Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-07-22 / 29. szám
8 Független Budapest Budapest, 1931. július 22. Béke a taxi-fronton Kékek és szürkék a tárgyaló asztal mellett A taxivállalatok örökös elkeseredett háborúságát a Független Budapest sok cikkében | ismertette. Az ellenségeskedés a különböző j színű vállalatok között főleg az állomáshelyek miatt dixit, mert a piros, újabban kékre mázolt taxisok állandóan azt hangoztatták, hogy a szürketaxi sokkal jobb standokat kapott, mint ők. akikkel a hatóságok állítólag mostohán járnak el. Ebből az elégedetlenségből született a közös standok létesítésének gondolata, melyet a kékek útón-útfélen propagálnak. A szürketaxi vállalatok természetesen nem egyezhettek bele szerzett jogaik megsértésébe és tiltakoztak a közös stand gondolata ellen. Ugyanerre az álláspontra helyezkedtek a hatóságok is, mert előre látták, hogy a közös állomáshelyek engedélyezése esetén a konknr- rens vállalatok alkalmazottai között mindennaposak lesznek a civakodássá elfajuló nézeteltérések. A hatóságok azonban mégis igyekeztek békét teremteni ebben a harcban és felszólították a feleket, hogy üljenek össze közös tárgyalásra. Szombaton le is zajlott a megbeszélés a városháza közlekedési ügyosztályán, ahol Hunyadi János természetes keserőviz ivókúrákra az emésztőszervek betegségeinek kiváló gyógyvize megjelentek a szürke- és kéktaxi képviselői. Hosszas tárgyalások után sem történt végleges megegyezés, csupán azt mondották ki végleges határozatként, hogy a standok közössé tételét leveszik a napirendről. A kéktaxisok sokat emlegetett sérelmét valamiképen mégis orvosolni akarják és ennek érdekében a két taxivállalat képviselői megegyeztek abban, hogy maguk között revízió alá veszik az állomáshelybeosztást és ennek során igyekeznek az ellentéteket áthidalni. A szürke- és kéktaxi vezetősége tehát a közeli napokban összeül az első béketárgyalásra és nincs kizárva, hogy a tárgyalások eredményeként meg is születik a békeszerződés a taxi- fronton. Beavatott helyen azt emlegetik e béketárgyalások kulisszatitkaként, hogy a kéktaxisok tárgyalásokat folytatnak a nagyvállalatokkal a taxik egyrészé- nek átadására. Ugyanis, mint megírtuk, a főváros engedélyével a taxirendszámok most már átruházhatók és sok kisember, aki ezen a pályán nem tudott boldogulni, most szeretné értékesíteni taxiját. Etekintetben főleg a nagyvállalatok jöhetnek számításba és azokban meg is van a hajlandóság a piacrákerült rendszámok megvételére. A kéktaxisoknak tehát érdekük, hogy ezek az adás-vételi tárgyalások kedvező atmoszférában bonyolódjanak le ós ezért igyekeznek most fegyverszünetet, vagy békét kötni a régi, hatalmas ellenféllel. Wien, Kärntnerstrasse 51. Szeptemberben megkezdi működését a főváros bécsi idegenforgalmi expozüiurája Hosszas tárgyalások után tető alá került az^ a szerződés, amelynek alapján a főváros Bécsbot, az osztrák főváros legforgalmasabb helyén ide fjen forgalmi központot létesít a magyar főváros propagálására. Mint ismeretes, a Kcirtnerstrasse 51. szám alatti báró Oppenheim-palotái) an talált az Idegenforgalmi Hivatal vezetősége megfelelő helyiséget, ahol a régen tervezett propaganda,irodát elhelyezheti. A főváros megbízottai ós képviselői, elsősorban Kovácsházy Vilmos tanácsnok, több tárgyalást folytattak a palota tulajdonosaival és meg is egyeztek a bérleti felvételekre nézve. Eszerint a főváros öt évre veszi bérbe a kiszemelt helyiségeket és bér fejében évi 25.000 schillinget fizet. A szerződést azonban mindaddig nem írták alá, amíg az átalakításra vonatkozó terveket a bécsi hatóságok jóvá nem hagyták és az építési engedélyt ki nem adták. Ezeket a hatósági engedélyeket a főváros a múlt héten megkapta és Borvendág Ferenc alpolgármester ezek birtokában aláírta a bérleti szerződést. Ezen a héten már megkezdődnek a Kärt- nerstrasse-i helyiség átalakítási munkálatai. A kapualján 22 kivilágított vitrint helyeznek el, a bejáratnál pedig márvány portált építenek. Az átalakítások mintegy 60.000 pengőbe kerülnek és úgy számítanak, hogy két hónap alatt a munka elkészül és szeptember második felében az idegenforgalmi iroda megkezdheti működését. Addigra döntenek arról is, hogy ki lesz a bécsi magyar idegenforgalmi propagandairoda vezetője. Több név került már eddig is kombinációba, de valószínű, hagy átmenetileg Markos Béla dr., az Idegenforgalmi Hivatal aligazgatója fogja vezetni a bécsi iroda működését. Uj an®a- és csccscmövéüö intézet épül Angyalföldön Szociális téren ;i főváros eddig is tehetsegén felüli áldozatokat hozott. Most, a válságos közállapotok mellett fokozottabban folytatja ezt a tevékenységét, mert azt vallja, hogy ezekben a nehéz időkben nagyobb mértékben ,II gondoskodni az arra rászorulók felsegíté- serol. Épp ezért, -— bár maga a főváros is nagy Pénzügyi nehézségekkel küzd, — most is azon fáradozik, hogy a lehetőséghez képest szaporítsa jótékonysági intézményeit és ezirányban mai- legközelebb több előterjesztés kerül a törvényhatósági tanács elé. Legutóbbi számnnk- ban jelentettük, hogy a főváros közjótékony- sagi ügyosztályának vezetője, Schuler Dezső tanácsnok 100 új szükséglakás építését szeretné megvalósítani és javaslatát már el is készítette. Csupán technikai okokon múlott, hogy az e heti tanácsülés nem tárgyalhatja az előterjesztést és így a legközelebbi illésen hagyhatják csak jóvá a szükséglakások építését. Lényegében ez nem változtat a kérdésen, csupán annyi hátránnyal jár. hogy a szükséglakások 2—3 héttel későbben készülnek el. Schuler Dezső tanácsnok most újabb szociális javaslatot dolgozott ki, melynek keretében egy új, önálló anya- és csecsemővédő intézetet akar létesíteni. Az Országos Stefánia Szövetség intézetein kívül a fővárosnak eddig 6 anya- és csecsemő- védő intézete volt, melyek a legutóbb létesült városi bérházakban működnek. Ezek azonban elégtelenek a fokozott' szükséglet ellátására és szükséges, hogy a város perifériáin új intézmények létesüljenek. Főleg Angyalföld érzi hiányát egy ilyen intézménynek és ezért Schuler• Dezső tanácsnok elsősorban itt szeretne új anya- és csecsemővédő intézetet felállítani. Az Üteg uccában van a fővárosnak megfelelő telke, tehát ezt szemelték ki az építkezés céljaira. A középítési ügyosztály által elkészíttették a részletes terveket és költség- számítást, mely szerint mintegy 250.(1(1(1 pengő volna szükséges az új anya- és csecsemővédő intézet felépítésére. Kétemeletes épület létesülne a legmodernebb kivitelben s ez lenne az első különálló intézet. Számítanak arra, hogy a versenytárgyalások során kialakuló konkurrencia mellett még olcsóbban is megépíthetnék az épületet. Miután a főváros az anya- és csecsemővédelemre amúgy is jelentékeny összeget, áldoz és a költségvetésben megfelelő összeg van előirányozva, külön költségfedezetet nem is kérnek az építkezésre, hanem az idei költségvetés előirányzata terhére akarják ezt az új intézményt felépíteni. Kétségtelen, hogy az illetékes fórumok megadják hozzájárulásukat és ez esetben ez a szociális célú közmunka azonnal megindulhatMl OLNÁR ISTVÁN Építesz Telelőn: Lá. 11-09 Budapest. I.. norüiu Miklós út 36 ÁR1TZ NÁNDOR CS ISA vegyészeti-gyár Budapest,IX.,Lónyayucca27. Telefon: 887-84 STEINER DÍSZ-, TEMPLOM-, ÉSSZlMPERfe SZOBAFESTŐK w És MÁZOLÓK Budapest, IX., Üllői út 57. Telefön: József 306-29 KRAL GYULA kőfaragó-mester, kőbánya-tulajdonos és márványára telepe elvállal: épület-, síremlék- és ciklopmunkát! Budapest, III., Lajos u. 77-79. Tel. : Aut. 236-27. f ITDTiri? fAfelrtQ VASSZERKEZETL2Lr ilLil es vasárugyár Budapest, X., Asztalos Sándor-út 8. Telefon: józsef 333-60 GYÁRT: mindennemű híd- és középítési vasszerkezeteket, lakatosferukat, redőnyöket, kovácsárukat — Egyedüli gyártója a Köpplinge r-rendszerű idomvasablakoknak SZALKAY BÉLA gépek, villamos készülékek és tömegcikkek gyártása, villamos berendezések tervezése és szerelése Újpest, Szí, GeUérf- utca 12. Telefon: Ihpest 44—32 és 46—59. Postatakarékpénztári csekkszámla : 47,b38. Folyószámla a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Újpesti fiókjánál Csuvik és Strófái Első Óbudai Parkett Üzeme Budapest, III., Kiscelli ucca 39. Telefon: Automata 620-56 «©SZÉNBÁNYA ÉS TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN, (DRÄSCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD UCCA 3 Telefon: Automata 255-54, 255-55 és 255-56 BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁSVÁNYVÍZ-ÜZEME HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt ! Telefons Aut. 530-03 Moiret F. Ödön Rt na vírnem iwyár Budapest, ix., x Jr <jS Közraktár-u. 24 Szegedy Béla Jenő Telefonszám: Automata 553-15 Okleveles gépészmérnök, út-, vasútépítési vállalkozó, kövezőmester Budapest, íi., Margit körút 101 Versenutárgualási hirdetmény Utalással í. Fővárosi Közlöny ,.Hivatalos Hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyílvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek 40.000 darab 18/18/18 cm bazalt kockakő 110.00(1 darab 18/18/14 cm bazalt 3//1-CS kockakő, 200.000 darab 18/18/13-14 cm bazalt fejkő, 1700 tonna bazalt kiskő, 80.000 darab angit-(piroxen)-andezit 18/18/13-14 cm fejkő, 2000 folyóméter 16/27 cm faragott trahit (andezit) szegélykő, 12.000 folyóméter 14-15/2425 cm trahit (andezit) szegélykő és 200.000 darab 18/18/13-14 cm trahit (andezit) fejkő szállítására. A hivatkozott hirdetményben közölt módozatok szerint a leteendő bánatpénz összege az ajánlati összeg 2°/o-a. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok a IV. kér., Központi Városháza, II. emelet 280. ajtószám alatt kaphatók 2 pengő lefizetése ellenében. A kellően felbélyegzett és borítékban elhelyezett ajánlatokat 1931. évi július hó 28. napján (kedden) délelőtt '/íll óráig a II. emelet 279. ajtószám alatt kell benyújtani. Az ajánlatok felbontása 1931. évi július hó 28-án (kedden) délelőtt II órakor lesz a II. emelet 281. számú helyiségben, ahol a vállalkozók vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1931. évi július hó 6-án. A székesfőváros polgármestere.