Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-26 / 8. szám
6 Függetien Budapest Budapest, 1930 február 26. Az új Rókus-kórház titka A tervpályázatot még ki sem írták, de máris vannak titkok az új ^ókus körül — Mérséklik a pályázati díjakat Széle« körökben keltett nagy feltűnést a Független Budapest egyik legutóbbi közlése, amely az új Bókuskórház tervpályázata körüli suttogásokról és furcsa híresztelésekről számolt be. A különös kísérletezések kipattanása — úgy látszik — megriasztotta a kulisszatologatóka t, mert most. hogy a közvélemény ezekre a mozgolódásokra felfigyel, egyszerre kénytelenek voltak egyéni terveikről lemondani. Most már bizonyosra vehető, hogy nyilvános tervpályázat lesz az új kórház építésére és a jövő héten a végleg megalakult zsűrit már ülésre is összehívják. I)e éppen a háttérbe mozgó titkos kezek .munkájának meghiúsulása eredményezi azt, hogy a tervpályázatnál az eredetileg elhatáro- 1 zott hatalmas összegű pályadíjakat mérsékelni fogják. Amikor ugyanis a 120.000 pengős pályadíjakat programba vették, úgy számítottak, hogy szűkebbkörű pályázatra fognak neves és befolyásos pályázókat felhívni. Most, hogy ez az elgondolás hajótörést szenvedett, úgy látszik, nem tartják szükségesnek a hatalmas pályadíjak kiírását. Illetékes helyen közölték munkatársunkkal, hogy a főváros az eredetileg javasoltnál sokkal kisebb díjakat fog kitűzni és a zsűrinek is az eddig forgalomba került összegek felét fogja csak pályadíjul javasolni. Az új Rókuskórház körül, a jelekből ítélve, sok érdekeé esemény zajlik még le és sok minden fog még történni, amíg a Tisza Kálmán téren az első kapavágás éri a földet. Az elöljárók értekezlete az egész vonalon visszautasítja az egységes állami és községi ügyrendet Az összes városi hivatalok és intézmények egységesen foglaltak állást az új ügyrend ellen ^ Az új hivatali ügyrenddel a városházán sehogyan sincsenek megelégedve és a polgármester felhívására az összes hivatalok vezetői megtették ez ügyben írásbeli észrevételüket. A vélemények csaknem kivétel nélkül oda konklu- dáltak, hogy a. fővárosi hivatalokban nem lehet fentartás nélkül alkalmazni a kormány által megszerkesztett s életbeléptetni rendelt ügykezelést. Ép ezért a főváros tanácsa most felirattal fog fordulni a kormányhoz s kéri ne vonatkoztassa a rendelkezéseket a városházi hivatalokra is. hanem bízza a főváros vezetőségének belátására azt. hogy az új ügyrendből mit tart alkalmasnak a városi hivataloknál való alkalmazásra. Több üdvösnek látszó újítást különben is már bevezettek, így a tisztviselők lehetőleg rövid úton intézik el a kevésbé fontos ügyeket és minden referens munkakönyvét kapott, amelybe beírja a hozzáérkező s tőle elintézetlen t o váb b me n ő ti gy d ara b okát. A kerületi elöljárók értekezlete is most foglalkozott a hivatali ügyrend módosításával s egyhangúlag úgy határozott, hogy a rendeletben foglalt intézkedések nagy- részét nem javasolják a városi hivataloknál való életbeléptetésre. A kerületi elöljárók mindenekelőtt megállapították és hangsúlyozták, hogy rövid idővel a. készülő új fővárosi törvény életbeléptetése előtt káros hatású lehet ennek az életbeléptetése. Helytelen most az ügykezelésben rendszerváltozást csinálni, amikor rövid egy év múlva új rendszer bevezetése lesz szükséges, sőt a főváros szabályrendeletei is átdolg'ozandók lesznek. Különösen nincs ennek értéke akkor, mikor a közigazgatásnak, légióként az I. fokú közigazgatásnak már, évtizedes gyakorlata van és a gyakorlati élet mutatta meg, hogy jól, a lehetőséghez képest egyszerűen és gyorsan hogyan kel] az adminisztrációt tovább vinni. A részletekbe bocsátkozva kijelenti az elöljárói kar, hogy a rendeletnek az a pontja, hogy az írásbelilség lehetőleg mellőzendő, csak igen kis részben vihető keresztül, mert nagyon fonJanisch János és Fia központi fűtés, egészségügyi berendezések, csatornázási vállalat, épületbádogos és horganydíszítmények gyára Budapest, VII., Jósika-utca 12. Telefon: J. 424-68. Sebestyén Sándor asztalosmester, irodaberendezési vállalata Hiula.))OHi, Vli„ 11ajt.s;ir-nt 1H5. — Telefon Zugló«—89 PRISTER GYÖRGY szab. biológiai szenny víztisztító-berendezések vállalat r.-t. HMÍ)MÍ*EST, VJ., MUEMM-ŰT 34. SE. DELMAR BÉLA ohl. mérnök, építőmester Budapest, VI., Benczur-utca 17. Tel. 263-40 FRANK EMIL oki. mérnök és építőmester Budapest, V., Hollán ucca 9. Tel.: Aut. 293-27 PATAKI * FARKAS Telef. : J. 373-68 Budapest. VII. her.. Rotlenbíller-ufca 9. (Bei&ra-t Pétéi 1'y SUirior-utrai tos, hogy a hivatal tudomására jutott adatok akár jegyzőkönyvben, akár jelentésben, de írásban legyenek lerögzítve. Nem hajtható végre az a rendelkezés sem, hogy az előadók ne tárgyaljanak a felekkel, mert a referensekének minden ügyben érintkezniük kel! a dolgozók után érdeklődő ügyfelekkel. A hivatalos órát sem lehetne úgy betartani, ahogy azt a rendelet kívánja, mert a kerületekben az egész hivatalos idő alatt a közönség rendelkezésére keli állani és nem lehet napi két óra alatt a közönség ösz- szcs ügyeit elintézni. Lehetetlennek tartják, hogy minden kérést, bejelentést csak írásban fogadjanak el, vagy hogy arról jegyzőkönyvet vegyenek fel. mert ez a munkaszaporodásnak és a zúgíráskodás- nak is tág teret ad. Sokkal megfelelőbbnek találják az elöljárók az iktatókönyvek mai beosztását s alakját, mint az ügyrendben javasoltét. Több más oldalú kifogásokat is támasztanak az elöljárók az új ügykezelési renddel szemben s úg'vszólván az egész vonalon a kormány tervezetének visszautasítását javasolják. Csupán két praktikus újítást tartanlak alkalmasnak a meghonosításra és pedig a felek részére^ szolgáló piros sürgető levelezőlap bevezetését és az új munkakönyvek használatát. Tekintve, hogy az összes városi hivatalok egyöntetűen szembefordultak az egységes állami és községi ügyrend intézkedéseivel, a főváros vezetősége reméli, hogy felterjesztésének eredménye lesz és a kormány eláll attól, hogy a mindenképpen bevált, régi gyakorlaton alapuló városházi ügykezelés helyett a maga szabályait erőszakolja a fővárosra. Lehet, hogy ez az aj ügyrend az államnál és a községeknél beválik, mert ott lényegesen rosszabb volt a helyzet, minit a fővárosnál, de azt maga Örffy Imre, ilz KÍ ügyrend megalapítója is elismerte, hogy a fővárosnál érvényben levő rendszer mintaszerű. i Parafakőgyár R.-t. ezelőtt: Kleiner és Bokmayer Budapest, VIII. kerület, Főherceg Sándor-tér 4. Telefon : József 301—14 vagy József 301—16 Készít sajtolt parafa-parketta padlóburkolatokat. Teljesen zajtalan járású, lábmeleg, vízálló padló. Ozv.BiberálIózsefné ""^1™Ostrom-u. 14. )ala-es cserepíedo-mester Tei. a. 513-20 I BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁSVÁNYVÍZ-ÜZEME HARMATVIZ a Hungárla-gyógytorrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt I Telefon : Aut. 530—03. ALEXI ES UHLYABIK SSffi ÜST Budapest, V., Fáik Miksa-u. 28. Tel.: T. 209-92, 209-93 n;rro „ilAaítAto^fűIr Mindenféle villamossági cikkek U1M.U világítótestek eladása naKyban és kicsinyben Elvállal mindennemű villamossági szerelést T ranszformátorok Szénkefék Motorok Farkasvölgyi-féie Villamossági és Műszaki Rt, Budapest, V!I., Kövér Lajos-utca 26 TELEFON : József 444- 16 ROTTER ZSIGMOND TERMÉNYNAGYKERESKEDŐ Telefonszám : A 297-18., 276-94. Tőzsdei telefon : A. 263-84. BUDAPEST, V., NÁDOR-UTCA 17. FAZEKAS FERENC központi fűtés-, vízvezetékberendezési vállalkozó BUDAPEST, VIII., Kerület, József-Körút 9. szám Telefon: József 390—68 i BUKOVA LAJOS ÉPÜLETÜVEGES BUDAPEST, IX.,LÓNYAY-UTCA 48. SZ. TELEPONSZÁM: AUTOMATA 870—26 ► GRENYO BERTALAN ÉPÍTÉSI VflLLfiLKOZÓ BUDAPEST, II. Kerület, Bimbó-utca 12. szám Telefon : Aut. 535—82 ÉPÜLETVASALÁSOK Legolcsóbb beszerzési forrása! MAJOR JÁNOS Budapest,VII.,Rákóczi-út 72 »Excelsiur«-szálló épület SZALKAY BÉLA gépek, villamos készülékek és tömegcikkek gyártása, villamos berendezések tervezese és szerelese Újpest, Szf. GeUérf- ufea J2. Telefon: Uipest 44—32 és 46-59. Postatakarékpénztári csekkszámla : 47 o38. Folyószámla a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Újpesti fiókjánál JAKAB GYULA müasztatos Modernül felszerelt gepüzem Budapest, VII. kerület, Hungária-kirút 204. szám. — Diaion: József 373—81. BENESCH FEREWC mSrS'^'i^a Budapest, VI). Baross tér 18. Telefon s J. 382—27. Vállal: Elektromos jelzőcsengő, telefón és erőátviteli ucu címezéseket helyben és vidéken. a "Városligetben. Thermálíürdők, külön szénsavas, iszap-, fényfürdők és egyéb gyógytényezők. W ILIDKA LAJOS szobrász elvállal mindennemű díszmunkát, u. m. gipsz-, kö-, műkő-, imimárvány-stuccomenyezetoket klasszikus és modern kivitelben. w Telefon J. 364-76 Budapest X, Juranics-u. 9. r Fennáll 1890 óta KAMARA MOZGÓKÉPSZÍNHÁZ Elsőrendű műsor VII., Dohány-utca 42 Telefon: József 440-27. 111111(1011 1101611.