Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-28 / 4. szám
Budapest, 1931 január 28. Független Budapest M HÍJ Alapkőletétel: a mai nappal megkezdődött az új törvényhatóság működése, összeült a közgyűlés. Megválasztották az érdekképviseleti tagokat. Kiderült, hogy az összes új tagok a Wolff-párt és a Kozma-párt érdekeit képviselik, mégpedig egyenlő arányban. Hát ez is érdekképviselet. Az ellenzéket nem kérdezték, észre sem vették, hogy van, amíg Peyer Károly el nem árulta. Ezen a közgyűlésen ízelítőt kaptunk abból, milyen lesz a jövő. A próbasütés a legszebb párt- diktatúra kilátásait eredményezte. Az uralkodó pártoknak nagyon Ízlett az új sütet, de az ellenzék kijelentette, hogy „ezt a tésztát“ nem veszi be. Tegnap óta nincs főpolgármestere Budapestnek. Meg is látszik a városon. Szomorú, esős, sáros idő, a levegőben úgy lógnak az influenza-bacillus ok, mint a jó háziasszony spajzában a hurkák és kolbászok. Csak annyi a különbség, hogy az influenza-bacillusokból mindenki szakíthat magának egy-kéthétrevalót. Az emberek rosszkedvűek, nincs pénzük: hiába, meglátszik, hogy nincs főpolgármester felettünk. Szerencse, hogy csak egy hétig tart az egész és akkor vége minden bajnak. Girardi Tibor napja. Kellemetlen napja. Vádak, gyanúsítások, ügyészség: hát kellett ez neked? Az idő hidegre fordult, az első komoly téli hideg ebben az évben, az igazoló választmány mégis izzad. Százötven tanú! ... Csollán, egy női és egy férfi Arányi... Mennyi jegyzőkönyv, mennyi akta!... Ijesztően nőnek a belvárosi választás arányi... Kiderült, hogy a megszűnt konflis-rendszámokon a főváros közel 500.000 pengőt keresett. Nincs többé konflis, eltávozott mind (elég lassan döcögtek el), a lapokban elégikus mélabú, romantikus búcsú az ócska szardíniásdobozoktól. Mint poént bejelentik, hogy tíz autóbuszt szereznek be az 500.000 pengőn: konkurrenciát az autotaxisoknak a saját pénzükön. Ezért érdemes volt megszűnni, átalakulni és fizetni. Nagy öröm lesz a taxisoknak, amikor majd az új autóbuszokat nézik, a sajátjukat... Pintér kegyelmet kapott, Kiár Zoltán egyelőre még nem. Az igazolóválasztmány az elmidt héten óriási munkát produkált: lekaszálta az összes petíciókat, melyeket szorgalmas kezek annyi munkával vetettek, ápoltak. A választmány ülése után az előszobában Kiár azt proponálja, kár a munkáért, egyszerűbb lenne, ha automatagépeket állítanának be, felül bedobják a kérvényt és alul kijön az elutasítás. Megnyugtathatjuk Kiárt: úgyis automatikusan utasítanak el minden petíciót, kár lenne ehhez még külön gépet is venni... Csilléry András állítólag népjóléti államtitkár lesz. Alighanem igazoló választmánybeli kiváló eredményei folytán került kombinációba. Ha államtitkár lesz belőle, megismétlődik a népmesebeli eset: Csilléry saját magának lesz a fia. Ő alapította a kurzust, ő volt az, aki rohammal foglalta el a budai várat 1919 augusztusában (össze nem tévesztendő Görgey Artúrral, aki 49-ben vette be), ő tartóztatta le a Peidl-kormányt, ő teremtette meg az új világot Magyarországon. Ezt az érdemét eddig nem honorálták kellőképpen, mert minisztersége anakidején csak amolyan pünkösdi királyság volt. Viszont azt már tudjuk, hogyha most lesz valakiből államtitkár, örökké az marad. Elég sokáig vártak vele, amíg most kombinációba került a neve, úgyhogy már nem is a fia, hanem sajátmagának az unokája. Ezt csinálja utána a népmese. A tisztújítáis hetének kezdete. Egyelőre még homályos a kép, azt se tudjuk, két vagy három alpolgármestert választ-e majd Budapest, még kevésbé tudjuk, hogy áll az ügyosztály szaporítás dolga. Még nincs izgalom, a közgyűlés unott egykedvűséggel néz a tisztújítás elé: soha egyszerűbb, eseménytelenebb nem volt tisztújítás, mint ez a mostani lesz. A jelöltek és önjelöltek valószínűleg izgulnak, a két uralkodó párt egyes tagjai is buzgólkodnak, hogy a saját embereiket hozzák be, ne a másik pártét, de ez mind kulisszák mögötti láz, a nyilvánosságnak nem jut belőle. Az intimpistáké ez a tisztújítás, nem Budapesté, mint ahogy a bennfentesek szerint Miss Hungáriát is kinevezték és nem választották vasárnap a Bogaiban. Néhány nap, egy-két hét és meglát juh:, ki lesz a Miss Wolff és a Miss Kozma... Csuvik és Strojill Első Óbudai Parkett Üzeme Budapest, III., Kiscelli ucca 39. Telefon: Automata 620-56 j VASÁRNAP SZOMBAT | PÉNTEK SZERDA KEDD Az új fővárosi lakbérrendeleí csak augusztusban léphet életbe Harom minisztériumot kell megjárnia az új fővárosi lakbérrendeletnek, amely fokozott lakbér- vedelmet biztosit — Liber tanácsnok kijelenti, hogy a főváros belátható időn belül nem épít lakásokat Még tavaly májusban elfogadta a főváros szociálpolitikai szakbizottsága az új laklbérsza- bályzat tervezetét, sőt a tervezet már a közgyűlés napirendjére j.s ki volt tűzve. A nyári szünet bekövetkezése miatt le kellett venni a napirendről ezt a szabályrendeletet, amelynek életfő város közönsége. Most, hogy kö- belóptetését már régóta várja a zeledik a februári házbérnegyed, a Független Budapest munkatársa érdeklődött a szociálpolitikai ügyosztályban az iránt, vájjon szó le- liiet-e az új lakbérszabályrendelet közeli életbeléptetéséről. Liber Endre tanácsnok, Líber Endre a szociálpolitikai ügyosztály vezetője, akihez ebben az ügyben kérdést intéztünk, a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: — Sajnos, fél éven belül szó sem lehet arról, hogy az új lakbér szabály zat életbelépjen. A törvényhatósági bizottság egyelőre a megalakuló si formaságokkal és tisztújítással van elfoglalva, ilyen körülmények között legkorábban csak márciusban vihetjük közgyűlés elé az új lakbérszabályzat tervezetét. Nem lehetetlen, hogy a törvényhatósági tanács is foglalkozni óhajt ezzel a kérdéssel, ebben az esetben az életbeléptetése terminusa még jobban kitolódik. — Az új lakbérszabályzat fokozottabb lakóvédelmet tesz lehetővé és megszünteti a régi szabályrendeletből folyó jogbizonytalanságot. A részletfizetést az egész vonalon engedélyezd, kivéve azoknál, akik lakbért negyedévenként kapnak. A lifthasználat — más megállapodás hiányéiban — díjtalan lesz. Rendezi az új lakbérszabályzat a házfelügyelők jogviszonyait is. — Magam is azon vagyok, hogy ez a rendelettervezet mielőbb tető alá kerüljön, de még akkor is hosszabb idő telik el az életbeléptetésig, ha a közgyűlés a tervezetet magáévá tette. A rendeletet ugyanis jóváhagyás céljából tel kell terjeszteni az igazságügyi-, a népjóléti- és a belügyi miniszterek elé. Az új fővárosi törvény értelmében a jóváhagyásról hatvan napon belül kell dönteni és így nem lehetetlen, hogy az új lakbérszabályzat csak augusztusban léphet életbe. Annyi bizonyos, hogy májusig nem kerülhet tető alá az új lakbórszabályzat, amelynek megjelenését minden lakó érthető érdeklődéssel várja. Érdeklődtünk az iránt is, hogy a szociálpolitikai ügyosztály foglalkozik-e építkezési tervekkel. Liber tanácsnok kérdésünkre a következőket felelte: — A fővárosnak nem lehet feladata a lakásépítés. A népjóléti miniszter leiratot intézett a fővároshoz — még a nyár folyamán — a lakás- építkezés dolgában és ebben a. leiratban leszögezte azt a hivatalos álláspontot, amely szerint a lakásépítés nem állami és nem községi feladat. Mi ehhez az; állásponthoz tartjuk magunkat, már csak azért is, mert nincsen fedezetünk nagyobb építkezések lebonyolítására. A főváros feladata csak szükséglakások építésére terjed ki, ezt a kötelezettségünket tőlünk telhető- leg minden esztendőben teljesítjük. A főváros belátható időn belül nem épít lakásokat, bár meg kell állapítani, hogy a lakásínség még mindig nem enyhült annyira, hogy a lakásépítési akciót abba lehetne hagyni. Január 1-től visszamenően lép életbe az új üzemi nyugdíj szabályrendelet Közel 30 millió kell az üzemi nyugdíjalapok megteremtésére, ebből 27 millió hiányzik egyelőre Az üzemi alkalmazottak nyugdíjéit rendező szabályrendeletet, hosszas tárgyalások után, jóváhagyta a kormány. Ezzel az intézkedéssel régen húzódó kérdés került nyugvópontra. Az alkalmazottak és munkások jötvő ellátása tehát — papíron — biztosítva van, a. valóságban azonban óriási gondot okoz az üzemeknek a nyugdíjalap előteremtése. Az üzemek ugyanis csak rövid ideje^ foglalkoznak a nyugdíj tartalék «ás gondolatával és a legtöbb üzem nem is rendelkezik olyan alappal, melyből az alkalmazottak nyugdíjigényei ki- elégíthetőek lennének. Most, hogy a nyugdíjszabályzat életbelép, az anyagi szükségletekről is gondoskodni kell. Az összes üzemek kénytelenek gyors tempóban tartalékolások és dotálások útján saját nyugdíjalapjukat megteremteni, miután a szabályrendelet nem közös nyugdíjalapot létesít, hanem minden üzem részére külön nyugdíjalapot ír elő. A biztosítástechnikai számítások szerint 29,648.000 pengő az az összeg, amely az összes üzemek nyugdíjszükségletét fedezi. Erre viszont csak 2 millió és egynébányezer pengő áll eddig rendelkezésre, úgyhogy végeredményben 27,616.788 pengő az az összeg, amely az üzemek biztosító alapjainál hiányzik. Az egyes üzemek nyugdíjalap-szükséglete így oszlik meg: Elektromosművek 15,942.056, Gázművek 11,452.222, Autóbuszüzem 377.982, Budai Hegypálya 17.606, Gellértfürdő 284.180, Ásványvíz- üzem 13.344, Műszerüzem 219.761, Gyógyszerüzem 241.334, Községi Temetkezési Intézet 278.273, Élelmiszer árusító-üzem 305.071, Községi Kenyérgyár 217.585, Lóhúsüzem 135,917, Tattersall 16.713, Hirdetővállalat 57.441, Tüzelőszerraktár 22.655 pengő. Már az új zárszámadásokban minden üzem tekintélyes összeget fog félretenni nyugdíjcélokra és a legközelebbi években hasonló nagyarányú tartalékolásokat eszközölnek. A községi alap erősen megsínyli tehát az üzemi nyugdíjpénztárak megszületését, mert egészen bizonyos, hogy az üzemek ezeket a kiadásokat a községi alaphoz való hozzájárulások terhére írják és annyival kevesebb felesleget juttatnak majd a központi háztartásnak, amennyivel nyugdíjalapjukat dotálják. Értesülésünk szerint a nyugdíjszabályrendeletek ez év január 1-étől visszamenően lépnek életbe. IRSCH LÁSZLÓ út- és vasútépítési vállalat I, Elek-u. 9a. Tel.: Lá. 18-43 OLNÁR ISTVÁN Telefon: Lá. 11-09 Budapest. I.. Horthy Míhlós út 36 K ÁSS BÉLA épület- és bútor-asztales üzeme BUDAPEST,Vili, KŐRIS UCCA 7 Fischer Zsigmond munkáló gyáros (Volt Wellisch Náthára utóda) Iroda : Budapest, X., Asztalos Sándor u. 5. Tel.: J. 310-89 Nagy raktár épületfában, zsaluzó-anyagban, állványpallóban, gömb- fában és asztalosáruban. Famegmunkál ó-gyáram bérmunkát is vállal CYKI0P /ft /ft ti® Hözép-Európa legnagyobb és legmodernebb auto- Ha »€ UP i-r garagea 500 férőhellyel, zárható boxoK, Központi fűtés, úrvezető szolgálat, éjjel nappal benzin, olaj, műhely Kiszolgálás. Autószalon, bérautók. VII., Kertész ucca 24-28. Portás telefonja éjjel is: József 372-94