Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1931-05-13 / 19. szám

Budapest, 1931 május 13. Független Budapest 5 n HÉT KFnn törvényhatósági bizottság, mi- után megszavazta a Tattersall el­ajándékozását és a két híd építési költségeit, aránylag simán és nyugodtan végzett a tárgy- sorozattal. Lesznek tehát hidak, lesz élj köz­munka, lehetővé tették az új sugárút építésé­nek megkezdését is azzal, hogy perfektuálták a Közmunkatanáccsal való cserét és most már büszkén verhetik a mellüket a diktátor-párt­vezérek, hogy ime, mit tettek ők a főváros lakossága érdekében. Az élj Rókus építése még ezer akadályba ütközik, de lesz híd, lesz eset­leg sugáréit is, új lóversenypálya meg egész bizonyosan lesz, most már boldog a magyar és sosem halunk meg. Szép dolog a munkameg­osztás: övék az érdem és miénk a fizetés öröme. Ez is valami... S7FRHÁ -4 mérnök-jogász harc különös éjekéi IvUri e.s nem várt fordulattal végző­dött a törvényhatósági bizottság közgyűlésén. Nem győztek sem a mérnökök, sem pedig a jogászok, nincs győző és nincs legyőzött, de van a. harcnak egy morális vesztese: Wolff Ká­roly, aki váratlan önfeláldozással vetette ma­gát a mérnökök oldalára és ... elbukott. Inter duos litigant es tertius non gaudet. Különös poén ebben a harcban: a jogász Wolff Károly, a főudvarnagyi bíróság elnöke, hirtelen mér­nöknek érzi magát, megtagadva saját foglalko­zását, komolyan véve a tiszteletbeli mérnöksé­get, amely pedig, — jól tudhatta, — csak arra való volt, hogy enyhén befolyásolja a „diktá­tort“ ebben a küzdelemben. Egyetlen áldozata van a mérnök-jögászháborúnak, ő a tiszteletbeli mérnök, a tényleges jogász. Vájjon a mérnök- Wolff, vagy a jogász bukott-e meg? Nehéz kér­dés, még nehezebb a felelet. Egy hír futott a ha­zán keresztül, egy röpke hírben mennyi fájdalom. Tilos ezentúl a ■rúzs, a púder, a cigaretta és az udvarlás! Hasá­bos tudósítások, internjük, kritikák, vélemé­nyek és ellenvélemények csapnak össze a pol­gármesteri rendelet fölött: izgalom, elkeseredés az egyik, elragadtatott hozsánna a másik olda­lon. Ebből a nagy koncertből nem maradha­tunk mi sem ki, akármennyire értetlenül állunk is e hangzavar közepette. De nem vagyunk se felháborodva, sem elragadtatva: egyszerűen tudomásul vesszük a rendeletet, mint annyi mást. A komoly tisztviselőnők nem haragud­hatnak miatta, mert nem róluk van szó. A ke­vésbé komolyak pedig — bár őszintén szólva, nagyon kivételes az ilyen a városházán — nem törődnek vele, mert rúzs és púder sokked fonto­sabb az ő szemükben, mint akárhány rendelet. Felesleges tehát a nagy riadalom, lesz ezentúl is rúzs és arcrendészet, a virágnak ezt megtil­tani nem lehet, mindössze az a kifogásunk, hogy miért éppen a nyár előtt kerül ki ez a ren­delet a polgármesteri hivatalból, nyár előtt, amikor a legfontosabb, hogy egy kis púderrel „friss hegyi levegőt“ varázsoljanak a fülledt hivatali szobákba? A polgármestert pedig fel kellene egy női küldöttségnek világosítania ar­ról, amit úgylátszik, nem tud, hogy nem okvet­lenül démon az a hölgy, aki egy kis javítást tart szükségesnek a természettel szemben. Egyéb javításban úgysincs részük szegények­nek. CSÜTÖRTÖK PFIMTFK Megjelent a főváros 1930. évi A Uíiv zárószámadása, amelyből kitű­nik, hogy az elmúlt év már deficites volt. Bár közel nyolcmillióval kevesebbet költöttünk, mint amennyit a költségvetésben előirányoztak, mégis 617.814 pengő a hiány, amely elsősorban az adójövedelem csökkenéséből, másrészt meg , az üzemek kedvezőtlen eredményeiből állt elő. Akármennyire fájdalmas is a deficit ténye, mégse riadunk meg túlságosan és nem látjuk pesszimisztikus színben a jövőt. Legalább is nem rosszabbnak, mint eddig. A hiány nem va­lami kétségbeejtő, sokkal kevésbé, mint a pol­gárság helyzete, másrészt meg látjuk a havi jelentésekből, hogy a főváros adóbevétele ebben az évben javuló tendenciát mutat. Most már csak azt szeretnénk, ha a polgárság helyzete is ugyanolyan mértékben javulna és megszűnne az a nyomasztó érzés, amely egyáltalán nem ne­vezhető optimisztikusnak és amely sokkal le- sujtóbb annál, mint amellyel a zárószámadást nézzük. A főváros deficitje el fog tűnni, sokkal könnyebben, mint a polgári háztartásoké: mi­lyen örvendetes ez a zárszámadás a lakosság évi mérlegéhez képest!... S70MR AT A nemze^íözi vásár meg- 1V1D/-V I nyílt és a sok baj, pesszi­mizynus és egyéb romlás közepén úgy hat ez emberre, mint az oázis a sivatagban. Äz ember megdörzsöli a szemét, nem akarja, elhinni, hogy ez igaz valóság. Hát élünk még? Lehet még hinni és remélni? A főváros is kitett magáért, fellobögáztatta az uccákat és ünnepi hangula­tot varázsolt egy hét tartamára Budapest szo­morú hétköznapjaiba. Máskor is fel szokták lobogózni a pesti uccákat, sokkal többször, mint érdemes és szükséges lenne. De a mostani zászlóerdő a reménység hírhozója, a magyar teremtőerőt harsonázza és hírrel hirdeti, hogy: „Másképpen lesz holnap...“ Ljp'Tp^S Sok mindenféle kell ahhoz, hogy A A A ^ valakiből vezér legyen, Nem elég a tudás, a tehetség, kellenek ezeken kívül külön egyéni sajátságok, imponderábiliák, melyeknek kémiai összetételét nem lehet pontosan felso­rolni, A fiatal Vázsonyi Jánosban, úgy látszik, megvannak ezek a vegytani elemek. Első be­mutatkozása sokat árult el belőlük, Okos volt, snajdig, jó szónok, elmés, fordulatos: minden­képpen szimpatikus. Nehéz helyzet az övé. Vá­zsonyi Vilmos fiáé, kiben mindenki az apa zse­nialitását követeli, féli. Az ifjú Vázsonyi de- büje kitűnő volt, nagy örömmel és sok, nagyon sok reménységgel nézhet a főváros népe e start után az új Vázsonyi jövője felé. Még ez évben megnyitják az új sugárút első szakaszát Készül a Kisajátítási^törvény — Lebontják az Orczy-palotát és a fővárosi bérházat a Károly király úton Az Erzsébet sugárút kiépítése, mint azt már a Független Budapest jelentette, elérkezett a megvalósításhoz. A (közgyűlés a múlt héten jóváhagyta a főváros és a Közmunka Tanács között létrejött telekcsereegyezményt, _ és ez alapon rövidesen kiürítik a Károly király út 15. számú bérházat, melynek helyén lesz az új súgár út torkolata. A Közmunka Tanács napok óta bizalmas ankétokat folytat az Erzsébet sugárút problé­májával kapcsolatban és a bizalmas megbeszé­lések során megvitatták a sugárút törvényterve­zetét, amelyet a Független Budapest szintén elsőnek hozott nyilvánosságra. Az ankéteken részt vett Csármán Ferenc, a városrendezési ügyosztály vezetője is. A Közmunka Tanács elkészítette a súgárútmegnyitás programját is, és tervei szerint még ez évben áttörik azt a háztömböt, amely a Károly király út és a Rom­bach ucca közt fekszik. A Károly király úti városi ház lerombolásá­val egyidejűleg a mögötte fekvő és a szomszé­dos épületek kisajátítására is sor kerül. A Közmunka Tanács törvényes felhatalmazást, illetve az érvényben levő kisajátítási törvény olyértelmű módosítását kéri, hogy részkisajá­tításokat is végezhessen, miután a mostani törvény csupán az egész ingatlan osztatlan ki­sajátítását teszi lehetővé, az esetben, ha a fe­lek közt a telek egyrészeinek átengedésére bé­kés megegyezés nem jön létre. Miután a léte­sülő sugárút mentén főleg egyes telekrészek megszerzése szükséges, a ^Közmunka Tanács költségkímélés céljából tartja szükségesnek az ilyen részkisajátítások törvénybe iktatását. Idén tehát minden körülmények között meg­nyílik az Erzsébet sugárút első szakasza a Ká­roly király út és a Rombach ucca között. De nemcsak az útvonal megnyitása megy végbe, hanem az új sugárút torkolatánál az építkezés is megindul rövidesen. A hatalmas Orczy-házcit ugyanis nemsokára lebontják és a lakóknak már fel is mondták. Május í-én járt le az a nagy érdeklődést keltő tervpályázat, amelyet a tulajdonos részvény­társaság hirdetett az Orczy-ház helyén létesülő nagy bérpalota építésére. A pályázat szép si­kerrel járt, és rövidesen el is döntik, hogy ki építi meg az Erzsébet sugárút első palotáját. Nagy telekspekuláció az új hidak környékén A hídfők környékének telektulajdonosai horribilis árakat kérnek ingatlanaikért — Az ingatlanátruházásj illeték felemelése megélénkítette az ingatlan-piacot — Útban a betterment A két új Dunahíd építkezésének megkez­dése, ha a jelek nem csalnak, és .az illetékes körök ismét meg nem gondolják magukat, befejezett tény. Az anyagi fedezet, legalább is a főváros részéről, biztosítva van és alkalma­sint az állam is megtalálja a fedezetet az ál­tala megígért egymillió pengős hozzájárulásra, így most már semmi akadálya a hídépítési munkák megindulásának és a gyárak nagyon várják már a megrendeléseket. Most a Közmunka Tanácsra hárul a nagy feladat a hídfők környékének rendezése. Ezt a költséget teljes egészében a Közmunka Tanács viseli, de nem a saját pénztárából, hanem a hidak környékén lévő telkek tulajdonosaitól szedi be a rendezési költségekkel kapcsolatos milliókat. Még a parlament nyári szünete, il­letve, ha választások lesznek, a ház feloszlatás előtt fogják benyújtani a betterment törvényt, amely egyrészt a hidak környékén lévő tel­kek, másrészt a létesülő Erzsébet sugár út mentén lévő ingatlanok értékemelkedést adóz­tatja meg. Most folynak a tárgyalások az adó­kulcs ügyében. A Közmunka Tanács feladata az új hidak hídfői részére szükséges területek kisajátítása, A Boráros téri híddal kapcsolatban nincsenek ilyen gondok, mert úgy a pesti, mint a budai oldalon a szükséges területek köztulajdonban vannak. Ellenben az óbudai hídnál, főként a, budai hídfőnél, de a Hungária. körút mentén is, még több olyan telek van magánkézben, melyeknek megszerzése a hídépítés miatt ha­laszt hatatlanul szükséges. A Közmunka Ta­nács már eddig is sok ingatlant vásárolt ösz- sze, de az utóbbi időben, mióta a hídépítés ügye komoly stádiumba jutott, szinte lehetet­len a vásárlást folytatnia, mert az ingatlantulajdonosok horribilis anyagi igényeket támasztanak. Abban bizakodnak, hogy a Közmunka Tanács kényszerhelyzetben minden árat megfizet a telkekért, Napról-napra srófolják az árakat, óriási telekspekuláció kezdődött ezen a vidéken. A Közmunka Ta­nács azonban nagy mérsékletet tanúsít: nem hagyja magát megzsarolni. Elhatározták, hogy még egy kísérletet tesznek az érdekelt telek- tulajdonosokkal való megegyezés érdekében és ha ez nem sikerül, bírói útra terelik a kisajá­títási ügyet. A valószínűség az, hogy erre rö- időn belül sor kerül, mert békés megegyezés az ingatlantulajdono­sok túlzott követelései miatt szinte ki van zárva, a Közmunka Tanács pedig nem akar tovább késlekedni a a területrendezési munkákkal. A hídépítések költségfedezete miatt fel­emelt ingatlan vagyonátruházási illeték ma­gasabb százaléka a jövő évben lép életbe. Erre való tekintettel nagy mozgalom mutatkozik az ingatlan piacon és különösen a parcellázó ban­kok és vállalatok fejtenek ki nagy agitációt, annak érdekében, hogy, aki ingatlant akar vásár,ölni, az még idén valósítsa, meg szándé­kát, amikor még 1 Vi %-os illetéket kell csak fizetnie. Az agitációnak eredménye is vám és a közel jövőben számos nagy ingatlanvásárlás várható. A fővárosnak ebből bsak haszna van, mert előreláthatólag nagy mértékben fog emelkedni idén az illetékből származó jöve­delme és ez a többlet a községi háztartást illeti. OLY LISZT VISELŐKNEK N/IOY KEDVEZMÉNY ! IILIÉONIIIViMltV MINDEN TÉTELÉRT El.KÜLDÜNK ! tisztit szárazon kosztümöket öltö­nyöket ielöltöket, lest minta szerint mindenfele ruhoneműt:: m£T 394 41 446-?2. Guár: VII.. THÖKÖLY-ÚT 33. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents