Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1931-12-02 / 48. szám

0 Független Budapest Budapest, 1931. december 2. félmilliós megtakarítás a kórházi ápolási költségeknél Solomon fanácsnott beszámol a kórházi ellátás ól fentijéről A kormánynak évi hétmilliós megtérítése és | a vidéki törvényhatóságok évi több mint egymil- j liős hozzájárulása megszünteti azokat a zavaros pénzügyi állapotokat, melyek a budapesti közkór - házaknál egy évtized óta fennállottak és már- már összeomlással fenyegették a főváros pénzügyi helyzetét. Hozzájárult az ügyek rendezéséhez az a körülmény is, hogy a közegészségügyi ügy ősz­iéig nagyjelentőségű takarékossági intézkedéseket foganatosított és ezáltal sikerült elérni az ápolási költségek lényeges csökkentését. Eddig még nem került nyilvánosságra, hogy miben rejlenek ezek a takarékossági rendelkezések, ezért kérdést in­téztünk Salamon Géza tanácsnokhoz, a közegészségügyi ügyosztály vezetőjéhez, aki munkatársunkat így informálta: — A főváros súlyos helyzete a kórházaknál is sür­gőssé tette a legmesszebbmenő takarékosságot. Itt azonban a takarékossági intézkedé­seket a legnagyobb óvatossággal fo­ganatosítottuk, nehogy ezáltal a betegellátás kárt szenvedjen. Intéz­kedéseinket úgy tettük meg, hogy a lávánt eredményt a betegellátás ní­vójának sérelme nélkül, a piaci helyzet ügyes kihasználásával és a helyes anyag eloszt ás sál érjük el. Ennek az elvnek a szem előtt tar­tásával szabályoztuk a villany-, gáz- és vízfogyasztást, továbbá a nyomtatványok használatát, vala­mint a.betegek gyógyszerellátását jés élelmezését. Már az eddigi eredmé­nyekből megállapíthattuk, hogy az intézkedéseknek megvolt a kellő eredményük és sikerült a kiadásokat csökkenteni.- Hogy csak a fontosabb szükségleteket említ­sem, a gyógyszerellátás költségeit ápolási napon­ként 10 fillérrel sikerült csökkenteni, ami több mint 200.000 pengő megtakarítást jelent. Ezt az eredményt úgy értük el, hogy a gyógyszer- tizem közli a kórházi osztályokkal az egyes gyógy­szerformák árait, és így az orvosi karnak módjában áll ezek ismeretében azt a gyógyszert rendelni, mely egyenlő gyógyhatás mellett a legolcsóbb. Nagy kü­lönbség van ugyanis az'árakban aszerint, hogy a gyógyszer por vagy folyadék alakjában, receptre, vagy különlegesség formájában rendeltetik-e. — Az élelmezés kérdésénél is mindenben a betegek érdekeit tartjuk szem előtt és intézkedéseink csak arra irányultak, hogy az élelmicikkek a piac előnyei­nek a kihasználásával szereztessenek be és a vásárolt élelmiszerek gazdaságosan legyenek felhasználva. Utasítottuk ezért a kórházak élelmező tisztjeit, hogy az igazgató-főorvosokat időnként tájékoztassák az egyes fontosabb élelmiszerek árairól, hogy a rende­léseknél a jelentkező előnyöket kihasználhassák és hogy az orvosok a beteg fogyasztóképessége szerint rendeljék a több vagy. kevesebb élelmezést, miáltal megakadályozzuk, hogy felesleges ételek kerüljenek a moslékba. Az élelmezésnél közel 270.000 pengőt takarítot­tunk meg, végeredményben pedig 20 százalék­kal csökkent idén a betegek ápolási önköltsége. — A gondos, körültekintő anyagkezelést igazolja az a körülmény is, hogy bár idén a tavalyival szem­ben 82.324 ápolási nappal több volt, mégis 33.700 kilo­grammal kevesebb moslék került ki a kórházakból. Végeredményben a villany-, gáz és a vízdíjcsökke­nésen kívül mintegy félmilliós megtakarítást értünk el a kórházakban. — Ez alkalommal is elismeréssel kell megemlé­keznem arról, hogy nehéz munkánkban a hivatása magaslatán álló, kiváló kórházi orvosi kar minden téren nagy megértései és ügybuzgalommal támogatott és ez eredmény csak úgy volt elérhető, hogy az or­vosi kar össze tudta egyeztetni a helyes betegullátás orvosi szempontjait a takarékossági elvekkel. Salamon Géza Napirendre Kerül a benzinKútengedélyeh ügye Megoldják a koncessziók visszavonásának és kiadásának dolgát A benzinkút engedélyek szaporításának | ügye esztendők óta húzódik anélkül, hogy a lik­vidálás ideje elérkeznék. A közlekedésügyi ügy­osztály most ennek a problémának a rendezé­sét is napirendre tűzte és — mint értesülünk — javaslat is készült a megoldásra nézve. Az előterjesztés mindenekelőtt megálla­pítja, hogy ezidőszerint 24 közterületen álló benzinkút van engedélyezve és a koncesszió- tulajdonosok egyrésze 18 kút után opcióval ren­delkezik újabb kút felállítási engedély megszer­zésére. A főváros mindenekelőtt ezt az opciós jogot szeretné valamiképen megszüntetni és tárgyalásokat óhajt kezdeni az: érdekeltekkel, hogy erről az előjogról mondjanak le. Ha erre j nem volnának hajlandók, úgy I a főváros a jelenlegi kutak közvetlen közelében engedélyez majd új kon­cessziókat, miáltal a meglévő benzinkutak forgalma és ér­téke meglehetősen alábbszáll. Az opcióra vo­natkozó igényt pedig úgy elégítenék ki, hogy a régi engedélyesek részére a perifériákon ad­nának új koncessziókat. Az új kutak problémáját a következőkép­pen szeretnék megoldani. Az új engedélyeket olyan testületek­nek, vagy egyéneknek jutatnák, ame­lyek, Si etve akik minden tekintetben garanciát tudnak nyújtani, hogy a kutak Fekete és sienna Saphir a legújabb fénymásolat, teljesen FplJnßT* f aa szagtalan, 2—3 perc alatt elkészül ■ viliid IlvU műszaki papírgyárában Budapest,V., Váci út 4. sz. Te!.: fi ut. 228 48, 229-Í6 Mi A LEGDRÁGÁBB MI A LEGOLCSÓBB A LEGDRÁGÁBB kincs© Önnek — a szeme. Vigyázzon rá, mert a gyenge vagy káprázó vilá­gítás időeiőtf tönkreteszi. A LEGOLCSÓBB o modem gyongyfenylámpa. Annyiba s© kerül, mint egy napi dohányzása. Amit lámpákra ma kiad, azt később szemüvegen és orvoson százszorosán megtakarítja. GONDOLKOZZÉK és összes izzólámpáit azonnal cserél­je ki modern TUNGSRAM GYÖNGYFÉNYLÁMPÁKRA! I sem üzérkedés!, sem pedig u fogyasz­tókkal szemben monopolisztikus célo­kat nem szolgálnak és amely területek szervezettsége és kereske­delmi rátermettsége révén a kiadott kútenge- délyek hosszú időre biztosítják azok jövedel­mezőségét és nem kerülnek akár eladósodás, akár más módon nagyvállalatok monopoliszti­kus befolyása, alá. Kötelezni fogja a főváros az új enge­délyeseket, hogy minäfen kiadott enge­délyhez egy hadirokkantat alkalmazza­nak. A legmegfelelőbb megoldásnak azt tartják, ha az engedélyeket két csoportban osztanák szét. Az új engedélyek legnagyobb részét garázsoknak juttatnák, merit a főváros szerint az autógarázstulajdono- soknak megvan az anyagi erejük is, a benzin­kutak üzembetartására, amellett kellő szakma­beli ismerettel is rendelkeznek. Biztosítékot is látnának a tekintetben, hogy a garázstulajdo­nosok nem adnák drágán a benzint, mert a ga­rázstulajdonosoknak saját érdekük, hogy mi­nél több airtó legyen üzemben. A javaslat rövidesen tárgyalásra kerül és most már sietve döntenek az új koncessziók kiadásáról. HUTTER SCHRANTZ RT. sodrony, szitaáru és nemezposztógyárak Budapest, X. kér., Gyömrői út 80 Városi iroda: VI., Vilmos császár út 63. sz. Telefon: 229-18 ♦ Tűzhelyek Kályhák Haverland Antal M. kir. szab emelőgép-, felvonó- és vasszerkezetek gyára. Budapest, Vili., Nap ucca 22, Tel.: J. 329-66, J. 439-53 KRIEGL ÁGOSTON ÜSS! VÍZ-, GŐZ-. GÁZSZERELVÉNYEK KÉSZÍTÉSE Javítások, Budapest, IX., Liliom ucca 37. Telefonszám: J. 386-99 Munkmcsy er nő é-piiíet- és míllaftatos- mester», taftar’éfziiir- fkely- és ftáíyfiaftésxítö Budapest, VII., Rózsa-utca 39 Telefon: József 312 —80 Schaffer Antal Székesfővárosi út-, beton­éi csatornaépítési vállalata Budapest, II., Böai út 21. Tel.: 522-91 vitéz Darvas Lajos oki. mérnök — Nemes építő vállalat Budapest,IV, Királyi Pál-u. 20. Telefon: 86-2-96 Duhova Lafos épületüvegező és képkeretező IX., Lónyay ucca 48 Telefon- Automata 870-26 »v 'Városliuetben. Thermálfürdők, külön szénsavas, iszap-, fényfürdők és egyéb gyógytényezök. i

Next

/
Thumbnails
Contents