Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1931-05-06 / 18. szám
8 Független Budapest Budapest, 1931 május 6. Mi lesz a Vásárpénztárral Bizonytalan még az intézmény sorsa — Vagy négymilliós veszteséget térít meg a főváros vagy likvidál a Vásárpénztár \ Vásárpénztár régen húzódó válsága, úgy- ) át szák, közeledik a kibontakozáshoz. Az intézet vezetősége a napokban beható tárgyalásokat folytatott illetékes városházi tényezőkkel es ennek eredményeként egyik legközelebbi tanácsülés napirendjére felveszik az intézel két legutóbbi mérlegének tárgyalását. Hogy mi lesz a Vásárpénztár jövő sorsa, azt e pillanatban nem lehet megjósolni. A jelenlegi vezetőség működését a vizsgálat tisztázta, a válság bekövetkezéseért a felelősség alól mentesítette és annak a reménynek adott kifejezést, hogy további helyes yezetes mellett esetleg sikerül az intézet sorsát jobbra- forcUtani. Már most a közgyűlési pártoktól függ, mi a tervük a Vásárpénztárral, jobban mondva, megadják-e a lehetőséget, hogy az intézet a súlyos veszteségeket kiheverje és ^ szerencsésebb körülmények között ríj fejlődésnek induljon. Ennek az az előfeltétele, hogy a főváros kifizesse a Vásárpénztár régi gazdálkodása során keletkezett több mint négymilliós deficitet, amely esetben a Vásárpénztár megerősödve kezdheti meg újra működését. Amennyiben a főváros ennek a négymillió pengő deficitnek a kifizetését nem vállalja, úgy nem marad más hátra, mint az intézetet vagy fel kell számoltatni, vagy leírják ezt a hatalmas összeget az intézet alaptőkéjéből és tartalékaiból. Ez utóbbi esetben azonban a Vásárpénztár jelentéktelen kis intézménnyé zsugorodik össze. Beavatott helyen szerzett értesüléseink szerint a városházi pártok ez utóbbi megoldás felé hajlanak és azzal érvelnek, hogy a városnak most nincs felesleges négymilliója, amiből a Vásárpénztár deficitjét kiegyenlíthetné. Arra hivatkoznak, hogy később, ha a főváros pénzügyi helyzete megjavul és az intézet működése szükségessé teszi, még mindig lesz alkalom az alaptőke felemelésére. Ebben a hónapban tehát döntés történik a Vásárpénztár hosszú válságának likvidálásáról és az ügyek rendezésével az intézet megtarthatja két év óta folyton elhalasztott közgyűléseit is. Rendes motorjáratoK a Dunán Mégis Kap szubvenciót a motoroscsónaK — A Közlekedési bizottság legközelebbi ülése dönt a Kérdésben A helyihajózás ügyének állásáról nemrégen beszámoltunk és megírtuk, hogy a tavaly megindult motoroscsónak járatok idén aligha kerülnek forgalomba. Az a részvénytársaság ugyanis, amely a motorostaxikat üzemben tartotta, hivatalosan bejelentette, hogy amennyiben a főváros szubvencióval nem támogatja a vállalkozást, nincs módjában azt to- bább fenntartani. Egy is volt, hogy idén már a motorcsónakok sem fognak megjelenni a Duna vizén, de közben, mint értesülünk, megváltozott a helyzet. A részvénytársaság vezetői tárgyalásokat folytattak a fővárossal és megnyugtató kijelentéseket kaptak arra nézve, hogy a főváros igyekezni fog részükre némi anyagi támogatást juttatni. Információnk szerint ez a szubvenció sokkal kevesebb lenne, mint amennyit a társaság kér és amennyit annakidején a MFTR kapott és maximálisan 30.000 pengő lenne. Erre az összegre még talán sikerül fedezetet teremteni, a közlekedési ügyosztály költség- vetésében. A helyihajózás ügyét ugyanis most a közlekedésügyi ügyosztály vette át és ez az ügyosztály fog a szubvenció kérdésében is előterjesztést tenni. Miután a járatok megindítása küszöbön van, a közlekedésügyi bizottság legközelebb összehívandó alakuló ülésének napirendjére az előterjesztést fel akarják venni. Előzőleg azonban a pártok vezetőivel tárgyalják meg a szubvenciók dolgát, mert csak abban az esetben terjesztik elő a javaslatot, ha annak elfogadása biztosítva van. A Motorhajózási Rt. biztosra veszi a szubvenciók megszavazását és azt, hogy ez állandó jellegű lesz. Hat újabb 50 személyes motorcsónakot rendelt meg és ezzel 19-re emelkedett a vállalat hajóinak száma. A társaság rendes menetrendszerű járatokat akar forgalomba állította és a járatok menetrendjét, megállóhelyeit, valamint a viteldíjakat a főváros fogja megállapítani. Tatarozás! szövetkezet — ötéves kölcsöntípus ül tervek az építkezési tevékenység fellendítése érdekében E héten ankétet tartanak az érdekeltek — Becsey Antal akciója Recseg Antal a Független Budapest legutóbbi számában fölhívta a figyelmet a. tatarozást akció megindulásának akadályaira. Hangsúlyozta, hogy^ ennek az akciónak a megindulását^ több vitás kérdésnek a rendezetlensége hátráltatja. így például sürgette a lakásfelmondási probléma megoldását — a tatarozásokkal kapcsolatosan. Alighogy Becsey Antal nyilatkozata megjelent, Ernszt Sándor népjóléti miniszter közzétette új lakásrendeletét. A Független Budapest munkatársa most megkérdezte Becsey Antalt, hogy a népjóléti miniszteri rendeletben foglalt intézkedésektől kielégítő eredményeket vár-e. , .— Az új lakásrendelet lényegesen megjavítja a helyzetet. Most már csak a pénzügyi nehézségek elhárítása van hátra. Döntő ankét összehívását tervezzük és erre az ankétre meghívjuk a háztulajdonosokat, az építőiparosokat és a pénzintézetek vezetőit. Szó van a Háztulajdonosok Szövetségének a kereteben központi irányító szervnek a létesítéséről, valamint tatarozási szövetkezet megalakításáról. Becsey Antal a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: A háztulajdonosok ettől a gondolattól idegenkednek. de nekünk feltétlenül tennünk, kell valamit a hiteligények kedvező kielégítése érdekében. CHMELHEGGER NÁNDOR Cégtulajdonos: özv. SÁLLAY NÁNDORNÉ épület- és mülükatos-vállulaf Budapest, I. kerület, Vár, Országház ucca 27. szám Telefon: Automata 607—8ü Alapítási év 1819 KOVÁCS NÁNDOR építőmester Budapest, VII., Káldi ucca 61. Telefon: Z. 65-39 Ötéves kölcsöntípusra van szükség. Ennek a típusnak a megteremtése súlyos gondokat okoz, mert ez a terminus nem hosszú lejárat, de már nem is rövidlejárat. Az ötéves terminushoz azért kell ragaszkodnunk, mert a pénzügyminiszteri rendelet ennyi időre állapította meg az adókedvezményt. Arra törekszünk, hogy ennek az ötéves kölcsöntípusnak a kamatterhei a váltóhitel kamatlába■ körül mozogja- nak. Az érdekeltségekkel sürgősen összeülünk cs remélem, hogy erős akarattal sikerül megtalálni a kivezető utat. Versenutargjjalási hirdetmenu Utalással a Fővárosi Közlöny ,,Hivatalos hirdetések1' rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást hirdetek az I. leér., Czakó uccai elemi iskola részére létesítendő központi oözfíítöberendezési munkákra. A munkálatok csak a törvényhatósági tanács jóváhagyása után végezhetők el. Amennyiben a törvényhatósági tanács jóváhagyása nem történnék meg-, a munka elmaradása címén a vállalkozó a fővárossal szemben semmi igényt nem támaszthat. A bánatpénz tekintetében a fenntebb említett „Hivatalos hirdetések11 rendelkezései az irányadók. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívenként 0.50 pengőért kaphatók 1931. évi május hó 8-tól kezdve naponta délelőtt 12—2 órák között a polgármesteri XIII. (középítési) ügyosztály IV., központi városháza, III. em„ 342. szí. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Frischfeld Ede műszaki tanácsos előadónál a központi városháza, III. .;m„ 328 sz. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1931. évi június hó 6-án (szombat) délelőtt fél 11 óráig a polgármesteri XIII. (középítési) ügyosztály, III. cm., 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon, napon, ugyanazon ügyosztály üléstermében (III. em., 354. sz.I 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1931. évi április hó 22-én. A székesfőváros polgármestere„ Az 1924. évi XVIII. t.-c. alapján szervezett Iparosok Országos Központi Szövetkezete Postataharékpénztári számla: 10517 — Postatakarékpénztár! csekkszámla: Kis pari hiielakció: 44500. — Girószámla : MAGYAR NEMZETI BANK. — Táviratcím: IPKÖZPONT „,ztáiy°k épiT»“'*■ Bor,'?u fa,pV G oS,fayhs‘Pnr'kedet'Tli taly» , freres* akció. teX osztani,-, osztat - szátU‘°sl BUDAPEST, VII, KÁROLY HIRÁLY-ÚT3 c TELEFONSZAM: JÓZSEF 463-39 ■FMNG 1STV71N JBLß épület» és bútorasztalos’mester Budapest, VII,, Vörösmarty u. 17 Telefon» József 373—58. szám. Vállal minden e szakmába vágó munkát Egyesül Tégla- és Cementgyár Rt. Budapest, V. kerület, Sas-utca 25. sz. Telefon: 230-71, 103-58, 141-52 Évi teljesítőképesség : 12.000 vágón cement, 5.000 vágón mész, 80,000.000 drb. tégSa, 8,000.000 drb. cserép Porilandcementgyár : lábatlan. — Mészégető: lábatlan Téglagyárak:'Buda, Kőbánya, WyergesösfaSi:. IRSCH LÁSZLÓ út- és vasútépítési vállalat I, Elek-u. 9 a. Tel.s Lá, 18-43 Jónké Kálmán SS Budapest, II., Retek u. 79/B karbantartás Telefon: Automata 554—61 Versengfárgualásl lurdefménij Nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek a szeretetotthonok és árvaházak 1931. évi ruha- és cipöszükségletének beszerzése céljából A. szeretetotthonok szükséglete: 140 darab férfi posztó- köpeny, 180 darab férfi posztómellény, 280 darab posztónadrág, 150 darab férfi posztóujjas, 100 darab női posztóujjas, 30 darab halina körgallér, 100 pár férfi cipő, 75 pár női cipő. Az árvaházak szükséglete: 81 darab téli köpeny (sötétkék színű posztóból), 392 darab téli öltöny (kabát, mellény és nadrág, sötétkék színű posztóból), 392 drb nyári öltöny (kabát 'és nadrág:, szürke színű szövetből). 312 darab diáksapka (fekete kamgarn-szövetből, fővárosi jelvénnyel), G darab orvosi köpeny (fehér pamutvászonból), 355 darab férfi cipő, 35 darab női cipő. A szállítandó ruhák, illetve cipők méreteire, anyagának minőségére és kivitelére vonatkozó szükséges felvilágosítások az Erzsébet szeretetotthon gondnokságánál (VII., Alsóerdösor 7. szám), a József fiúárvaház igazgatóságánál (VIII., Üllői út 76. sz.), a női cipőkre vonatkozólag pedig az Erzsébet leány- árvaház (VII.. Rottenbiller ucca 50.), délelőtt S—12 óva között nyerhetők. A szabályszerűen kiállított, valamint lepecsételt borítékban elhelyezett ajánlatokat és az Anyagvizsgáló Intézet (IX., Soroksári út 31. sz.) által már előzetesen megvizsgált szövetmintákat 1931. évi május hó 27-én délelőtt 9—10 óra között kell a polgármesteri IX. (közjótékonysági és szociálpolitikai) ügyosztályhoz (IV., központi városháza, I. pav., I. em., 27. ajtósz.) benyújtani. A versenytárgyalás 1931. évi május hó 27-én délelőtt 10' órakor veszi kezdetét a közjótékonysági és szociálpolitikai ügyosztálynak erre a célra kijelölt Helyiségében és. azon az ajánlattevők, vagy megbízottaik megjelenhetnek. Ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak. Fenntartom magamnak azt a jogot, hogy a felsorolt ruhákból vagy cipőkből kevesebbet, vagy általában semmit se rendeljenek, valamint, hogy az ajánlatok közül —• az ajánlott árakra való tekintet nélkül — szabadon választhassak. A szállítandó áru hazai eredetét kívánatra igazolni kell. Az ajánlati ár olyképpen adandó meg, hogy abban mindennemű költség-, ú. m. a II. és III. fokozatnak megfelelő bélyegilleték, a székesfővárosi alkalmazottak segélyalapját megillető egy ezrelék részesedés és netáni egyéb költségek is bennt- foglaltassanalc. Amennyiben valamely ajánlatnyertes cég’ szállítási kötelezettségének eleget nem tenne, úgy az áru az illető terhére máshonnan fog beszereztetni és a jövőben megtartandó versenytárgyalásokból egyszersmindenkorra ki fog záratni. Szállítási határidő az ajánlat elfogadásának tárgyában hozott határozat kézbesítését követő naptól számított 90 nap. Budapest, 1931 május 1. A székesfőváros polgármestere.