Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1930-12-24 / 51-52. szám

Budapest, 1930 december 24. Független Budapest 3 Városházi feladataink A Független Budapest számára írta RASSAY KÁROLY Amikor háromnegyed esztendővel ezelőtt kibontottam a Nemzeti Szabadelvűpárt zászla­ját, hangsúlyoztam, Ihogy a fővárosi választás csak első része lesz annak a küzdelemnek, ame­lyet a magyar polgárság megszervezése érde­kében indítottam meg. A főváros polgárságá­nak pártom iránt kifejezésre juttatott bizalma arra ösztönöz, hogy jobbra és balra való tekin­tet nélkül továbbhaladjak az általam eredeti­leg megjelölt úton. Amikor nyolcévi távoliét után ismét belépek a főváros törvényhatósági bizottságának közgyűlési termébe, tudom, hogy súlyos feladatok várnak reánk. E feladatok között legkimagaslóbbnak a városházi közélet tisztaságának szóig álás át tekintem. Bizonyosra veszem, hogy ebben a munkában számíthatok a közgyűlés valamennyi pártjának részvételére és támogatására. Hírlapi cikk keretében csak nagy vonások­ban adhatok programot városházi munkássá­gunk számára. A mai rendkívüli súlyos gazda­sági viszonyok között, tízesztendős kormányzás tehertételeivel a hátunk mögött, teljes lehetet­lenség reális programot adni, A kormányzás felelőssége a jobboldali pártokra hárul, ame­lyek az új fővárosi törvényben már előre biz­tosították a maguk számára a közgyűlési több­séget. Mi a magunk részéről a kritika és a leg­szigorúbb ellenőrzés fegyverével élve arra tö­rekszünk, hogy a polgárság érdekeit az egész -vonalon megvédelmezzük. Ha sorravesszük az egyes városházi ügy­osztályokat, az elvégzendő feladatoknak való­ságos hegyóriásai tornyosulnak utunkba, A vá­rosházi adminisztráció egyszerűsítése és meg­gyorsítása egyike a legsürgősebben elvégzendő feladatoknak. Sokat remélek e téren a város­házi tisztviselők státusrendezésétől. Ez a stá­tusrendezés nem okozhat költségtöbbletet. Fel­tétlenül meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a városházi adminisztrációban sok száz ideiglenes tisztviselő dolgozik, ezeket az állásokat véglegesíteni kell. Vonatkozik ez az oktatószemélyzetre is, amelynek minden egyes tanév elején valóságos élet-halálharcot kell folytatnia. A fővárosnak arra kell törekednie, hogy — a takarékossági szempontok figyelembevétele mellett — közmunkák elrendelésével támogassa a budapesti iparosokat és vállalkozókat. Ter­mészetesen csak produktív beruházásokra gon­dolok. Esztendők óta érezzük hiányát egy ko­moly útépítési programjaik. Évről-évre hatal­mas összegeket költ el a főváros a különböző gyengeminőségű anyagokból készített útbur­kolatok javítására és foltozgatására. Több évre szóló programot kell készíteni és az állandó, végleges útburkolatok építésének a rendszerére kell áttérni. Rengeteg teendőt látok a főváros közleke­dési politikájában. Teljes rendszertelenség1 ural­kodik ezen a téren. A különböző fővárosi köz­lekedési vállalatok konkurrenciacsinálással vá­doljak egymást, mintha nem ugyanannak a fővárosi közönségnek volnának a tulajdonai. Egységes vezetés alá kell vonni őket és az egységes vezetés mellett olyan közlekedési programot kell adni, amely nem az egyes köz­lekedési vállalatok külön érdekeit, hanem a fő­város fejlődésének az irányát veszi figyelembe. A fővárosnak magának kell megszabnia a fej­lődés irányát. Nálunk sok gondot és még több költséget okoz a város úgynevezett külterjes fejlődése. Mindenfelől újabb és újabb útépítési és közlekedési igényekkel lépnek fel. Ez a hely­zet egy-két évtized múlva teljesen 'megváltoz­nék, ha a főváros utak építésével, közművek létesítésével és közlekedési járatok beállításá­val maga szabna irányt az építkezőknek. Ehhez azonban az kell, hogy végre elkészüljön a fő­város szabályozási terve, amit olyan régóta ígérnek. Az összes fajta szíjkapcsok azonnal és legolcsóbban raktárról szállíthatók. Klug Nándor okleveles gépészmérnök műszaki irodája Budapest, Vili., Aggteleki ucca 11. sz. Telefón: József 359—32 Változtatni )kell a főváros adópolitikájában is. A fősúlyt az egyenesadókra kell vetni és arra kell törekedni, hogy a közvetett adók foko­zatosan megszűnjenek. A főváros közélelmezési ügyosztályától több kezdeményezést és nagyob koncepciót várunk a jövőben. «Budapest gyomra» — a mai időkben nemcsak kielégülést követel, ihanem az élelmezésnek megkönnyíté­sét és olcsóbbítását is. A közjótékonysági fel­adatok teljesítése terén több rendszerességet követelünk, ami azt jelenti, hogy ugyanazzal az áldozatkésa.-;éggel lényegesen nagyobb ered­ményeket érhetünk el, ha a szociális tevékeny­séget — a szó nemes értelmében — megadminisz­tráljuk. A főváros közegészségügyének admi­nisztrálása hagy talán a legkevesebb kívánni­valót, itt azonban a főváros vezetőinek a nem­törődömsége okozott súlyos zavarokat. Arra az energiátlanságra gondolok, aminek a követ­kezménye az új Rókus kórház megépítésének az elejtése volt. Az a függőségi viszony, amely a kormány és annak városházi pártja között kétségkívül fennáll, állandó akadályokat gör­dített a fővárosi kórházproblémák végleges megoldása elé. Ha az uralkodó pártok vezetői nagyobb határozottsággal, kellő eréllyel léptek volna fel a kormánnyal szemben, akkor a tör­vény erejére támaszkodva ki kellett volna har- colniok az államkincstárnak a fővárossal szem­ben fennálló tartozásának a kifizetését és ebben az esetben volna fedezet az új Rókus megépí­tésére. A főváros fürdőpolitikája még a legenyhébb kritikát sem bírja ki. Építettek luxus fürdőket, de Budapest egymilliós lakosságának nincs egyetlen olcsó strandfürdője sem — annak elle­nére, hogy a Duna itt folyik rajtunk keresztül. A legkiáltóbb vád ez a városházi rezsimmel szemben. Esztendők óta hiába követelek tömeg- strandfürdőket, a városháza vezetőit a Duna kánikulás áldozatainak borzalmas száma sem riasztja fel nyugodalmukból. A városházi adminisztráció legfontosabb része az, amely az üzemeket irányítja. Itt is végre rendet kell teremteni. El lehet képzelni olyan felfogást, hogy az üzemek nagyobb ősz- szegekkel járuljanak Ihiozzá a főváros háztartá­sához és a gáz, a víz, a villany ára változatlan maradjon, el lehet fogadni elvként viszont egy olyan álláspontot is, hogy a közüzemek szol­gáltatásainak az,.egységárát az egész vonalon le kell szállítani. De csak a jelenlegi városházi rezsim helyezkedhetik olyan álláspontra, hogy az üzemek ne emeljék a főváro® háztartásához való hozzájárulás összegét és ugyanakkor az árakat se szállítsák le. Az üzemek öncélúságá- nak ezzel a tételével szakítani kell. Vagy le kell szállítani az árakat, vagy pedig az üzemek min­den jövedelmüket szállítsák be a főváros pénz­tárába és ezzel járuljanak hozzá az adófizető polgárság terheinek a, csökkentéséhez. Csak vázoltam ezekben a sorokban azokat a. feladatokat, amelyek reánk a városházán várnak — anélkül, hogy programot akartam volna adni. Hogy e feladatok közül, amelyeket itt felsorakoztattam, hányat tudunk megvaló­sítani, az nem rajtunk fog múlni. Erkölcsi és gazdasági puritánizmust követelünk! A Független Budapest részére írta: BARACS MARCEL dr. Elcsépelt téma. Nincs az a polgári párt, mely a választásokon ne hirdetné, hogy a víz­vezetéki, világítási és közlekedési üzemeken kívül minden üzemet, legfőképpen azokat, me­lyekkel a város az iparnak és kereskedelemnek csinál egyenlőtlen konkurreneiát, leépíteni, megszüntetni kell. Az indokolás közkeletű, nem' ismétlem meg. De tartok tőle, hogy választások után ma­radni fog minden a régiben. Az elvet továbbira is hangoztatni fogják, az elvnek megvalósítá­sát pedig hátráltatni fogják: érvelve a leépí­tésnek és értékesítésnek gyakorlati nehézségei­vel. A be nem vallott legfőbb indok pedig az lesz, hogy a mai uralmi pártok nem\ fognak le­mondani arról, hogy ezeket az üzemeket a ma­guk uralmi céljaira ki ne használják, híveiknek alkalmaztatást és vezető állásokban bő jövedel­meket ne szerezzenek. A tapasztalatok tanulságosak. Az utolsó esztendőkben nem volt rá eset, hogy az üze­mekben tisztviselőket vettek volna fel a _ két jobboldali párt vezetőinek előzetes hozzájáru­lása nélkül. Az üzemi személyzetnek megválo- gatásánál is a többségi pártokhoz tartozás volt az irányadó. Még tanulságosabb és még szomo­rúbb az, hogy egyes üzemek igazgatóságaiban és felügyelőbizottságaiban a fővárosi pártok bizalmi emberei busás javadalmazást kaptak és még az ellenzéki pártok megbízottai is magá­tól értetődőnek vélték, hogy ezeket a javadal­makat igénybe vegyék. Nem talált követésre Rassay Káról ynak és Sándor Pálnak nemes példa-adása, akik a Községi Takarékpénztárnál egy ideig viselő igazgatósági tagságukért járt tantiémeket el nem fogadták. •Sőt láttuk ennek a nemes önzetlenségnek pont ellenkezőjét és pont attól, akitől azt leg­kevésbé vártuk. Lemondani a, törvényhatósági bizottsági tagságról és ennek árán megszerezni egy nagy üzem végrahajtóbizottsági tagságá­val járó azt a kivételesen nagy fizetést, amely a törvényhatósági bizottságnak tagját törvény szerint meg nem illethette, bizonyára nem volt oly cselekvés, mely a polgári elismerés cser­koszorúját érdemelné. Eddig az üzemigazgatóságok ama tagjai­nak, akik a törvényhatósági bizottságból kerül­tek ki, semmiféle címen díjazás nem járt. Az új fővárosi törvénynek 89. §-a ennek a lehetősé­gét is megadja, mert ötödik bekezdése szerint „az üzemigazgatóságok tagjai részére a tör­vényhatósági '■»nács — az érdekelt üzemek költségvetése terűére — jelenléti díjat állapít­hat meg“. A köze rkol.es nevében tiltakozunk az ellen, hogy ez a lehetőség megvalósíttassák! Minden autonómiának erkölcsi és politikai alapija a polgári önzetlenség. Amíg ennek er­kölcsparancsai gyengébbeknek fognak bizo­nyulni, mint sokaknak egyesült egyéni önzése, addig a nélkülözhető, sőt a polgárságra hátrá­nyos üzemeknek megszüntetésére komolyan nem számíthatunk. A Nemzeti Szabadelvű (Rassay) Párt nem­csak az állam, hanem a főváros ügyeinek vite­lét az erkölcsi és gazdasági puritanizmusnak jegyében kívánja regenerálni. Amikor ez a puritanizmus fog érvénue- sülni, akkor fognak megszűnni a felesleges üzemek, Kétkedők azt kérdik: tehát soha? Mi, a bizakodók azt feleljük: hamarabb, mint gondolják! Legalább is tenni fogunk róla! iDSÍF svéd golyós- és görgős csapágyak. Spec, autó- és motorkerékpár csapágyak Teljes közlőmű berendezések Svéd Goevóscsapágv Részvénytársaság Budapest, IX., Üllői út 55 — Tel.: d. 402-78, J. 338-57 GANZ ÉS TÁRSA VILLAMOSSÁGI, GÉP-, WAGGON- ÉS HAJÓGYÁR RT. BUDAPEST ALAPÍTVA 1844 Igazgatóság, gép- és vagóngyár: X., Kőbányai út 31 — Távbeszélő: 461—19 Hajógyár: V., Meder-utca 9 — Távbeszélő: 908—69 Villamossági gyár: II., Lövőház-utca 39 — Távbeszélő: 501-70 Magyarországi vezérképviselet: HAZAI GÉPKERESKEDELMI RT, BUDAPEST V,Vilmos császár út 76. Távbeszélő: 186-63 Sürgönyeim : Masina Budapest OLY szárazon kosztümöket öltö­nyöket felöltőket, lest minta szerint mindenféle ruhaneműt:: m£T IS/I VIMIOIlNIIi NAGY líl DVI/fltNY ! TELEFONHÍVÁSRA MINDEN TÉTELÉRT ELlíÜEDtJNH! 394-41 446-12. Guár: VII.. THÖHÖLY-tT 33. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents