Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-07-01 / 26. szám
Budapest, 1931 július 1. Független Budapest 3 Gallérokat csak a Király gőzmosoda tisztít kifogástalanul iV.t Magyar-u. 6. VII., Kírály-u. 20 V.,Bálvány-u.23. VII., Oohány-u. 15 Hassay Károly a választás tanulságairól Egy nemzetet csak alkotmányos eszközökkel lehet vezetni Az erőszak következménye az lesz, hogy az alkotmányos küzdelmektől megfosztott irányzatok hívei szélsőségekbe szorulnak — Mélypontra süllyedt az alkotmányos küzdelem színvonala — Le kell vonni a tanulságokat! SZÓT KÉREK! Koréin úr pályafutása (Levél a szerkesztőhöz.) Amikor Vázsonyi Vilmos meghalt, megüresedett egy szék a törvényhatósági bizottságban. Az első póttag Koréin Dezső volt, őt hívták be — Vázsonyi örökébe. Ő ült be abba a székbe, melyet Vázsonyi Vilmos hagyott el. Erről a■ Koréin Dezsőről mostanában különös dolgokat olvasunk, tisztelt Szerkesztő úr. Azt mondják, hogy Vázsonyinak ez áz utóda, minekutána veit magának egy Agyút és önállósította magát, — nem nagy eredménnyel — olyan módon akarta reg- resszálni magát, hogy előbb tizenhat-, illetve negyvenhatezer pengőt kért a liberális- és demokrata-párttól azért, ha „tömegeivel“ együtt odacsatlakozik, majd, amikor ez a kisebbfajta pump oló-had jár at nem sikerült, a kormánypárthoz csatlakozott, amely állítólag miniszteri tanácsosi címet ígért neki árulása■ fejében. Ennyit igazán megérnek azok a hatalmas „tömegek“, amelyek Koréin Dezső nevét tűzték zászló gyanánt maguk fölé. Szép karriert futott be rövid idő alatt ez a Koréin Dezső. Polgári Párt néven indult el. Polgári párt azonban sok van: minden párt az, kivéve a szocialistákét, ennélfogva nagyon árván maradt Koréin úr, senkinek sem kellett. Annál kevésbé, mert az új párt neve veszedelmesen hasonlított az Egységes Polgári Pártéhoz. Mikor a nagy részvétlenséget látta, felekezeti jelszavakat kapót fel, mint az orthodox zsidóság képviselője jelentkezett szavazatokért. Az orthodox zsidók azonban nem ismerték fel kellőképpen Koréin Dezsőben az új Messiást, mhiélfogva Koréin úr átalakult egymagában Kereskedők és Iparosok Pártjává. Ez az átváltozás mindnyájunk szemeláttára történt és csodálkoztunk is rajta eleget. Nem nagyon tudtuk megérteni, miért nagy ember ez a Koréin, miért kell neki külön pártba tömöríteni „tömegeit“, melyek egyelőre nem voltak láthatók. Most végre konkrét formát ' vettek felezek a tömegek. Konkrét formát, fix árral: negyvenhatezer pengőt érnek, sem többet, sem kevesebbet. Esetleg egy miniszteri tanácsosi (f) címet, mert nehezen képzelhető el, hogy a borbély ezentúl is csak nagyságos úrnak szólítsa Kor eint, amikor a fehér kendőt a. nyakába köti. Tehát: vagy negyvenhatezer, vagy méltóságos, mert ezekre van szüksége Koreinnak, ebben különbözik Petőfitől, kinek szabadság és szerelem kellett. Tisztelt Szerkesztő úr! Én budapesti lakos vagyok, hozzá még ortodox alapon álló zsidó választópolgár. Nem tudom, be vagyok-e sorozva Koréin Dezső „tömegei“ közé, valószínű azonban, hogy Koréin úr engem is áruba bocsátott, amikor kisded üzleteit lekötötte. Koréin Dezső mint Kereskedők és Iparosok Pártja szerepel. Hogy milyen iparos, nem tudom, de hogy jó kereskedő, az bizonyos. De mi lesz akkor, ha nem tud szállítani? Ha az eladott áru nem érkezik meg rendeltetési helyére?... Tisztelettel . Sch. V. Frontharcosok Tisztelt Szerkesztő Ur! ■ Alulírott frontharcos vagyok. Végigharcoltam a világháborút, tehát érdekelt, amikor, azt olvastam, hogy a frontharcosoknak külön pártjuk van. Azután az történt, hisz tetszik tudni, hogy zavarba jöttem: előbb volt egy frontharcos párt, aztán kettő, de lehet, hogy három. Magam sem tudom, annyira zavaros front a frontharcosé. A valódi fronton tisztább volt a helyzet. Nem egészen voltam ugyan tisztában azzal, mi a különbség a frontharcosok programja és a többi pártoké közt, mert hiszen az, hogy frontharcos valaki, még nem program. De azért odahúzott a szívem a bajtársak felé, gondoltam, ott a helyem köztük. De mi tévő legyek, melyik az igazi a sok frontharcos párt között? Most' sem tudom: szerencsére — vagy szerencsétlenségre — megszabadultam a gondoktól: a választási bizottság nem engedte szabadjára a frontharcos listáikat, valamennyi lemaradt a startnál. De petíció lesz, a frontharcosok peticionálnak és esetleg télen újból választanom kell. Arra kérem, Szerkesztő Urat, küldjön egy kis tájékoztató füzetet, esetleg térképet, melynek segítségével kiismerhetem magamat ezen az új fronton, én a régi Frontharcos. Csöndesen, a közönségnek majdnem teljes közömbössége mellett indult a választási agitáció. Az utolsó napokban azonban példátlanul nagymértékűvé fokozódott az izgalom. A-választási bizottságok napokon át folytonos izgalomban tartották a közönséget és elsősorban a startolni akaró pártok vezetőit. Egész sereg listát utasítottak vissza a választási bizottságok azzal az indokolással, hogy nem rendelkeznek a törvényben előirt 5000 aláírással. Mindössze 4 párt jutott keresztül mind a három budapesti választókerületben az ajánlások elfogadásának szigorú rostáján. Ez a négy párt: a kormánypárt, a kereszténypárt, a szabadelvű és demokratikus ellenzék, valamint a szociáldemokratapárt volt. Friedrichéket a déli kerületben, a keresztényszocialistákat délen és Budán ütötték el az indulás lehetőségétől. 32 listára nyújtottak be ajánlásokat a pártok és csak minden második, összesen 16 lista jutott el a starthoz. Északon 7, délen í, Budán 5. A különböző kisebb pártoknak a választási küzdelemből történt kizárása, valamint az a sérelem, ami a Friedricb-pártot érte, a főváros egész közönségét mozgásba hozta. Egymást érték a különböző tüntetések. Lapunk más helyén megírjuk, hogy már készülnek is a petíciók. A történtekről, valamint az ajánlások elfogadása körül lezajlott eseményeknek a politikai helyzetre és a választások eredményére gyakorolt hatásáról beszélgetést folytattunk Rassay Károllyal, a szabadelvű és demokratikus ellenzék vezérével. Mindenekelőtt arról kérdeztük meg, hogy mi a véleménye az ajánlások sorozatos visszautasításáról. Rassay Károly a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: — Az a körülmény, hogy a vezetésem alatt álló párt Budapest valamennyi választókerületében résztvehetett a küzdelemben, nem ellensúlyozhatja azt a felháborodásomat, amelyet a különböző pártoknak az indulásban való megakadályozása vált ki belőlem. Meggyőződéssel vallom, hogy egy nemzetet csak alkotmányos eszközökkel lehet vezetni God save the King Az angol himnusz bonyodalmai Február vége felé az angol parlamentben interpellációt intéztek a miniszterelnökhöz, hogy hajlandó-e az angol nemzeti himnusz második strófájának megváltoztatása dolgában intézkedni? A miniszterelnök helyett Snowden pénzügyminiszter válaszolt és kijelentette, hogy semmi megváltoztatásról nem lehet szó, mert tiszteletben kell tartani a hagyományt. Az egyik miunkásképviselőnek azt az ellenvetését, hogy a második strófa szavai sok emberre nagyon kellemetlen hatást tesznek, a miniszter azzal a salamoni ítélettel intézte el, hogy csak a dallam teszi a nemzeti himnuszt, nem pedig a szó. Ennek a minden esetre különös ügynek a magyarázata az, hogy a nagy közönség, valahányszor a nemzeti himnusz megszólal, — pedig nagyon gyakran szólal meg — csak az első strófát szokta énekelni, a másodikat pedig már csak mormogja, mert a szövegét nem ismeri. Évtizedeken át nem törődött senki ezzel a második strófával, amelyet most a mindennapi vitába és mint láttuk, a parlamenti tárgyalásba dobott bele a Times-ben megjelent fölszólalás, amely szerint a nemzeti himnusz második strófája „keresztényellenes, illetlen, sőt ha templomban énekelné, istenkáromló“. A megbotránkozást a következő sorok okozzák: Confound their politics — Frustrate their knavish tricks, tehát az a kívánság, hogy az Isten hiúsítsa meg a király ellenségeinek cselszövéseit és szélhámosságait. Egy Angolországban 'jól ismert drámaíró, Milne, annak idején új második strófa-szöveget ajánlott, amely versben azt a jámbor óhajt fejezte ki, hogy az Isten akadályozza meg az értékpapirosok áresését, semmisítse meg' az ellenpárt mesterkedéseit és a jövedelem,adó megfizetését bízza minden és így csak a legnagyobb felháborodással és megdöbbenéssel vehetem tudomásul, hogy egyes pántokat megfosztottak a választásban való részvétel jogéitól. — E pártok nagy része politikailag szemben áll velem, olyanok is vannak közöttük, amelyek a gyűlölködés jelszavait hangoztatták velünk szemben, mégis azt mondom, hogy kétségbeesve láttam ezeket az alkotmányellenes elhatározásokat, mert tudom, hogy a hatalmon lévők erőszakoskodása olyan következményekkel jár, amelyek a polgárságra nézve veszedelmesek. Nem kétséges ugyanis, hogy a hatalmon lévőknek az a taktikája, amely ezeket a pártokat kiirtja, végeredményben azt fogja előidézni, hogy az alkotmányos küzdelmektől megfosztott irányzatok hívei szélsőségekbe szorulnak, olyan szélsőségekbe, amelyek ellen éppen én küzdők a legerélyesebben. — Ami ezzel kapcsolatban a lezajlott választás tanulságait illeti, ebben a tekintetben elsősorban az ajánlási rendszer teljes csődjét lehet megállapítani. Az ajánlási rendszer az alkotmányos küzdelem színvonalát a mélypontra süllyesztette. A választási bizottságokat a hatalmon lévők az ellenzéki pártok teljes kizárásával alakították meg és ezek a bizottságok elkövették azt a politikai bűnt, sőt hibát, hogy a nyers erők igénybevételével parlamenti képviselettel rendelkező pártokat is kizártak a választási küzdelemből. Ennek az volt a következménye, hogy a városon végighömpölygött az elkeseredés, fellángolt a méltatlanság miatt érzett düh és szélső vágányokra csapott olyanokat is, akik nem is olyan régen még a jobboldali ideológiákért hevülő vezérek háta mögött sorakoztak. Ilyesmit büntetlenül elkövetni nem lehet. Attól tartok, hogy ennek az elvakultságnak az eredménye még csak ezután fog kirobbanni. — Olyan hangulatba és olyan indulatba kergettek józan és nyugodt tömegeket, amelyek mellett nyugodt építőmunka megindítása lehetetlenné válhat. Mindezekért nekik kell vállalniok a felelősséget, ha a lezajlott választásnak ezeket a tanulságait nem fogják levonni. egyes embernek a tetszésére. Ettől kezdve egymást érték a különböző indítványok. Viktória királynő ötven éves jubileuma alkalmából, 1887-ben a népek testvérisülésének valamelyik előkarcosa a királynőnek tervezetet adott át, amely a többi közt ezt mondta: ,.Az Isten áldja meg Angolország ellenségeit és javítsa meg őket“. A királynő erre ezt a megjegyzést tette: — Ó nem! Mi azt, akarjuk, hogy meghiúsuljanak cselszövéseik és szélhámosságaik. Aki bepillantott Viktória királynő terjedelmes levelezéseibe, az nem fogja kétségbe vonni, hogy ezt a nyilatkozatot valóban megtette. A vitába beleszólnak a történettudósok is. Az angol nemzeti himnuszt legelőször 1748-ban énekelték és pedig- latin nyelven. Akkor Auguszta hercegnő születésnapjának tiszteletére írott ódának a refrénje volt. így szólt: Exsurgat Dominus — Rebelles Dissipet — Et reprimat. De már 1745-ben többstrófás angol szövegnek is kellett lennie, mert ránk maradt egy strófa amely ezt mondja: „Adja Isten, hogy Wade marsall győzelmet arasson, elnyomja a fölkelést és mint az özönvíz, elsöpörje a skótokat“. (A skótok 1745-ben törtek be utoljára Angliába.) Az angol nemzeti himnusz találóan rávilágít az angol nemzeti jellemre. Az angol ember nem is tudja másként elképzelni, csak úgy, hogy az égi hatalmasságok kötelessége az angol ügyeket megvédeni és az ang-olok ellenség geit megbüntetni. Hiszen alkalomadtán ma is idézgetni szokták annak a puritán kereskedőnek mindennapi imáját, aki így fohászkodott: — Istenem, gondolj X. cégre, amely mint tudod, ennyi és ennyi fonttal adósom. Térítsd jobb belátásra és gondoskodj arról, hogy fizessen. Mindezekből pedig kiviláglik, hogy az angol nemzeti himnusz második strófáját nem fogják megváltoztatni. •—jó. Rassay Károly
