Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-10 / 49. szám
<5 Független Budapest Budapest, 1930. december 10. Negyvenezer szegény ember kért segélyt karácsonyra, <le a legjobb esetben is csak 20.000 kaphat íejenkint 15 pengős Soha ilyen tömegű segélykérés nem érkezett a varoshoz A munkanélküliek karácsonyi segélyét december 15-én kezdik szétosztani a kerületi elöljáróságok. A múlt hét végéig beterjesztették a kitöltött kérőlapokat a munkanélküliek és közel 40.090 segélykérés érkezett be, ami olyan nagy szám, amilyenre a főváros egyáltalában nem gondolt. A rendelkezésre álló 200.000 pengőből csak 12.000 egynéhány munka- nélküli kaphatna- segélyt, minthogy a főváros egy-egy munkanélküli családnak 16 pengőt akar juttatni. A jelentkezők hatalmas tömegéből is megállapítható nagy nyomor arra késztette a szociálpolitikai ügyosztályt, hogy előterjesztést tegyen a munkanélküli segély 50 százalékos felemelésére. A 100.000 pengős többletet abból a megtakarításból fedeznék, ami a Károlyi-palota utolsó vételárrészletének elhalasztott kifizetéséből állana elő és ugyanebből a forrásból akarják a szellemi szükségmunkások számát is növelni. A szociálpolitikai ügyosztály az eheti törvényhatósági tanács elé terjeszti javaslatát, amelyben 300.000 pengőt kér a munkanélküliek karácsonyi megsegítésére és nem lehet kétséges, hogy a pártok most, a választások előtt, egyhanglag hozzájárulnak a javaslathoz. 11 y en f o rmán december 15-én mintegy 20.000 munkanélküli család kap támogatást a fővárostól, mert lehet, hogy a kerek szám miatt a 16 pengő helyett csak 15 pengőt fog egy-egy munkanélküli kapni. Sem a hitelkeret felemeléséhez, sem az összeg kiutalásához nincs szükség a kormány jóváhagyására, mert félmillió pengő erejéig a törvényhatósági tanács teljes hatáskörrel és végérvényesen rendelkezik. Ez nagyban köay- nyíti az akció lebonyolítását, mert tudvalevő, hogy az előző években a kormány mindig nehézségeket gördített a segélyek kiutalása elé és csak az utolsó percben engedélyezte a pénz kiosztását. Tavaly is csak azzal hagyta jóvá a népjóléti miniszter a munkanélküliek segélyezését, hogy ez az utolsó alkalom, amikor pénzbeli segélyt engedélyez, mert nem híve a pénzbeli támogatásnak. hanem a természetbeni, élelmiszer- és ruhasegélyt tartja megfelelőbbnek. Tekintve, hogy az új fővárosi törvény alapján ilyen ügyekbe a kormány már többé nem avatkozhat bele, a munkanélküliek idén is készpénzsegélyt kapnak. Ki kell telepíteni a gyárakat a feudal hegyvidékről Bifida Begyen as egészség városa — A BascSas isigatlaiftulafdonosok Egyesületének megszívlelendő Budapest perifériáin számos egyesület alakult abból a célból, hogy az egyes városrészek fejlődését előmozdítsák. Főként Budán működnek szép számmal ilyen helyi jelentőségű egyesületek, amelyek már eddig is szép eredményt értek el. Ezek állandóan eljárnak a fővárosnál különböző kívánságokkal, és nagymértékűién támogatják is a hatóságokat városfejlesztő munkájukban. Most a Budai Ingatlantulajdonosok Egyesülete foglalkozott ilyen közérdekű kérdésekkel és a fővároshoz beadványt is intézett, amelyben kívánságait felsorakoztatja. Elmondják ebben, hogy Buda, de különösen a hegyvidék arra van predesztinálva, hogy a főváros lakórésze legyen, amelyben a munkájából hazatért polgár testi és lelki felfrissülést talál. Ez csak úgy lehetséges, ha Budán tömeg- lakások helyett lehetőleg mindenütt kertes családi házak létesülnek. Az egyesület ezért azt követeli, hogy a budai oldalon ne engedélyezzenek zárt sorokban tömörülő, sok emeletes Hirmann Ferenc ■HBHflSH fémárugyár Budapest, VII., Csányi ucca 7-9 — Telefon: J. 460-49 Készít: gáz, víz, légszesz, központi fűtési, fürdő és egészség- ügyi szerelvényeket stb. továbbá ,,Pax" és „Autópax" szab. kézi tűzoltó készülékeket. Közüli gőz- és mo- torlicsígcriésl völlol mm mm Budapest-Iieleníöld, Budaörsi út 101 Telefon; Lá. 13—82 — Sürgönyeim: Wolffeltel tfilj| /fe (fig W Közép-Európa legnagyobb és legmodernebb auto- Őaraéea 500 férőhellyel, zárható boxoK, Központi fűtés, úrvezető szolgálat, éjjel nappal benzin, olaj, műhely Kiszolgálás. Autószalon, bérautók. VII., Kertész ucca 24-28 Telefon: József 372-93. J. 372-95 Portás telefonja éjjel is: József 372-94 iSü$Ó6*> f-'oeSáiruséCiás: BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCA 9. SZÁM, Telefon: 76—02, 99—02. Független Budapest eddigi évfolyamai, 1906-tól kezdődően kaphatók a kiadóhivatalban BUDAPEST, VII., Szövetség-utca 22. sz. bérházépítkezést, hanem csakis kertes, családi- és bérházakat. j Hasonló okokból kívánják, hogy: Budán, fő- I ként a hegyvidéken, ne engedélyezzenek ipari ! es gyártelepeket és a meglevőket is mielőbb a ! város déli részére, a Duna mentére telepítsék | ki. Ez áll főként a malmokra, amelyek a bndai | hegyeken gyógyíthatatlan sebeket ütnek és a í vidék szépségét végleg tönkre teszik. Követelik I tehát, hogy a főváros vegye nyilvántartásbla a j meglevő telepengedélyeket, azokat a lejáratkor ne újítsa meg, és ahol lehet, vonja be. Hog’y a ! gyárkitelepítést megkönnyítsék, a város déli | részén ingyentelkeket kellene a vállalatok ré- I szére juttatni, azzal a feltétellel, hogy ott záros j határidőn belül építkezzenek. Budapest-Fiirdőváros érdekében is vannak j az egyesületnek megszívlelendő javaslatai. A i Margitszigettel szemben levő Dunapart rende- I zését sürgetik. De különösen a családiház- ! építkezés érdekéiben fejt ki agitációt az egye- 1 sülét, korlátozásokat követel a bériházak ma- j gasságánál, mert Budapesten, ahol túl sok beépíttetlen terület áll rendelkezésre, nincs szükség se felhőkarcolók, sem sok emeletes bérházak építésére. I A esaládiház-építkezést ellenben meg kell köny- | nyítend és ép ezért a kormány által legutóbb i megszavazott 30 milliós házépítési kölcsön fcl- j tételeinek mérséklését kérik. Ugyancsak az építkezés előmozdítása élűtekében, sürgetik a közművek kiépítését. A Rózsadomb felső vidékein és az Óbuda—újlaki hegyvidéken hiányzik még sok közmű, amelyek nélkül a vidék nem indulhat komoly fejlődésnek. Jó, tartós, megbízható és gazdaságos üzemű AUTÓBUSZOK, TEHERAUTÓK és PÓTKOCSIK a MAGYAR V.'AGGON- ÉS GÉPGYÁR R.-T. GYŐRI AUTOMOBILGYÁRÁBAN készülnek. A legújabb típusú autók BÁB A- KRUPP TJ Á ü A A T 172-2 t teherJfcfcl&JeíA- £%• X« bírásúak. Központi igazgatóság: V. kerület, Deák Ferenc-utca 18. sz. Telefon: Auf. 818—50. Raktár és javítóműhely: VII., Kerepesi-út 26. sz. Telefon: J. 453-84. SOVANYITO a Szent GeSlért Gyógyfürdő legtökéletesebben berendezett gyógytorna (Zander) termében. Mérsékelt árak. Kovács Imre á 0 08 és szerelő Budapest, VJ., Rózsa ucca 84. Elvállalja új épületek bádogos és vízvezetéki munkálatait, valamint átalakítást és jókarbantartást Telefonéivá : Mut, 176—99 MOLNMR ISTVMN villamossági és rádió berendező Budapest, VII., Wesselényi ucca 61 Jvoda : Vili., Tééft Endve ucca 17 Besüss Halmán autó gépjavító-üzem Budapest, Vili., Madách ucca 4. Teiefonhívő sz. : József 342-25 Motorhenger csiszolást, valamint új dugattyúk, tengelyek, géprészek esztergályozását, autogénhegesztést vállal s zcFsiáis!-, gép- és auf«TYPUS es IYPCSEY Budapest, X,, Állomás-utca 11. szám. — Telefon: K. 74—10 QDHDS1/ CEOEIIP tetöfedőmesterésfetöket öl US1IÍ\ rcn£.piujokarbantartóvállalkozó © Vállal: pala, műpala, cserép és kátrány lemezzel ágk fedett tetők javítását és jókarban tartását Budapest, III., Pacsirtamező-utca 53. Tel. : Automata 625-7 2 SZMLMY FERENC HflEBHOaKH építőmester emHB Budapest, VII., RáKóczi út 14. Telefon; J. 408—04 Építési anpaa&k j|g Pesdlió- és faíbupísoíatoft j löl BMRCZM BEZSÚ mévnöé, építési any a g é e r> e s & e d ÍZ BUBMPEST. VII., ERZSÉBET KIR7&EY3VÉ ÜT 123 BUDAPEST SZEKESFQVAROS AS VANY VIZ-UZEME harnatvii a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mändersütt ! Telefon : Aut. 530-03 Zwiiíinger Gwuia építész Budapest, VII.,Csengery-u. 50 Telefon: József 455—69 LANGERÉSRÓNA CIMT ABL AGY AR Címtáblák, betűk, községek és városok pc rttrMniiNTnnir házszámozása, útjelző és határtáh L. Wrt i vPLJÍL iák, mindennemű felirati táblák, épületek, gépek, kocsik stb. jelzésére. Budapest, VII., Jósika ucca14. Telefon : József 345—19. -—«**«Alapíttatott 1889-ber Gombos Miklós és Tamás Mihály mezőgazdasági, műszaki és háztartási lemezárutlzem, központi fűtések, vízvezetékcsatornázás, bádogosnuinkák Budapest, VII., Dembinszky u. 29 7 etefon : J 459-79. Postatakarékpénztári sz. 39267