Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1931-08-05 / 31. szám

6 Független Budapest Budapest, 1931. augusztus 5. A segélyalapnál nincs protekció „Minden jogos igényt kielégítünk" — mondja Dulácska igazgató — Zökkenés nélkül, kitűnően működik a fővárosi tisztviselők segélyalapja A fővárosi tisztviselők Segítőalapja túl vau a kezdet nehézségein és ma már számottevő, életerős jóléti intézménye a fővárosnak és a városi tisztvise­lők társadalmának. A tisztviselői kar számára ma már nélkülözhetetlen a Segítőalap, amely anyagiak­ban és egyéb téren is mindig rendelkezésére áll a tisztviselőknek, valahányszor valakinek támogatásra van szüksége. A városházi tiszviselők és alkalmazot­tak nyaraltatása és nagyrészt az intézmény kereté­ben és segítségével bonyolódik le, nemcsak Balaton­kenesén, hanem a fürdő- és üdülőhelyek egész sorá­ban. Hatalmas munkát ad ilyenkor nyáron a tagok­kal való érintkezés, mert mindenki segélyért, fürdő­helyre való beutalásért kérvényez és mindenkinek sürgős a saját ügye. Dulácska Jenő igazgatóval bszélgettünk a Segítőalap mai helyzetéről és ennek során Dulácska Jenő igazgató a következő érdekes kijelentéseket tettei — A Segítőalap ügykezelésében egy idő óta ör­vendetes változást lehet tapasztalni. Mint minden új intézmény, úgy a Segítőalap is kezdetben ismeret­lenül állt a tisztviselők és alkalmazottak előtt és az intézmény rendeltetésével a legtöbben nem voltak tisztában. Mindenki a saját, érdekeit akarta érvénye­síteni, ezzel szemben a Segítőalap mint egy hatal­mas közület érdekeit szolgáló intézmény, az első perctől vig-yázott arra, hogy az összesség érdekeit szolgálja és az egyéni érdekeket csak alapos meg­vizsgálás után elégítse ki, nehogy igazságtalanságok forduljanak elő. A protekció igénybevétele lényegesen csökkent. A tagok a legjelentéktelenebb ügyüktől kezdve a leg*- fontosabb dolgokig nem is gondoltak másra, mint arra, hogy a Segítőalapnál is igénybevegyék a pro­tekciót. Ma már más a helyzet. Bátran elmondha­tom, hogy a Segítöalapnál egészen eltűntek a protek- torok, mert mindenki meggyőződött arról, hogy nincs az a jogos igény, melyet ne honorálnánk és így semmi szükség sincs protektorok igénybevételére. Megszűnt az a rendszer is, hogy mindenki személyesen adta át kérvényét és most mindenki a rendes úton juttatja el hozzánk kérését, mert így az ügyek hamarabb is intéződnek el. — Kégebben tömegével érkeztek hozzánk a fan­tasztikus kérések, melyeknek teljesítése lehetetlen volt. A tagok már felismerték, hogy milyen igények­kel léphetnek fel és lehetetlen dolgokkal most már nem is kísérleteznek. Azelőtt mindenki egyenesen az igazgatóhoz fordult, hogy személyesen intézze el a dolgát, ma már a referenssel érintkezhetnek. És most mindenki elégedett, mert belátja, hogy mindenkinek kielégítjük jogos igényeit és a Segítőalap működésében olyan támogatást kap, mely nélkülözhetetlenné vált. Állandóan folyósítjuk a kölcsönöket és segélyeket, a fürdőkben, elsősorban Balatonkenesén igen méltányos áron biztosítunk el­látást, a tagoknak és családtagjaiknak is. Az összes fürdőhelyeken az egész szezonra minden hely be van töltve és a beutalásnál elsősorban jöttek számításba azok, akiknek orvosi vélemény szerint volt szüksé­gük üdülésre. Hogy a balatonkenesei fürdőtelepet rentábilissá tegyük, az utószezonban lehetővé tesszük idegenek számára is az ott tartózkodást. Az idegenek 20%-os felárat fizetnek, de még így is Balatonkenese marad az ország egyik legolcsóbb és legfrekventáltabb fürdőhelye. — A kölcsönkérésekkel kapcsolatban figyelmez­tető felírással fordultunk tagjainkhoz és kértük, hogy akinek nincs feltétlenül szüksége pénzre, az kölcsönkérelmét saját érdekében halassza el, addig, míg a kamatláb csökken, mert most 12%-os kamatot kellene felszámítanunk. Az üzemeK tüzelőanyag szükségletéről a Gázművek gondoskodnak A megszűnt TüzelőszerraKtár működési körét a Gázművek veszik át Polgármesteri rendelet a tüzelőanyag beszerzésről A Központi Tüzelőszerraktár megszűnésével nagy gond szakadt nemcsak a tisztviselőkre és alkalma­zottakra, kik eddig előnyös feltételek mellett ked­vezményes áron itt szerezték be egész évi szükségle­tüket, hanem súlyos gond terheli a Gázmüveket is, melynek a Tüzelőszerraktár feloszlatása folytán az összes fővárosi hivatalok, intézmények és üzemek tüzelőanyagellátása jutott feladatául. A Gázművek eddig csak a maguk szükségletét fedezték és csupán kokszeladással foglalkoztak, most azonban, hogy a tüzelőszerellátást odautalták át, az igazgatóságnak gondoskodnia kell az adminisztrál,lás és elosztás megszervezéséről, de mindenekelőtt a szükséglet biztosításáról. Folynak is már tárgyalá­sok a hazai szénbányavállalatokkal és több külföldi társasággal is a nagymennyiségű szénszükséglet le­kötésére és mint értesülünk, sikerült az eddiginél olcsóbb árakat elérni. A hivatalokban és iskolákban részben gázgyári kokszot, részben hazai szeneket fognak használni, külföldi szenet csupán üzemi célra vesz igénybe a Gázgyár. A minimumra, szorítják a fatüzelést is, nehogy nagyobb mennyiségeket kelljen külföldről importálni. A hivatalokban és iskolákban már mindenütt átalakították a kályhákat koksz, vagy hazai szén használatára és ott, ahol központi fűtőberendezés van, szintén magyar szenet fognak tüzelni. Mint említettük, a Gázgyár fogja, ellátni az ösz- szes üzemek tüzelőanyag szükségletét is. Tekintve azonban, hogy az üzemek által beadott igénylések felülbírálata még folyik és bizonyos időt igényel a tüzelőanyagszolgáltatás mikénti megállapítására, a Budapest bronzönfő Lakás: Petnehásyucca 75/b. Gyár: VI., Jász ucca 74. sx. Telefon: Automata 919—12, sz. The Neuchafel Asphalte Company Limited BUDAPESTEN, Iroda: VI., Vilmos császár út 31. sz. Telefón: Aut. 212—46. Gyár: VI., Váci út 35. Telefón: Aut. 914—88. Alapítva: 1873. Alaptőke: 1 millió font sterling. Egyedüli tulaj­donosa a Val. d. Traversi aszfaltbányáknak, Neuchatel kanton­ban, Svájcban, valamint a Scafa-San Valentinói aszfaltbányák­nak, Chieti tartományban, Olaszországban. Gyárt és elad: Val de Traversi mastixot, raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot, Btb. Készít: Traversi természetes tömörített aszfaltutakat és ön­tött aszfaltból járdákat és kocsiutakat. polgármester rendeletet adott ki, amelyben megen­gedte, hogy szeptember végéig az egyes üzemek és intézmények szénellátásukról továbbra is önállóan gon­doskodjanak. Az átmeneti időre szóló beszerzés azonban az 1931. évi szeptember hó 30-án túl felmerülő szénszükséglet fedezésére semmi körülmények között nem irányul­hat s az eddiginél kevésbé előnyös feltételek mellett nem történhetik. Amennyiben ez idő alatt a szüksé­ges szénmennyiséget csak drágábban tudnák besze­rezni az intézmények, a magasabb árakat nem akcep­tálhatják, hanem kötelesek azonnal jelentést tenni a világítási ügyosztálynak, hogy kellő mód legyen ellátásukról más irányban megfelelően gondoskodni. A tűzifaellátás máris központilag történik. A tisztviselők és alkalmazottak most már csak magáncégektől vásárolhatnak tüzelő­anyagot. Az alkalmazottakat a szövetkezetek és a nagyobb vállalatok elárasztották körlevélajánlatokkal és mindenféle ígéretekkel, ha náluk rendelik meg egész­évi szükségletüket. Nagy versengés dúl közöttük, hogy megszerezzék a tisztviselők zömét fogyasztókul, mert a sokezer városi közalkalmazott évi tüzelő­anyag,szükséglete többszázezer pengőt tesz ki. Ért­hető, hogy ilyen hatalmas értékű forgalomért nagy­ban konkurráJnak egymással a szakmabeli vállala­tok. A tisztviselők erősen fájlalják a Tüzelőszer rak - tar megszűnését, mert nem látnak biztosítékot arra- nézve, hogy jóminőségű, jólmegmért és olcsó tüzelő­anyaghoz fognak jutni. Versenytárgyalási hirdelménu Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyil­vános írásbeli versenytárgyalást hirdetek a köztisztasági hivatal részére szükséges 100.00(1 kg motalkó szállítására. A bánatpénz tekintetében a fentebb említett „Hiva­talos hirdetések“ rendelkezéséi az irányadók. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok a hirdetés megjelenésétől kezdve, naponta, d. e. 12—2 óra között a köztisztasági hivatal igazgatóságánál (VIII. kér., Kun ucca 8. sz. I. cm.) díjtalanul vehetők át. A kellően felbélyegzett és borítékban elhelyezett aján­latok 1931. évi augusztus hó 7-én délelőtt 10 óráig nyúj­tandók be a köztisztasági hivatal igazgatóságánál (VIII., Kun ucca 8.). Az ajánlatok ugyanott és ugyanazon a napon délelőtt 11 órakor lógnak nyilvánosan felbontatni. A felbontásnál a vállalkozók, vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1931. évi július hó 13-án. . Á székesfőváros '.polgármestere. Hunyadi János természetes keserűvíz ivókúrákra az emésztőszervek betegségeinek kiváló gyógyvize — A közgyűlés új tagjai. A szociálde­mokrata párt határozata alapján a törvény­hatósági bizottság szociáldemokrata tagjainak egy része, akiket a legutóbbi országgyiilési képviselőválasztások alkalmával képviselőkké választottak, lemondanak bizottsági tagságuk­ról, Ennek a határozatnak az érdekelt képvise­lők eleget tettek és erről most értesítették a főpolgármestert. Ennek folytán Farkas István helyett Deák Lajos, Kertész Miklós helyett Lá­zár Emil, Kéthly Anna helyett Katona Sámuel, Propper Sándor helyett Beírd Imre, Weltmr Jakab helyett Pászthy Károly kerül be a fő­város törvényhatósági bizottságába. Egyidejű­leg Gál Jenő demokratapárti képviselő is be­jelentette közgyűlési tagságáról való lemondá­sát. Helyét Zala, Zsigmond foglalja el. — Liber hazajött, Borvendég utazik. Liber Endre alpolgármester augusztus 1-én, szombaton befejezte nyári szabadságát és hétfőn, augusztus 3-án átvette hivatala vezetését. Liber Endre haza­érkezése után Borvendég Ferenc alpolgármester is megkezdheti nyári szabadságát, előbb azonban ta­nácskozásokat folytatott az ügyosztályvezetőkkel a készülő költségvetésről. E tanácskozások ma, vagy holnap fejeződnek be, úgyhogy Borvendég alpolgár­mester e hét végén elutazhatok, — Nyugdíjazták Halász Józsefet, a városháza gondnokát. Halász József segédhivatali főigazgató, a városháza népszerű gondnoka, hosszabb idő óta sú­lyos betegen fekszik. Miután 65 éves életkorát betöl­tötte és elérte 36 évi szolgálati idejét is, a polgúir- mester elrendelte százszázalékos fizetéssel való nyug­díjazását, Halász József főigazgató nyugalombavonu- lását őszintén fájlalja az egész városháza, mert Ha­lász mindenütt és mindenkinél — úgy tisztviselőtár­sai, mint a városházi sajtó körében is — a legmele­gebb rokonszenvet vívta ki magának példátlanul sze­retetreméltó és előzékeny magatartása révén,. Halász Józsefnek a főváros is legteljesebb elismerését fe­jezte ki a nyugdíjazás alkalmával, miután a 36 évi szolgálati időből 23 évet, mint a városháza és a vá­rosi épületek gondnoka, példás lelkiismeretességgel, fáradhatatlan munkával töltött el. Az új városházi gondnok Veronács Gyula lesz, aki Halász József be­tegsége alatt már ideiglenes megbízatás alapján el­látta ezt a hatáskört. —■ „A“ jelzéssel különjáratú villamosokat indít a BSzKRt. Az utóbbi napokban, feltűnt a közönségnek, hogy a. különböző villamosvonalakon a rendes számjelzésű iit- vonaljelző táblák mellett piros „A“ betűs villamosok köz­lekednek. A 4, 7, 8, 19, 44 és még más relációkon is köz­lekedtek ezek áz „A“ jelzésű vonatok, melyeknek célját illetően a közönség eddig nem volt tájékozva. Érdeklő­désünkre megtudtuk, hogy a BSzKRt igazgatósága for­galmas időkben és nagyforgalmú útvonalakon ezentúl az egyes vonalakon ilyen „A“ jelzéssel ellátott külön kocsi­kat indít, melyek a számmal jelzett útvonalon, azonban a vonalak csak egy részéig közlekednek. Különösen a bu­dai kirándulóhelyek és perifériák vezető relációkon ve­zették be az „A“ . betűs rendkívüli járatokat, melyek a menetrenden kívül közlekednek és főleg a vasárnapi és ünnepnapi nagy forgalom gyorsabb lebonyolítását szol­gálják. — A házfelügyelők panaszai. A Magyarországi Ház- felügyelők Országos Egyesülete nagy memorandumot nyújtott be a polgármesterhez. A beadványban a házfel­ügyelők nagy részletességgel tárják fel sérelmeiket és a polgármestert kérték fel, gondoskodjék megfelelő intéz­kedések révén bajaik orvoslásáról. Üvegfestészeti és üvegmozaik műterem Palka József Magyarország ezüstkoszorús üvegfestőmestere Budapest, Vili., Baross u, 59. Tel.: J. 302-28, Alapittatott 1894 WIHART FERENC építész építőmester BUDAPEST, VII., COLUMBUS-UTCA 5/b. SZÁM. Telefon: József 350 -97. D olts Döme és Társa Popir és írószereit gyári rahtára a ..Paptrmalomlioz" BUDAPEST. IV.. APANYKÉZ UCCA 6 Téleion: Auf. »TT-I5 Alapítva: 1T90-D€II

Next

/
Thumbnails
Contents