Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-10-21 / 42. szám
Budapest, 1931 október 21. Független Budapest 3 Hűvös Iván írta: HŰVÖS IVÁN A székesfőváros legutóbbi közgyűlésének összehívását a gazdasági helyzet s annak kapcsán felmerült kérdések tették szükségessé. Csodálkozással töltött el tehát az a körülmény, hogy a szónokok nagy része költségvetési vitát rendezett. Pedig e közgyűlésnek más célja nem lehetett, minthogy foglalkozzék az általános gazdasági helyzettel és keressen gyógyírt a hajok orvoslására. Gazdasági helyzetről viszont politikai vonatkozások nélkül beszélni nem lehet, hiszen ma csak egyetlen politika lehetséges s ez az, mely a mindennapi kenyér problémája körül forog. Friedrich István helyesen jellemezte a helyzetet, midőn leszögezte, hogy „parlament nincs, odakint statárium van, örülnünk kell, ha legalább a közgyűlés termében mondhatjuk el véleményünket“. Ügy látszik azonban, a inai lehetetlen rendszer híveinek más a véleményük a kérdésről,' s még ezek a ritka alkalmakkor elhangzó kritikák is bántják érzékenységüket, mert a kormány félhivatalos lapja határozottan rossz néven veszi e közgyűlésen elhangzott indítványaimat s dörgedelmes vezércikkben támad meg' azért, hogy a közgyűlési terembe politikát vittem. Indítványaim megtételénél elsősorban az a meggondolás' vezetett, hogy egy agyonzaklatott és sanyargatott ország polgárságától újabb áldozatokat csak úgy kívánhatunk, ha az a kormányzat1 iránt teljes bizalommal viseltetik. Ahhoz azonban, hogy a múlt szomorú tapasztalatai után a bizalom helyreállítható legyen, szükséges, hogy kézzelfogható biztosítékot kapjunk arranézve, hogy a múltban történt súlyos mulasztások és könnyelműségek a jövőben meg nem ismétlődhetnek, hogy az országos kormányzati rendszer és szellem gyökeres* változáson fog átmenni, s azok az egyének, kik a múlt bűneinek okozói, vagy segítőtársai voltak, a közéletből és köz- szereplésből eltávolíttassanak. Nem kielégítetlen becsvágy és elnyomott személyi bosszú1 (mint a volt kormányt védő félhivatalos mondja) sugallja azt a már közóhajt képező kívánságot, hogy a múlt bűneit meg kell torolni, hanem az a törekvés, hogy a lelkekben a bizalom helyreállíttassék és végre is, tudja már egyszer mindenki, hogy a megtorló igazság mindenkire egyformán sújt le. Indítványomban megjelöltem azokat az eszközöket és lehetőségeket, anrelyek alkalmasak arra, hogy az utolsó évek alatt a lakosság' lelkében, felgyülemlett és tegyük hozzá, jogos bizalmatlanságot megszüntessük. Természetesen a régi rendszer katonáinak fáj minden kritika, mely az őt tápláló rendszer bűneire és hibáira mutat rá, s hihetetlennek tartja, hogy vannak emberek, akik azt- a tíz évet, mely szerintünk „történelmi mesterműve volt a politikának és országvezetésnek“, kritizálni és kellő értéktelenségére leszállítani merik. Már pedig az elmúlt korszak alatt történtek visszaélések s ismétlem ma is, hogy itt tíz éven át „nyakló és ellenőrzés nélkül szórták az ország pénzét.“ A szanálási időszak befejezésekor kétszázötvenmillió felesleg' állt rendelkezésre. A feleslegeik néhány év alatt eltékozoltattak, s ami nagyobb baj, elpocsékoltak olyan más milliókat is, melyek meg sem voltak és melyeket a polgárságnak most kell majd kiizzadnia. Magától értetődő ezek után, ha követelem, egy oly alkotmányos ellenőrzési rendszer bevezetését, mely lehetővé teszi a naponkénti ellenőrzést, s nem oly nehézkes, mint a legfőbb számszék eljárása, ahol csak hónapok, esetleg- évek múlva derül ki, ha valamely kiadás történt, melynek nincsen alkotmányos fedezete. (Indítványomnak ezt a részét is elferdítette az érdektelen cikkíró úr.) Ez a rendszer egyébként he van vezetve más államokban is, így például Amerikában és egyszerű folytatása lenne annak a rendszernek, melyet Smith Jeremiás inaugu- rált, és melynek eredménye volt 1925-ben az ország szanálása. Persze ezt tudni illenék a hivatalos Sajtóorgánumnak. De tudni illik neki azt is, hogy soha radikális politikát nem folytattam, hogy a forradalmakban semmi részem nem lehetett, mert a -forradalom és kommün alatt külföldön tartózkodtam és csak a kommün leverése után egy évvel tértem vissza hazámba. De tudnia illenék hivatalból azt is, hogy a mostani parlamentből a volt kormány mögött álló pártok erőszakos és törvénytelen eljárása, miatt maradtam ki és e visszaélések felülbírálása és megtor- láisa még a független magyar bíróság előtt van. Nem az destruál, akinek van bátorsága az igaziat megmondani, hanem az, aki tudva vagy tudatlanul valótlanságokat hint szét a köztudatban. Ez az a szellem, melynek megszüntetése érdekében harcolok, ezért kell ide gyökeres rendszer- és szellemváltozás, hogy a tisztult levegő beáramlása visszaadja a polgárság hitét és bizalmát az ország talpraállásához, s Magyarország szebb .lövőjéhez. A mai súlyos viszonyok között minden politikusnak kötelessége konkrét megoldásokat keresni. Az utolsó két-három hónap alatt a világ, de a mi gazdasági életünk is nagyobb változáson ment keresztül, mint normális időkben korszakok alatt. A nagy változások új perspektíváikat, új gazdasági programot kívánnak. Az új helyzet adta problémák megoldásához új emberek kellenek, olyanok, akikben megvan az önmegtagadás, becsületesség, hogy nem öncél, önboldogulás, de egyedül az ország jóléte, lakosságának szebb jövője lebeg szemei előtt. Fizessünk elő a Független Budapestére A polgármester r a HÉV megváltása ellen A főváros mai gazdasági helyzetében nem vállalhat a háztartási alap rovására akkora terhet, amennyivel a megváltás járna — mondja a polgármesteri javaslat, a HÉV megváltása esak a BSzKllt tarifaemelésével oldható meg Beleavatkozik a kereskedelmi miniszter A Helyiérdekű Vasutak megváltásának ügye közel két éve foglalkoztatja a fővárost, de mindezideig dűlőre nem jutott. A közlekedésügyi bizottság legutóbbi ülésén napirendre tűzték ugyan a kérdést, de tárgyalásra nem került sor, mert újabb öttagú albizottságot küldtek ki, amely rövid időn belül megteszi észrevételeit a polgármester egyidejűleg benyújtott előterjesztésére. A polgármester javaslata 19 sűrűn nyomtatott oldalra terjed ki és teljes részletességgel taglalja a HÉV megváltására vonatkozó ajánlat minden egyes részletét. Ismerteti részletesen az ajánlatot, a különböző jogi természetű tárgyalásokat, a beszerzett információkat, melyek különlegesen a HÉV háramlási jogára, beruházásaira, jelenlegi helyzetére jövedelmezőségére vonatkoznak. Az új előterjesztés ismerteti a még véglegesen le nem tárgyalt 1930. évi HÉV mérlegtervezetet, mely szerint a vállalat az elmúlt évben 783.00» pengő nyereséget ért el, mérlegszámlája pedig 52.1 millió pengő vagyont tüntet fel. Ismerteti a polgármesteri előterjesztés az előzetes^ tárgyalásokat is, melyek a HÉV értékének és a főváros által való átvétel esetén szükséges beruházások összegének megállapítására vonatkoznak. Tudvalevőleg négy helyről érkezett hozzászólás, illetve véleményadás. A BSzKRt szerint 16,226.000 pengő, a BSzKRt egyes igazgatósági tagjainak véleménye szerint 8.366.000 pengő, a közlekedési ügyosztály szerint 9.432.000 pengő, a legutóbb kiküldött hatos bizottság szerint pedig 8,605.000 pengő befektetésre volna szükség átvétel esetén a vasút jókarba helyezésére. Az eladó érdekeltség természetesen sokkal kisebb összegű beruházást tart szükségesnek. A polgármester a terjedelmes beszámolóban leszögezi, hogy a vasút értékének megállapításánál elsősorban az jön tekintetbe, hogy a vállalat ezidőszerint, valamint a jövőben mekkora rentabilitást biztosítana. Vizsgálni kell ezenkívül, hogy a fővárosnak a vállalat megszerzése érdekében szabad-e jövedelmén túl is kötelezettséget vállalni, melyek azok a közérdekek, amelyek érdekében a fővárosnak esetleg anyagi áldozatot is érdemes hozni és meddig mehet az áldozat meghozatalában. Élőbb t is/. Iá zni kell a helyzetet Hogy ezekben a kérdésekben nyugodt lelkiismerettel lehessen dönteni ^ és hogy a terhéknek a köziiletre történő hárításáért a felelősséget' vállalni lehessen, mindenekelőtt szükséges lenne, hogy a megváltás kérdésében tiszta helyzet jöjjön létre és hogy a jogi érvényesség tekintetében vitássá nem tehető állásfoglalás történjék az állam részéről a megváltási ár alapján alkotott tőkéket illetően. A vállalat jövedelmezőségének vizsgálatánál a polgármester az elmúlt évi eredményekből indult ki. Bár az utóbbi 3 évben a HÉV bevételei csökkentek, ez a visszaesés nem ad okot aggodalomra, mert a gazdasági helyzettel van összefüggésben és sokkal kisebb arányú, mint a MÁV-nál vagy más vasutaknál. A tavalyi mérleg adataiból kiderült az is. hogy a HÉV jelentős megtakarításokat eszközölt. Ha a főváros a HÉV-t átvenné, a szükséges beruházásokhoz kölcsönt kellene felvennie. Ugyancsak hosszúlejáratú Sivöcz Jenő kölcsönnel kellene konvertálni a HÉV 243.000 angol fontos függőkölcsönét, mely a jövő év áprilisában jár le. A körülbelül 15.5 millió pengő összegű hosszú- lejáratú kölcsön évi amortizációja 1.2 millió pengőt tenne ki. Állást kellene foglalni az értékcsökkenési alap tekintetében is. A HÉV ezidőszerint évente csak 100.006 pengővel dotálja az érték- csökkenési alapot és ez a nem megfelelő javadalmazás okozta, hogy a pótlandó hiányok költsége ma már megközelíti a 7.5 millió pengőt. Ha a főváros lenne a HÉV tulajdonosa, ugyanazokat az elveket kellene alkalmazni, mint a BSzKRt-nál és évente mintegy 500 000 pengőt kellene fordítania az értékcsökkenési alapra. Az új kölcsön amortizációs terhei és az érték- csökkenési alap nagyobb dotációja folytán közel 1.3 millió pengővel növekedne a főváros kezelésében a HÉV kiadása, mint a jelenlegi gazdálkodás mellett. A kiadások emelkedésével szemben vizsgálni kell a HÉV várható bevételeinek alakulását. S <*ii iíacsökkenésró 1 lehelne szó A polgármester szerint nem érvényesíthető az az elv, hogy a tarifákat a főváros a HÉV j átvétele után okvetlenül le kell hogy szállítsa. A maximális viteldíj keretén bellii a vasút tarifapolitikai autonómiájának egyetlen kor- i látja az a rendelkezés, hogy ha a HÉV tiszta jövedelme három egymást követő éven át meghaladja az építési tőke 7%-át. úgy a viteldíjakat megfelelően le kell szállítania. i j Ezidőszerint azonban a mai tarifa az összes relációkban az engedélyezett maximumon alul van. A vasút vitel díjárak leszállítása város.ÁL Magyarország aranykoszorús mestere , J|; | SZLEZÁK r ® LÁSZLÓ harang- és ércöntöde, harangfelszerelés és haranglábgyár Budapest, VI., Frangepán u. 77. szám Telefon: A. 913-53 Bazilika részére készült 7965 kg ű| harang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydiszoklevéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombaihelyi kiállításokon nagy aranyeremmel kitüntetve. — Számos egyházi elis- merölevél! — Költségvetéssel díjmentesen szolgál! — Előnyös fizetési feltételek! Beton, mahadam, aszfalt felvágásához vegyen JlLniU okleveles gépészmérnök, kompressor -bérbeadó Orczy út 22. Tel.: J. 335-42 Vigadó kávéház IV., Ueák Ferenc ucca 2 I Vigad© kioszk V» Sseráliefi, Vigadó fér I TULAJDONOS : Babőcsy Lőrinc upeied NOVOPiN szénsavas fenyőíürdőben idegesség, fáradtság ellen