Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-28 / 4. szám

8 Budapest, 1931 január 28. Független Budapest relére csökkeni a lakáslermeies ctíu év alatt ttegháromszorosodott a Kiadatlan lahásoh száma - úgyszólván teljesen szünetei az építkezés Manapság- a társadalomnak, a dolgozó polgár­ságnak minden rétegét érdekli az építkezési mozga­tom. Ettől várják széles körökben a gazdasági fel­lendülést, a munkanélküliség enyhülését és az ipari válság megszűnését. Köztudomású, hogy mostanában nagyobb építkezések alig indulnak meg, az a néhány építkezés pedig, amely folyamatban van, csak kisebb létesítményekre szorítkozik. A múlt évben már érezhető volt ez a pangás, bár mennyiségileg az építkezések száma nem csök­kent túl nagy arányban. A most megjelent hivatalos kimutatás szerint a múlt év november végéig 8i8 új épület építkezéséhez fogtak hozzá, míg az előző év 11 hónapjában 960 új házra adtak ki építési enge­délyt. Az összes kisebb átalakításokkal, toldalékok­kal együtt tavaly 2739 építkezés volt, míg az előző évben 2924. Látható tehát, hogy számszerűleg alig csökkent az elmúlt két év alatt az építkezések meny- nyisége. A visszaesés azonnal szembetűnik azonban, ha a minőséget, illetve ha az építkezések nagyságát vesszük tekintetbe. A statisztikai kimutatás szerint a múlt évben (155 földszintes (az előző esztendőben 755), 117 (94) egyemeletes, 25 (22) kétemeletes, 23 (29) háromemele­tes 14 (25) négyemeletes, 8 (21) ötemeletes és 6 (14) hatemeletes bérház épült. Amíg tehát a kis épületek­nél alig érezhető az építkezés csökkenése, sőt tavaly az előzőévinél több. egy- és. kétemeletes bérház léte­sült, addig kentek, ellenben szaporodott a kis átalakítások száma. Hogy mennyire visszaesett az építkezési ter­melés, az kitűnik az újonnan keletkezett lakások statisztikájából is. Tavaly 4279 új lakás létesült, míg az előbbi évben 6716. A csökkenés tehát 50%-nak felel meg. Ez az egész visszaesés a nagy lakásokra szorítkozik. A kimutatás szerint a múlt évben 2327, az előző évben (2972) egy­szobás, 907 (1257) kétszobás, 544 (1154) háromszobás, 325 (879) négyszobás, 109 (324) ötszobás és 67 (130) hatszobás lakás létesült. Az összes lakások szobaszáma 11.845, az előző évben termelt 21.648 szobával szemben. Végeredményben tehát a lakásépítkezés tavaly a felét produkálta annak, amit 1929-ben. Az építkezés visszaesésével arányban csökkent a háztartások száma is az előző 116-ról 96-ra. A nagykiterjedésű V. kerületben tavaly egyetlen házat sem bontottak le. Ügy Játszik, Budapestnek már nincs is szüksége nagyarányú építkezésre, mert lakás most már elég bőven van. A hivatalos statisztika 1779 kiadatlan helyi­séget tart nyilván, míg tavaly ilyenkor csak 685 üres bérleményt jelen­tettek be adóelengedés végett. Az üres lakások pon­tosan a háromszorosára, az üres üzlethelyiségek száma két és félszeresére emelkedett egy év alatt. a nagy bérpaloták építkezése a minimumra redukálódott. Az emeletráépítések az előzőévi 131-ről 72-re csök­Fekete és sienna Qanhir a legújabb fénymásolat, teljesen ünllvior 1 űÁ szagtalan, 2—3 perc alatt elkészül ■ viliid JLlvU műszaki papírgyárában Budapest,V., Váci út 4. sz. Tel.: f ut. 228-48, 229-15 a "Vtlroeligetben. Thermálfürdők, külön szénsavas, iszap-, fényfürdők és egyéb gyógylényezők. fö&Bsfe okleveles gépészmérnök vGsCi a mérnöki kamara tagja A Központi fűtés, víz-, vi'lany-, gáz- és ftv JBS?. egészségügyi berendezések vál.alata Budapest, Vili., Vas ucca 5. sz. Telefoni J. 333—04 Pestszentlörincz, Szurmay ucca 6. OZSVAlü ISTVÁN épület­es mülaKatos! Budapest, Vili., RöKK Szilárd ucca 5 (Stáhly ucca sarok) — Telefonhívó: József 352 — 45 Pozsgay Dezső oki. kőművesmester és burkolási vállalkozó Budapest, 1)11., Körvasút sor 8 (Saját telepén) kertépítő SOLTY LÁSZLÓ KERTÉSZET! TELEPEI: BUDAPEST te lefon : SOLTSZENTIiVIRE II., Pasaréti-út 129. Alit. 644-31. Pest u, megye BUDAPEST SZEKESFOVAROS AS VANY VIZ-ÜZEME HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt! Telefon: Aut. 530-03 Dunakavicsot és Dunahomokot szállít vagóntételben és kocsifuvarban FLEISCHMANN ANTAL BUDAPEST, KÁROLY-KÖRÚT 1 7. I. 20. Telefon : J. 465-62 és J. 465-63. na «■ a £i ■>- - « CU* «»«B fi m-na IS LANGERÉSRÓNA CIMTABLAGYAR Címtáblák, betűk, községek és városok í « CliPMITltCTn (Ti ST házszámozása, útjelző és határtáb- *-*0 ttvl-l 1 UVfxi 1 tfLrc. iák. mindennemű felirati táblák, épü­letek, gépek, kocsik stb. jelzésére. Budapest, VII., Jósika ucca 14. Telefon : József 345—19. ——«*■»»»■»•» Alapfttatott 1889-ber KÖZPONTI FŰTÉSEK ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK VÁLLALATA SZEPESSY SÁNDOR utóda SZEPESSY GYULA oki. mérnök, Budapest, VII., Abonyl ucca 25. Tel.: J. 380-30 KELLER PÁL épület- és díszműbádogos. légszesz,vízvezeték,csator­názás, központi Iütés és egészségügyi berendezési vállalat. — Garagirozás, olaj- és benzintöltőállomás Budapest, I., Svábhegy, Költő út 8. Telefon: Aut. 662-72 Közúti gőz- és mo torhengerlést vallói WOLFF ERNŐ Budapest-Kelenföld, Budaörsi út 101 Telefon ; Lá. 13—82 — Sürgönyeim : WoíffeHe Czcaiédu János Jenő műköáru-készítő, fal- és padlóburkoló-mester Székesfővárosi és állami-szállító kartellen kívül ! Budapest, ft isteni pl om ucca 5 Telefon: József 449—98 REDNER JENŐ mérnök, építőmester, építési vállalkozó BííeSapestt, Vili,SKiépszínháa: u. 13. Tel.: J. 394-32 TÓTH LAJOS PALA- ÉS CSERÉPFEDŰMESTER Eternit-cserépfedés, facement és bőrlemez- jj fedés, tetők jókarbantartása és tatarozása 5 Budapest, VII., Akácfa ucca 45 Telefonhívó: J. 349-52 CratEiéík fi vii.. Garav ucca 44- sz­Telefon: József 348 -99 ácsmester Ácstelep: VU. Fogarasi-tit 5 Elvállal minden e szakmába vágó ácsmunkák készítéséi 99 WATT Lí elektromotor, dynamo és vii.i amos­KÉSZÜLÉKEK GYÁRA Dr. TORDA TIVADAR és Dr. TORDA LAJOS oki. gépészmérnökök, Budapest, VI., Uteg-uíca 28. Tele on : L. 914—08. Sürgönyeim; Wattorda. Munkácsy er nő épület- és mflla ftatos- mestev, t altar» éft tűz­hely- és fttklyfiafoészitö Budapest, VII., Rózsa-utca 39 Tele fon : József 312 — 80 v.znPOLvnu 13. Telefon: Aut. 923-85 BJtóRlíNYI 1GAAC építőmester Budapest, VI. kerület, Nagymező-utca 68. szám. Telefon : Automata 295—64. Háza a vára. ha Lalittj a zára Készíti: Lálíftj György különlegességek zárüzeme Budapest, VI., Frangepán ucca 6. szám* ACZEI KAROLY Parkettagyára Gőzfűrésze fatermelési, fa ipari és építési részvénytársaság Budapest, V. Újpesti rahpart 1414 Telefon: Automata 909—13, 909—13 ajánl közönséges parkettapadozatokat tölgy és bükkfából, valamint saiát szabadalma szerint ké­szülő, olcsó „Reform" parkettapadozatokat (szö- gezés és ragasztás nélkül vánkosfára fektetve) to­vábbá hajópadozatokat és padozatjavításokat. készít méretre kivágott fenyő- és tölgyfa építési anyagot, váltótalpfákat, hídfákat stb. KOVÁCS NÁNDOR építőmester Budapest, VII., Káldi ucca 61. Telefon: Z, 65—39 Aszfaltozás, tetőfedés GRoziT szigetelés Aszfalt és Kátrány vegyitermék Gyár Rt. X., Gyömrői út 44. Telefon: J. 380—65 Magyar Szellőző Müvek és Gépgyár Rt. Budapest, VII., Cobor ucca 7—11 Sürgönyeim: Blackman Telefon: Zug ó 72—14 Ventilátorok, exhaustorok, fúvók minden teljesít­ményre és célra. — Szellőző-, fűtő , hűtő-, szárító-, nedvesítő-, porszívó- stb. berendezések ------------------------------­---------------------—------—-------------------------------------­RO CK ISTVÁN w—gmaMH és ■■■■■■■■■■ Első Dríinni Gépgyár Rt GYÁRTMÁN.YAIN K : Gőzturbinák, , Gőzgépek, Dieselmotorok, Gőzka­zánok, Láncrostélyok, Vándorros­télyok, Economiser, — Szeszgyári, cukorgyári, vágóhídi berendezések, Hűtőházak, Téglagyári gépek, Bor- és olajsajtók, Hydraulikus prések BARFORD őt PERKINi-féle motoros utíhengerek gyártása Budapest, I. Budafoki út 70 Telefon: Lá. 1 — 54

Next

/
Thumbnails
Contents