Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1932-01-13 / 2. szám
Budapest, 1932 január 13. Független Budapest 3 Borvendég Ferenc alpolgármester még ezen a héten elkészíti előterjesztését az üzemi problémák megoldásáról A kereskedelmi minisztérium jóvá hagyásától függ a belvárosi autobuszközlekedés megindítása — Borvendég alpolgármester nyilatkozata A városházi adminisztrációnak most a téli hónapokban tulajdonképpen nincs más feladata, mint a költségvetésnek a végrehajtása. Természetesen foglalkozniok kellene az ügyosztályoknak messzebbmenő tervek kidolgozásával is, ilyesmiről azonban egyelőre csak szűkebb keretek között lehet szó, — tekintve, hog-y a főváros szorult pénzügyi helyzeteméin enged meg nagyobbarányú tervezgetéseket. Ilyen körülmények között a vár rosházi adminisztráció legnagyobbrészben csak a Borvendég Ferenc alpolgármester a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának:- Most, a téli hónapokban, legfőbb gondunk, hogy megfelelő módon elkészítsük azokat a közmintktíkaf, amelyeknek végrehajtására már kora tavasszal sor kerülhet. A különböző üzemi beruházási munkálatok rendszerint tavasszal indulnak meg, mi tehát most arra törekszünk, hogy ezeknek a munkáknak ai megindítását megfelelően előkészítsük, nehogy a> tavasz beálltakor e munkálatok megindítása nehézségekbe ütközzék. Egyébként két fontosabb problémának a megoldása foglalkoztat. Az egyik az új közlekedési politika irányelveinek a lefektetése, a másik pedig az üzemi kérdéseknek végleges rendezése. — Ami a közlekedési problémáknak a megoldását illeti] ebben a tekintetben az első lépés az a határozat, amit a főváros törvényhatósági tanácsa hozott, amidőn a BSzKRt és az Autóbuszüzem egyesítése mellett döntött. Az egyesítés előkészítése ügyében most különböző tárgyalások folynak. Részletes javaslatot készítünk. amelyben az egyesítés módozatait lefektetjük. Ezt a javallatot a legrövidebb időn belül — amint csak lehetséges — elkészítjük és az illetékes fórumok elé terjesztjük. Elhatározott szándékunk egyébként az Autóbuszüzem fejlesztése. Első lépés volna a villamoskocsiknak autóbuszokkal való felcserélése — egyelőre a Belvárosban, helyesebben azon az útvonalon, mely a Calvin tértől az Eskü térig vezet. Ebben a tekintetben minden előkészület megtörtént, az Davulását reméli. Dr. R. K. Nem lesi drágább az autóbusz A benzinadó emelése nem érinti az Autóbusz Özemet - mentesítíh a felemelt benzinadó alól Az autóbuszokat folyó ügyek elintézésére szorítkozhatik. A Független Budapest munkatársa beszélt ezekről a kérdésekről Borvendég Ferenc alpolgármesterrel, akihez azt a kérdést intéztük, hogy a legközelebbi jövőben milyen feladatok végrehajtását tűzte maga elé és általában melyek azok a fontosabb problémák, amelyeknek a megoldása mostanában a városházi adminisztráció vezetőjét foglalkoztatni fogja. illetékes fórumok döntése alapján felterjesztettük a határozatot jóváhagyás céljából a kereskedelmi minisztériumba, ahol most már remélhetően rövid időn belül meghozzák a végleges döntést. Ami az Autóbuszüzem további fejlesztésének a kérdését illeti, ez attól függ, hogy sikerül-e megfelelő fedezetet találni. Felmerült tíz új autóbusz-kocsi beszerzésének a terve. Szeretném, ha ezt a tíz új kocsit mielőbb megvásárolhatná a főváros, egyelőre azonban nincs rá pénzünk. — E héten egyébként minden délután kizárólag egy kérdéssel, az üzemi problémák megoldásával fogok foglalkozni. A közgyűlés utasítása alapján konkrét előterjesztést kell tennünk az üzemi problémákra vonatkozóan. A polgármester úr megbízása alapján már a nyár folyamán megkezdtem az üzemi kérdések tanulmányozásált. Most már minden adat együtt van, csupán a konkrét előterjesztés elkészítése van hátra. E héten végzek ezzel a munkával, úgyhogy január hó folyamán feltétlenül az illetékes fórumok elé vihetem javaslatai- mait. Borvendég Ferenc alpolgármester nyilatkozata alkalmas arra, hogy az érdekelt iparos- és kereskedőtársadalmat a legteljesebb mértékben megnyugtassa. Megnyugtató a nyilatkozatnak mindenekelőtt az a része, amely szerint a főváros illetékes ügyosztályaiban mindenütt előkészítik a tavaszi közmunkákat, de megnyugtató az a kijelentés is, hogy még e hónapban végre mégis csak a megoldás stádiumába jutnak az üzemi problémák, amelyeknek elintézésétől sok kis iparos- és kereskedőexisztencia sorsának Egyesül a BSzKRt és az Autóbusz A tör vén uhatósági tanács elvben elhatározta a BSzKRt és az Autóbuszüzem egy estté sél és kicsinyben múlt, hogy máris megszüntették a BSzKRt részvénytársasági formáját. Az egyesítés tehát megtörténik. Sok öröme nincs benne sem a BSzKRt-nak, sem. pedig az Autóbusznál^ és — amitől leginkább tartunk — a közönségnek sem lesz haszna ebből a. nászból. Amíg konkurráltak egymással, amíg féltékenyen nézték egymást, addig tudtuk, hogy ez az üdvös vetélkedés csak jót eredményezhet. A verseny most megszűnik, kérdés, lesz-e, belőle haszna a polgárságnak. A naiv budapesti polgár nagy örömmel olvasta. ugyanis az egyesítésről szóló hírt. Úgy képzeli valahogyan, ez olyasmit jelent, hogy néhány hét múlva már olcsóbb lesz az autóbusz, hogy a maga keserves 24 fillérjéért v'dámán száll át villamosról autóbuszra és autóbuszról villamosra. Optimisztikus bizakodással szemléli ai két vállalat egyesítését, nem sejtve, hogy az egyénnek, a város lakójának sok haszna aligha lesz belőle, hogy őróla itt szó sincsen. Hogy ő ezentúl is a régi utas marad a „pasas“, amely fizet és tolong, a tömeg, amelynek egy cseppnyi boldogság sem jut ebből a „boldog“ házasságból. Vendéglő, kifőzés, privátkoszt Furcsa gondokat nyom a főváros vállára ez a világválság. Egyebek közt. ilyesm'k is hozzátartoznak a világgazdasági kérdéshez, mint a vendéglősök dolga. A vendéglők rosszul mennek és a fővárosnak kellene őket megsegítenie. A főváros tehát teljes bajnoki vértezet- lel kiáll melléjük a síkra és kihúzza a kardot hüvelyéből. A világválság okozza, hogy meg kellett tudnunk, mi a különbség vendéglő és lúfőzés, kifőzés és magáyi-kosztadás közt. A kifőzés olcsóbb, tehát vendéglő helyett kifőzésbe mennek az emberek. A magán-kosztadók még olcsóbbak, ennélfogva a kifőzés is védelemre szorul velük szemben. Kis képecske, melyben benne van minden. Nem esküszünk, hogy a vendéglőknek jobb dolguk lesz, ha teljes szigorral hajtják végre a kifőzések elleni szabályokat és a kifőzések nem, fognak jobban reuzálni, ha a privát-kosztoso- kat megzenzurázza a hatóság. Egy azonban bizonyos és erre már mernénk esküt tenni: a szegény emberek semmiesetre sem járnak jobban. Sőt... Az embereknek nincs pénzük a vendéglőre, ahol bizonyos erkölcsi kényszert éreznek az alkohol-fogyasztásra, többféle borravaló fizetésére, ahol az árakban benne van a nagy házbér, a hatalmas villanyszámla és — amint azt oly gyönyörű felsorolásban olvastuk — 41 féle kü- lönböző adó és illeték. Elmenekülnek a kifőzésbe. Rosszabb, de olcsóbb. Nem szólva a rangkülönbségről, ami pedig nálunk, arisztokratikus magyaroknál olyan fontos volt még nemrégiben. Aki a kifőzést sem bírja, az elmegy ahhoz a szegény özvegy asszony hoz, aki koszto- sokat tart, mert hat többet nem is, de annyit megkeres rajta, hogy a maga és családjának kosztja ingyen van. Aki még ezt se bírja, elmegy a fővárosi akció-vendéglőbe. Ha őszinték és logikusak akarnánk lenni, itt alul, igenis, legalul kellene kezdeni a gyógyítást. A főváros tiltsa mecr a fővárosnak az olcsó- vágy ingyen-ebédeltetést, amely egyaránt konkurrenciát csinál a vendéglősnek, ki- főzőnek, privát-kosztosnak. Ezt követelné a logika, amely nem ismer humanizmust. He logika nincs. Nincs az egész világválságban se, mért legyen ép ebben a kérdésben. A főváros meghozza majd a, maga szabályrendeletét, a rendet pedig megteremti a jobb idő, amely a legjobb, az egyetlen rendcsináló. A városháza csak készítse el a papiros-szabályokat, az élet majd megteremti a valódiakat, a mindenkire kötelezőket — a maga logikája szerintieket ... Margalit Andor és Ödön “A**; oki. mérnök, építőmester, vállalkozók, vasbetonépítök ■M Budapest, I., Kelenhegyi út 11-13 BHM Barakovifs János műorgonaépítő, törv, bej. cég Rákospalota, Pázmány ucca 72 (Saját ház) Alapíttatütt 1920-ik évben Saly Árpád ny. min. osztálytanácsos tűzifa- és szénnagykereskedő BUDAPEST. Belső iroda: Horthy Miklós út 29. Telefón : 690-01 6s 680-09. Külső iroda ós csiV/da: I., Kelenföld, Budaörsi út 56- 58. szám — Telefón: 686—15 Az utóbbi napokban olyan hírek terjedtek el, mintha az Autóbuszüzem a motalkó drágulása folytán jegyár-emelésre készülne. Az elterjedt hírek szerint állítólag két f dlér es pótdíjat állapítottak volna meg az üzemanyag-drágulás ellensúlyozására és ezt a burkolt jegyár- emelést a legközelebb életbeléptetnék. Illetékes helyen szerzett értesülésünk szerint az autobusztarifa áremeléséről szóló híresztelések nem felelnek meg a valóságnak, amennyibe erre semmi szükség nincs. Az Autóbuszüzem vezetősége, miután a legutóbb tartott benzinbeszerzési versenytárgyalást a polgármester megsemmisítette, kézivásárlás útján fedezte szükségletét és raktáron, levő benzin- készlete április végéia elegendő. Április végéig tehát a benzindrágulás ellenére sem hajtaná végre az üzem a szóban forgó jegyár-emelést, mert a meglevő készletet még a régi áron szerezte be, úgyhogy a jelenlegi üzemvitelt a benzinadó felemelése egyáltalán nem érinti. Másrészről azonban a főváros a, kormánynyal tárgyalásokat folytat olyan irányban, hogy a közforgalmi gépjárművé Halatokat mentesítse a benzinadó emelése alól. illetve, hogy a közforgalmat lebonyolító gépjárművállalatok állal igénybevett benz'nt a régi áron bocsássa az üzemek rendelkezésére. Szilágyi Lajos vezetésével a múlt héten az autóüzem tulajdonosok küldöttsége járt a kereskedelmi miniszternél ebben az ügyben és a miniszter ígéretet is tett a kérdés kedvező elintézésére. annál is inkább, mert ellenkező esetben az autotaxi-vállalatok példájára a többi közforgalmi gépjárművállalatok is kénytelenek volnának a közönségre áthárítani az ií.i adóterhet, ami általános drágulási folyamatot indítana meg és ez a kormánynak sem lehet érdeke. Afővávos elsősorban az autóbuszüzem; de a köztisztasági hivatal révén is érdekelve van ebben a kérdésben és szintén ígéretet kapott az adóemelés alól való mentesítésre. Néhány napon belül a kérdés elintézést nyer, úgyhogy ez esetben végleg elesik az autóbuszjegyek árának drágítóisi veszélye. Máskülönben a fővárosnak az egész évi benzinszükséglet alapulvétele mellett évi 7—800.000 pengő többköltséget jelentene az adóemelés. A benzin kartel különben a fővárossal szemben hirtelen frontot változtatott és most már készséggel hajlandó olcsóbb árakat számítani, mert fél a bejelentett városi benzolgyártástól és attól, hogy a benzingyártó üzem megkezdéséig a főváros külföldről fogja fedezni benzinszükségletét. Az úgynevezett kézivásárlások során úgy az Autóbuszüzem, mint a többi fővárosi intézmények lényegesen olcsóbban vásárolták a benzint az egyes vállalatoknál, mint ahogy azt a nyilvános versenytárgyaláson tett kartelajánla- tok kínálták. A főváros az Autóbuszüzemmel kapcsolatban megsürgette a kereskedelmi miniszternél a külföldi gumibeszerzés engedélyezését és a miniszter kijelentette, hogy január közepéig döntéséről értesítést küld. A jelek szerint a miniszter döntése nem lesz kedvező a fővárosra, nézve, mert egyrészt a hazai .i purpurtól ás érdekében, másrészt valntáris nemzetgazdasági okokból sem fogja eneydélyezui a külföldi gern beszerzést, és kötelezni fogja az Autóbusz- üzemet a magyar pneumatiJc használat ára. Borvendég Ferenc