettentő tülekedés indult és önjelöltek egész sora aspirál erre a jól dotált előkelő pozícióra. Az aspiránsok egy része kiterjesztette igényét a Gázművek szintén üresedésben levő vezér- igazgatói állására is, abban a reményben, , hogy a kettő közül sikerülni fog valamelyiket j elnyerni. A pártok és a főváros vezetői is nagy ostromnak vannak kitéve, ami meglehetős kel­lemetlenséget okoz az illetékeseknek. Az üzemek zavartalan működése és az ad­minisztráció síma menete érdekében nem lehe­tett addig várni a felelős üzemvezetők kineve­zésével. amíg a pártok a kényes személyi és üzletpolitikai kérdéseket végleg elrendezik, ezért a polgármester úgy határozott, hogy az átmeneti időre ideiglenes j üteggel a két üzem egy-egy, eddig i.s vezető pozícióban levő fő- tisztviselőjét bízza meg a vállalatok irányítá­sával. Sipőcz Jenő polgármester Borvendég Ferenc alpolgármesterrel történt megbeszélése alapján alá is írta a rendeletet, mellyel a Gázművek vezetésével Véssey Ede kereskedelmi igazgatót, az Elektro­mosaid vek vezetésével pedig Plósz Pál eddigi helyettes vezérigazgatót bízta meg. Hangsúlyozza a rendelet, hogy mind a két megbízás ideiglenes természetű és visszavoná­sig érvényes. DEDKECEN-ETTEREH Rákóczi út 88. Telefon: J. 315-66, 343-06 I déli menüt 2 pengőért házhoz szállítja Ajánlat a HÉV és Nova átvételére — Eddig azonban a BSzKRt csak 78 millió, az Elektromosművek csak 1-í millió kilowattórát vesz­nek át. Ez óv elején a kereskedelmi minisztériumban folytatott értekezleten a főváros képviselői nem zár­kóztak el az elől, hogy a törvényhatósági tanácsnak az eddigi elszámolásokban szereplő négyfilléres elő­legszerű egységár helyett, a bánhidai erőmű telep ál­tal is elfogadhatónak jelzett 4.8 filléres ideiglenes egységár elfogadására tegyenek javaslatot. Most te­hát arra nézve kellene sürgősen megállapodást léte­síteni, hogy az Elektromosművek nagyobi) mennyiségű áramot és pedig kilowattonként 4.8 fillérért átvegyen. Mindezeknél fogva felhívom a főváros közönségét, hogy a régen vajúdó kérdést a főváros és az állam érdekeinek összhangba hozatalával a maga részé­A HÉV megvételére újabb ajánlat érkezett a fővároshoz, amely ajánlat ezúttal kiterjesz­kedik a Nova részvénytársaság részvénytöbbsé­gének megvételére is. Az ajánlattevő csoport a berlini Hardy- bankház, melynek képviseletében dr. Lessing Hermann már három hét óta folytat tárgyalá­sokat Borvendég alpolgármesterrel. Az ajánlat­tevők a 448 ezer részvényből a Trusttel együtt 250.00Ü darab szindikátusi részvény birtokában vannak, melyből 80 ezer darab részvény a Trust tulajdona. A Nova, birtokállományához tartozik Budapesten 40 fővárosi bérház, 12 fővároskör­nyéki ház, sok telek és többek között a HÉV részvény többsége. Eddig a tulajdonosok mindig csak a HÉV részvény pakettjét szándékoztak a fővárosnak eladni és sohasem volt szó a Kováról. Most elsőízben ajánlják fel a Novát, mely együtt jár a 11 EV eladásával is. A HÉV megváltásá­nak gondolatát a főváros az egységes tarifa szempontjából már régen felvetette, de az aján­lattevők eddig minduntalan olyan összegeket kértek a részvénypakettért, amely sem a válla­lat hozamával, sem pedig a beruházott tőkével nem volt arányban. Hogy az ajánlatok mit tartalmaznak, még nem tudjuk, csupán a polgármesteri nyilatko­zatra utalunk, amely precíz formában mondja el az eddig történteket és megnyugtat, hogy az ajánlatok az autonómia. fórumai elé fognak ke­rülni — mihelyt tárgyalható formát öltenek. Minthogy az ajánlat részletei most már rö­videsen nyilvánosságra kerülnek, megjegyzé­seinket és kritikánkat fenntartjuk arra, az időre, amikor az ügy, kellő előkészítés után, az autonómia fórumai elé kerül. Ezt követeli tő­lünk igazsagérzetiink és objektivitásunk. A He}’ eddigi ajánlatait tudvalévőén visz- szautasította a. főváros. Mi is elTogadhatatla- noknak tartottuk az eddigi ajánlatokat és ba­josan tudjuk elképzelni, hogy ezúttal elfogad­hatóbb lenne ez a HEV, illetve Nova megvéte­lét célzó felkínálkozás. Az időpont, amelyben érkezeit, mindenre alkalmas, csak arra nem, bogy a 1 óváros most problematikus tranzak­ciókba bocsátkozzék. Ingyen kap a tavaszi Árumíntavásáron szénsavas SEBES fenyőfürdőtablettát “í,”*tlams4g mindenki, ki e hirdetést felmutatja standunknál

Next

/
Thumbnails
Contents