Független Budapest, 1931 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1931-04-22 / 16. szám

10 Független Budapest Budapest, 1931 április 22. Felesleges pénzkidobás a patkányirtás (Levél a szerkesztőhöz) Igen tisztelt Szerkesztő úr! Figyelemmel olvastam el Pír ovit s Aladár ny. műszaki főtanácsos úrnak a Független Budapest-ben megjelent „A főváros patkányirtó akciója“ című kitűnő cikkét. Engved,ie meg, hogy én, ha más szempontból is, ugyancsak el­mondjam aggályaimat, illetve tapasztalatai­mat a patkányirtással kapcsolatban. Az utóbbi időben sok olyan hatósági intéz­kedés történt, amely nem érte el kitűzött célját. Attól tartok, hogy a patkányirtás elrendelése is ezek közé fog tartozni. Sok mindenféle véleményt és hozzászólást hallottunk eddig is a patkányirtás módszerei­ről, az alkalmazandó mérgekről. Magam rend­kívül sokat szenvedtem a patkányoktól, renge­teg kárt okoztak már nekem, és így mindent megpróbáltam, hogy azokat helyiségeimből ki­irtsam. Tehát megvannak a tapasztalataim. A laikus közönség elsősorban az iránt érdeklődik, hogy az alkalmazandó patkány irtó szer tényleg i irtóhatású lesz-e, és nem fog-e esetleg emberi I életben is kárt tenni, ha az irtást nem szaksze­rűen a legnagyobb elővigyázatosság mellett végzik. Mert ez könnyen megtörténhetik, de megeshetik ezenkívül az is. hogy a nagy költ­ség, munka, és esetleges életáldozat dacára is egyetlen egy patkány sem fog elpusztulni és a patkányirtási akció kudarccal fog végződni. A patkányok irtására többféle szer van. Elsősorban említendő a tengeri hagyma, amely ma is minden patkányirtó szerben feltalálható. A tengeri hagymának tényleg megvan az az előnye, hogy minden más szervezetre ártalmat­lan és kizárólag a patkányt öli meg. A többi méreg alkalmazása — mint az arzén, foszfor és a még ezeknél is hatásosabbak — nagy koc­kázattal jár. De bármelyik szert, fogják is fel­használni, az irtó hadjáratnak csak úgy lesz ered­ménye, ha a patkányok nem tudnak más élelmiszerhez hozzáférni, mint a méreghez, vagy a megmérgezett ételhez. Mertha bárminő élelmiszerhez jutnak — és itt nem akadály előttük sem a vakolat, sem a tégla, de még az üveg sem, legfeljebb a terazzó vagy a beton — akkor már a méreghez nem nyúlnak, és így a nagy költséggel járó irtóművelet ha­tása a nullával egyenlő. Vannak szerek, ame­lyeknek az a céljuk, hogy ha a patkány azokat megeszi, utána szomjúság következtében vizet igyék, ami belsőrészeit erjedésnek indítja. Ámde ezek a szerek szintén hatástalanok, mert a patkány csak végső szükség esetén veszi őket igénybe. Hosszú éveken át szerzett tapasztalataim alapján állítom és bizonyítom, hogy — bár nem szeretem a mocskákat — mégis egyedül a macska az, amely legered­ményesebben és legmegfelelőbb módon végzi a patkányirtást. A mesterséges szerek, előre megjósolom, óriási pénzkiadással fognak járni, anélkül, hogy bár­mily kis mértékben is eredményes lenne az el­rendelt kötelező patkányirtás. Egyedüli ered­ménye legfeljebb az lesz, hogy egyes vállalko­zók jó üzletet csinálnak, de a patkányok szapo­rodását megakadályozni nem fogják. Sz. I. Beér Sándor müintézete Zománc éa marott táblák, ruggyanta bélyegzők gyártása Budapest, V., Gróf Tisza István ucca 5. szám. (Fürdő u.) Telefon: Automata 824—29. Mester és Kiss oki. építész és építőmester Budapest, VII, Egressy út 5. Tel.: J. 382-02 Keíe Mihály Épületasztalosmunkák, bútorok és iskola berendezések gyára Budapest. Vili, Ör»ömvölgy u, 3S—40 Teíefőnsxám : Jőxsef 312—9S ÁF10N ANTAL ÉS FIAI kövezőmesterok, üt-, csatorna- és beton- építési vállalkozók, földmunka, vágány- fektetés, mészkőbánya Víl!.. futó-utca ISI Telelőn : J. 303 85 Serlegavatás a Józsefvárosi' Polgárok Egységes Pártkörében Botfai Hűvös József emlékezete A VlII-ik kerület polgárságának kezdemé­nyezésére csütörtökön tartották a Józsefvárosi polgárok egységes pártkörében (József körút 19.) a Botfái Hűvös József serleg-ünnepet. Az ünnepélyen a főváros társadalmának színe-java vett részt, a főváros tanácsának tagjai Gallina Frigyes, dr. Németiig Károly, Szendy Károly, Bódy László, dr. Salamon Géza, Király Kálmán tanácsnokok Liber Endre alpolgármester veze­tése mellett. Dési Géza, Usetty Béla, Perlaky György országgyűlési képviselők, Glück Fri­gyes kormányfőtanácsos, Varga Lajos főkapi­tány, Véssei Ede gázgyári vezérigazgató és még többen. A vendégeket Botfái Hűvös Iván elnök fogadta, a családot ó', Botfai Hűvös László szob­rászművész és Botfai Hűvös Bábért mérnök képviselték. Usetty Béla koszorúzta meg a kör falában elhelyezett márványtáblát lendületes beszéd kíséretében, mely után vacsoránál egy öttagú küldöttség hozta be a díszes Hűvös Jó­zsef-serleget, melyet átadtak Glück Frigyesnek, Hűvös József régi barátjának és kortársának, ki azt meghatottan nyújtotta át Payr Hugó törvényhatósági tanácstagnak, a Fővárosi Egy­ségespárt igazgatójának. Payr Hugó átvevén a serleget, ünnepi beszédében Hűvös Józsefet, mint a polgári gondolat tántoríthatlan zászló­vivőjét ünnepelte. Megemlékezett Botfai Hűvös József múltjáról, midőn fiatal fiskális korában a 70-es években Budapestre jött és a VIII. kerü­letben telepedett le. Elmondta Payr, mint jelen­hettek meg Hiivös József lelki szemei előtt a körutak palotasorai, a villamos ívlámpák, a villamoskocsik, melyeknek megvalósítása érde­kében azután emberfeletti munkát végzett. Az ő munkájának köszönheti a főváros villamos- hálózatát. melynek megteremtése sok fáradsá­gába és küzdelmébe került. Keserű csalódások is érték, mondja Payr, mert ha terveit meg­valósíthatta volna, ma Budapest a legmoder­nebb földalatti és magasvasúthálózattal bírna és a város milliárdokat érő vagyon birtokában lehetne. A nagyhatású beszéd után lelkes han­gulatban ért az ünnepély véget. Közgyűlés elé kerül a lakbérleti szabály­rendelet. Hosszú idő óta húzódik az iví fővárosi lakbérleti szabályrendelet ügye. Már a múlt év tavaszán letárgyalták a bizottságok kész terve­zetét és úgy volt, hogy a nyári szünet előtt a törvényhatósági bizottság is letárgyalja a sza­bályrendeletet. Különböző akadályok miatt kö­zel egy évi pihentetés után — miközben több változtatást hajtottak végre a tervezeten és figyelembe vették azokat a kívánságokat is, melyeket az igazságügyminisztérium vetett fel -—, a szabályrendelet május 1-én kerül a köz­gyűlés elé, úgyhogy az még nyáron életbe­léphet. — Megkezdik a Ferdinand téri templom építését. A Ferdinand téren építi fel a római katolikus egy­házközség a Budapest—Lipótváros lőportárdűlői plébániatemplomot, amelynek költségeire annak­idején 765.Ü00 pengőt irányoztak elő. A költségekből 265.000 pengőt az egyházközség vállalt magára, míg 500.000 pengőt a főváros. Eddig a főváros a hozzá­járulásnak csak a felét, 250.000 pengőt bocsátotta rendelkezésre, míg a további 250.000 pengő engedé­lyezését erre az évre halasztotta, minthogy a belügy­miniszter jóváhagyta az erre vonatkozó határozatot, a főváros most a hiányzó negyedmillió pengőt is folyósítja a templomépítkezés céljaira, úgyhogy a teljes építési költség birtokában az egyházközség még a legközelebbi hetekben megkezdi a Ferdinánd téri templom építését. A belügyminiszter kifejezett kívánságára nyilvános tervpályázatot fognak hir­detni az építkezéssel kapcsolatos összes munkákra és ez lesz az első eset, hogy fővárosi templomot nyil­vános árlejtések útján építenek fel. BALATON FÜRED GYÓGYFÜRDŐ igazgatósága az elő­szezoni árakat erősen mérsékelte. Teljes heti ellátás (napi há­romszori étkezéssel) a szállodában 63.— pengő, a szanatórium­ban 90.— pengő. — A Beciva Beketow Cirkusz igazgatósága tel­jesen felkészült a május elseji megnyitó előadásra. Ami szép és jó, mindent lehet majd látni a szen­zációs májusi műsorban. A tavalyi műsorok minden hónapban szenzációsak voltak, de az idei műsorok még ezeket is felül fogják múlni. Az igazgatóság dacára az óriási költségeknek, nem emelte a hely­árakat, de a mérsékelt áru utalványok az idén is érvényesek minden esti előadásra. /Ä ttl IP Hözép-Európa legnagyobb és legmodernebb auto- v í-» K HUJ t. garagea 500 férőhellyel, zárható boxoK, Központi fűtés, úrvezető szolgálat, éj jel nappal benzin, olaj, műhely Kiszolgálás. Autószalon, bérautók. VII., Kertész ucca 24-28. K!Äie«i^^ Olvasóinkhoz S Január hó elején 26-ik évfolyamába lépett a Független Budapest. Nagy, történelmi múlttal a hátunk mögött, a jól végzett munka megnyugtató tudatában, a jóleső elismerés mindenfelől felénk áradó zu- hatagában, alázatos tisztelettel és bizalommal fordulunk lapunk olvasóihoz. Necsak szeressék a „Független Budapest“-et, de támogassák is azzal, hogy előfizetői táborába állanak és ezzel anyagi erőhöz is segítenek bennünket elénk tűzött nagy céljaink elérésére. Ahogy 25 éven át tettük, vállalt feladatunkhoz híven, ezentúl — ha lehet, még fokozottabban — fogjuk szol­gálni a főváros közönségének nagy érdekeit, a főváros dolgozó polgárságának minden igaz, becsületes ügyét: a Kossuthi liberalizmus és nemzeti demokrácia jegyében. Ennek a küzdelemnek sikeres megvívásához kérjük olvasóink szíves támogatását azzal, hogy előfizetnek a Független Budapes t-re, amelynek előfizetési ára: egész évre.........................P 24 fél évre..............................P 12 Az előfizetési pénzek a kiadóhivatal címére küldendők. Budapest, "VII., Szövetség ucca 22.1. — Hudetz János halála. Hudetz János épí­tőmester, okleveles építész, a főváros egyik leg­ismertebb és legtekintélyesebb építőmestere, akinek nevéhez fűződik sok köz- és magánépii- let megépítése, az elmúlt héten hosszabb beteg­ség után meghalt. Az elhunyt a, főváros egyik legrégibb építőmesteri családjának tagja, aki sokáig —- mint törvényhatósági bizottsági tag — élénk részt vett a főváros közügyeinek inté­zésében is. Csütörtökön temették a Kerepesi úti temető halottasházából igen nagy részvét mellett. Hudetz János halála gyászba borította a nagy Paulheim családot is, amelyhez szoros rokoni kötelékek fűzték. — A köztisztasági hivatal elbúcsuztatta város­házi referensét. A városházi ügyosztályok új beosz­tása során, mint ismeretes, a köztisztasági hivatalt a közegsézségügyi ügyosztályból az út- és csatorna- építési ügyosztály fennhatósága alá osztották be. Ebből az alkalomból a köztisztasági hivatal tiszt­viselői és munkásszemélyzete szombaton Balló Al­fréd igazgató vezetésével felkereste Keil Tibor fo­galmazót, aki a közegészségügyi ügyosztályban több éven át volt referense a köztisztasági ügyeknek. Balló Alfréd igazgató meleg szavakkal vett búcsút a fogalmazótól és hangsúlyozta, hogy működésével nagyban elősegítette a köztisztasági intézmény fej­lődését és különös háláját fejezte ki úgy a maga, mint tisztviselőtársai és a hivatal munkásszemély­zete nevében azért a megértő, harmonikus együtt­működésért, amelyben a hivatalnak és személyzeté­nek a régi ügyosztályban, a régi referens mellet/ része volt. Átadta ezután a köztisztasági hivatal személyzetének szerény ajándékát, egy nagy ezüst- serleget. Kell Tibor megliatottan köszönte meg ezt a nem várt megemlékezést. — EGYETEMI DIÁKMENZA LESZ A FŐVÁROS RÁDAY UCCAI HÁZÁBAN. A Ráday ucca 33. sz. városi házban mű­ködött a főváros ruha- és cipőüzeme. Mióta ez az üzem meg­szűnt, az épület üresen és felhasználatlanul áll. A MEFHOSz vezetősége most átiratban kérte a polgármestert, engedje át ezt az épületet diákkonyha céljaira. A főváros a kérést teljesíti és az épületet bizonytalan időre, 3 hónapi felmondás kikötése mel­lett díjmentesen átengedi az egyetemi diákmenza céljaira. — Fenntartják az étkeztetési akciót. A főváros költségvetésében csak 6200 felnőtt és 12.000 gyermek étkeztetésére van fedezet az inségakció költségveté- sébeu. Ezt is csak októbertől júniusig terjedő ebédel­tetésre irányozták elő. A fokozódó nyomor mellett azonban szükségessé vált az ebédek számának lénye­ges felemelése, úgyhogy jelenleg naponta 17.000 gyer­mek és 17A00 felnőtt kap ingyen, vagy néhány fil­lérért ebédet a fővárostól. Ez a létszám természete­sen idő előtt kimerítette az erre a célra szolgáló költségfedezetet. Az illetékes tényezők azt kívánják, hogy a főváros a nyári idő alatt is ilyen felemelt létszám mellett szolgáltasson ebédet az arra rászoru­lóknak. Miután erre pénz a költségvetésben nincs, a közjótékonysági ügyosztály vezetője, Schuler Dezső tanácsnok, előterjesztést tesz a csütörtöki törvény- hatósági tanácsülésen, hogy a további étkeztetési akció biztosítására a tanács 1SS.000 pengő póthitelt szavazzon meg. — RESTAURÁLJÁK A BUDAI MÁTYÁS TEMPLOM OR­GONÁJÁT. Nemes Antal püspök és Sugár Viktor egyházi kar­nagy együttes kérelmére a főváros megvizsgálta a budavári ko­ronázó Mátyás templom orgonáját és megállapította, hogy az orgona az ország első reprezentatív templomához ülő követel-> ményelcnek nem felel meg, hanem feltétlenül átalakításra és ki­egészítésre szorul. A költségvetések szerint több mint S.'t.OOO P-t tesz \ki a Mátyás templom orgonájának restaurálása és miután a szükséges fedezet nagyrészt megvan, az átalakítási munkála­tokat mielőbb megkezdik..

Next

/
Thumbnails
Contents