Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-05-06 / 18. szám
Budapest, 1931 május 6. Független Budapest 11 — A FANSz tisztviselőosztályáuak közgyűlése. A FANSz tisztviselőosztálya múlt héten tartotta meg rendes évi közgyűlését dr. Márkus József főjegyző, ügyvezető-alelnök elnöklésével. Dr. Bucló Jusztin főtitkár terjesztette elő részletes jelentését a szövetség niult- évi működéséről. Dr. Márkus József ügyvezető- alelnök bejelentette, hogy az igazgatótanács az elnöki tisztségre első helyen Liber Endre alpolgármestert, második helyen dr. Spannber- ger Alajos kerületi elöljárót, harmadik helyen Sebő Béla főszámvevőt jelölte. Közölte egyúttal, hogy az utóbbi két jelölt visszalépett, tehát egyhangúlag Liber Endre alpolgármestert választották meg elnökké, aki székét nyomban elfoglalta és lelkes beszédben köszönte meg a bizalmat. A közgyűlés a Himnusz éneklésével ért véget. — Megkezdődött a Nemzeti Gyerinekhét. Vasárnap délelőtt az új városháza közgyűlési termében ünnepi keretek közt nyitották meg Ripka Ferenc főpolgármester elnöklete alatt a Nemzeti Gyermek- hetet. Az ünnepségen, melyet a kormányzó felesége nyitott meg, Liber Endre alpolgármester „Egységes irányelvek a gyermekvédelemben“ címen tartott rendkívül érdekes és tanulságos előadást. A gyermekbét minden egyes napján intézmények bemutatása és tudományos előadások szolgálják a nagy célt, a magyar gyermekek megmentésének és nevelésének ügyét.- MÁJUS 10-ÉN AVATJÁK FEL A HUNORUCCAI SPORTPÁLYÁT. A közoktatási ügyosztály a harmadikkerületi Hunor uccában iskolai sportpályát és játszóteret létesített, melynek ünnepélyes felavatása május 10-én, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz. A megnyitó-ünnepség keretében az iskolák növendékei sportmutatványokat mutatnak be. — Békeközvetítés a Segítőalap és az Orvos- szövetség közt. A Fővárosi Tisztviselők Segítő- alapja és az Orvosszövetség közötti differenciák még mindig nem simultak el. A béke megkötésére ugyan már megtörtént az első lépés azzal, hogy a Segítőalap vezetősége megalakította az intézmény orvosi tanácsát. Ez a tanács vállalta most a közvetítő szerepét a két szemben álló fél között. Körlevelet intézett az orvostársadalom tagjaihoz, amely körlevélben rámutat mindkét fél hibáira és mulasztásaira és tárgyaló asztal mellé invitálja őket a béke meg-1 teremtése érdekében.- MEGNYÍLT A HULLÁMFÜRDŐ. Május 1-én — idén talán kissé korán — megnyílt a Gellért-Hullámfürdő. A fürdő igazgatósága újítást léptetett életbe, amennyiben reggel 7-től délelőtt 10-ig reggelivel kombinált, mérsékelt árú jegyeket bocsát ki. A jegyek ára: fürdőjegy szekrénnyel és reggelivel 2.50, ugyanaz kabinnal 3.— pengő. — Eljegyzés. Fürst Magdát, Fürst György, a Eimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. népszerű igazgatója leányát eljegjmzte dr. Deutsch Jenő nagybérlő (Pázmánd—Budapest). Fürst Györgyöt leánya eljegyzése alkalmából elárasztották üdvözlésekkel az előkelő társadalom minden rétegéből.- ISKOLAÉPÍTÉS CÉLJAIRA AJÁNDÉKTELKET KAPOTT ÓBUDÁN A FŐVÁROS. Az Óbudai Hegyvidéki Szövetség beadványban közölte a fővárossal, hogy a Táborhegyen közel ezer négyszögöles telket ajándékba ad a városnak azzal a kikötéssel, hogy ott iskolát építtet és az egyesületnek állandóan ingyen bocsát az épületben rendelkezésre helyiséget. Tekintve, hogy a környéken nagy területen nincs iskola és az ittlakó gyermekeknek többkilométernyi utat kell megtenniök, hogy a legközelebbi iskolát elérjék, a főváros is szükségesnek tartja, hogy ezen a vidéken iskola létesüljön. A telekajándékot tehát örömmel elfogadta, de fenntartotta magának azt a jogot, hogy amennyiben később szükséges lenne az iskolának máshol való elhelyezése, úgy az ajándéktelken létesült épületet más célokra használhassa fel. — A városligeti Néparéna bérbeadása. A városligeti Néparéna bérletét a törvényhatósági tanács általános meglepetésre nem a régi igazgatónak, Schmidt Mihálynak, hanem Czúja János birkózóbajnoknak juttatta. Schmidt Mihály és Mihálovits Ferenc, akik pályáztak a bérletre, a törvényhatósági tanácsnak ezt a határozatát megfellebbezték. Fellebbezésüket azonban a főváros nem veszi figyelembe, miután a pályázati hirdetményben kifejezetten ki volt kötve, hogy a tanácsi határozat ellen felszólalásnak helye nincs. így tehát a Czája-féle bérlet véglegesnek tekinthető.- KÉT ŰJ PLÉBÁNIALAKOT ÉPÍTTET A FŐVÁROS. A főváros idei templomépítési programja során két új kisebb plébánialakot építtet. A ldilsőváciúti tripoliszi római katolikus plébániaiak terveit Foerk Ernő építésztanár készítette, a költségek 91.500 pengőt tesznek ki. A másik plébániaiak a józsefvárosi római katolikus templom mellett épül és annak költsége 11,5.000 pengő. Mind a két építkezést még a tavasszal megkezdik. Tetőfedést vállal Farhas József vili. RáKóczs ül 13. Telefon: J. 355-70 mindenféle anyaggal, úgyszintén házakat karban tart pala- és cserépfedő mester Budapest Munkácsy épület- és mülabatas- mester•, tahatnéhAUzhely- és ftdlyhabész.itö Rudapcst, VII., Rózsa-utca 39 Telefon : József 312—80 Versemjtárgijalási hirdetménu Budapest székesfőváros polgármestere aZ altiszti alkalmazottai részére a folyó évi nyári idényben szükséges 1852 darab nyári zubbony, 1852 darab nyári nadrág, illetve hivatásos tüz- oítólegénysége részére szükséges 600 darab nyári zubbony és 600 darab nyári nadrág megvarratására nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet. A szállítási és vállalati feltételek értelmében szabályszerűen kiállított 1.60 pengős állami és 1.60 pengős fővárosi okmány- bélyeggel ellátott, pecséttel elzárt, sértetlen borítékban elhelyezett, magyar nyelven szerkesztett ajánlatokat 1931. évi május hó 12-én (kedden) délelőtt 11 óráig a polgármesteri városgazdasági ügyosztályba közvetlenül vagy posta útján kell beadni. Budapesti ajánlattevők ajánlataikat postán nem küldhetik be. Az ajánlatok felbontása ugyanazon a napon, a fent megjelölt helyen, délelőtt 11 órakor történik és ezen a fölbontáson az ajánlattevők vagy igazolt megbízottaik jelen lehetnek. Elkésve érkező vagy az előírt kellékeknek nem megfelelő ajánlatokat a székesfőváros polgármestere nem fogja figyelembe venni. A szállítási és szerződési feltételek nyomtatványai, valamint az ajánlati mintalapok példányai a székesfőváros gazdasági hivatalában köznaponként délelőtt 9—1 óra között díjtalanul megszerezhetők. Ajánlattevők ajánlataikkal a végérvényes döntésig kötelezettségben maradnak. A székesfőváros polgármestere fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlatok között, a megajánlott árakra való tekintet nélkül, szabadon választhasson, a szállítást az ajánlattevők között tetszés szerint megoszthassa vagy az összes ajánlatokat visszautasíthassa. Budapest, 1931. évi április hó 25-én. A székesfőváros polgármestere. BienenslocK József és fia ruilijyanfü héluegzőguár és vcsnöKi mflínfézel Budapest Vili. Rákóczi úf 2 7 (Róhus Kórház melleit) TELEFON: JÓZSEF 421-34 Wicdcrmonn Ágoston építési vállalata Budapest,III.,SanMarcóucca5. Te!,: Aut. 626-38 Műszaki és ^ISlITOI Olajkereskedés ezelőtt v. Gyurkovich és Társa Budapest, V.9 Nádor u. 6 Telefoni 802—29. szám. Mrausz Ferenc őronzöntő ♦ Budapest, VI, Babér* u. SO Te te fön : Hu tómat a 932—26. szám. KELLER PÁL ópület-és díszműbádogos, légszesz,vízvezeték, csatornázás, központi Iütés és egészségügyi berendezési vállalat. — Garagirozás, olaj- és benzintöltőállomás Budapest, I., Svábhegy, Költő út 8. Telefon : Aut. 662-72 Ifj. Fielfenstein Károly Budapest, VI, Hungária Körút 71 Telefon: |A|ut|omata 913—64. szám. Kövező-mester és útépítő-vállalkozó. ■nBHHmnHHBHiUHumanmaBm OfDIILDIQER HUGÓI I bélijegzőguára, vésnöhi műiníézete | I Budapest, ¥3., Vilmos császár út 1? ÁKOS FRIGYES Budapest, VII., Kertész u. 24- -28. Tel,: I. 301-40 ITT Haverland Antal M. kir. szab emelőgép-, felvonó- és !■ I I I vasszerkezetek gyára. Budapest, Vili., Nap ucca 22. Tel.: J. 329-66, J. 439-53 lignáli RafacüoDrwnz#n,é Budapest Lakás: Petneházyucca 75/b. Gyár: VI., Jász ucca 74. sz. Telefon: Automata 919—12. az. Radó Sándor építész és építőmester, építési vállalkozó Budapest, I., Szent Imre herceg útja 4. Tel.: Lágymányos 7-42 ü@sfer és Kiss oki. építész és építőmester Budapest, VII, Egressy út 5. Tel.: J. 382-02 Az Aszfalt osztaléka. A Wiener Bankverein érdekköréhez tartozó Magyar Asphalt Rt. igazgatósága az e hó 5-ére egybehívott közgyűlésnek a 486.803 pengős kimutatott tiszta nyereségből részvényenként úgy mint tavaly, 2 pengős osztalék kifizetését fogja javasolni. Ennek az osztaléknak legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy a részvényeknek 13.5%-os jövedelmezőséget nyújt. A „Szikra“ Magyar Gyujtógyárak Rt. igazgatósága az évi rendes közgyűlést május 8-ára hívta össze. A mérleg 387.210.04 pengő tiszta nyereséggel zárult, melyből a társaság az „A“ sorozatú részvényekre, mint tavaly, 12 pengő osztalékot fog fizetni. Az igazgatóságba új tagként beválasztják gróf Lewenhaupt Károly Gusztávot, a svéd gyufatröszt igazgatóját. Ugyanezen a napon tartja a gyujtógyárak kereskedelmi szervezete, a Magyar Általános Gyufaipar Rt. is közgyűlését. A társaság tiszta nyeresége 155.698.22 pengő, melyből részvényenként 10 pengő osztalék kerül kifizetésre. A Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. igazgatósága Fleissig Sándor elnöklése mellett tartott ülésén foglalkozott a vállalat 1929—30. üzletévi zárószámadásaival. Megállapítást nyert, hogy az elért üzleti eredmény a példátlanul súlyos viszonyok figyelembevételével kielégítőnek mondható, mert minden költség levonása után jelentékeny leírásokat és tartalékolásokat tett lehetővé. A részvénytársaság új exportpiacokat szerzett és új üzletágakat karolt föl. Az igazgatóság elhatározta, hogy a folyó évi május 21-ére egybehívandó közgyűlésnek javasolni fogja, hogy az igazgatóság azon intézkedését, mellyel az 1929—30. üzletévben elért nyereséget teljes egészében leírásokra és tartalékolásokra fordította, tegye magáévá, ebhez képest a~ elmúlt évre osztalék ne fizettessék és 54.203 pengő a jövő üzletév számlájára, vitessék át. Beér Sándor müintézete Zománc és marott táblák, ruggyanta bélyegzők gyártása Budapest, V„ Gróf Tisza István ucca 5. szám. (Fürdő u.) Telefon: Automata 824—29. Kraszner József Cementárugyár Rt. Budapest, X., Rákosfalva, Kerepesi út 73 Telefon: József 352 — 72, József 395—74 kertépítő SÖLTY LÁSZLÓ KERTÉSZETI TELEPEI: BUDAPEST telefon: SOLTSZENTIMRE II., Pasaréti-út 129. Aut. 644-31. Pest megye Pozsgay oki. kőművesmester és burkolási vállalkozó Budapest, VII., Körvasút sor 8 (Saját telepén) 970 méter mélységből 74“ melegen tör elő ama radioaktív hőforrás, amely a Széchenyi Gyógyfürdőt táplálja. Gcúz, Izületi gyulladás, ischias ellen páratlan hatású. HUTTER SCHRANTZ RT. sodrony, szitaáru és nemezposztógyárak Budapest, X. kér., Gyomról út 80 Telefon: J. 379-36 és K 76-50 Távirat: „Schrantzék** ► Sodronyszövetek, sodrony- fonatok, kályhák, tűzhelyek, lyukasztott lemezek, kerti bútorok.